Harmadik tanévemet fejezem be az alternatív iskolában, egyúttal fel is mondtam.

Tegnap Robival jól berúgtunk, ő is készül felmondani az állami suliban, és megbeszéltük, hogy mitől lenne jó egy iskola.

Minden tiszteletem azoké az energikus embereké, akik vették a fáradtságot, és kidolgoztak valami alternatív oktatási módszert. Viszont teljesen nyilvánvaló, hogy nem a projektek, az epochális rend, az élménypedagógia, meg a többi időigényes trallalázás teszik az alternatív iskolákat sikeressé, hanem a tanár, amelyik tanít benne.

Merthogy.

Egyrészt a mi sulinkban például szentül hiszi az alapító matrónák mindegyike, hogy csak a mi iskolatípusunkban alkalmazott pedagógia nevel ki normális felnőtteket, ami most vagy minket minősít, akik nem ilyen iskolatípusban váltunk tanárrá, vagy nem igaz az állítás. Ha normális felnőttek lettünk, akiket lehet gyerekek közelébe engedni, de szoci iskolába jártunk, akkor az hogy van?

Másrészt mindenki fel tud idézni nagyszerű tanárokat a diákéveiből. Nekem például Pásztó tanár úr frontális magyarórái élethossziglan meghatározók maradnak, pedig frontális órát tartani nem túl reformpedagógia.

Nem akarom szaporítani a szót, röviden összefoglalom az új Robi-Pityu-féle reformpedagógiát:

- Az igazgatói iroda feladata a háttérmunka (tanítás feltételeinek és a rendezvények megszervezése) és a tanárok ösztönzése arra, hogy bátran próbálják ki az ötleteiket, továbbá azt mondja mindig, hogy "Jól van, derék munka volt, nagyon örülök!" illetve: "Menjünk sörözni, én állom a cehhet! Nem vagyok földesúr, csak jófej."

- A tanár feladata az, hogy készüljön fel az órájára. Nem kell termet dekorálni, meg közös továbbképzéseken részt venni, meg rendezvényeket szervezni, a tanár feladata: az órára felkészülni. Néhány év tanítás előtt és után pedig más szakmákba is belekóstolni.

- A reformpedagógiánk előnye, hogy egy állami iskolában is pillanatok alatt beállítható a rendszer, nem jár plusszmunkával, nem jár kiadásokkal, és mindenki kiegyensúlyozott lesz tőle. Ehhez kell egy jó tanárképzés, ahol egyrészt felruházzák a tanárt határtalan szakmai tudással, másrészt ügyelnek arra, hogy legyen szíve és humora legalább alapfokon. Az eredmény, amit egy ilyen iskolától várunk az, hogy a tanárok a józan eszüket használva eljutnak azokhoz a fantasztikus reformmódszerekhez, amik által a diákok megtalálják azt az utat, ami a legtesthezállóbb számukra, de mellékhatásként műveltek is lesznek.

Ennyi.

Mert amúgy azt gondolhatnátok, hogy ez most valami komolytalan javaslat, de nem, a kutya tényleg itt van elásva. Az igazgatók jó dolgukban kizárólag azon töprengenek, hogyan lehetne az iskolát vonzóbbá és jobbá tenni, és tévesen arra a következtetésre jutnak, hogy még több iskolai rendezvényt kell szervezni. Hát most az lenne a kérdésem, hogy miért? Jelenleg a tanárok iszonyatosan sokat foglalkoznak tantermen kívüli dolgokkal kényszerűségből, és az órára felkészülés mindig az, ami elsikkad.

Robi a buszon találja ki az óráit, én a metrón. Ennyi a különbség az alternatív és az állami iskola között.

Aztán lássuk be: minél többet tanul az ember, annál önfejűbb. Ezért aztán az igazgatók általában nem kapják meg azt a tiszteletet, amit Rákosi Mátyás annak idején, ez pedig számukra elfogadhatatlan, hiszen ők is önfejűek és a tanáraik is önfejűek, és a presztízsharcok megintcsak sok energiát és figyelmet elvonnak a tanítás-neveléstől. Tehát olyan igazgató kell, aki nem hierarchiában gondolkodik, hanem munkakörben, illetve még van egy nagyon fontos belátása. Belátja, hogy bízhat a tanárokban. Ellenőrzi a minőséget, és megszervezi a feltételeket, és ettől már megnyugszik, tudja azt, hogy aki havi 87 ezer forintért ilyen munkát végez, az idealista, tehát ezerrel pörgeti cseszegetés nélkül is.

És bármilyen furcsa, de tényleg megötszöröződne az egész magyar iskolarendszer minőségi szintje, ha a tanároknak csak arra kéne koncentrálni, hogy kitalálják az óráikat, ide értve a differenciálást, meg minden varázskelléket. Semmi buziskodás szakmai fejtágítókon, amikből annyi új gondolatot lehet kicsemegézni, mint a nemzeti konzultáció kitöltött kérdőíveiből. Tervezzem meg az órámat és készítsem elő? A gyereknek lelke van? A diákok nehezen disztingválnak ha unatkoznak? A technika a barátunk és ellenségünk? Hú de klassz témák, ezekről még többet szeretnék megtudni! Hát babám, ha esetleg azzal foglalkoznánk, hogy a gyerekek a számítógépbe és a drogokba menekülnek előlünk, előbbre jutnánk. 

Semmi szarakodás mindenféle csinnadratták összeállításával, amit egy igazgatói iroda pont meg tudna csinálni, és akkor még rá is jönnének, hogy egy évben kettő bőven elég az ilyesmiből.

Nyilván meg is kell válogatni a tanárokat, de el tudom képzelni, ahogy felgyullad a tűz egy közismerten alkalmatlan tanár szemében, amikor azt mondják neki: te vagy a tantárgyad tudója, kíváncsian várjuk, hová jutsz el a diákjaiddal, a többiről mi gondoskodunk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.