majdnem otthagytam a fogam már megint. Az utóbbi időben folyamatosan értékelem át az életemet, jövök rá hogy apránként kinyírom a lelkemet a mindenre rávehetőségemmel meg hasonló emelkedett dolgok, de azért mindig akkor váltok irányt a leghatározottabban, amikor autó elé kerülök. Tehát ma is...

35-ből 29-en voltunk ott

"Csak kedvem nincs, az meg megjön menet közben" - mondtam Ildinek mikor hívott, és bárcsak mindig ilyen bölcs lennék: az Echoes of Pink Floyd olyan Pink Floyd élményt adott, amit ennyi áthallgatott jó és rossz koncert után annyira sem vártam, mint Húsvétkor a nyúl felbukkanását.

Mielőtt rátérnék arra, hogy képtelenség volt az élmény amit nyújtottak, annyit meg kell említenem, hogy tegnap Rick Wright emlékkoncert volt Soroksáron a művházban, a három magyar Pink Floyd tribute közreműködésével, erről írok most. A sort a Marooned nevű kéttagú formáció nyitotta, ők Szolnokról jöttek, és Ildivel nagyon szenvedtünk. Nem pusztán a "sáj-nánánáj" stílusú éneklés fel-felbukkanása miatt, hanem mert mi a Pink Floydnak az elsődleges értelmét szeretjük, nem a nyolcvanas években rárakódott félreértését. Nem akarok szemét lenni, úgyhogy nem is írok róluk többet: a koncert célja a megemlékezés volt, és szép dolog, hogy sikerült egyeztetni egy időpontot és repertoárt.

Középső szuperprodukcióként (nak gondolva magát) a Hit Rock indította magát, és bár a Dark Side Of The Moon nagy részének eljátszása után már elköszöntek, egyszerűen félreértették a közönség tapsát, és még háromszor annyit játszottak. Mármint komolyan.  Én ilyet még nem tapasztaltam. "Na jó, ha ennyire szerettek minket ["csak tapsoltunk"], akkor most további két óra belőlünk." Most hogy ha jóból is megárt a sok, akkor a rosszból vajon megárt-e a sok? Megárt. Úgyhogy Ildivel a második szám után kimentünk a büfébe, több kifogásunk is volt, de ezt Rick Wright emlékének tisztelegve nem hántorgatnám itt fel, nem arról szólt az este.

Tényleg annyira szívesen fikáznék, de megússzák az öregek...

Zárva a sort, az Echoes of Pink Floyd közel háromnegyedórás beállás után indított a Cluster One-nal, közben leálltak Attis kontrollja miatt, de aztán anélkül hogy darabjaira hullott volna a szám, folytatták tovább. A fáradozásnak köszönhetően nagyon szépen szólt minden. A hangszereken továbbra sem felejtettek el játszani. Én a Kultiplexes koncert alkalmával már említettem, hogy ők képesek, de most megint kell ömlengenem.

Tribute zenekarról van szó: ők is szeretik a Pink Floydot, meg mi is, és ők eljátszák, mi meg örömködünk. Ennyi az "alapkövetelmény". Ezt jelenti számomra a tribute. Többnyire nem is szoktam írni tribute koncertekről. De hogy hívják azt, amikor feltámasztják a zenét? Nem viccelek, meg túlzok. Ettől dobtam a hátast, nem attól hogy a PF mennyire jól komponált. Hogy hívják azt, amikor ott ülsz egy művházban, minden mellékhatásával, és ennek ellenére azzal szembesülsz, hogy nem csak a szerző a zseni, hanem ők ott a színpadon mind. Annál is többről van szó, hogy élettel megtöltve játszották a Pink Floydot, pedig már ez is csak évente egyszer fordulhatna elő. Arról van szó, hogy például a Shine on you crazy diamond part2-t mikor játszották, nem az eredetit játszották hangról hangra, de annyira adta magát amit játszottak, annyira helyén volt és pinkfloydos volt, annyira mértékletes volt az önmegvalósítás és mégis lehengerlő, annyira beleilleszkedett a sorba, hogy a fülemig ért a szám. Tehát nem reprodukció volt. Nem kiválóan eljátszás volt. Ha kritikus lennék, úgy fogalmaznék: nagyon ott volt, teljesen a Pink Floyd örökségbe illeszkedő felfrissítést hallhattunk.

De mivel egy dagályos-ömlengős alkat vagyok, ennyinél nem állhatnék meg, csak elfogytak a hasznavehető szavak. Higgyetek nekem!!! :DDD Annyira fájt volt hogy csak mi hallhattuk, ilyen a világon nem volt még egy! Egy művházban, te jó ég! Pedig a legutóbbi jókai klubos koncertről annyira lemondóan mentem el. Azt hittem meguntam a Pink Floydot. És akkor kiderül, hogy a Pink Floyd még micsoda...

ildibildi kössz a képeket!

hihetetlen, holnap elmesélem!! nem térnék magamhoz, ha nem tartott volna 2 órán át a hazaút, és közben ne ámélkodtam volna ki magamat Ildibildinek....

"Pázmány Péter 1635. november 13-án, keddi napon délelőtt a Szentlelket hívó misét [Veni Sancte] énekelte a nagyszombati Szent Miklós-székesegyházban, számos előkelőség jelenlétében, melynek végeztével Dobronoki György jezsuita rektornak átnyújtotta az egyetem alapító oklevelét és az alapítást megerősítő királyi okiratot." szöveg innen.

A dékán úr volt olyan jófej, és tanítás nélküli munkanapot hirdetett a BTK-n a mai napra, legalábbis remélem hogy jól értesültem. Ma ünnepli ugyanis az egyetem alapításának 373. évfordulóját, ami azért jogos, mert november 13-án alapították, viszont van ugye májusban a Pázmány-napok, ami szintén egy alapítási évforduló akarna lenni. Részemről belefér mindkettő. Azt hiszem a tavaszi az az oktatás megkezdésének az évfordulója.

Rendkívül örömteli hogy már 373 éve áll fenn az intézmény, és az különösen tetszik a történetben, hogy 1635-ben Pázmány Péter ötlete egy eléggé erőltetett és nyilvánvalóan "elborult" ötlet volt, de végigvitte. Most milyen jó, hogy a kora-újkori egyetemalapítási-hullám Magyarországot is megnyalta, így van egy öreg egyetemünk.

Mivel akkoriban latinul folyt nagyjából Európa-szerte a "felsőoktatás", a nagyszombati egyetem még annyi plusszt sem nyújthatott, hogy magyar nyelven lehetett volna tanulni rajta. (És az meg főleg értéktelenné tette volna a diplomát) Arról nem is beszélve, hogy elsőként csak teológia fakultás volt, bár a wikipedián azt olvasom, hogy bölcsészkar és teológia egyszerre, de amennyire én tudom, az első pár évben kizárólag teológia volt.

Egy három résszé állandósult Magyarországon katolikus egyetemet alapítani, amikor a nemesség több mint a fele protestáns volt, a másik része pedig Bécsben héderelt [vagy a végeken küzdött], nem volt egy kézenfekvő húzás. Véleményem szerint ez az a kategória, mint mikor Zrínyi saját költségén indította a téli hadjáratot 1664-ben. Tenniakaró korszellem.

Tehát akkoriban magára valamit is adó tehetős ember a fiát legalább Krakkóba küldte, régi történet volt ez már akkor is. Nagyszombat ellen a sznobságon kívül még az is szólt, hogy a tanári kar nyomába sem lépett a bejáratott egyetemekének - ezzel nem a jezsuitákat szeretném becsmérelni. Kicsit érdemes elereszteni a fantáziát, ami természetesen a történet tudomány ban istenkáromlás. Az embertípusok az idő folyamán nem változtak semmit, minden korban ugyan az volt a felállás, csak más-más típusnak kedvezett a körülmények együttállása. Így el lehet képzelni, hogy mikor Pázmány egyetemet alapított, az általa visszakatolizált nemesek nem bólogattak hipnotizálva, hanem egy részük biztosan mondta azt, hogy "ez azért túlzás". Pázmány megítélése a kortársai szemében egészen biztosan nem volt olyan kenetteljes, mint az utókor szemében. Egész más lett volna, ha Gyulafehérváron alapítottak volna egyetemet, mert akkor minden "kuruc" nemes oda küldte volna a fiát és a pénzét. De Nagyszombaton? Habsburg-nevelő intézet, az, de nem A-magyar-egyetem!

Ehhez képest pedig a nagyszombati egyetem csírája lett a tudományos sikertörténetünknek. Lett. Nem sikerként nyitották, ez tetszik annyira. Egy béna dolog volt. Aztán mégis ebből az egyetemből nőtte ki magát a BME, meg a SOTE, itt munkálkodott Eötvös Loránd, és ha megnézzük a Gömb aulában a Nobel-díjasok mellszobrait, nagyot kacsintunk Pázmányra.

Persze ha nem Pázmány alapítja meg, akkor legkésőbb Széchenyi Ferenc, de egy since 1635 feliratú póló sokkal menőbb, mint egy mondjuk egy since 1809. Tehát Csabika szavaival lezárva: "Köszönjük Péter!"