A paleolit és neolit korszakkal foglalkozva ütköztem egy érdekes ténybe. Az ember leginkább annak köszönheti életben maradását, hogy közösségeinek ügyesebb tagjai megosztották képességeiket mindenkivel. Egy egyszerű példán szemléltetve: mindenki ehetett a gyümölcsből, amit leszedtek. Találtak Irak területén egy paleolit embermaradványt, több tízezer éve élt férfi csontvázát. A férfi 40 évesen halt meg, ami abban az időben szép teljesítmény volt, kiváltképp, hogy fél karja hiányzott. Fél karúként 40 éves kort nem tudott volna megélni, hacsak nem segítette volna őt közösségének többi tagja.

Elképzelek egy ősembert, amelyik azt mondja: "Vadássz magadnak saját bivalyt, ez az enyém!" Vagy azt mondja: "Szedjél magadnak almát, biztosan hagytam még néhányat a fán!" Az ilyeneket a horda biztosan hamar kitaszította, hiszen mi szükség lett volna egy antiszociális tagra? Fantasztikus, nem is gondolnánk, hogy az ember egyik alapvonása, legősibb ereje a csapatszellem és a szolidaritás! Hogy az erős és ügyes emberek nem váltak ki a középszerűek és gyengén teljesítők közül, és alapítottak új fajt, hanem képességeiket a közösség szolgálatába állították. Mármint ebben az az elképesztő, hogy ez nem egy fejlődés eredménye, hanem ez a pattintott nyílhegyet is megelőzte, ez volt az, ami miatt az ember egyáltalán nem került ebek harmincadjára. Alapfelszereltség.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.