Feltartózhatatlanul érik egymást a vizsgák, ami az idő haladtát jelzi, tehát figyelni kell, nehogy elfogyjanak a jegyek, mert jön, jön, jön:

jön Roger Waters, és úgy néz ki végre nekem is összejön az ösztöndíj, és mi más kötelességem lenne, mint a Lacival elmenni erre a koncertre. "Addig kell elmenni, amíg él" - ezzel győzött meg. Persze az utóbbi időben elhanyagoltam az öreget, mert meg sem hallgattam a legújabb komponálmányát, állítólag jó, állítólag rossz. A The final cut nekem nem tetszett annyira. Ha már a legkevésbé Pink Floydos, de a legütősebb számot kéne megmondanom, akkor a Run like hell-t mondanám, és az igazából az áprilisi koncerttől is csak annyit várok, hogy az élő legenda játssza el a Run like hell-t. Aztán megmutathatja, mint csinált a többi teknősbéka (a zseniális Gilmour, a frenetikus Wright és a kolosszális Mason) nélkül a kilencvenes években, és napjainkban. Már most beleborzongok, hogy egy csarnokban lehetek a Pink Floyd egy darabjával, ha időben elmegyek jegyet venni.

---

Tegnapelőtt megkérdezte a szobatársam, hogy mi a géméles címem, aztán a blogomat is nézegettem, és "fölszakadtak a régi sebek". Az utóbbi hónapokban egyre inkább bosszantott a cybernevem. Rövid története (a hosszú története is ilyen terjedelmű), hogy amikor létrehoztam a vipmailos címemet (a mailbox lassab lett akkoriban, mint a Magyar Posta, aztán azért váltottam), beírtam, hogy legyen pityu. Foglalt volt. Mondom, akkor legyen spityu. Foglalt volt. Hát gondoltam, ha már tanárszakra sodort az érdeklődésem, akkor legyen a címem tanarur. Foglalt volt. Az anyádat, mondtam, és beírtam, hogy pityutanarur. Most már az is foglalt, de miattam. Aztán bárhová regisztráltam, a leghamarabb eszembejutó becenév ez volt, úgyhogy pityutanaruros gémél, pityutanaruros vipmail, pityutanaruros blog, pityutanaruros honlap (amit átmenetileg megszüntettem, amíg ki nem találok valami okés címet neki), pityutanaruros címem van megadva az etr-ben is, pityutanaruros msn-cím. És néha "kedves Pityu tanárúr" kezdetű levelet is kapok a csoporttársaktól, ami az első és második félévben jókedvre derített, aztán még szeptemberben is, de most, hogy már nincs is olyan messze a diploma, meg ami vele jár... Most már nyomaszt. Most már olyan cím kell, hogy kovacs.simon@email.hu. És ha a blogomon meglátom, hogy ezt a bejegyzést pityutanarur írta, teljesen elkeseredek. Igazság szerint sosem szoktam hozzá ehhez a cybernévhez, és most, hogy mindenhol ez köszön vissza, teljes rémületbe estem. Amikor létrehoztam az első "pityutanarur-példányt" (vipmail), senki sem mondta, hogy végig fog kísérni ez a név az életemen (mert az fix, hogy most már új blogcímet sem fogok regisztrálni, sem újabb e-mailt)

Micsoda keserv! Persze eltörpül az örömöm mellett: eddig minden vizsgám meglett elsőre, és nem is rosszul. Most már reális alapja van annak, hogy a felezőbulimat tervezgessem. Az indexes publicistára kontrázva: valószínűleg a Balatonon fogom tartani, hogy belekiállthassam a februári nyárba: szétfeszít belülről a rákendroll rugója.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.