Lehet, hogy most, mikor lóg a belem, nem kéne írnom, de legalább azért lóg a belem, mert teljesen témánál vagyok. Az hasznos lehet mindenki számára, ha kicsit belegondol, hogy mi is az értelme az iskolának. Van-e egyáltalán.

A gondolatmenetet ott hagytam abba, hogy a tanórai tevékenység mikor reformpedagógia, és mikor nem az, és hát most jön a nagy csavar, hogy a reformot nem is ott kell keresni!

Mikor elbizonytalanodok a saját munkámmal kapcsolatban, és úgy érzem, hogy szart sem tudtam kipréselni a gyerekekből, semmi értelme nem volt az egésznek, vissza gondolok a Mesterre, Bánhidy tanárúrra. Bánhidy tanárúr két dolgot préselt ki belőlünk: egy összesítő ábrát a földkéreg mozgásairól kilencedikben, és a relatív páratartalom megértését tizedikben. Erre 45-45 percet szánt. Aki ismeri a kerettantervet, az tudja, hogy ez a semminél éppen hogy csak egy kicsit több. Ennek ellenére nem volt kudarcra ítélve a földrajz szakra jelentkezésem, hovatovább azóta le is diplomáztam belőle. A földrajzórák abból álltak, hogy hallgattuk, ahogy 45 percen át a Mester arról beszél, milyen a világ. Frontális óra, a diákok csak befogadók voltak, nem kellett véleményt sem alkotni, satöbbi. Ennek ellenére a Mesterétől eltérő szemléletem van ma, addig meg amíg nem volt önálló szemléletem, jó szolgálatot tett az övé. Szóval nem értem a dolgokat. Nem tanultam sokat az iskolában, mégis boldogulok, ráadásul amit gimiben nem tanultam meg, azt megtanultam könyvekből.

Ez azért izgalmas, mert egyes álláspontok szerint az iskola jelenleg nem más, mint egy bürokratikus intézmény. Mégpedig azért, mert eredetileg iskolák azért jöttek létre, mert voltak emberek, akik át akarták adni tudásukat, és voltak emberek, akik akarták ezt a tudást. Először ezt a tudás-akarást tették kötelezővé (általános iskolakötelezettség), emiatt pedig a tudásátadás-akarás vált munkahelyszerűvé (iskolákba tanár kell). Így aztán jelenleg több diák van, mint amennyi diák akar lenni, és több tanár van, mint amennyi valójában tanár akar lenni, mármint az ősprototípus értelemben. Mert hát minden tanár azért lett tanár, hogy tanár legyen, nade tanár-e a tanár?

A mai társadalomban persze az iskola a nevelés és a szocializáció színhelye - a szülők sokszor csak éppolyan ellenszelet okoznak, mint mondjuk az Öribari kerestetik és a Szexi vagy nem. Az iskolában tanulunk meg írni és olvasni és számolni. Ott ismerjük meg a hősöket és ott alakul ki bennünk a nemzettudat. Az iskolában alapozzák meg hogy később tud-e illeszkedni a környezetéhez az ember.

Írni, olvasni, számolni és nemzeti hősökről, érzelmi árnyalatokról, természet tudományos törvényekről tudomást szerezni nélkülözhetetlen dolog, nem hülyeség, hogy kötelező.

És ez történik-e, ha dolgozat hegyeket iratok, pedáns óravázlatokkal készülök az órákra, és alkalmazom a legújabb didaktikai vívmányokat? És ez történik-e, ha újabb közoktatási törvény jön ki, és életpályamodell, meg ellenőrzések, meg ilyesmik lesznek? Az egyik oktatásmódszertani tanárom azt mondta, nem kéne semmi új törvény most egy darabig, és most úgy látom, igaza van. A problémák megoldását törvénytől várni olyan, mint levelet írni a Mikulásnak ezügyben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.