Az Izrael-Irán konfliktus újabb állomásához érkezett június 18-19-én. A fenti rajzon látható módon az Izraelt létében fenyegető hollótól (Irán) próbálja elcsalni a dúsított uránt a róka (USA), de mi ezt az egészet nem igazán értjük, főleg, hogy miért kell a hollónak mások elpusztításával fenyegetőznie, és miért kell a rókának úgy viselkednie, mintha az ENSZ Biztonsági Tanácsa lenne, ha ő csak egy ravasz róka.

Június 18-19-én Moszkvában gyűlt össze Irán, Oroszország, az USA és még más országok küldöttsége, hogy idén már harmadízben megkíséreljék a megegyezést. A megegyezésre az esély nagyon kicsi volt, bár az Egyesült Államok jóformán háborút helyezett kilátásba arra az esetre, ha Irán megint feláll a tárgyalóasztaltól, mint azt tette 2011-ben.

Ennek megfelelően Irán nem állt fel a tárgyalóasztaltól, viszont ugyanúgy, mint április 15-én Isztambulban és május 23-án Bagdadban, nem egyezett bele semmibe. Mivel ez idén már a harmadik találkozó volt, és már az elsőnek eredményesnek kellett volna lennie, a talaj egyre forróbbá kezd válni.

Az Egyesült Államok szorult helyzetben van, mert a demokráciájának köszönhetően nem kezdhet háborút az elnökválasztás decemberi lezárulása előtt, hiszen azt a republikánusoktól várná az ember (sosem felejtem el azt a serdülőkoromban hallott zavarbaejtő mondatot George W. Bush szájából, miszerint Isten szólt hozzá, hogy támadja meg Irakot). Ez teljes egészében komolytalanná teszi a tárgyalásokat Iránnal, ha innen távolról, Európából nézzük. Amerika erős állam, flottája, űrprogramja, haditechnikája évtizedekkel jár a többi ország előtt, de a vak is látja, hogy háborút nem kezdeményezhet anélkül, hogy a választópolgárai ezt ne torolnák meg. Irán megbüntetése a választások évében olyan baklövés lenne, mint Orbán Viktornak nemzetközi sajtótájékoztatón bevallania, hogy évtizedek óta vakszerelmes önmagába, és ezzel a szerelemmel akarja legyőzni a válságot.

Az Egyesült Államokra ez a pórázon tartott véreb szerep olyannyira jellemző, hogy például a brutális válság szélén álló gazdasága (8%-os költségvetési hiány, 100% fölötti GDP-arányos államadósság, stagnáló ipari teljesítmény) ellenére sem képes intézkedéseket tenni az ottani jegybank. Kizárólag arra hajtanak, hogy ne történjen SEMMI a választások lezárultáig. Akkor aztán egy háború (=fogyasztás), vagy egy komplex, több éves ívű válságkezelés már nyugodtan kezdődhet, de addig az amerikai polgárok ne vegyenek észre semmit a fekete felhőkből.

Irán pedig, mint egy pofátlan macska, pókerarccal jön-megy a megkötött kutya előtt, és mindent megenged magának, mert tudja, hogy a kutya csak ugat, de a lánc nem ér el Iránig. Ennek elég súlyos következményei vannak. Egyrészt Irán pontosan tudja, hogy decemberig (elnökválasztások lezárulása) van ideje felkészülni, és meglepetéseket készíteni, másrészt a tét egyre nagyobb lesz, a konfliktus presztízs-értéke egyre csak növekszik. A presztízs-háborúk pedig minden résztvevő számára vereséggel végződnek, és utat nyitnak a feltörekvő államoknak. Ahogyan az első VH megtörte a győztes Nagy Britannia világuralmát, és utat nyitott az Egyesült Államoknak. Én most kínai vállalatok részvényeit vásárolnám.

Irán vesztenivalója egyébként sok, hiszen két achilles-ina is van. Az egyik az olajipari létesítményei, a másik az éghajlatából fakad: egy térségre koncentrálódik a lakosság java. Azáltal, hogy most júniusban sem állapodtak meg a felek, egyértelmű lett, hogy háború lesz. Egyértelmű, mivel most már senki sem mondta, hogy babám, kard ki kard, hanem szép csöndben mindenki hazament.

Izrael tavaly nyár óta hajtogatja, hogy úgyis háború lesz a vége, a tárgyalások csak az ellenfélnek kedveznek, de Amerika óva intette minden akciótól.

Ezért aztán nagyon érdekes, hogy mi fog kikerekedni a szírek által kilőtt török vadászgép ügyéből. Törökország NATO-tag, tehát egy barát, akit akár meg is védhet a NATO, és visszavághat az egyébként is emberi jogokon átgázoló, hatalmához makacsul ragaszkodó szír vezetésnek. Kérdés az, hogy a NATO európai szekciója mit szól a dologhoz. Akarnak-e ők háborút, és főleg ütközőállamnak szánják-e a Földközi-tenger partján, Görögországhoz és Ciprushoz közel lévő Szíriát?

A tavalyi líbiai beavatkozásból sok mindent ki lehet olvasni: azt is, hogy Európa belátja, hogy már semmire sem képes, vagy azt is, hogy Európa már tavaly gyakorolni kezdett. Egy biztos: Szíria nem marad barátok nélkül egy NATO-támadás esetén: Oroszország már az arab tavasz óta hangoztatja az ENSZ Biztonsági Tanácsban (Kínával együtt), hogy nem avatkozhat be senki Szíria ügyeibe. Az, hogy Kína beszáll-e, már nem is olyan elképzelhetetlen, mint tavasszal volt, de hogy Oroszország lépni fog, az nyilvánvaló, hiszen mondták ("Amerika beavatkozása Szíriában vagy Iránban katasztrofális következményeket von maga után" - Putyin, 2012 március).

Lehet, hogy ez csak egy erőfitogtatás, egy fenyegetés Iránnak, hogy állítsa le a rá nem bizonyítható nukleáris fegyverkezési programját, mert ahogyan Szíria esetében lépett a NATO (ha erről dönt a tegnap összehívott tanács), úgy Irán sem ússza meg, de lehet, hogy ez már a háború nyitánya (párhuzam: az öreg Monarchia megtorolja Szerbián, hogy nem engedte nyomozni csendőrségét a trónörökös meggyilkolása ügyében).

Változatlanul ködös, hogy mit jelent mindez a térségünkre nézve, egyáltalán mi az álláspontja Romániának, Szlovákiának, (Szerbiának), Csehországnak az iráni urándúsítással kapcsolatban. Az meg még ködösebb, hogy Magyarországnak mi az álláspontja: jóviszony és semlegesség, vagy a katonai szövetségünk értelmében eljárni.

Az Egyesült Államoknak elsődleges hídfőállást Afganisztán és a hadiflottája jelent (Irán megzabolázása céljából éppen most vezényli át a flottája nagy részét a közelbe). A NATO többi részének Törökország a bázis, de amennyiben a háború kiterjed, szóba jön egy kelet-európai front is (csak teoretikusan). Törökország egyébként új fejlemény. Izraelért nem áldozná fel az életét, inkább Izrael ellen, úgyhogy eddig szóba sem jött, de minthogy Irak nagyon bölcsen ellenállt az amerikai nyomásnak, és nem egyezett bele, hogy egy Irán elleni akcióban áthaladjanak a légterén, ezért úgy tűnik bepácolták, megpuhították a törököket.

Reméljük a nagyhatalmak észreveszik a békében rejlő - ha mást nem - gazdasági lehetőségeket, és nem fegyverekkel akarnak úrrá lenni a gazdasági és világuralmi válságon. (Érzi mindenki persze, hogy mik a hagyományok...)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.