A legbosszantóbb a külpolitikai okoskodásokban, hogy nem tudok oroszul. Ha tudnék oroszul rendesen, akkor a végére tudnék járni, meg tudnám szerezni a hiányzó darabját a kirakósnak: mit gondolnak az oroszok. Addig merő hülyeség minden, amit leírnék. Ezért nem írok le semmit, csak kritizálok másokat.

Itt van mindjárt diplomaci, aki túl közelről nézi az eseményeket ahhoz, hogy igazi eligazítást adhasson. Bár az eddig olvasott írások közül ez tetszik a legjobban, de ők sosem próbálnak meg többet kihozni egy-egy információból, mint amennyit megengedhet magának egy racionális közgazdász: a spekuláció helye a tőzsde, nem a blog. Feszegetik a kérdést, hogy Merkel és Hollande miért most és mire készül, és jó érzékkel ide is gereblyézik a szükséges híreket: az Unió széthúzásáról és a diplomáciai megoldás egyetlen lehetséges útjáról: növelni kell a nyomást Oroszországon, és az összetartást az Unión belül.

Amerika jelentőségét viszont sok helyen túllihegik, mert azt könnyű elfelejteni, hogy Amerikában a politika sokkal bőkezűbben eteti a sajtót, mint azt itthon megszoktuk. Cirkusz minden megnyilvánulás. Egyvalami segít kiigazodni: Amerika új külpolitikája költséghatékony, és Európától többet vár. Ez egészen egyszerűen azt jelenti, hogy különösen az Ukrán válságban csaholáson kívül mást nem szándékozik tenni. Tehát arról írni, hogy Merkel és Hollande diplomácai úton akarja megoldani az Ukrán helyzetet, az USA viszont a felfegyverzésen munkálkodik, valószínű, de nagy tévedés. Az egyetlen ok, ami miatt az EU Ukrajnával még mindig foglalkozik, az a földgáz. Van, kell, alternatívát jelent, tárgyalási alapot, biztonságot. Ugyanezt a földgázt az amerikaiak viszont pont leszarják. Az európai diplomáciát még nem ismerhetjük, hiszen most alakulgat, de az amerikait ismerhetjük: nekik alig fűződik érdekük az ukrán helyzet rendezéséhez. Az egész számukra preventív jellegű: ha Oroszországot szivathatják gazdaságilag, az a '80-as évek megismétlése, magyarul nyernek újabb 15-20 évet maguknak a világgazdasági versenyben, kizárólag Oroszországgal szemben. Amerika új kihívója Kína, a Dél-Kínai-tengeren kell most a flotta, nem a Feketén. Tehát amit Amerika most játszik, az a rossz zsaru szerepe, ő az, aki már rég pofánvágná a klienst, de Merkel detektív a józanságra szavaz, vele lehet tárgyalni. De persze valójában ez csak cirkusz, az ügy Merkelé, Amerika csak ráijjeszt picit, aztán megy át a másik szobába Kínával sakkozni, mert ha ott kikap, mindennek vége.

Moin Moin bejegyzése még engem is próbára tett, olyan hosszú, pedig imádok olvasni. Érdekes történelmi ereklyéket túr fel, ami nyilván közel áll a szívemhez, de egyszerűen sánta a narráció: az igaz, hogy Oroszország nem akkora szarkeverő, mint a nyugati országok (nézzünk már egy picit a britekre, melyik orosz fűcsomó mögött sumákolnak?!), de Putyin nem is egy Napóleon. Napóleon számára a terjeszkedés mindent igazolt, Putyin viszont a maga autokratikus módján nagyon jól játssza a Monopoly-t, és esze ágában sincs kockáztatni. Fantasztikus felismerés persze, hogy Krím villámgyors lenyúlása mekkora taktikai húzás volt, és Kelet-Ukrajna tűz alatt tartása csak azért kell, hogy a Nyugat ne követelhessen sokat: már annak is örüljön, hogy Kelet-Ukrajnát stabilizálták. Kelet-Ukrajna a tárgyalási alap, a túsz. Krím lényegében az ukrajnai földgázmezőket jelenti, tehát Oroszország az első pillanatban megszerezte azt, ami neki az egészből a legjobban kell. Az EU pedig igyekszik kialkudni valamit Krím elengedéséért cserébe.

Viszont szemben Oroszországgal, az EU gazdasága ezer lábon áll, és nekem egyre valószínűbbnek tűnik, hogy már nincs messze a megállapodás: az EU-nak az is elfogadható, ha Krím az oroszokhoz kerül, cserébe viszont privilégiumokat kap az EU. Magyarul az EU-nak az ukrajnai földgáz nem ér meg annyit, amennyit Putyinnak. Merkel okos asszony, hamar belátja ezt. Sőt, valószínűleg már korábban belátták: Ukrajnának senki sem ígérte meg, hogy Krímet visszakapja, és ráadásul most már mindenki csak a békéről beszél (tehát Krím bukta).

Ami engem nyugtalanít, és nem találok erre vonatkozóan információt, az a közvélekedés nyomás gyakorló ereje. A háborútól az oroszok nem félnek annyira kórosan, mint a nyugatiak. Vagy ott van a veszély, hogy Putyin csak az orosz híradókat nézi, és akkor az állami propaganda manipulálni fogja, hirtelen ésszerűnek fog tűnni egy háború az imperialisták ellen. Vagy ott van az a veszély is, ami sajnos nagyon is reális: a világ vezetői éppen annyira hülyék és gyermetegek, mint egy átlagos ember. Sőt, Simicska friss megnyilvánulása érzékletes mintát ad a politikai elit szellemi színvonaláról és motivációiról. Tehát annak is megvan az esélye, hogy amit olyan szigorú logikával levezetnek az elemzők, az egy ideális világban úgy is történik, csak a valóság sokkal együgyűbb.

Az ukrán válság természetéről persze nem szabad megfeledkezni: nem Krím orosz megszállásával kezdődött, hanem az oroszbarát Janukovics eltávolításával, ami uniós ügynökmunka eredménye volt. Tehát attól félni nem kell, hogy Oroszország visszafoglalja a Szovjetuniót: ez a konfliktus Krímről szól, mert szemet vetett rá az EU.

Sajnos mindaz, ami a sajtó szintjén az egészből megjelenik, nem fog megoldódni. Az, hogy Magyarországon bedrogozott "kereszténydemokrata-polgári" maffiózók az alkotmány szent lapjaiba fújják a taknyukat, vagy hogy EU-ellenes politikai erők érnek el komoly eredményeket Európa-szerte, ez éppúgy annak a mellékterméke, mint az orosz kormányzati önkény jogrenddé válása. Ez a krími háború mellékterméke, és ez az, ami a békekötés után is ott szokott még rohadni egy-két évtizedig.

Én csak egy dolgot látok tisztán: az orosz nép Európa része, csak nekik is vannak politikusaik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.