Társföcin jó tételt húztam. Átfogó tétel volt, úgyhogy örültem, hogy nem kell a mélyére túrni a dolgoknak. Borítékoltam a négyest. Aztán bejött KJP, aztán bedarált. Nem tett rám jó benyomást, a kötekedő kérdéseit mind megválaszoltam (szó esett az 1848-as áprilisi törvényekről is), de nem tudtam nagy ívű értekezést tartani a tétel témájában. Nyökögni kezdtem, aztán azt sem. Hallgattam. Bólogattam. Néha hangosan gondolkodtam. Aztán egy ponton mondták, hogy elég is lesz. Átmentem természetföldrajzból is tételt húzni, ez volt a mottóm: bármit, csak ne Kárpátos tételt! Északkeleti-Kárpátokat húztam. Ennek ellenére nekiálltam a kidolgozásnak, elég épkézláb lett, eszembe jutottak dolgok, a kettest biztosra vettem. Lehatárolás, szerkezet, kialakulás, felszínforma. De aztán bele kellett volna mélyednem a tételbe (névanyag), az meg már nem ment. Nem is gyötörtem a tanárt, megmondtam, hogy én azt nem tudom. Ezért szeretem az írásbeliket: ott ha nem tudok egy részt, átugrom. Összeadják a pontokat, és adnak rá egy jegyet. Szóban nem így van. Így aztán természetföldrajzon megbuktam, társadalomföldrajzon pedig kaptam egy éppen hogy kettest. Következmény: szigorlat bukta, hétfőn mehetek újra, de valami történt a kis buksimban.

n-i-n-cs  k-e-d-v-e-m... tényleg nincs. Tudom hogy ez hova vezet, de ahhoz sincs kedvem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.