Idén 475 éve, hogy a törököket hazaküldték anyjukba a kőszegiek. Van is hatalmas felhajtás.

800 katona állt szemben a törökkel - ezért az állításomért a gimiben kiröhögtek, a tanárom is csak elnézően mosolygott rám: Pityuban túlteng a honismeret... A szigorlat miatt decemberben kicsit beleástam magam a témába, és lőn: nekem volt igazam. Úgyhogy innen, sok év távlatából egy hatalmas "Há-há!"-t minden ottlévőnek :)

Sőt!

Jurisics Miklós, a horvát (dalmát) várkapitány 40 nehézlovassal, néhány zsoldossal, és 6-7száz környékbeli lakossal (földműves, iparos), három mázsa lőporral és egy előnytelen várművel lepte meg Allah hűséges szolgáit, akiknek sok feleségük van.

Általános iskolás koromban elhatároztam, hogy megírom a Kőszegi csillagokat, de a szuper, eredeti és ötletes cím után elakadtam. Nem mintha nem lenne miről írni. Eger sucks... Külön bosszantó, hogy Gárdonyi regénye teljesen begyűrűzött a történetírásba, és a szigorlatra azt olvastam, hogy az egri diadalnak (1552) az volt a jelentősége, hogy Mohács (1526) óta megállíthatatlan Jumurdzsák végre-valahára pofára esett.

Úgyhogy hangosan megjegyezném, hogy 1532 előbb volt, mint 1552, pontosan 20 évvel, de ezen nem szőrözök,

van itt sokkal jobb.

Ahogy az várható volt, a török bitang nagy sereggel elindult Bécs felé, és mivel az előző években földúlta a hagyományos útvonalat, ezúttal Dél-Dunántúlon, majd az Alpokalján át ment. Esős év volt, úgyhogy Eszéknél elakadt a nehéztüzérsége, de a sereg többi része veretlenül haladt előre. Zalán már túl volt a török, segédcsapatai már Steyerben portyáztak, Körmend is a kezükre került, aztán mindenki úgy tudta, hogy Sárvár felé folytatják a sikerszériát. Így aztán Jurisics fogta a 40 nehézlovasát, és elindult Ferdinánd királyhoz, hogy szolgálja őfelségét.

Kőszeg szép helyen fekszik, a város sem utolsó - utólag szinte egyértelmű, hogy Sárvárral nem akarta keseríteni magát a szultán. Itt bor is volt, panoráma is, polgári hagyományok, több német - tenyérbemászó hely.

Úgyhogy Jurisics meglepetten visszafordult.

Ez nagyon megindító dolog:

egy horvát (dalmát) ember visszamegy a birtokára, hogy azt (egy magyar várat), amit a királytól kapott, megvédje a töröktől. De most tényleg! Ez az a kategória, ami nem költséghatékony, meg ráfizetéses, meg anyám kínja, szóval ez az ígéretek betartása, meg becsület, satöbbi. Aztán mondják itt, hogy a hősök bénák, mert fölöslegesen szenvednek, úgyis meghalnak, vagy ha nem, akkor kihasználják aztán leköpik. Jurisics megvédte a várat, és utána nagy megbecsülésben és boldogságban élt, és emléke köztünk él a világ végéig gondolom.

Nem volt egyszerű

a vár védése, mert ez régi építésű volt: a városon belül volt még egy vár, de az már csak mentsvár volt, szóval szarnak a pofon - ha sikeres védés volt a cél, akkor az egész várost kellett védeni, ami Kőszeg esetében szerintem nagyjából 1500-2000 méternyi fal volt, rá 800 védő, meg a vizesárok. A déli magyarvárost, meg az északi németvárost ("elővárosok") fölégették, hogy a török ne tudjon ott taktikázni. A török a várost teljesen körülzárta.

Jurisics lelkesen küldte a leveleket Bécsbe, hogy fölvette a harcot, várja a segítséget, de remélem mindenki kitalálja, hogy ez annyit ért, mint bármikor máskor, amikor segítségre lenne szükség. Helyette viszont

mázlija (is) volt.

Például a nőket meg az öregeket, meg a gyerekeket a városházára gyűjtötték össze, mert... mindegy. Nagyjából a harmadik ostromnapon az egyik falrészből már semmi nem volt, be is nyomultak a janicsárok a városba, de még a védők azért csak állták a rohamot, legalábbis kaszálták, akit értek. Az asszonyok ezt megtudták, és elkezdtek sikongatni, meg jajveszékelni. A janicsárok meg, már az utcákon futkosva azt hitték, hogy ezek azért ricsajoznak, mert megjött a császári felmentősereg. Úgyhogy kivonultak a városból, mert hiszen ennek a fele sem tréfa! Ennyit erről... Éjjel megerősítették a védők a falat, aztán még egy hónapig ment az ostrom, hasonló kalandokkal.

Az egész vége az lett, hogy alig maradt valami a várfalból, a tornyok sem álltak olyan állapotban, hogy zászlót lehessen kitűzni rájuk. Tehát elég gyalog galoppos volt a helyzet, amikor Jurisics csak döntetlenben volt hajlandó kiegyezni a szultánnal, de

a vicc az,

 hogy ez össze is jött. Egyetlen török katona vonult be a városba, és csak egy toronyra tűzték ki a török lófarkat. A város papíron török birtok lett, de mindenki maradt a posztjában, meg az adózást sem módosították - gyakorlatilag megmaradt magyar (Habsburg) kézen a város.

Végkifejlet

A szultán vonult tovább Bécs felé, de már nem ostromban gondolkodott, csak mezei csatában. Majdnem összejött, de az a nyavalyás Jan Sobieski épp időben érkezett a lengyel seregekkel (a keresztény testvériség jegyében - ez volt valami Szent Szövetség, vagy mi a rák), úgyhogy a töröknek ezúttal sem jött össze móresre tanítani a sógorokat.

Na, hát a Kőszegi ostrom nem vetett véget a török katonai sikereknek, de nyolc évvel a mohácsi vereség után (!) egy ilyen cselekedetért az a minimum, hogy fejet hajtunk: az akkori kőszegiek tudták, mitől döglik a légy! A várkapitány horvát volt, a zsoldosok nem tudom (de nem voltak olaszok, mert nem menekültek el), a helyiek magyarok, németek és horvátok voltak. A környékbeli főurak (Nádasdyak és Batthyányak és osztrák nemesek) mindenféle rajtaütésekkel segítették Jurisicsot, úgyhogy nem a sötétben kiálltó hang volt az öreg, de ezt csak azért írom, hogy kerek legyen a dolog. Még a karintiai és steyer urak is bekapcsolódtak a gerillázásba, szóval ez csapatmunka volt.

Most biztosan adnának ilyenre uniós támogatást...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.