Idén sikerült mozgásban maradni, pedig tavaly úgy tűnt, hogy megevett a fene, moha és rozsda kísérik lépteimet, és valamennyire így is van, mert itt Bristolban minden csupa moha és rozsda, de hát mégis: felmondtam a Waldorfban, elég volt abból. Ez persze egy Pityu-féle "elég volt", nem örülnék, ha a kormány jogi és anyagi szorítókötése kinyírná a sulit. Ezen kívül egy iskolai állásinterjú pimasz magánéleti kérdéseire őszintén feleltem, aminek köszönhetően nem vettek fel, de örültem, hogy még eggyel könnyebb lett a hátizsákom, kérdeztek, válaszoltam, mégsem lett vége a világnak, és tényleg!

Idén két dologra vagyok igazán büszke: az egyik a Szegény Dzsoni és Árnika megrendezése. A tavalyi Moliére után a következő tanévben is rám bízták az osztályomat (kemény kör volt megválni tőlük ha már itt tartunk), ki más tudna jobban színdarabot rendezni, mint a földrajztanár? És az a helyzet, hogy egyszerűen iszonyatosan jó csapat a volt osztályom, és jöttek a serdülő rinyájukkal, és cseszegettek engem, hogy ennyire meg annyira be fogom égetni őket, és hogy ilyen meg olyan szarul állunk a készülődésben, de nem lett igazuk, hanem nekem lett igazam, aki bíztam bennük, hogy megcsinálják, amit kitaláltunk, és persze tudtam végig, hogy a rinyálás a félelmeiknek szól, nem nekem. Hogy nekem nem is nagyon kell belekeverednem a viszályaikba, meg igazságot tennem, nekem csak tartanom kell a csapatot a menetrendhez. És ezt most nem azért írom, mert pár hónappal később már a grill melett találtam magam egy mekiben, és kompenzálok. Egy négyfős csapattal írtuk színpadra a szöveget, kétfős alakulat tervezte a jelmezeket, a jelenetpróbákban kidolgoztuk precízen a poénokat és a szemfényvesztést, és egyszerűen az egész óramű pontosságú, kiváló ritmusú lerohanás volt. A közönség egyik ámulatából esett a másik nevetésébe, és hát művészi szempontból nem volt egy nagy dobás, de hollywood-i szempontból volt benne potenciál.

A másik dolog, amire büszke vagyok, hogy egy szakkollégiumi előadáson helytálltam. Ha nem álltam volna helyt, akkor sem lett volna semmi, elvégre ki nem szarja le, hogy egy középiskolai tanár egy szakkollégiumban leégeti magát, vagy sem, de jó volt azt látni, hogy az egyetemen félvállról vett szemináriumokat és a főállás és kurzusok mellett összeizzadt szakdogát meg tudom haladni. A legjobb az volt, hogy a kissé beállt agytekervényeimet újra mozgásba tudtam hozni, és nemcsak leporoltam a témát, hanem...

Új bekezdés, mert itt egy hurkot akarok írni. Az előadásom témája a maja világvége volt. Egy rém unalmas teológiai előadás előzött meg a Biblia világvégéjéről, és egy érdekfeszítő összehasonlító előadás követett a különböző mitológiák világvégéjéről. Romhányi Attila (a majakutató) kaliberű emberre lett volna szükség, de most én voltam a haver volt osztálytársa, aki másként a közelébe sem kerülne egy ilyesminek. Annak idején majdnem behorpadt a fejem, de összehoztam és megértettem a maja naptár működését és a hozzá kapcsolódó elsődleges tudnivalókat. Ebben az előadásomban viszont ennél messzebbre mentem: megpróbáltam konkretizálni, hogyan is kéne lezaljania a világvégének. Ugye itt több volt az elmélet, mint a tapasztalat, egy nagyon fontos dolgot leszámítva, és ez az, amit nagyon élveztem kinyomozni: a most lezárult 3114 éves ciklus kezdetét, és a korábbi ciklus végét. Mert hát ott a régészet, ami abszolút empirikus tudomány, és konkrétan ki lehet bogarászni, hogy mi történt az előző, meg az az előtti ciklusváltáskor. Persze az előadást kicsit elvitte a mostani ciklusváltás sok csillagászati konstellációja és eseménye (mostantól nem előzi meg a Vénusz a Napot), de azért, most hogy már túl vagyunk az őrületen, fontosabbnak tűnik, hogy a régészet mit tud elmondani a korábbi ciklusváltásokról.

Kr. e. 1000 körülről van szó, aztán Kr. e. 4000 körülről, aztán Kr. e 7000 körülről, aztán Kr. e. 10.000 körülről.

Kr. e. 10.000-7200 közé datálható az Ajuerado kultúra, ami vadászó, gyűjtögető életformát folytatott. Ez volna Popol Vuh (maja biblia) szerinti első teremtés ciklusa. Az agyag ember ideje, ami végül elsüllyedt az iszapban. Az emberek halakká változva élték túl, hogy ne fulladjanak bele a korszak végén az áradásba. Ezeknek a dolgoknak régészeti nyoma nincs, csak a ciklus stimmel. 

Kr. e. 7000 - 4000 Érdekes módon ebben is van régészeti párhuzam: 7200-5200 közé datálható az El Riego kultúra, amelyben nem foglalkoztak vadászattal, csak növényeket gyűjtögettek. Őrlőkövek használata. És a korszakuk végén megkezdődik a növénytermesztés. Ennek a korszaknak a végén erős szél pusztított el mindent a Popol Vuh szerint. Az embert ennek a korszaknak az elején az istenek fából készítették, és a végén tönkrementek. Hogy túléljék, majmokká változtak.

Kr. e. 4000 - 1000 Az Abejas kultúra és a preklasszikus kor erőltethető bele ebbe az időszakba, de igazából kilóg mindegyik a naptár szerinti ciklusból. Mindenesetre ekkor válik jelentős táplálékká a kukorica, ami azért fontos, mert a korszak végén, mikor a mitológia szerint a negyedik teremtés jött el... na azt majd a következő bekezdésben, a lényeg, hogy ennek a korszaknak a végére a közép-amerikaiak profi kukorica-termesztőkké és nemesítőkké váltak. Elvileg ennek a ciklusnak a végén a tűz pusztított el mindent. Túlélőkről nem szól a mítosz.

Kr. e. 1000 - Kr. u. 2012 Az eleje meg a vége között tátongó különbség áll régészetileg :D De az érdekes, hogy a ciklus elején az istenek kukoricából gyúrták meg az új embert, hiszen régészetileg teljesen igazolható, hogy ekkor vált fő táplálékká a kukorica arrafelé.

Nos, lemerült a laptopom akksija, úgyhogy itt teszek pontot 2012-re, és várom, mit tudok majd kihozni 2013-ból. Mindenkinek Bo

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.