Összességében egy tapasztalat-cunamin vagyok túl. Ismét feltárom lelkem bugyrait, milyen irányba próbálok változni.

Az egésznek volt egy előrengése a nővérem esküvőjén szeptemberben. Ekkor hazamentem Kőszegre, kiutazásom előtt utoljára, hogy az ifjúkori szobámban elpakoljam a holmikat, mert hát most múzeumszoba legyen egy potenciális vendégszoba? Vendégszoba legyen inkább! Évekkel ezelőtt meg kellett volna tenni. Ekkor akadt a kezembe a középiskolás rajzmappám, ami sokkolt. Én gimnazista koromban egy alapvetően igyekvő, megfelelni akaró ember voltam, de nem állt távol tőlem a lazítás sem, így stréber nem voltam, de tróger sem. Arany középutat jártam. Rajzolni sosem tudtam kimagaslóan, inkább azt lehetne mondani, hogy megvolt bennem valamiféle készség, de mások sokkal jobbak voltak, én pedig igyekeztem olyan területen próbálkozni, ahol mások nem, így kerültem az iskolaújsághoz. A nyers igazságot nem is sejtettem mindeddig, mikor már három éves tanítási tapasztalattal a hátam mögött vettem a kezembe a gimis rajzaimat. Az a gimnazista ifjú egy alapvetően lusta, hányaveti, látvánnyal megelégedő lókötő volt. Ilyen értelemben voltam megfelelni akaró. Mindeddig úgy tudtam, hogy az egyetemre bejutásom kemény tanulás és szerencse eredménye, de hirtelen megvilágosodott előttem, hogy csak a szerencse eredménye, legalábbis ha úgy tanultam, ahogyan rajzoltam.

Maga a tapasztalat-cunami pár hónapja kezdődött. Ekkor valahogyan ez az angliai helyzet megérlelt bennem egy igen fontos felismerést magammal kapcsolatban. Itt a dolgok igen tiszták és egyértelműek, egy bevándorló számára. Itt nem lehet mellébeszélni, olyan ez, mint egy szűk völgy, szemben a korábbi széles legelővel. Egy valagravaló pénzt felhasználtam arra, hogy kijöjjek ide, és munkát találjak, és fél év múlva, mikor a helyzet nem olyan, mint amire én gondoltam, akkor nem lehet váltani, és mást csinálni, hanem menni kell a következő kiszállási pontig. Például amíg nem lesz annyi megtakarításom, hogy hazatérve munkát tudjak keresni a saját lábamon állva, magyarul itt tényleg szigorú keretek fogadnak, és azt találtam mondani, hogy egészen egyszerűen nem adhatom fel, mert nincs rá komfortos mód. "Mennem kell tovább a kitervelt úton" és ez egy olyan mondat, amit korábban sosem mondtam, vagy gondoltam. Ezen sokat elmélkedtem, és rájöttem, hogy mindent feladtam az első nehézségnél, és ezért tűnt úgy, hogy nem jönnek be a terveim. Sok tekintetben kitartó voltam, de pont a legkritikusabb pillanatokban nem tartottam fontosnak a kitartást, és kihátráltam a dolgokból. Most, pár hónappal később pedig még pontosabban meg tudom fogalmazni a felismerést: a terveimhez nem készítettem tervet, csak úgy csináltam, hogy úgy látszódjon, haladok. Pont, ahogyan rajzoltam. Aztán mikor kipukkadt a lufi, sirathattam a jövőt.

A sok apró tapasztalat közül hármat fogok most bevallani. Az egyik a Gazétával kapcsolatos. Ismét egy olyan dolog, ami nem megy magától, nem indul be magától, pedig mindenki örülne az ilyesminek. Nagyítóval átvizsgálva a projekt részeit sok finomítani valót találtam, de ott van egy alapvető hiba is: azonnal akarom. A legnagyobb pofont ez adja, úgy értem, hogy ennek nem teljesülése a fájdalmas, nem az, hogy nem megy úgy a dolog. Az azonnal akarás jellegzetes 21. századi elvárás. A jelenlegi legmagasabb épület Dubaiban van, de Kínában elvileg februárban kezdték el, és a napokban fejezték be az új legmagasabb épület felhúzását. 2009-ben feltöltöttem egy videót a youtube-ra, és mostanra, 2013-ra 45 ezer megtekintése lett. Mindez értéktelen, mikor egy hétvége alatt egymillió megtekintést is tud produkálni egy videó, ha olyan. Ez éppen egy Kerekes Band videó, akik éveken át zenéltek kis közönségnek, mígnem a Csángó boogie-val be nem robbantak, ami egy természetes útja volt a sikernek. De az ember úgy látja, a siker akkor jön, amikor a munkát beleteszed, pedig nem így van. A Gazétával kapcsolatban megtapasztaltam azt, hogy ez nem így van, sőt, arra is rájöttem, hogy tervezés nélkül ilyen nagyszabású projektbe nem lehet belevágni. Ez egy építkezés. Mellékesen a régi magyar mondást is új szögből látom: az idő pénz, úgy is értve, hogy ha időt akarsz megspórolni, akkor tényleg tud segíteni a pénz. Például ha nem mész el a hipermarketig, csak az éjjelnappaliig, hogy hamar megfordulj, akkor drágábban veszed meg azt, amit olcsóbban is megvehetnél, itt ez az idő ára.

A másik tapasztalatom a sok közül a tanítással kapcsolatos. Ez pozitív a maga nemében, mert valami furcsa kapcsolás eredményeként azonnal akarom a sikert, de a jövőbe száműzöm a megelégedési pontokat. Tehát fel sem merül bennem, hogy az aktuális helyzetet is át lehet kalapálni olyanná, hogy elégedett lehessek. Kivéve most, mert most felmerült bennem, és cselekedtem is. Áthelyzetettem magam egy közelebbi mekibe, ami 10 percre van bringával, és az áthelyezés ugyan még nem történt meg, de jó érzés, hogy nem egy bizonytalan dologra várok, a tanár asszisztensi állásra, nem ettől függ a megváltásom, hanem az már el van intézve, már csak a beosztott napjaimat kell leszolgálnom a régi mekimben. És milyen jól tettem: pár napja végre sikerült választ kicsikarnom a tanár ügynökségtől, akik mindenféle hízelgés ellenére tisztán érthetően kimondták azt is, hogy szeptember előtt nem valószínű a bevetésem. Szeptember pedig nagyon messze van még, tehát mindenképpen lépnem kellett volna valamit a mekivel kapcsolatban.

A harmadik tapasztalatom a tervezéssel kapcsolatos. Kimerült vagyok és frusztrált, ezért a héten kérvényt nyújtottam be 3 nap fizetett szabadnapra, jövő hétre. Azért jövő hétre, mert már az is túl késő. Válaszul egy iszonyatosan megterhelő beosztást kaptam a jövő hétre, és a normál szabadnapjaimat is a hét legvégére tolták, ami félreérthetetlenül azt jelenti, hogy nem illik ilyen ad hoc jelleggel szabadságot kérni. Indoklásként ráadásul tavaszi fáradtságot tüntettem fel, ami ezek szerint még ha igaz is, akkor is valami olyasmivel kellett volna beburkolnom, mint lefoglalt olcsó repülőjegy, vagy last minute szállodai foglalás, még ha hazugság is. Nem fogadom el a mekitől, hogy felháborodásukban egy nagyon paraszt beosztással büntettek meg, de az is biztos, hogy ha tervszerűbben élnék, akkor már múlt hónapban be tudtam volna nyújtani a három napos szabadnap-kérelmemet. Tehát például a nyaramat már most ki kéne találnom, amiben semmi felháborító nincs, csak én nem így szoktam.

De ha harc, hát legyen! Okulva a sok tapasztalatból, hajlandó vagyok elfogadni a szabályokat. A nyarat most tervezem meg, a Gazétával kapcsoaltban pedig elfogadom, hogy ez egy élet munkája lesz, úgyhogy van időm bőven.

Ha pedig van időm, akkor már van értelme most a facebook-posztolásból kicsit visszavenni, és előkészíteni "az építkezést". Az első ütem egyik pilléréből pedig egy nyers szelet csak nektek:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.