Egészen pontosan Trumpra és arra a hírre gondolok, hogy Kína is kivégzi a civil szektort.

Közép-európai identitásunknak köszönhetően az egyik szemünk sírva röhög a jenkiken a másik szemünk röhögve sír, mert tudjuk, hogy mi jön ezután.

Rendesen kínos olvasni az amerikai demokraták önvígasztaló szavait, mikor arról írnak, hogy de az USA-ban kikezdhetetlen alapjai vannak a demokráciának, és Trumpból nem lesz Putyin. Aki hasonló apatikus távolságból figyelte az amerikai elnökválasztást, mint én, jól megfigyelhette, hogy Trump félelemre alapozó inkorrekt retorikája nem üti úgy át a dobhártyát, mint az a tény hogy alkalmatlan egy szuperhatalom elnöki székére. Trump nem úgy jelent fenyegetést a "szabad Amerikára", mint elnyomó, hanem mint egy nem vezetőnek való vezető. Nem elég, hogy a demokraták alábecsülték a populizmus pestisét, gondolván, hogy az csak Kelet-Európában lehet probléma, most másodszor sem képesek felmérni a probléma realitását.

Mielőtt még bárki félreértene, és azt gondolná, hogy egyszerű liberális szenvelgést írok, le kell szögeznem, hogy a világrend átalakulása már Obama idején láthatóvá vált, és nem tudtak ellene mit kitalálni. Valószínűleg Hillary sem tudott volna ellene mit tenni, de Trump megválasztása kicsit ahhoz a szituációhoz hasonlít, mint mikor a "belátó Gorbacsov" lett a Szovjetunió főtitkára.

A rendszerváltás utáni nagy nyugat-mámorból felébredve hamar kialalkultak nálunk is a toposzok arról, hogy miért rossz Amerika. Kéjelegve hallgattuk az okosságokat a kapitalista világrendről a Harcosok klubjában. A Super size me-t és a Kóla, puska, sültkrumplit és a Team America-t a szabad világ kiáltványaként üdvözöltük a kioktató USA-val szemben. Amerikát a multik és Izrael irányítja, stb. És lehet hogy pszichopata vagyok, de csillogó szemekkel néztem végig a God bless America-t. A mérleg egyik serpenyőjében tehát ott van egy hiteltelen világrendőr, amihez még hozzá számolhatjuk a CIA fondorlatos beavatkozásait más országok belügyeibe.

És valószínűleg a történelemkönyvek már nem szaroznak olyan mondatok leírásával, mint hogy az országok belpolitikáját az USA a civil szervezeteken keresztül manipulálta.

Ami nagy kár, mert a fürdővízzel a gyereket is kiöntjük, ha a civil szervezeteket vegzáljuk. Én lennék az utolsók egyike, aki az amerikai politikai kultúrát megsiratja, de egy igen jó keretrendszert tartottak fenn a demokratikus eszme megszilárdulásához. Ennek az alapvetése az egyén gondolatainak a szabadsága, az önálló értékítélet és az önsors egyengetése. A popkultúra persze évtizedek óta ereszkedik a nívó alatti tartományokban, és üzeni, hogy a tökéletlenségünk maga a tökéletességünk, de attól még nyitva áll mindenki előtt a lehetőség, hogy az árral szemben ússzon.

Lehetne folytatni az elmélkedést Washington erényein és gyengeségein, és aztán szembe lehetne állítani az autokratikus rendszerekkel, de ez már lerágott csont.

Arról viszont kevés szó esik, hogy Trump megválasztásával azonnal összeomlott az amerikai világrend. Ez már az orosz és török reakciókon is látszódott. Orbán Viktor visszafogott kommentárjából azt az aggodalmat is ki lehetett olvasni, hogy Közép-Európában most kezdődik az igazi rodeo, úgyhogy nem égethetünk fel több hidat. Az igazi jel azonban Kína mostani lépése.

Kína és az USA között Hillary Clinton külügyminisztersége idején pörgött a csúcsra a nézeteltérések diplomáciai sakkozással történő elsimítása. A két ország kapcsolata olyan szövevényes, bizalmatlansággal kölcsönösen átitatott, B-tervekkel kiegészített és mégis egymástól függő, hogy sem Peking sem Washinton nem tudott az eredeti útján járni. A civil szektor "bezárásával" Kína nem kevesebbet tett, mint a puskacsövet eltolta a halántékáról. Ne higgyük, hogy a kínaiak egy klónokból álló massza, akiknek nincs társadalmi igazságérzetük, és ne akadnának köztük ellenzékiek, akik vagy egy szocialista restaurációt, vagy egy liberálisabb nyitást akarnának. Kína éppen roppant méretei miatt nagyon is törékeny, és a civil szektor volt az, amivel zsarolni lehetett. Legalábbis monetáris és gazdasági eszközökben nála volt a labda, a katonai fenyegetés pedig csak másodlagosan volt hihető.

És mikor régen arról beszéltünk, hogy az amerikai elnök csak egy báb, ezen a ponton felmérhetjük, hogy mennyire nem. Elég csak a hír, hogy már biztosan Trump lesz az elnök, és Kína megteszi azt, amit évtizedek óta nem mert megtenni.

Ez nagyjából a következő tendenciáknak ad szabad utat. A feltörekvő gazdaságok (nem a fejlődő, meg közepesen fejlett, hanem a "wannabe big" gazdaságok) könnyebben aláaknázzák a nyugati gazdaságot (és így a jólétet), a szabadkereskedelmi egyezmények átírásával. A szabadságjogok emlegetése politikai fegyverként élhet tovább univerzális érték helyett (reméljük te nem leszel kisebbségben). Rezsimcserék az instabil régiókban (és így bányajogok is gazdát cserélhetnek).

Mindezek egyébként is végbementek volna néhány évtized alatt, ahogy a jóléti demokráciák csődbe mentek volna a növekvő jövedelmi különbségek miatt. És ezen folyamatok némelyike felveti a Föld javainak igazságosabb elosztását, ami kifejezetten pozitív lenne, bár teljesen nyilvánvalóan csak átmeneti. De egy új jenki elnök, aki nem kapott kiképzést? Ez még annál is reménytelenebb, mint mikor egy gyereket koronáznak királlyá, Turmp ugyanis nem kap maga mellé régenst.

Egy hónapja lemerült Bécsben a magyar telefonom, így nem tudtam sem az 100 ingyen percet, sem a 100 ingyen sms-t felhasználni. A havidíjam 3100 forint, a lemerült hónap számlája 3900 forint volt.

Ehhez képest ma ahogy átléptem a határt az osztrák telefonommal, kivételesen elolvastam az sms-t a tarifákról, és meglepődtem.

-=ROAMING=-

Kimenő hívás: 0,06€/perc (kb. 18 forint)

Bejövő hívás: 0,01€/perc (kb. 3 forint)

Mobilnet: 0,06€/MB (kb. 18 forint)

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a havidíjam háromszorosa a magyar havidíjamnak, pedig a legolcsóbb csomagra fizettem elő, és hó végén így fej fej mellett van a két szolgáltató, de ha a magyar telefonommal roamingolni kezdenék, összeszarnám magam.

Kijöttem az egyetemről, és biciklis palkátok ígérték, hogy több munkahely lesz a CETA révén.

Mivel a kanadaiak köztudottan félnek a sötétben, és mindenért bocsánatot kérnek, a hülyének is megéri velük szabadkereskedelmi egyezményt kötni (ez lenne a CETA)! Valószínűleg a magyar kormány is ennyivel intézte el a kérdést.

Söpörjünk félre egy pillanatra minden várakozást a CETA-val kapcsolatban, és ámuljunk el a kormány mérhetetlen ostobaságán óvatlanságán. Nem mondhatnám, hogy szurkoltam nekik a folyamatban, ahogy mindenféle törvénykezésekkel és ügyeskedéssel felépítették a maffiaállamukat. De azt sem mondhatnám, hogy ebbe a maffiaállamba beleférne még a transznacionális vállalatok akarata, végtére is a kormány jelszava, hogy gazdasági szabadságharcot vívunk, Brüsszel elnyomása ellen küzdünk (még ha hátba is szúr a Kétfarkú Kutya). Én ha Vida Ildikó, vagy Lázár János, vagy Orbán Viktor lennék, izzadni kezdenék, ha valaki kimondaná az "offshore bíróságok" szópárt.

Lássunk tisztán: valószínűleg jó a CETA, de ebben is van egy pereskedésre vonatkozó megoldás, az ICE, ami valamivel enyhébb, mint ami a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségben (TTIP) lenne. De az ICE sem gyenge, a következő előnyökhöz juttatná a cégeket:

- befektetők jogos elvárásának fogalma (ha a kormány végül mégis inkább kibaszik velük, perelhetnek)

- a perben döntő bírák eseti jelleggel lennének kiválasztva (mindenki küldi a saját emberét)

- az Európai Bíróságnál is magasabb joghatóságnak számítanának a döntőbírók (cseszheti a kormány az aznap, vagy visszamenőleges hatállyal beterjesztett és azonnal megszavazott törvényjavaslatait)

- az Európai Bizottság javaslata szerint az egyezményt idegilenesen hatályba kéne léptetni, ami azt jelenti a szép fogalom ellenére, hogy hatályba lépne már azelőtt, hogy a tagállamok (pl. Magyarország) aláírná. Így akár úgy is beperelhetné egy vállalat Magyarországot, hogy Magyarország ratifikálta volna az egyezményt.

Van-e félnivalója a magyar kormánynak a külföldi mamutvállalatoktól? Ittt egy rövid lista a potenciális felperesekről. Vagy csak annyit mondjunk: Bunge.

Mindössze annyit kell tennie akár egy kínai cégnek is, hogy Kanadában is bejegyzik, és csókolom.

Bár a kormány mindent elkövet, hogy kisajátítsa magának Magyarországot, azért még a sajátomnak is érzem, és nem szeretném, ha a magyar maffiaállam mellett külföldi cégek is garázdálkodnának. Bár igazából, ha jól meggondolom, gyakorlatilag nem nézne ki másként az ország.

Mivel a magyar kormány is támogatja a CETA-t, másra nem tudok gondolni, mint hogy nem olvasták el, nem fogják fel, fogalmuk sincs és leszarják. Már sütöm is a pattogatott kukoricát.

Nemrég úgy alakult, hogy minden feltétel teljesült egy Európa-túrához. Úgyhogy megkérdeztem Robit, velem tartana-e, mely kérdésre ő igennel felelt, és eképpen most tapasztaltabb lettem. Tippjeim súlyozásaképpen egyetlen élménybeszámolót ideszúrok: a térképet, ami az utunkat jelöli.

Akkor jöjjön egy poszt a 2000-es évek stílusában képekkel, meg minden.

Idén újabb szezonnak örülhetünk, remélem Fazekas miniszter úr majd kitüntet a magyar gyümölcs jó hírének kialakításáért. Ezúttal Stájerországba is betettük a lábunkat, és a kezdeti hűvös fogadtatás után egyre növekvő érdeklődés övezi a magyar föld gyümölcseit. Mivel a blogon nem írtam semmit arról, hogy a tanári asztaltól hogyan jutottam el ide, most sem fogok írni. A lényeg az, hogy a stájerek igen büszkék, hogy ők Ausztria zöld szíve, és a pannon klímájuknak köszönhetően náluk teremnek a legjobb gyümölcsök. Ezt olyannyira komolyan veszik, hogy a pannon klímáról azt gondolják, hogy az csak náluk van, Pannóniában nincs. És ezúton kérek elnézést minden stájertől, akire nem illik a leírás, mert természetesen a sztereotípiákban nem hiszek, egy bizonyos mennyiségű balfasz megismerése után az emberben kialakul a nézet, hogy az állampolgárság csak egy bürokratikus különbség. Vannak persze sajátosságok, például ha valaki igazán be akar olvadni in Steiermark, akkor a következő készletre lesz szüksége:

Hála Istennek a Stájerok igazán szeretnek pálinkát főzni, de egyéb gyümölccsel kapcsolatos dolgokban is jeleskednek, például lekvár főzésben (a vevők mintát hoznak a lekvárjukból) és szörp főzésben is. Több stájernek is eszébe jutott a brit cider nyomulása révén, hogy ha Stájerország ennyire fantasztikus gyümölcsöket ad a világnak, akkor itt sokkal jobb almabor készülne, mint Angliában. Pont ugyanezt gondoltam én is Kőszeg lejtőiről, meg úgy általában a magyar almáskertekről, de mint kiderült, még Ukrajnában is ezt gondolják az ukrán almáról. Legfőbb ideje volt némi kitekintést tennem, bár nem győzöm hangsúlyozni a förtelmes első csókomat az almaborral: nem ízlett. Akkor ott Bretagne-ban azt mondtam (ott ittam először), hogy sajnálom a brötonokat, hogy azon a szar éghajlatukon ilyen hitvány alkoholra kell fanyalodniuk. Mondanom sem kell, az én almaborom sem valami faintos portéka. Az almabor ilyen: fanyar, savas, vizes. Gusztus kérdése. De elmondom, hogy Kőszegen, mikor a város a legjobb formáját hozza, és locsog az eső napokon át a tíz fokos hőségben, az ember pedig gombát keres a sokat megélt erdőben (avarok, Szálasi, vasfüggöny), akkor egy ilyen alkohol igen jól tud esni.

A saját próbálkozásaim felemás sikert hoztak, de a dögöljön meg a szomszéd tehene is elv alapján igencsak örülök, hogy a nagy Stájer Almabor, ami 6 euróba került, még az enyéimnél is nyomorúságosabb. A hitelesség kedvéért gyönyörű fotót is készítettem a kóstolásról:

Nagy erénye a Steiermostnak, hogy piros-fehér-zöld a címkéje, 2-0, nemdebár?

De teljesen lefagytam, mikor belekóstoltam. A színe rendben volt, illata talán volt, de olyan brutál mennyiségű gyümölcsbuké megy át az orromon munka közben, hogy nap végén már a saját lábam szagát sem ismerem fel. Az íze jól ismert a gimnáziumi évekből: Kiskunság legasztalibb fehérborait szégyeníti meg. Ami azért kínos, mert ez nem bor, hanem almabor. Kiskunkágra nézve is dehonesztáló, hogy termése könnyen összetéveszthető egy stájer almaborral, de vissza irányban is botrányos. Később, mikor az ember már berúgott a 6%-os apfelmosttól, érezhető némi alma-karakter, de esküszöm szőlőbor íze van alapvetően.

A dolog okán persze nem kell sokat töprengeni: a családi almaborászat valószínűleg a streil lére törekedett, és jó alaposan átszűrte a mustot vagy a kész almabort. Száz százalék, hogy fehérbor élesztőgombákat tettek a portékába közönséges légköri élesztőgombák helyett, és így lett az, hogy az eredetileg semmi ízűvé szűrt lé végül rizling ízű lett.

Apró öröm, hogy az Alexanderkörtével édesített Starking almaborom, amit csak 8 hónap után mertem megkóstolni, nagyon finom lett.

De visszatérve a családi vállalkozásra, honlapjuk csupa jópofa dolgot tartalmaz, nekem az osztrák naiv önirónia csúcsát képezi, hogy van egy olyan menüpontjuk, ami így fordítható: "élvezetek a pincében". Zseniális.