Végre ezt is megnéztem. Pont szerencsém volt a hangulattal: borongós idő odakint, kimerítő éjjel utáni kimerült nappal, elmaradó előadások, békés semmittevés.

Mint a filmben. Egy átlagos hétköznapon nem lehet megnézni, de egy átlagos hétvégén sem. Csak akkor lehet megnézni, ha az embernek már tényleg nincs jobb dolga. Abban az értelemben, hogy ez egy jó film, de nagyon ráhangoltnak kell lenni.

Nehéz lenne máshogy elviselni, ahogy lassan átbiciklizik Schultze a képernyő egyik oldaláról a másikra, vagy ahogy hosszasan bólogatnak a fűszálak a szélben. Nehéz lenne azt is elviselni, ahogy (néha erőltetettnek tűnő) szótlanságban töltik egymással az időt a barátok.

Ha viszont nyugdíjas tempóra állva egy fotelben nézi az ember, meglepődik, hogy a németeknek mégiscsak van humora, a német vígjátékok ellenére. Nem is ajánlanám senkinek a filmet, ha nem lenne tele gunyoros mozzanatokkal, ha nem lenne átitatva az egész film iróniával.

A történetnek tehát számomra elég kevés jelentősége volt, ez a film inkább nézni való, mint megnézni való. Egyébként pedig tömören össze lehet foglalni, akárcsak a Getno-t. A film feléig Schultze éldegél odahaza, a film felénél Schultze elindul Texasba. Onnantól pedig éldegél Délen, míg meg nem hal.

Hát kell ennél jobb szerda esti film?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.