Avagy: szürkeállomány-fejlesztés a béka segge alatt

Elég sok tanárral beszélhettem az utóbbi hetekben ahhoz képest, amennyivel amúgy szoktam (0-0,5). És már több tanár is megtisztelt azzal, hogy nem csak a rutinkérdéseimre válaszolt, hanem az általam kérdezett témán (kritériumtárgyak, kritériumvizsgák tapasztalatai) túlmenve végül már ember az emberrel beszélgettünk a felsőoktatás emberanyagáról.

A KÍNOK

Nincs felvételi, úgyhogy igazságtalan a bejutás. Egyszerű a dolog. Egy kemény iskolában kap valaki négyest, vagy egy hawaii iskolában kap valaki ötöst - világos hogy nem mindegy. Mégis a jegyek alapján jut be valaki, mert azokból lesznek a pontok.

Így aztán bejut egy réteg, aki csak azért van bent, mert jó jegyei vannak, és törvényszerűen bejutnak a valódi koponyák is, de valós arányokkal szemléltetve: 120 emberből 60 rendelkezik kellő alapismerettel (a kritériumvizsga szeptemberben ezt, vagy ennél rosszabb képet mutat), 60-at pedig csak befújt az ellenőrzője. Viszont mondjuk 400 jelentkező volt, amiből 120 rendelkezett kellő alapismeretekkel, de a pontjaik nem voltak egységesen jók, így ebből a 120-ból csak 60 jutott be. Ez tehát az egyik kín: felzárkóztatással, középiskolai oktatással kell kezdeni az egyetemet. (Amit a társaság jobban képzett fele halálra un, és értetlenkedve fogad, esetleg le is adja a színvonalat)

Egy másik kín ugyan ez, csak más szemszögből. "A középiskola" mulasztását kell teljesíteni, legalábbis a természet tudomány i karon. Azért idézőjelben, mert igazából a középiskolai tananyag mulaszt, amit az OM állít össze - akivel beszéltem, azt mondta, 6 éve történt a "gyíkítás", több humán tárgy, kevesebb reál.  Én ezt menet közben nem néztem - annyi fix, hogy három humán és két reál tárgyból (matek, földrajz) érettségiztem; miközben a földrajz amúgyis egy humán-reál mezsgyetárgy. Szóval humántúlsúly van a középiskolában, pedig a munkaerőpiacon is az van - ki másnak kéne ezt szabályoznia, mint az OM-nek? Mert látható: ha több diák felvételizik mondjuk természettudományra, ez akkor sem szabályozó erő, mert csak leterhelik a képzést a nemtudásukkal.

Még ősszel  mondta a fizikai tanszékcsoporttól/intézettől egy tanárnő, hogy duplán hátrányban van a középiskolai reál, mert a társadalom felől is káros visszaigazolást kap. Ha valaki bukásra áll kémiából, sokkal nagyobb megértést kap, mintha irodalomból állna bukásra, merthogy a kémia nehéz. Megesik, hogy a tévében valami szimpatikus sztár egy elbénázott fejszámolás után felszabadultan mondja, hogy sosem volt jó matekból, úgyhogy teljesen érthető, hogy nem megy a számolás, a matek is nehéz.

De ezek közismert dolgok, viszont a következményekbe is bele kell gondolni. A szülő kérdőre vonja a tanárt. "Miért kell gyötörni szegény diákot, hiszen ez csak kémia!" Ez az a pont, ahol a képzés megbukik. Én mondjuk benntlakásosban tanultam - egyedül a bejárósok szülei próbálkoztak közbenjárással - de esetleg annyi különbséget látok, hogy az évfolyam nem jogra és közgázra, hanem műszakira és természettudományra ment inkább - bölcsészre engem is beleszámítva talán négyen-öten a hatvanból.

Ennyit az üres fejek okairól. Ami problémát okoznak, az egy hosszú sirám. Röviden azonban: megtöri a lendületet a felzárkóztatással való tökörészés, és a csökken a színvonal. (általában ha a fele társaság tud, de a másik fele nem, akkor a nemtudás számít alaphelyzetnek)

A TANDÍJ

Ez meg ott jön képbe, hogy jelenleg normatív képzés folyik: több káposztafej-több bevétel, kevesbb káposztafej-kevesebb bevétel. Ezen a tandíj annyit módosít, hogy nem kizárólag a mennyiségre kell összpontosítani.

Ma épp a kémia helyzetét magyarázták nekem, úgyhogy azzal példálózok. Régen, '96 előtt 20-30 embert vettek föl (felvételivel). Ma 120-at. Általános tapasztalat, hogy a tömegképzésben a hallgatók jelentős része magányos a tömegben, eleve nem közösségről beszélünk, így a megtartóerő is kisebb. Könnyebben lemond vizsgákról, természetesebb a csúszkálás. A tömegképzés eleve rossz, elég a közhelyre gondolni (mennyiség kontra minőség). Szóval a normatív rendszer is rossz, mert tömegképzést eredményez.

A tandíj ezen nem sokat változtat. Az OM már csökkentette a keretszámokat, (viszont demográfiai okok miatt a felvételizők is kevesebben lesznek) úgyhogy elvileg növekedhetne a színvonal (a tanár jobban oda tud figyelni a diákra), de a szelekció újra igazságtalan: most nem a hawaii középiskolások jutnak be, most a gazdagabbak. A gazdagság pedig nyilván nem jár együtt a tárgyi tudással.

Mellesleg még mindig csak pislogok, hogy mennyire simán elfogadta mindenki a tandíjat. Látszik, hogy Fletovics egyik tanácsadója pszichológus (nem tudom, hogy még most is, de nemrég még úgy volt).

Szóval: rossz a felsőoktatás "beléptetőrendszere", (és ezen a tandíj sem fog változtatni).

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr5136315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

volata · http://malactanya.freeblog.hu 2007.02.16. 21:54:11

korrekt, tárgyilagos, grat... teljesen egyetértek
süti beállítások módosítása