A napomnak már megágyazott a Belügyminisztérium (de ne legyünk ilyen eufemisztikusak: a fidesz) a tanárok évenkénti minősítésének tervével és az attól függővé tett bérezés koncepciójával. Engem ugyan nem érint, mert én a fidesz másik minisztériumához tartozok, de a gyalázat jócskán felkúrt. Jó, felhergelt az a fícsör is, amin a sógorom webshopján dolgoztam, valahogy sehogy sem akart működni. Ezek mind jól rímeltek az álmomra, ami szokatlanul erőszakos volt: nem tudom mikor álmodtam utoljára háborúról, de legalább 20 éve volt, és egészen biztosan soha nem álmodtam olyat, hogy valakit egy karddal leszúrok. Ezidáig.

Még december 24-én tekertem egyet a Kőszegi-hegységben úgy reggeli edzésként. A téli szünetem eddigi egyetlen edzése volt. A Puttonyban jártam az országhatár mentén, diákként meg egyetemistaként nyaranta nagyon sokszor lejártam azt a kört, kb. 20 kilométer mindennel együtt. A Keresztkút után kb. 100 méterrel egy sorompó állt keresztben, amire nem igazán emlékszem régebbről. Nyirkos volt az út és lejtőn lefelé gyorsultam éppen, úgyhogy csak bajosan tudtam megállni. Utána jött a szerpentin, amiről rálátni Liebingre és Rattersdorfra.

A szomszédasszony valahogy beletörődött, hogy biciklivel járok, és most már a megfeddését mosollyal párosítja, szinte biztat a szemével, miközben azt mondja: "vigyázzon, mert lesz magával valami" (ami annyit tesz, hogy meg fogok fázni), és valójában csalódna, ha mégsem karikáznék. Érdekes az asszonyok világa. El kellett tekernem a vasútállomásra (15 km), és bevonatoznom Pécsre, mert máskor nem lett volna időm ajándékokat venni. Az egyik ajándékom egy Elena Ferrante könyv volt, amit hazafelé félig ki is olvastam. Minőségellenőrzés céljából - mégse ajándékozzam el úgy, hogy nem is tudom milyen.

Az utóbbi hetekben nagy barátom lett Széchenyi Zsigmond. Régóta próbálok olyan körülményeket teremteni, hogy képes legyek olvasni, és most aránylag sikerült. Másfél éve álltam neki újra könyvet olvasni, és ezidő alatt E. P. Thompson óta most először van a kezemben olyan szerző műve, akit igazán megkedveltem. E. P. Thompsont még meglehetősen költséges módon olvastam: a közeli gyógyfürdőben két szaunázás között. Aki tudja, hogy az úriember főműve micsoda, az tudja, hogy mi ebben az ironikus. Én mindenesetre többször is kínosan fészkalódtam a nyugágyon, vagy a gyógymedencében.