Harmadik tanévemet fejezem be az alternatív iskolában, egyúttal fel is mondtam.

Tegnap Robival jól berúgtunk, ő is készül felmondani az állami suliban, és megbeszéltük, hogy mitől lenne jó egy iskola.

Minden tiszteletem azoké az energikus embereké, akik vették a fáradtságot, és kidolgoztak valami alternatív oktatási módszert. Viszont teljesen nyilvánvaló, hogy nem a projektek, az epochális rend, az élménypedagógia, meg a többi időigényes trallalázás teszik az alternatív iskolákat sikeressé, hanem a tanár, amelyik tanít benne.

Merthogy.

Egyrészt a mi sulinkban például szentül hiszi az alapító matrónák mindegyike, hogy csak a mi iskolatípusunkban alkalmazott pedagógia nevel ki normális felnőtteket, ami most vagy minket minősít, akik nem ilyen iskolatípusban váltunk tanárrá, vagy nem igaz az állítás. Ha normális felnőttek lettünk, akiket lehet gyerekek közelébe engedni, de szoci iskolába jártunk, akkor az hogy van?

Másrészt mindenki fel tud idézni nagyszerű tanárokat a diákéveiből. Nekem például Pásztó tanár úr frontális magyarórái élethossziglan meghatározók maradnak, pedig frontális órát tartani nem túl reformpedagógia.

Nem akarom szaporítani a szót, röviden összefoglalom az új Robi-Pityu-féle reformpedagógiát:

- Az igazgatói iroda feladata a háttérmunka (tanítás feltételeinek és a rendezvények megszervezése) és a tanárok ösztönzése arra, hogy bátran próbálják ki az ötleteiket, továbbá azt mondja mindig, hogy "Jól van, derék munka volt, nagyon örülök!" illetve: "Menjünk sörözni, én állom a cehhet! Nem vagyok földesúr, csak jófej."

- A tanár feladata az, hogy készüljön fel az órájára. Nem kell termet dekorálni, meg közös továbbképzéseken részt venni, meg rendezvényeket szervezni, a tanár feladata: az órára felkészülni. Néhány év tanítás előtt és után pedig más szakmákba is belekóstolni.

- A reformpedagógiánk előnye, hogy egy állami iskolában is pillanatok alatt beállítható a rendszer, nem jár plusszmunkával, nem jár kiadásokkal, és mindenki kiegyensúlyozott lesz tőle. Ehhez kell egy jó tanárképzés, ahol egyrészt felruházzák a tanárt határtalan szakmai tudással, másrészt ügyelnek arra, hogy legyen szíve és humora legalább alapfokon. Az eredmény, amit egy ilyen iskolától várunk az, hogy a tanárok a józan eszüket használva eljutnak azokhoz a fantasztikus reformmódszerekhez, amik által a diákok megtalálják azt az utat, ami a legtesthezállóbb számukra, de mellékhatásként műveltek is lesznek.

Ennyi.

Mert amúgy azt gondolhatnátok, hogy ez most valami komolytalan javaslat, de nem, a kutya tényleg itt van elásva. Az igazgatók jó dolgukban kizárólag azon töprengenek, hogyan lehetne az iskolát vonzóbbá és jobbá tenni, és tévesen arra a következtetésre jutnak, hogy még több iskolai rendezvényt kell szervezni. Hát most az lenne a kérdésem, hogy miért? Jelenleg a tanárok iszonyatosan sokat foglalkoznak tantermen kívüli dolgokkal kényszerűségből, és az órára felkészülés mindig az, ami elsikkad.

Robi a buszon találja ki az óráit, én a metrón. Ennyi a különbség az alternatív és az állami iskola között.

Aztán lássuk be: minél többet tanul az ember, annál önfejűbb. Ezért aztán az igazgatók általában nem kapják meg azt a tiszteletet, amit Rákosi Mátyás annak idején, ez pedig számukra elfogadhatatlan, hiszen ők is önfejűek és a tanáraik is önfejűek, és a presztízsharcok megintcsak sok energiát és figyelmet elvonnak a tanítás-neveléstől. Tehát olyan igazgató kell, aki nem hierarchiában gondolkodik, hanem munkakörben, illetve még van egy nagyon fontos belátása. Belátja, hogy bízhat a tanárokban. Ellenőrzi a minőséget, és megszervezi a feltételeket, és ettől már megnyugszik, tudja azt, hogy aki havi 87 ezer forintért ilyen munkát végez, az idealista, tehát ezerrel pörgeti cseszegetés nélkül is.

És bármilyen furcsa, de tényleg megötszöröződne az egész magyar iskolarendszer minőségi szintje, ha a tanároknak csak arra kéne koncentrálni, hogy kitalálják az óráikat, ide értve a differenciálást, meg minden varázskelléket. Semmi buziskodás szakmai fejtágítókon, amikből annyi új gondolatot lehet kicsemegézni, mint a nemzeti konzultáció kitöltött kérdőíveiből. Tervezzem meg az órámat és készítsem elő? A gyereknek lelke van? A diákok nehezen disztingválnak ha unatkoznak? A technika a barátunk és ellenségünk? Hú de klassz témák, ezekről még többet szeretnék megtudni! Hát babám, ha esetleg azzal foglalkoznánk, hogy a gyerekek a számítógépbe és a drogokba menekülnek előlünk, előbbre jutnánk. 

Semmi szarakodás mindenféle csinnadratták összeállításával, amit egy igazgatói iroda pont meg tudna csinálni, és akkor még rá is jönnének, hogy egy évben kettő bőven elég az ilyesmiből.

Nyilván meg is kell válogatni a tanárokat, de el tudom képzelni, ahogy felgyullad a tűz egy közismerten alkalmatlan tanár szemében, amikor azt mondják neki: te vagy a tantárgyad tudója, kíváncsian várjuk, hová jutsz el a diákjaiddal, a többiről mi gondoskodunk.

Csak röviden, de azért mégis:

Emlékeztek, május 23-ra volt kitűzve a következő fordulója az Irán vs. ENSZ BT tárgyalásnak, ezúttal Bagdadban. Előtte április 15-én Isztambulban ment füstbe a megállapodás esélye, pedig az USA nagyon fenyegető volt, azt mondta, ha nem sikerül megállapodni Iránnal az atomprogrammal, akkor annak meglesznek a következményei.

Szégyen, hogy elfelejtettem, de gondolom ti is, úgyhogy lépjünk tovább!

Visszaolvasva a híreket, hogy mi történt, nincs meglepetés: ez a tárgyalás is kudarcba fulladt, következő időpont június 18-19 lesz, Moszkvában.

Eközben már egyre valószínűbb, hogy Izrael belesodródik a bűnbe, és meghúzza a ravaszt. Örülnék, ha sikerülne Izrael fenyegetettségét békés úton rendezni, de történelmi tanulmányaim kissé rezignálttá tettek: Izrael sokáig nem játszhat Irán játékszabályai szerint, jóformán meg kell támadnia Iránt, "ha jót akar magának".

Annyit sikerült kiderítenem, hogy 2012 decemberéig az Egyesült Államok nem lesz kezdeményezője semmiféle háborúnak, hiszen addig tart az elnökválasztás. Mindeközben folynak az előkészületek. Minden évben aktuális volt a magyar hadügy kérdése, mégis most került elő a kalapból, most próbálják a NATO európai szekcióját ráncba szedni. Egy pesszimista forgatókönyv szerint következő hónapban ha megint azzal végződik a tárgyalás, hogy Irán mindenre csak rázza a fejét, akkor Izrael megteszi a tőle telhető legtöbbet. Egy optimista forgatókönyv szerint az amerikai elnökválasztás után Izrael és az USA közösen fog erőfeszítést tenni, hogy villámgyorsan kihúzza Irán méregfogát (hiszen Izrael néhány perc alatt eltörölhető a Föld színéről, tehát csak egyetlen esélyük van: egy ütéssel leszerelni Iránt).

Mindenképpen aggodalomra ad okot, hogy már a mérsékelt hangok is csak a háború kitörésének időpontját teszik máshová, a háborút magát nem vitatják. Én a magam részéről már most elítélem a világ vezetőit, hogy képtelenek legalább az etnikai és vallási különbségeket félretenni a diplomáciában. Bukás.

Köszönöm a ballagóknak a bort, és Óbudának az ingyenkoncertet (Vad Fruttik)!

Feledteti a hegyekben álló munkát...

Mindenki arról álmodozik, hogy egyszer majd egyetértés lesz és önbizalom, és minden külföldi ijesztegetésre fütyülnek majd az emberek, és megnyitják a bőség kosarát, a gyönyörök kertjét, egyszóval olyan lesz minden, mint Izlandon.

Továbbított levélként terjedt az izlandiak eltitkolt küzdelme a világgazdaság szereplőivel szemben. Ezen a címen mindent el lehet olvasni, még videó is van a küzdelem utóéletéről. Annak idején utánaolvastam a levél állításainak, és valóban méltánytalanul keveset szólt a dologról a sajtó, mintha el is hallgatták volna. Amit viszont találtam, az alátámasztotta a levélben olvasottakat: Izland nem fizette tartozásait, Izlandot ezért leminősítették, előtte megfenyegették, riogatták, hogy Haiti lesz belőlük, stb. De ők csak mentek előre: bíróság elé vitték volt miniszterelnöküket, új alkotmányt írtak, és külföldi befektetők nélkül most szűkösebben, de szabadabban élnek, elvégre bár silány a földjük, de az óceán táplálja őket.

Hát a kiábrándító valóság nem ez, hanem hogy az IMF kihúzta őket a csávából. Szó sincs szabadságharcról, adósságátrendezés volt. Nem úgy van az, hogy kölcsönkérünk valakitől, és akkor a népfelség elvén nem fizetjük vissza, mert sokba kerülne. Hát ez most csalódás. Evidens, de kiábrándító szembesülni vele. Hát már Izlandban sem lehet hinni? :)

Egy hónap telt el a legutóbbi, Iránnal foglalkozó bejegyzésem óta, sajnos ez alatt az idő alatt nem az derült ki, hogy az emberiség pozitív irányba fejlődött volna, és a jövőben már semmiféle többszereplős háború nem várható.

Április 13-án ül asztalhoz az USA és Irán Törökországban, Isztambulban. Az Egyesült Államok stratégiája a megelőzés, ezért ragaszkodik ahhoz, hogy Irán ne fejlesszen atomfegyvereket. A tárgyalástól válik függővé a katonai beavatkozás, az Egyesült Államok ultimátum-szerűen bocsátkozik párbeszédbe Iránnal. Izrael az üggyel kapcsolatban pesszimista, mint a korábbi bejegyzésben már írtam, Izrael létében fenyegetett Irán által. Izraeli politikai körök szerint csak az értékes időt vesztegetik, már tavaly nyáron csapást kellett volna mérni Iránra. Az Egyesült Államok azonban nem ette forrón a kását. Mégis úgy tűnik, ezúttal sarokba akarja szorítani Iránt.

Akarják

Érdekes belegondolni, hogy ez az atomfegyver-tilalom betartatása mennyire reménytelen vállalkozás hosszú távon, és történelmi távlatokból nézve Irán mindenképpen elébe néz az erőpróbának: ha a régió vezető állama akar lenni, akkor a térséget búboló alfa hímet le kell győznie előbb-utóbb. Erre igen jó esélyei vannak az oroszok támogatása révén, ugyanakkor a lakosság aligha bír elviselni még egy pusztító háborút, a vezetés a hatalmát kockáztatja, ha fegyveres konfliktusba keveredik az Egyesült Államokkal.

Az Egyesült Államok mindenesetre már nekilátott előkészíteni a beavatkozás elvi alapjait. Külügyminiszterük, Hillary Clinton konkrétan Iránra keni az egész konfliktust, a közelgő tárgyalások kapcsán azt mondta, hogy Iránon a sor, hogy meghozza a helyes döntést. Ez legalább akkora fenyegetés, mint mikor Oroszország nyilatkozott úgy az üggyel kapcsolatban, hogy nem ajánlja a nyugati országoknak, hogy beavatkozzanak Iránban vagy Szíriában, mert annak katasztrofális következményei lesznek. Hogy a 21. században még mindig itt tartunk, és sem az iráni vezetés, sem az orosz vezetés, sem az amerikai vezetés nem a társadalmi problémák megoldásán fáradozik, hanem a konfliktust élezi, meglehetősen elkeserítő.

Ezalatt Izrael újabb információkat közölt Iránról. Nehéz kezdeni ezekkel valamit: utólag könnyű összerakni a képet, így menet közben megeshet, hogy ideges sajtóközleményeknek is komoly jelentőséget tulajdonítunk. Mindenesetre Izrael újabb "kedvcsinálóval" kínálgatja a világot: ezúttal az derült ki, hogy egy iráni elit terrorista csoport arra készül, hogy törökországi zsidókon hajtson végre csapást. Izraelben persze vannak civil kezdeményezések a háború elkerülésére, de a katonai lobbi "nem olyan nyálas". Meglehetősen eluralta a sajtójukat a téma, kérdőn várja mindenki a fejleményeket.

NATO-val, vagy nélküle?

Most már Törökország is megszólalt az ügyben, hiszen náluk tartja az ENSZ BT két hét múlva a tanácskozását. Tekintve az ország pozícióját, valószínűleg megpróbálnak kimaradni a buliból, amennyire lehet. Persze egy háború esetén Törökország szárazföldi utat kínál Iránba, ami az anyahajókat nélkülöző európai haderőnek kulcsfontosságú lenne. Törökország 1952 óta tagja a NATO-nak. Nem lehet ugyanakkor tudni, hogy ebben a konfliktusban mekkora szerepet szán Obama az Észak-Atlanti Szövetségnek, hiszen Izrael nem NATO-tag, sőt a kapcsolata nem minden taggal (köztük Törökországgal sem) rózsás. Ha a NATO-nak be kell kapcsolódnia Izrael megvédésébe/az emberi jogokat be nem tartó Iráni vezetés eltávolításába, akkor az már minket is érinteni fog.

És nem csak mint kiküldetésben lévő 100-200 fős hídépítő magyar alakulat, hanem mint hadi útvonal-szakasz (Orient-expressz). Az európaiak tavalyi beavatkozása Líbiába egyébként úgy is tekinthető, mint egy stressz-teszt. Egyetlen dolog miatt lenne meglepő az egész NATO mozgósítása: hogy még mindig egy rossz szó sem hangzott el a tévében Iránról. Nehezen tudom elképzelni, hogy a demokratikus országok minden előzetes agymosás nélkül hadat üzennének Iránnak.

Most tehát minden április 13-án múlik, miben sikerül megállapodni. Egy évvel ezelőtt már volt ilyen próbálkozás, de az nem járt eredménnyel. Ezúttal azonban ultimátum van: vagy megegyeznek, vagy "Irán magára vessen". Nagyon sokat sejtető volt, hogy Obama azt nyilatkozta tegnap, hogy úgy tűnik van elég olaj a világon, hogy az iráni olajat helyettesíteni tudjuk.

Az olaj

Ha van valami, ami miatt még a legvéresebb szájú háború-pártiak is békét kiáltanak, az az egekbe szökő olajár veszélye. A világgazdaság az olajon nyugszik. Drága olaj megfizethetetlen árukat eredményez, ami totális-globális-brutális válságot okozna, pénz nélkül pedig nincs győzelem (kivéve a honvédő háborúkban). Érdekes dolog történt azonban egy hónapja: a háborús fenyegetettség hírére az olajár 100 dollár fölé szökött, 109 dolláron fordult vissza, de nem akárhogyan. Decemberben már járt ilyen magasságban, most viszont minden elemző úgy látta, hogy 117 dollárig meg sem áll, onnan pedig már elszabadul a pokol, és 180 dollárig szökik a hordónkénti ár, ami egy duplázást jelentene a hétköznapi 90 dolláros árhoz mérve. Mi történt? Cikkek jelentek meg, hogy mekkora veszélyt jelent a felszökő olajár, valamint az USA piacra küldte a készleteinek egy kis részét. Ezzel pedig az emelkedés megtört, hiszen a nagy keresletet nagy kínálattal képesek voltak kiszolgálni. Azt gondolom ez alapján, hogy Irán megtámadásának a hír-erejét kordában tudnák tartani az árupiacon. Obama legalábbis nem aggódik, és ha az amerikai elnök nem aggódik, akkor az egy újabb lépés a fegyveres megoldás irányába.

Kína

A kínai társadalom és a kínai gazdaság törékeny behemót, szüksége van vevőkre, és szüksége van nyersanyagokra. Hadereje egyre félelmetesebb, de nagyon úgy tűnik, hogy még nem látják elérkezettnek az időt arra, hogy átvegyék az Egyesült Államok helyét a ranglétrán. Jóllehet az Irán elleni szankciókra sorra mondanak nemet, ez mégis egyedül a nyersanyagéhségüknek tudható be, egyszerűen üzleti szemmel nézik ezt az egész háborús fenyegetőzést.

Remélem a vénasszonyok a templomokban imádkoznak a békéért, meglátjuk mi lesz április 13-án.