Ennyit erről...

2007.07.29. 11:39

Janus Pannonius nehezen viselte, hogy ő itt próbál naprakész lenni, eleve: itt próbál naprakész lenni, viszont az egész erőltetett és értelmetlen: ő egy télben bimbózni akaró mandulafácska. Magyarországon megáll az ész. Szóval legalább 500 éve ez megy. Én nem akarok bimbózni, én más miatt vagyok ideges, de szerintem is megáll az ész.

Sokmindent elviselek Magyarországtól, tényleg. Nem szó nélkül, az igaz. Sőt, végső soron még nem mondtam le arról, hogy az igénytelen tévéműsorok szerkesztői egyszer a sárban csúszva kérnek tőlem bocsánatot, nem mondtam le arról sem, hogy a parlamenti szónoklatok egyszer már nem a 17. századi országgyűléseket idézik. A fejlődésről is azt gondolom, hogy ha más nem, legalább én fejlődni fogok, ha máshogy nem, hát biológiailag (előre, vagy hátra, de akkor is). Nem mondtam le arról sem, hogy minden fogyatékosságunkra egyszer már nem kifogást, hanem megoldást fognak mondani, szóval ez tényleg azt bizonyítja, hogy nagyon elnéző és türelmes vagyok Magyarországgal szemben.

Viszont azt, hogy OberpullenDORFon, a szomszéd városban (ettől még jogos a Dorf elnevezés) már július 26-a óta játszák a Simpsonst, és akár ma is megnézhetném, csak éppen németül, az minden reményemet kiölte, és a lehető legrosszabb véleménnyel vagyok a gyöpösagyú tepedt, dudva-muhar, lol, bénabüdösgyökér magyar ugar illetékeseiről. Hogy ennyit nem képesek elérni, hogy a világpremier Magyarországot is érintse. Hogy aki traktorral jár moziba, és gumicsizmából eszi a pattogatott kukoricát, hamarabb nézheti meg a Simpsons filmet, mint mi, akik legalább annyira parasztok vagyunk!

A bejegyzés trackback címe:

https://pityutanarur.blog.hu/api/trackback/id/tr8127452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása