Azért ilyen hülye helyesírással, mert most régi könyveket olvasok a szakdolgozás kapcsán. Remélem mindenki tisztában van vele, hogy ezen a hétvégén volt a Kőszegi Szüret hétországra szóló mélyen tipikus magyar rendezvény, amit szeretni kell rengeteg oknál fogva, és ugyanannyi oknál fogva könnyen megutálhatja az ember. De olyat nem teszünk. Szeretet kell meg minden. Történt pedig , hogy elegem lett a zsíros kenyerekből, és néhányan elmentünk az örményhez gyrost enni, aki állítólag a bolygó legfinomabb gyroszát készíti (így van, jól pácolja a húst). Ez az örmény pedig kihúzta nálam a gyufát a hülyeségével.

Réka megkérdezte tőle, hogy mi a véleménye a magyarokról (jahj!), amire a gyrosos a tévében unalomig sulykolt hülyeséggel rukkolt elő, miszerint mi mindig sírunk, vagy sírnivaló után nézünk. Oké mondom, nem kell mindenkinek jó meglátásokat birtokolnia, egy örmény is tévedhet. Időközben egy elégedetlenkedő ember a hosszú sorból beszólt, hogy haladjon már. Aztán azt is beszólta, hogy mi (magyarok) legalább nem háborúzunk. Erre örmény barátunk azt találta mondani, hogy igen, ők háborúznak, mert ha elveszik tőlük a földjüket, ők visszaveszik, nem úgy mint mi. Majd a világosság kedvéért hozzátette, hogy nem azt csinálják, hogy ha elveszik tőlük a földjüket, akkor segget nyalnak. Nyilván nem adtam neki történelemórát, értettem én, mit akart mondani, nagyjából Csurka Istvánt idézte. Plussz mérges lettem általában a jelenségre, hogy megállapítják a nemzetkaraktert. Mielőtt bárki nekiesne az örménynek, aznap este ő elsősorban egy dolgozó ember volt, és a legkevésbé sem volt örmény nagykövet vagy valami. Nyilván egy pohár bor mellett egekig magasztaltuk volna a dicső magyar és örmény népet, nem minden alap nélkül, satöbbi.

Ha már nemzetkarakter, essen szó legfrisseb olvasmányomról, Szekfű Gyula: A magyar bortermelő lelki alkatáról. Melyben a bortermelés tünetei kapcsán az egész nemzet alapvonásait tárja elénk a szerző. Arra a tévedésre alapozva, hogy a nép egyúttal faj is, és ha az egyik így, akkor az összes többi is így. Ettől függetlenül teljesen logikusan csengő  megállapításokat tesz, mint például hogy a magyar nem szeret tanulni, nem mobil (nem megy világot látni, mert "nekem a Balaton a Riviéra" stb.) és hasonlók, csak éppen arra kell vigyázni, hogy itt főleg kulturális vagy szokásbéli dolgokról van szó, nem genetikai tulajdonságokról. Én például sűrűn járok világot látni, pedig hajdan annyira magyar voltam, hogy majdnem elragadtattam magam. De a nemzetkarakterem megakadályozta. És még akkor is jártam világot látni stoppolva meg minden. Szóval érthető, hogy nincs nemzetkarakter. Valami van, de nem törvényszerűség. Általában érzelmi oldalról közelíti meg a dolgokat errefelé az ember, de nem mindenki. A természet tudomány i karon például alig valaki.

Amerikában például röhögve ettünk minden étkezéskor a magyarok asztalánál, és megállapítottuk, hogy a magyar az mennyire tud mulatni. Aztán a Laci hazament, és úgy már nem volt olyan vicces, úgyhogy megállapítottuk, hogy a magyarok szeretik feketén látni az eget. Mintha korábban mi nem is nevettünk volna a bosszúságokon.

Hazatérve pedig egy kollégával azt állapítottuk meg, hogy a magyar az ilyen-olyan rossz, például mindig a szomszéd füvét nézi (duplán hehe), ugyanakkor szereti a humort. Nincs is jobb bizonyíték, mint az amerikai és a magyar tévéreklámok közti különbség. A kettő közül az egyik több humort tartalmaz, mert nekünk az fontos (ha már ollan szar az élet...). Most ez kulturális különbség, megint nem genetikus. Alapvonások persze léteznek, csordaszellem jelleggel. Őszinteség igénye, vagy másképp: igény van arra, hogy az adott szót betartsák. Nem mindenki, de jórészt. Nemes dolog, de országmanagemant szempontjából a románoknak van igaza a kérdésben.

Nem mellesleg a kérdés, hogy egy külföldi milyennek látja a magyart annyira rossz, hogy elkeserítő. Egy árpád-kori magyar valószínűleg nem sokat adott egy fricc véleményére. Most hogy manapság mennyire sokan kíváncsiak a külföldi megítélésre, azért szomorú, mert igazából mindig kiderül, hogy ilyen kivagyisággal a sikeres országok nem foglalkoznak. És mi nem vagyunk sikeres ország? Magyarország sose vót még ilyen jó. Mármint ha a tükörbe nézek, ezt látom: az esélyeink megvannak :) (ezt a beképzelteséget amerikában tanultam)

De túl távolra futtattam ki az egészet: hülyeség a nemzetkarakter, meg hülyeség megkérdezni hogy "szerinted milyenek a magyarok?", ennyivel kellett volna elintéznem ezt a bejegyzést.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.