Mindjárt érkezik hozzánk Putyin, ami megint csak jelzi, hogy Magyarország újra nagykutya lett a diplomáciában. Ezúttal már minden rendben fogadja az orosz vezetőt: lesz elég vöröscsillagos emlékmű és felújított sír, rongálás sem történt, úgyhogy nem kell pironkodnunk. De iszonyatosan ciki, hogy a kormány még mindig nem kezdett semmit a történelemoktatásunkkal, ami tele van oroszokat rágalmazó tételekkel!

Orbán Viktor ne búsulj! Egyet se búsulj királyom! Ezért vagyunk mi, alázatos alattvalók, hogy egymás gondolatait kitalálva ott segítsünk, ahol a legnagyobb szükséged van rá! Mi másról szólna a demokrácia, mint hogy segítsünk neked?

Nincs kínos hebegés-habogás 2017-ben, nincs feszengő csend a számonkérés idején, Putyin ennek kurvára fog örülni! Ezennel bemutatom az új 8. osztályos kiegészítő történelemkönyvet!

[a link egy 6,4 MB-os pdf fájlra mutat, ami egy valódi e-könyv, a szabadnapomat áldoztam rá]

http://bit.ly/2kMWicP

Ajánlom Csunderlik imperátornak. Ő ezt kevésbé patetikusan, lényegesen kuszábban és nagyságrendekkel viccesebben írná meg, de még nem tette.

Olvastam, hogy azért legyen Budapesten olimpia, mert felemelő érzés. A kommenteket és a megosztott tartalmat olvasva a hideg futkosott a hátamon: ismét a reményekbe és vágyakba kapaszkodnak. Ha az olimpia azért jó, mert majd mi is annyit profitálunk belőle, mint Barcelona, akkor valójában a célunk az, hogy gyarapodjunk és növekedjen a nemzetközi presztízsünk. Vajon ezt egy olimpia rendezésével tudjuk elérni, vagy egyéb feltételek megteremtésével? Kapaszkodhatunk reményteli megoldásokba, amivel beelőzzük az esélyeinket, de van nekünk legalább 10 történelmi példánk arra, hogy az ilyen rafinált álmok mennyire bizonyultak sikeresnek.

Nagy sóhajtásokkal kísérve olvastam ezt a remek kezdeményezést, egyszerűen nem értem, hogy miért így történnek a dolgok. A hvg-444-24.hu alányúl a csapatnak, a 888 meg a nyomi holdudvaruk kicsit ekézi őket, mintha ez lenne valami. Közben meg csak a régi szórólapokat fújja a szél.

1. Ballib félelmek

figyelemreméltó teljesítmény, hogy a Fidesz hét évnyi pusztítása után is azzal hiteltelenítenek jobboldalon, hogy a szóban forgó politikai entitás valójában ballib. Ha a baloldali-liberális tetemen szeretnénk egy kicsit ugrándozni, gusztus dolga. Én már attól hányok, hogy a korrupciós vádakra csak annyit mondanak, hogy Demszkyék rengeteget loptak. Tudjuk bazdmeg, azért kapott a Fidesz annyi balos szavazatot 2010-ben. És mivel a Fidesz még többet lopott, azért kapott kevesebb szavazatot 2014-ben. És azért buknának meg 2018-ban, ha a nem egy pártállamban élnénk. Persze világos, a ballib-riadó nem nekem szól, ez csak egy automata protokoll, hogy a feltétlen fidesz-szavazók megértsék, a Momentummal nem kell foglalkozniuk. Azok számára, akiknek a Momentum felkelthetné az érdeklődését, még kitalálnak valami újat.

Az mindenesetre tényleg közröhej, hogy még az én naiv politikai iránytűm is azt mutatta a 444 cikkét olvasva, hogy Lipótvárosban a gyerekek zsúrt és aláírásgyűjtést szerveztek. Ugyan a spíler blog úgy ahogy van egy sötét lyuk, a megállapítással egyetértek, hogy ha a 444 ír róluk cikket az elsők között, már sokat elárul. Én persze más miatt gondolom, engem nem zavarna, ha tényleg Soros pénzelné a 444-et, engem a tanár tüntetések miatt nevettet meg a dolog. Ott egy évvel a folyamatos apróbb, de fontosnak szánt tüntetések után, mikor már volt egy Pukli István, akkor kapott először az ügy egy normális cikket.

Olvastam persze, hogy a Momentum összefogja a politikai palettát, van köztük mindenféle, de pusztán a fotókat nézve... Ahogy a Fidesznek egy automatizmusa rásütni bárkire, hogy ballib, úgy a ballib csoportoknak is automatizmusa bizonygatni, hogy soraik között van mindenféle. A momentumnál maga az imidzs elég sztereotípra sikerült: raklapbútorok a háttérben, szakáll, pulóveres lány, gondolom behűtött IPA és kézműves zsíroskenyér a LEHEL hűtőben. Ettől függetlenül nem látom át, miért lenne baj, hogy ballib fiatalok politikai startuppal rukkoltak elő. Eleve miért baj, hogy ballib?

2. Budai nyápicok

Az szellemes húzás volt a 888 részéről, hogy előszedték Mécsnek a karcolatát a vidékiekről, hiszen vidékiként figyelve a momentumosokat, eleve összefutott a nyál a számban, milyen jól el fogok csámcsogni rajtuk. Ha egy budapesti talál ki valamit, egyből diktafont tartanak neki, bezzeg ha valaki Miskolcon csap az asztalra, előbb hoznia kell a megfelelő mennyiségű lájkot és megosztást, utána adnak mellé egy budapestit, és csak utána lehet írni róluk. Más kérdés, hogy maga a népszavazás nem érinti a vidékieket, így ebben a pillanatban semmi értelme a Momentumot démonként bemutatni azoknak a vidékieknek, akik ha Budapest-Vidék polémiáról van szó, nem ismernek tréfát. Szó szerint. Mert Mécs János baromsága nyilvánvalóan egy őszinte vicc volt, az a fajta, mikor valakinek a szemébe mondod, amit gondolsz, majd hozzáteszed, hogy csak vicceltem, és erőltetetten nevetsz. Az árokásásnak viszont később sem lesz sok haszna, mert aki nem tud nevetni a gurulós bőröndökön, az ígyis-úgyis a Fideszre szavaz, nem gondolkodna el azon, hogy kire lehet még szavazni a hazát megvédő királyon kívül? Szellemes, de fölösleges árokásás szerencsétlen budai nyápicokra ráugrasztani a sokat megélt vidékit.

És SZÉTVERTÉK a standjukat! *sírok*

3. Használt ruhabolt volna 2017 slágere?

A Momentum bemutatkozása elég szerencsétlenül sikerült, legalábbis nem pengettek olyan húrokat, amitől egy magamfajtának melegség futott volna át a szívén. Elmondásuk szerint a legidősebbek közöttük velem egyidősek, ez esetben pedig végképp nem értem. Mikor elítélik az egész "establishmentet" a 27 évével együtt, olyan, mintha visszamentünk volna 2009-be (LMP). Ez 2011-ben a Millás tüntetés idején már egy elcsépelt dolog volt, amit azért kellett kimondani, mert egész addig azt hajtogatták, de aztán kész, mindenki magára tetováltatta, és pont. Innentől fogva ha még egyszer valaki erről beszél, szánalmas kéregető lesz. Kicsit olyan, mintha a mondatát ez előzné meg: "Add ide a mikrofont, én tudom hogy kell ezekhez beszélni!" és akkor felsorolja, hogy oktatás, egészségügy, politikusok, orbán.

Ha a veteránjaik valóban 30 évesek, akkor 2002-től kezdve gyűjtik a politikai tanulságok minden árnyalatát, és nem kezdenek bele olyanba, ami már legalább egyszer megbukott-ellaposodott. Most vagy az van, hogy akik figyelték a kossuth-terezéssel egybekötött erzsébet-hidazást, a Gyurcsány-puccsot, az elkúrós-székházgyújtós-ottalvós tüntetést, a 2010-es választást megelőző elementális reménykedést, a nemtetszik-nemtetszik-nemtetszik a rendszeres heteket, a mobillalvilágítós-lendvay-utcás-horváthákosos nekifutást, és legutóbb a Pukli-feketeruhásnővér házasságot, azok megcsömörlöttek, és visszavonultak söjtöri birtokukra (deáki értelemben), és ezért nem vesznek részt a Momentumban, vagy az van, hogy részt vesznek, csak nem osztottak nekik lapot, és azért ez a didaktikus önismétlés.

A politikai programjuk csupa olyan pontot firtat, ami tüneti kérdés. Egy népszavazást akkor is lehangoló demagóg szarsággal felvezetni, ha a nép nem fogékony az olyan elvont problémákra, mint a pártállam, nepotizmus, historizálás és szervilizmus.

4. Nolimpia

Jutalomfalat a budapesti olimpiáról népszavazást kezdeményezni. Fogalmam sincs, hogy miért fizetjük a képviselőket a parlamentben, ha egy pálya szélén szerveződő, nulla társadalmi beágyazottsággal bíró egylet nyúlja le a témát. Semmi baj, gratulálok a Momentumnak. Ez egy olyan fasza kristályosodási góc, hogy mikor olvastam a facebookon, hogy majd aláírást fognak gyűjteni az olimpia ellen (akkor még nem írták, hogy kik), elégedetten csettintettem egyet a nyelvemmel, és már láttam, ahogy a lámpavason kapaszkodó Rogán Antalról büntetlenül fejtik le krokodilbőr cipőjét felháborodott szüfrazsettek 2018 második felében. Orbán Viktor végre végigcsinálhatja az idegkúráját Ausztriában, Ráchel pedig nyugodtan koncentrálhat egy doktorira, családjának nem kell többé foglalkoznia harácsolással. Mészáros Lőrinc visszatérhet hőn szeretett csöveihez, Habonyt sem hívja többé a Haza Ibizáról. Mindenki csak nyerne egy kormányváltással, és ihol jön is!

Egy fásult ember lettem, elismerem, de két évünk van hátra a választásokig, és nincs türelmem egy új politikai szerveződéssel megbarátkozni. 

Ha Hadházy Ákos beszél a trafikmutyiról, súlya van. Ha Ángyán József beszél a földbotrányról, súlya van. Ha Horváth András beszél a NAV-ról, súlya van. Ha Pilz Olivér beszél az oktatásügyről, súlya van. Ha Sándor Mária tüntet az áldatlan kórházi állapotok miatt, súlya van. Ha random pályakezdők beszélnek arról, hogy majd utat mutatnak, megengedőn elmosolyodok. Hadházy Ákos nem ért el változást, a trafikmutyival mindenki megbékélt, pedig hát bizonyítékot kaptunk, hogy is ment az osztozkodás. Ángyán Józsefet bogaras öregnek bélyegezték, és a magyar mezőgazdasággal nem történt semmi pozitív. Horváth András a bíróságon felel, amiért árulkodott. Pilz Olivér nyílt levele addig volt érdekes, míg össze nem gyűlt a nagy tömeg a Kossuth téren, és haza nem ment. A kormánynak csak türelmesen várnia kellett két évet, és ma már mindenki kussol, végülis a fénymásoló működik, ha viszünk papírt, a kormány meg szarja össze magát. Sándor Mária naiv és pátoszos felkiáltójele mellé a kimért újságírók odatettek egy kérdőjelet, biztos, ami biztos. Ki nem szarja le? Dobhártyát sértő ahogy rinyál, és meddig lehet még nyújtani ezt az ügyet?

Talán nem számítok pesszimistának, ha úgy gondolom, nem egy új párt fogja megoldani azt az alapvető társadalmi problémát, hogy egy tüntetésnél többet senki nem ad bele, a bátrak kivégzésénél meg csak borzongva bazmegolunk egyet. De hát a franc tudja, lehet, hogy Lehet Más a Politika... Vágó Gábor?

Próbáltam leszbikus szemmel nézni a filmet, pontosabban azzal a reménnyel kezdtem bele az annak idején egekig magasztalt műbe, hogy kicsit bepillantást enged egy leszbikus szerelem dinamikájába. Előítéletemnek megfelelően ez a giccsparádé nem egyszerűen csalódás volt, hanem egyenesen egy csalás.

Férfiként csak néhány ismerősön keresztül tudok apró morzsákat a leszbikusságról, de még így is kiszúrja a szememet, hogy a rendező fogott egy "Hogyan rendezzünk szerelmes filmet" kézikönyvet, átnevezte a férfit Carolra, és bumm, ilyen szépnek még sosem láttuk a leszbikus szerelmet. Meg sem írtam volna a posztot, ha nem olvastam volna egyetlen sor idézetet a könyvből. De ne szaladjunk ennyire előre!

Én sem voltam normális, hogy egy hollywoodi filmet ismeretterjesztő anyagként akartam használni, de lett volna rá esély egyébként, hogy nem cseszik el a filmet. Tanultabb barátom a kanapén már mikor meglátta a rendező nevét, felsóhajtott. Persze a kritikám inkább a kritikusok ellen irányul, hogyan lehettek ennyire vakok. Amit annyira dicsérnek a filmben, pont az a legnagyobb hazugság az egészben: milyen szépen ábrázolja a szerelmet.

Néhány meleg filmen átrágva magam biztosan merem állítani, hogy ha egy ilyen témájú történet kapcsán az az érzésünk támad, hogy "igazából a szerelem nemek fölötti", akkor egy nagyon szép gondolatot ültettek el bennünk egy gusztustalan nagy hazugság révén. Vagy ne fogalmazzak ennyire sarkosan: iszonyatosan felhigított filmmel van dolgunk. Egyáltalán nem segít a tolerancia kialakításában a hazudozás: ahelyett, hogy a leszbikus vagy akármilyen szerelmet gyönyörűnek állítanák be, sokkal üdvözítőbb lenne, ha megmutatnák, milyen "gusztustalan". Azért az idézőjel, mert nem tartom annak, viszont ne mondjuk már az ilyesmire, hogy nem fura. És van egy sor dramaturgiai eszköz, amik segíteni tudják a nézőt, hogy ezen a "gusztustalanságon" tovább tudjon lépni. Az ilyen filmek, mint a Carol, azt üzenik, hogy nincs itt semmi látnivaló, csak a szerelem van. Azt is elismerem, hogy egy ignoráns embernek a Carol is feladja a leckét, és talán pont ezért gondolom, hogy nyugodtan el lehetne engedni a megfelelési kényszert a filmgyártásban, ha ilyen komoly vizekre eveznek.

Nem izgat, hogyan ábrázolnak egy szuperhőst, meg mit üzennek vele, ellenben a valódi dolgokat legyenek szívesek valóságosan közvetíteni. Mert míg szuperhősökkel nem találkozunk, és így nem is tudjuk számon kérni rajtuk a disszonanciát, addig leszbikusokkal és melegekkel találkozhatunk, és hát na... sokszor hallottam már ilyen mondatokat, hogy "ja, nincs semmi bajom a melegekkel, csak miért kell kamionokon vonaglani". Talán ha a "toleráns filmek" volnának olyan toleránsak, hogy a konfliktus lényegét is belevennék a forgatókönyvbe, lenne némi javulás (például a Modern családban Cameron irritáló karaktere). Nyilván az is jelent némi előrelépést, hogy a homoszexuálisok iránti bizalmatlanságot (kriminalizálás, kiközösítés, stb.) csökkentetni tudták, csak azt sajnálom, hogy ezt többnyire altatás révén oldják meg: nyugi, a buzik is ugyanolyanok, mint te. Ebben az esetben pont a másság feldolgozása marad el. Pont mint a Carolban.

A legtöbb kritikus azzal indítja az ódáját, hogy hát igen-igen, a mai világban már nem lehet nagyot dobni azzal, hogy pusztán a homoszexualitást ábrázolják, hiszen ez már lerágott csont, és így nagyon jó, hogy a film a szerelemre fókuszál. Ott van a probléma az orruk előtt, le is írják, de nem kifogásolják. A Carol egy metaforikus szerelmi történet: két női karakterrel mutat be egy hagyományos szerelmi történetet. Gondoljunk bele: Carol nem él boldog házasságban, és egy napon megtetszik neki József. József bátortalan, és némi osztályellentét is van köztük, de a proletár öntudat ott lángol József lelke mélyén, és képes átlépni a komplexusain, képes elfogadni Carol közeledését. Noha ez nagyon örvendetes, nem elhanyagolható a tény, hogy Carolnak már van férje, akitől most már kész elválni, hiszen az igaz szerelem, amit eddig nem ismert, segíti őt ebben. Mivel Carol házasságszédelgő, félő, hogy a bíróság nem neki ítéli a gyermekét (50-es évek), ezért átmenetileg félretolja Józsefet. Mikor az ügy lezárul, a kölcsönös sérülések fölött diadalt arat a szerelem, és minden nyálas csókolózás nélkül a zárójelenet tudatja velünk: boldogan éltek, míg meg nem haltak.

Ehelyett a filmben alaphelyzetéből adódó kérdésekkel is lehetett volna tágítani a tudatunkat: milyen egy leszbikus anya viszonya a gyermekéhez, hogyan kormozódik a lelkivilága a házastársaknak, amikor belemegy egy homoszexuális egy heteroszexuális házasságba, és milyen felszabadító és egyszerre tragikus, mikor beront a családi fészekbe a soha nem érzett kölcsönös vonzalom egy kültag révén? Van-e az önzés és az önsorsrontás között kompromisszum, stb.

És ha már a film megrekedt a külsőségek szintjén, az észrevételeimet bővíteném egy aprósággal: ha a film szerint a leszbikusok olyanok, mint a fönti képen, akkor én is megendek magamnak egy hasonló szélsőséget, és szerintem meg így néznek ki: 

Nos, úgy állunk tehát, hogy a film egy csomó dolgot eltitkol előlünk, és előad egy olyan történetet, ami nemre és vonzódásra való tekintet nélkül megeshet bárkivel, két gyönyörű nőt mutat nekünk, és ezen a ponton már erős a gyanúm, hogy a filmet egy heteroszexuális hölgy írta és rendezte. Vagy egy heteró férfi. Vagy egy meleg férfi. De semmiképpen sem egy leszbikus nő. Full kíváncsi lennék egy filmre, amiben a második képen szereplő pár játszik, és megtudhatnám, mit látnak egymásban, mitől olyan boldogok. A Carolban a leszbikusok lelkivilágából átsejlő hajszálnyi hangulatot egyes egyedül annak köszönhetjük, hogy a film alapjául szolgáló könyv nem hazug. Már 1952-ben a vesztesek nyugalmával ilyen könnyedén leírja, milyen csúnya és mégis szép az ilyesmi:

„És hirtelen eltűnt az asszony csúfsága, mert vörösesbarna szeme gyengéd volt a szemüvege mögött, és érdeklődést mutatott Therese iránt. Therese érezte, hogy dobog a szíve, mintha életre kelt volna. Nézte, amint az asszony feláll az asztaltól, és nézte, amint alacsony, tömzsi alakja távolodik, amíg bele nem vész a korlát mögött várakozó tömegbe.”

Egészen pontosan Trumpra és arra a hírre gondolok, hogy Kína is kivégzi a civil szektort.

Közép-európai identitásunknak köszönhetően az egyik szemünk sírva röhög a jenkiken a másik szemünk röhögve sír, mert tudjuk, hogy mi jön ezután.

Rendesen kínos olvasni az amerikai demokraták önvígasztaló szavait, mikor arról írnak, hogy de az USA-ban kikezdhetetlen alapjai vannak a demokráciának, és Trumpból nem lesz Putyin. Aki hasonló apatikus távolságból figyelte az amerikai elnökválasztást, mint én, jól megfigyelhette, hogy Trump félelemre alapozó inkorrekt retorikája nem üti úgy át a dobhártyát, mint az a tény hogy alkalmatlan egy szuperhatalom elnöki székére. Trump nem úgy jelent fenyegetést a "szabad Amerikára", mint elnyomó, hanem mint egy nem vezetőnek való vezető. Nem elég, hogy a demokraták alábecsülték a populizmus pestisét, gondolván, hogy az csak Kelet-Európában lehet probléma, most másodszor sem képesek felmérni a probléma realitását.

Mielőtt még bárki félreértene, és azt gondolná, hogy egyszerű liberális szenvelgést írok, le kell szögeznem, hogy a világrend átalakulása már Obama idején láthatóvá vált, és nem tudtak ellene mit kitalálni. Valószínűleg Hillary sem tudott volna ellene mit tenni, de Trump megválasztása kicsit ahhoz a szituációhoz hasonlít, mint mikor a "belátó Gorbacsov" lett a Szovjetunió főtitkára.

A rendszerváltás utáni nagy nyugat-mámorból felébredve hamar kialalkultak nálunk is a toposzok arról, hogy miért rossz Amerika. Kéjelegve hallgattuk az okosságokat a kapitalista világrendről a Harcosok klubjában. A Super size me-t és a Kóla, puska, sültkrumplit és a Team America-t a szabad világ kiáltványaként üdvözöltük a kioktató USA-val szemben. Amerikát a multik és Izrael irányítja, stb. És lehet hogy pszichopata vagyok, de csillogó szemekkel néztem végig a God bless America-t. A mérleg egyik serpenyőjében tehát ott van egy hiteltelen világrendőr, amihez még hozzá számolhatjuk a CIA fondorlatos beavatkozásait más országok belügyeibe.

És valószínűleg a történelemkönyvek már nem szaroznak olyan mondatok leírásával, mint hogy az országok belpolitikáját az USA a civil szervezeteken keresztül manipulálta.

Ami nagy kár, mert a fürdővízzel a gyereket is kiöntjük, ha a civil szervezeteket vegzáljuk. Én lennék az utolsók egyike, aki az amerikai politikai kultúrát megsiratja, de egy igen jó keretrendszert tartottak fenn a demokratikus eszme megszilárdulásához. Ennek az alapvetése az egyén gondolatainak a szabadsága, az önálló értékítélet és az önsors egyengetése. A popkultúra persze évtizedek óta ereszkedik a nívó alatti tartományokban, és üzeni, hogy a tökéletlenségünk maga a tökéletességünk, de attól még nyitva áll mindenki előtt a lehetőség, hogy az árral szemben ússzon.

Lehetne folytatni az elmélkedést Washington erényein és gyengeségein, és aztán szembe lehetne állítani az autokratikus rendszerekkel, de ez már lerágott csont.

Arról viszont kevés szó esik, hogy Trump megválasztásával azonnal összeomlott az amerikai világrend. Ez már az orosz és török reakciókon is látszódott. Orbán Viktor visszafogott kommentárjából azt az aggodalmat is ki lehetett olvasni, hogy Közép-Európában most kezdődik az igazi rodeo, úgyhogy nem égethetünk fel több hidat. Az igazi jel azonban Kína mostani lépése.

Kína és az USA között Hillary Clinton külügyminisztersége idején pörgött a csúcsra a nézeteltérések diplomáciai sakkozással történő elsimítása. A két ország kapcsolata olyan szövevényes, bizalmatlansággal kölcsönösen átitatott, B-tervekkel kiegészített és mégis egymástól függő, hogy sem Peking sem Washinton nem tudott az eredeti útján járni. A civil szektor "bezárásával" Kína nem kevesebbet tett, mint a puskacsövet eltolta a halántékáról. Ne higgyük, hogy a kínaiak egy klónokból álló massza, akiknek nincs társadalmi igazságérzetük, és ne akadnának köztük ellenzékiek, akik vagy egy szocialista restaurációt, vagy egy liberálisabb nyitást akarnának. Kína éppen roppant méretei miatt nagyon is törékeny, és a civil szektor volt az, amivel zsarolni lehetett. Legalábbis monetáris és gazdasági eszközökben nála volt a labda, a katonai fenyegetés pedig csak másodlagosan volt hihető.

És mikor régen arról beszéltünk, hogy az amerikai elnök csak egy báb, ezen a ponton felmérhetjük, hogy mennyire nem. Elég csak a hír, hogy már biztosan Trump lesz az elnök, és Kína megteszi azt, amit évtizedek óta nem mert megtenni.

Ez nagyjából a következő tendenciáknak ad szabad utat. A feltörekvő gazdaságok (nem a fejlődő, meg közepesen fejlett, hanem a "wannabe big" gazdaságok) könnyebben aláaknázzák a nyugati gazdaságot (és így a jólétet), a szabadkereskedelmi egyezmények átírásával. A szabadságjogok emlegetése politikai fegyverként élhet tovább univerzális érték helyett (reméljük te nem leszel kisebbségben). Rezsimcserék az instabil régiókban (és így bányajogok is gazdát cserélhetnek).

Mindezek egyébként is végbementek volna néhány évtized alatt, ahogy a jóléti demokráciák csődbe mentek volna a növekvő jövedelmi különbségek miatt. És ezen folyamatok némelyike felveti a Föld javainak igazságosabb elosztását, ami kifejezetten pozitív lenne, bár teljesen nyilvánvalóan csak átmeneti. De egy új jenki elnök, aki nem kapott kiképzést? Ez még annál is reménytelenebb, mint mikor egy gyereket koronáznak királlyá, Turmp ugyanis nem kap maga mellé régenst.