Oké, szóval nem röhög senki, tényleg, látok mindenkit a monitor túloldalán, komoly arcot vágunk! Életem csúcspontján érzem magam, miután kaptam egy sms-t a mekitől, hogy várnak csütörtökön próbanapra!!!! Ja igen, azok az évek már elmúltak, amikor az ember ilyeneket blogolt meg... ezt a facebookra kellene. Nem baj, van itt még a kalapban!

Ebben az egész angliázásban annyi minden tanulság van, hogy nagyon sajnálom előre is mindazt, amit el fogok felejteni. Néhány dolgot ezért inkább most írok le, mert ha bárhová is felvesznek, utána már nem fogom tudni leírni azt a lelkiállapotot, amikor a senkiföldjén rettegek.

1. Az ötlet

Kimenni külföldre dolgozni kézenfekvő ötlet különösen az olyan mobilis emberek számára, mint én. Kölcsön kérni rengeteg pénzt, elmondani, hogy kábé mikor fogom tudni visszafizetni, aztán repjegyet venni, aztán a hátra lévő időben ismét a neten lógni, és olvasni rengeteget, utána meg nyelvet gyakorolni filmekkel. A repülőn ülni nem más érzés, és a repülőről leszállni sem olyan sokkoló, bár Robi észjárása gyorsabb, és ő ott sokkot kapott, én csak nagyjából másfél héttel később. Az igen megnyugtató, hogy minden kiköltözés egy külön történet, mert én nem olyan életet akartam magamnak, mint amiről a neten olvastam. Tényleg ezer variáció van arra, hogyan alakulnak a dolgok, de mégis azért határértékeken belül változik minden. Szóval tényleg egyszerűen járható a kitaposott ösvény, csak felkészületlenül érheti az embert az, amiről elfelejtenek írni: az időszak, amikor úgy tűnik hiba volt kijönni.

2. A szállás

Ezt a bekezdést az MTI-nek szánom. Úgy tapasztalom, hogy az első szállás törvényszerűleg pokoljárás. Senki se menjen külföldre, borzalmas dolgok várnak ott rá, amit az állítólag magasabb fizetés nem fog feledtetni! :)

Angliában legalábbis úgy van, és ezt otthonról már beláttam, hogy rendezett lakhatási viszonyokat kialakítani képtelenség Magyarországról. Az ügynökségek rendezett hátterű (angol kezessel, referenciával, munkával rendelkező) ügyfelekkel állnak szóba, aki pedig tulajtól bérel, az semmi konkrétra nem számíthat. Mi egy könnyű utat választottunk, és mikor választottuk, tisztában voltam vele, hogy 50% az esélye annak, hogy gondok lesznek. Viszont jó előre tudtuk az új címünket, és ez nagyon megnyugtató volt, sőt még állást is kereshettünk volna már az indulás előtt. Mi egy magyar családnál bérelünk szobát aránylag drágán (tudtuk, hogy drágának számít, de ugródeszkának kiváló). A család a házat egy angol tulajdonostól bérlik közvetlenül, aminek köszönhetően a ki mit fizet ki, ki mit javít meg kérdéskör egy nagy fekete lyuk. Ha ugyanez ügynökségen keresztül menne, akkor a tulajdonos kötelességeit az ügynökség tartatná be. Nálunk annyival még rosszabb a helyzet, hogy a magyar család érzelmi döntéseket hoz folyamatosan. Mi eleve feketén vagyunk itt, mert a tulajdonost nem kérdezték meg, hogy itt lehetünk-e, hiszen nyilván az módosítaná a bérleti költségeket. Tehát mi itt nem vagyunk, semmilyen értelemben sem. A ház fűtése és melegvíz ellátása egy gázbojleren múlik, ami két nappal az érkezésünk után végleg bedöglött. 8-9 fok van nappal, tehát fűtés nagyon kell, ezen kívül állásinterjúkra szeretnék járni, ahol is a fürdés nagyban segít reprezentálni valódi énemet. Én egyszerűen kicseréltetném a bojlert, majd a számlát a tulajnak adnám, hogy akkor ezt az összeget lelakjuk. A magyar család azonban inkább beperelte őt. Érzelmi viharaik ettől a ponttól fogva már minket is egyre inkább érintenek, ugyanis megy már a fújás ránk minden szir-szarért, pedig szinte szellemekként viselkedünk a házban. És hát még két hete sincs, hogy mérgezzük itt a levegőt. A szobánk penészes falának, vagy a fűtés megszűnésének köszönhetően sikerült lebetegedni is. Reggelente a kihűlt, nyirkos szobában egyetlen vágyam, hogy egy forró zuhanyt vegyek a vitaminok bezabálása után, de arra még várnom kell egy darabig. Talán pont az éjjeli köhögés-rohamaim miatt fordult ellenünk az anyakirálynő. Engem mondjuk az álláskeresés jobban megvisel, mint a rossz szállás. És egyébként is kaptunk egy rezsót, amivel fűthetünk, de ne sokat, hogy a villanyszámla ne legyen sok.

3. Álláskeresés

Ha valaha dolgoztam volna pincérként, akkor könnyebben elhinném, hogy fölvesznek, ha azt hazudom, hogy számos helyen voltam pincér, és őt meg őt felhívva megbizonyosodhatnak arról, hogy tökéletességem nem átverés csupán. Angolul folyékonyan beszélek olyan szituációkban, mikor nem éppen egy végzettségemnek megfelelő ajtón kopogtatok, ennek ellenére síri csönd kísér a legtöbb helyen. A család, ahol lakunk, támogatólag hajtogatja folyamatosan ugyanazt, hogy ilyen-olyan könnyű, csak menjek be mindenhová. Ezzel csak az ellenkezőjét érik el: kétségbe esek. Nyakkendőben voltam mindenhol, ahonnan elhajtottak, és még az akcentusom is inkább Simpson család, mint Kelet-Európa, köszönhetően a sok letöltött epizódnak. Van-e angliai munkatapasztalatom, ezt kérdezte az az egyetlen ember, aki egyáltalán kérdezett bármit is, mielőtt azt mondta volna kedvesen, hogy bye-bye. Az utóbbi 4 napban már kizárólag online jelentkezek mindenhová, de ebben meg az a rossz, hogy az embernek az az érzése, hogy valójában nem is olvassa senki azt az e-mail címet, amire küldtem a jelentkezést. Az önéletrajzom jó, a mosolyom elbűvölő, a hazugságaim hitelesek. Szívem vágya bekerülni egy konyhába konyhásnak, hogy aztán főszakácsig küzdjem magam, de a város 22.000 regisztrált, és megszámlálhatatlan regisztrálatlan munkakeresője ugyanarra a napi 5-10 álláshirdetésre veti rá magát.

Nem hangzik olyan csalogatóan.

Robi nem blogol, úgyhogy az ő történetét is kivonatolom. Hirtelen azt tapasztalta, hogy egy mukkot sem ért, és nem tud megszólalni. Képtelen hazudni a munkatapasztalatáról, és nem tudja elképzelni, hogy egy takarító cég állásinterjúján sikeresen mondaná azt angolul, hogy több év takarítás van a háta mögött, ha ennél többre kíváncsiak, hívjanak tolmácsot, vagy olvassák el újra az önéletrajzát. Működhet persze, hiszen itt vannak ragyogó példának a helyi spanyolok, akik sikerrel dolgoznak Isten tudja hogyan anélkül, hogy akár annyit értenének, hogy Hello! Teljesen átérzem a problémát, egyszerűen világos a szituáció: van egy főnök, akar egy munkást, és el akarja mondani neki a feladatot. Nyilván ezért olyat vesz fel, aki megérti. Te meg üljél ott, és hajtogasd azt, hogy "yes, experience. Yes, a lot! I have a lot of experience!" közben meg arról kérdez, hogy van-e bankszámlád. Sértő az alacsonyabban iskolázottakkal szemben, és visszatetsző a szenteskedők szemében, de igaz megállapítás, hogy az nem érzi magát hülyének egy ilyen állásinterjún, akinek fel sem tűnik, hogy mennyire az. Aki csak tör előre, és megkapja a dolgokat. A szállásadónk például kap mindenféle segélyt Angliától, pedig több éve kint él, viszont engem vitt magával, hogy tolmácsoljak neki az üzletekben. Örömmel segítettem egyébként.

4. Anglia

Egy percig sem bántam meg , hogy kijöttem. Olyan volt, és ma is csak a McDonalds mentett meg, hogy reménytelennek látom az itteni próbálkozást, de ettől még nem fordulnék haza. Továbbra is itt kisebb a munkanélküliség, vannak építkezések, megy a gazdaság. De Anglia sosem vonzott, és kellett néhány nap, mire a semlegesből kicsit a rokonszenvesbe ment a dolog. Egyrészt az angol pázsit valóban fantasztikusan sűrű és puha, mint a Coccolino maci törölközője. Másrészt az angolok tényleg szeretik a formaságokat, még a suttyó bevándorlók környékén is. Én is szeretem a formaságokat. Az csalódást okoz, hogy míg én tényleg köszönetet érzek, ha félreállnak az utamból, ők csak üres gesztust tesznek ha megköszönnek valamit, de ez a bájolgás, meg pózolgatás nekem akkor is tetszik. Az is nagyon tetszik, hogy az igazi angolok roppant udvariasak, de határozottak is. Ez azt jelenti, hogy az ember képébe mondják a lehető legnormálisabban, hogy mi az akadálya annak, hogy az én szándékom megvalósuljon. Fel sem merül bennük, hogy engem ez mélyen lelomboz, és átkot fogok mondani rájuk. Sajnálom uram, ez ellentmondana az üzletpolitikánknak. És kész. Nem hagynak kaput a reklamálásra. Tök nehéz helyzetben voltam, mikor a szállásadónkkal voltam a laptop szervízben a laptopjával, és azt kellett kérnem, hogy cseréljék ki a laptopot, mert ez meg az a baja. Jó alaposan körbejártuk a hibákat, de végül válaszul azt kaptam, hogy a problémák nem diagnosztizálhatók, ezért nem tudják bevinni a rendszerbe a kérést. És akkor kreatívnak kellett lennem, hogy ne váljak a rendíthetetlen angol ügyintéző szócsövévé, de ne is legyek az értetlen magyar angol szinkronhangja, aki a fejébe vette, hogy kicserélteti a laptopot.

Az érem másik oldalán a határozottságuk visont valójában önzőség. A rengeteg kerítés mutatja: még a házuk előtt lévő 2 négyzetmétert is képesek körbekeríteni, körbekerítenek minden létező dolgot, amit csak lehet. Bejutni egy irodába könnyen be lehet, de udvariasan bejutni sokkal több időbe telik. Legszívesebben a kaputelefonon elintéznék az embert. Ezek után egyáltalán nem lep meg, hogy azzal a szóval, hogy Európai Unió még egyszer sem találkoztam, helyette inkább a European Economic Area kifejezéssel, amit egyébként magam is sokkal szerencsésebbnek és célravezetőbbnek tartanék, ha nem döntött volna már a többség a szorosabb együttműködés mellett. Nem szeretnek megosztani dolgokat, beengedni helyekre. A csodálatosan berendezett viktoriánus nappalijukat viszont a világért sem rejtenék függöny mögé, attól csak vakuljon a paraszt szépen!

5. Amit nem hittem volna

Folyamatosan otthoni dolgokkal álmodok, ami tiszta sor, de legutóbb azt álmodtam, hogy egy bicikliszervízből mentettem ki néhány jóbarátot a jobbikos felvonulás elől. A jobbikosok az egész elmúlt 22 év ellen tüntettek, kék munkavédelmi kezeslábasban, ami tűzhatlan volt, narancssárga kesztyűben, ami még tűzhatlanabb volt, és fekete gázmaszkot viseltek. És masíroztak, és majdnem elkaptak, amiért hálózsákba burkolózva próbáltam biciklin elhajtani mellettük, hogy még időben értesítsem a barátaimat a menetelésről. Félelmetes volt. Orbán Viktor a tévében úgy reagált, hogy most fog csak küzdeni ezután, és nem hagyja, hogy a lakosság ennyire elkanászodjon. Ezért diktatúrát vezet be. És hát igazi rémálom volt: két dologban reménykedhettem. Vagy a Fidesz diktatúrája megállítja a jobbikot, vagy a jobbik gázmaszkosai megállítják a fidesz diktatúráját. És akkor csak próbáltuk garázsok tetején eldugni a biciklijeinket. Nem hittem volna, hogy ilyen konzekvens álmom lesz valaha is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.