Reggeli lapszemle (egy elhalasztott zh-val tarkított májusi tikkadt reggelen), itt is egy érdekes cikk. Távolról indítva: Terepgyakorlaton gyönyörűen láthattuk a Magyar Völgyhidat, sőt, Európa Völgyhídját, az egyedülállót, a megismételhetetlent, amire egy nép sem képes (legalábbis egy nép sem fog két dombtető közé völgyhidat húzni) - nos, a jelek szerint az állam földrajztudósai nagyon rosszul végzik a dolgukat, mert a G és Közlekedési Minisztérium bár erősen törte a fejét, hogyan tudnák kideríteni, vajon, egy autó föl tud-e hajtani egy dombon, de a Geodéziai és Térképészeti Zrt-ben nem segítettek nekik. Úgyhogy a 25% plussz egy szavazatnyi állami tulajdont is eladnák.

(...) valószínűleg az a jó, ha mindent eladnak - ha elég piszok gazdag lennék, magam vásárolnám fel azokat, amikről az állam lemond. Így aztán a kezemben tarthatnám a kutatóintézeteket, a hadiipart, az autópályákat, sőt, szlovák és román cégeket is vennék, és létrehoznám a Pityuta Mammut Zrt-t. Bezsebelném a Nemzeti Tankönyvkiadót, és átnevezném Pityuta Tankönyvkiadóra, ahol csakis olyan törikönyveket adnék ki, amiben számomra szimpatikus álláspontokat közölnek. De nem lennék mindenben ilyen kicsinyes, nehogy megvádoljanak azzal, hogy valójában én vagyok a Kárpát-medence igazi ura. Elég, ha minden eladó céget én veszek meg.

Létrehoznék egy alapítványt, nehogy a reménybeni ivadékaim veszekedjenek az örökségük felett (különben sem tudnák kifizetni az örökösödési adót ennyi mindenre), hanem szépen egy öttagú bölcsek társasága irányítaná a cégem, ha meghalok. Addig csak segítenének - mint egyfajta miniszterek. Hogy az alkalmazottaim ne korrupciózzanak, és hogy a vagyonomban ne essen kár, létrehoznám a Pityuta Rendfenntartó Zrt-t. Aztán hogy a bevételeim nőttön nőljenek, megalapítanám a Pityuta Regionális Terjeszkedő Holding Zrt-t, ami sasolná a térségben zajló privatizációkat, nehogy egyről is lemaradjak, valamint jogászok százait foglalkoztatná, hogy leszereljék az ellenséges újságírókat, meg az akadékoskodó ügyfeleket. Az Alapítvány részére építtetnék egy országos koordinációs központot, mondjuk Esztergomban (megvenném a várat), és hogy ne kelljen "odafönt" minden apró-cseprő vállalati ügyekről dönteni, létrehoznék térségi központokat - hagyománytisztelő révén a megyerendszer pont jó séma lesz.

Gondoskodni kell az utánpótlásról, hiszen senki sem él örökké: a menedzsereket és szakembereket az alapítvány iskoláiban képeznénk. A képző tanárokat pedig a Gyurcsány Ferenc Tudományegyetemen képeznék (az egyetememet róla nevezném el, hálám jeléül a privatizációért), ahol egyszersmind mamutcégvezetés-elméleti kutatások, jövedelmező természet tudomány i kutatások, mérnöki képzés, és minden folyna, világszínvonalon (hiszen a cégeimből tudnék átcsoportosítani ide pénzt).

A vármegyés ismerőseim megvádolnának azzal, hogy egy mocskos üzletember vagyok, aki fölvásárolja az országot és csak nyerészkedik belőle, úgyhogy a cégemet átkeresztelném Magyar Mammut Zrt-re, és a Marosvásárhelyi-, a Szabadkai-, a Zágrábi- és a Poprádi regionális cégközpontjaimat teljesen az esztergomi alá szervezném. Így aztán azt mondhatnám: "Nézd wazze, Nagymagyoroszág!"

Összességében tehát nem vagyok privatizáció-ellenes; látok benne perspektívát.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.