Putyini értelemben provokáció történt, mikor tegnap merényletet követtek el az orosz ellenzéki vezér ellen, amiről bizonyára mindenki értesült.
Ha ügyesen megpucoljuk azt, amit az egyes országokról hallunk, ami marad, az a nyersanyag, a pozíció, a néptömeg és a motiváció. Kis kubista hozzáállás kell.
Ilyen irányból figyelve az utóbbi egy év orosz eseményeit, nagyon sokat meg lehet érteni Putyin világából, mert le kell mondani arról a kényelmes narratíváról, amit az amerikai kampányirodák a sajtó kezébe nyomnak. Mikor például Nyemcov meggyilkolását provokációnak bélyegzi Putyin, akár igaza is lehet, hiszen a CIA-nak volt keményebb húzása is. A stílusuk persze nem ez, és itt elvérzik a putyini érvelés, de maga a feltételezés, hogy Putyinon kívül más is geci, teljesen megállja a helyét.
Amerikának és Nyugat-Európának az 1992-es status quo fenntartása az elsődleges érdeke: romokban a KGST-csoport, Kína műanyag szarokat gyárt csak, Indiában nincs űrprogram, Dél-Amerika a fasorban sincs. Szemmel láthatóan Kelet-Európa demokratizálása is kizárólag annyi erőfeszítéssel zajlott, amennyi a privatizáció végrehajtásához és a piaci liberalizáció megvalósításához kellett. A vállalatok ide települése is körültekintően történt: véletlenül sem teremtettek konkurenciát az anyavállalatnak, az anyaországnak. A folyamatosan adókedvezményeket tarháló vállalatok kiváló érzékkel aknázták ki a szakszervezetek nélküli kelet-európai munkaerőt is: soha fel sem merült, hogy bárki sarokba szorítsa a cégeket sztrájkokkal, vagy akár csak bér követelésekkel. Kicsivel több koncot adtak, mint a fizetésképtelen állam, és ez már elég volt ahhoz, hogy a kelet-európai munkaerő kicsit nyugatinak érezze magát.
Változtatni ezen a felálláson akkor is nehéz, ha a kelet-európai ország tele van nyersanyagokkal, ami az ipari versenyképesség egyik alapfeltétele. És szó sincs összeesküvésről: a nyugati vállalatok együttesen és külön-külön azon vannak, hogy megőrizzék a piaci helyüket, ez egyszerű önérdek. Ennek köszönhetően Kelet-Európában az életszínvonal mindig csak annyit fog emelkedni, amennyi a nyugati cégek költségvetésébe még belefér, gondosan szem előtt tartva a profitmaximalizálás elvét. Ahhoz, hogy Kelet-Európában is akkora legyen a GDP, nem pusztán több vállalatra van szükség, hanem az előállított áruk értékét is növelni kell, például úgy, mint Nyugaton: magas bérekkel. Nyugat-Európában azért is "értékesebbek" a termékek, amiket előállítanak, és beleszámolnak a GDP-be, mert a bérköltségek megnyomják a termelési költséget. Amit talán a kelet-európai alacsony bérköltségű leányvállalatok kompenzálnak. De ez csak tipp.
Kelet-Európa viszont tőkeszegény, tehát nincs különösebb választási lehetősége. Amelyik látnoki vezető változtatni szeretne az erőviszonyokon, annak valószínűleg az olyan iparágak/szolgáltatások támogatására kéne ráfeküdnie, amikkel fordított tőkeáramlást tud előidézni: a kelet-európai vállalat könyvel el nyereséget a nyugat-európai (vagy bármelyik más) piacon. Például odafigyel arra, hogy a tech-startupok profitja ne vándoroljon ki a külföldi befektetők túlsúlya miatt, hanem betöltse a külföldi befektetők szerepét valahogyan. Más szóval fel kell vállalnia az érdekütközést a Nyugattal. A nyugati kormányok a vállalatok markában vannak, olyan sundám-bundám ügyek vannak, amik csak szebben vannak felöltöztetve, mint a balkáni maffia. Tehát PR szakemberek, marketingesek és politikusok régiós válogatottja veszi fel a kesztyűt, ha bárki bárhol a világon az euroatlanti status quo-t veszélyezteti a gazdaságpolitikájával.
Putyin, vagy Orbán ezért talál rajongókra, mert a Nyugat is kompromittálódott, nem csak ők.
Én csak azt nem értem, hogy Kínától Kelet-Európáig miért törvényszerű, hogy a mi politikusaink a "lázadás a status quo ellen" programjukat kiegészítik egy "merjünk gecik lenni" programmal, aminek kötelező elemei:
- civil szervezetek buzizása
- jogrend leépítése
- átláthatatlan állami pénzmozgások
- sajtó kérdéseitől megsértődés, később büntetés kiszabása
- dilettantizmus eddig elképzelhetetlen dimenzióinak Földre idézése
- zsarolások és gyilkosságok
- palotába költözés
Nem látom át, miért ne lehetne konfrontálódni a nyugat gazdasági érdekeivel gyilkosságok nélkül, vagy a törvények folyamatos átírása nélkül, vagy kispöcsök kinevezése nélkül, vagy előre lejátszott pályáztatás nélkül, vagy abúzus nélkül, vagy a sajtó elnémítása nélkül? Ki terjeszti ezt, hogy ez csak így működik? Kurvára semmi nemesség nincs Keleten? Csak azért kérdezem, mert akikért valójában harcolni kéne, végső soron azokat patkolják folyamatosan, szárazon, hátulról.
Béke poraidra Borisz Nyemcov, most már egy jobb helyen vagy.
Olvastam, amit a címben írtam.
Két dolgot nem értek: az egyik a SpaceX cég létezése, a másik ez a műholdas ötlet úgy általában. Természetesen nem azt nem értem, hogy mi a jó ebben, hanem az üzleti érvek sántítanak nekem. Hosszú poszt.
A legbosszantóbb a külpolitikai okoskodásokban, hogy nem tudok oroszul. Ha tudnék oroszul rendesen, akkor a végére tudnék járni, meg tudnám szerezni a hiányzó darabját a kirakósnak: mit gondolnak az oroszok. Addig merő hülyeség minden, amit leírnék. Ezért nem írok le semmit, csak kritizálok másokat.
Itt van mindjárt diplomaci, aki túl közelről nézi az eseményeket ahhoz, hogy igazi eligazítást adhasson. Bár az eddig olvasott írások közül ez tetszik a legjobban, de ők sosem próbálnak meg többet kihozni egy-egy információból, mint amennyit megengedhet magának egy racionális közgazdász: a spekuláció helye a tőzsde, nem a blog. Feszegetik a kérdést, hogy Merkel és Hollande miért most és mire készül, és jó érzékkel ide is gereblyézik a szükséges híreket: az Unió széthúzásáról és a diplomáciai megoldás egyetlen lehetséges útjáról: növelni kell a nyomást Oroszországon, és az összetartást az Unión belül.
Amerika jelentőségét viszont sok helyen túllihegik, mert azt könnyű elfelejteni, hogy Amerikában a politika sokkal bőkezűbben eteti a sajtót, mint azt itthon megszoktuk. Cirkusz minden megnyilvánulás. Egyvalami segít kiigazodni: Amerika új külpolitikája költséghatékony, és Európától többet vár. Ez egészen egyszerűen azt jelenti, hogy különösen az Ukrán válságban csaholáson kívül mást nem szándékozik tenni. Tehát arról írni, hogy Merkel és Hollande diplomácai úton akarja megoldani az Ukrán helyzetet, az USA viszont a felfegyverzésen munkálkodik, valószínű, de nagy tévedés. Az egyetlen ok, ami miatt az EU Ukrajnával még mindig foglalkozik, az a földgáz. Van, kell, alternatívát jelent, tárgyalási alapot, biztonságot. Ugyanezt a földgázt az amerikaiak viszont pont leszarják. Az európai diplomáciát még nem ismerhetjük, hiszen most alakulgat, de az amerikait ismerhetjük: nekik alig fűződik érdekük az ukrán helyzet rendezéséhez. Az egész számukra preventív jellegű: ha Oroszországot szivathatják gazdaságilag, az a '80-as évek megismétlése, magyarul nyernek újabb 15-20 évet maguknak a világgazdasági versenyben, kizárólag Oroszországgal szemben. Amerika új kihívója Kína, a Dél-Kínai-tengeren kell most a flotta, nem a Feketén. Tehát amit Amerika most játszik, az a rossz zsaru szerepe, ő az, aki már rég pofánvágná a klienst, de Merkel detektív a józanságra szavaz, vele lehet tárgyalni. De persze valójában ez csak cirkusz, az ügy Merkelé, Amerika csak ráijjeszt picit, aztán megy át a másik szobába Kínával sakkozni, mert ha ott kikap, mindennek vége.
Moin Moin bejegyzése még engem is próbára tett, olyan hosszú, pedig imádok olvasni. Érdekes történelmi ereklyéket túr fel, ami nyilván közel áll a szívemhez, de egyszerűen sánta a narráció: az igaz, hogy Oroszország nem akkora szarkeverő, mint a nyugati országok (nézzünk már egy picit a britekre, melyik orosz fűcsomó mögött sumákolnak?!), de Putyin nem is egy Napóleon. Napóleon számára a terjeszkedés mindent igazolt, Putyin viszont a maga autokratikus módján nagyon jól játssza a Monopoly-t, és esze ágában sincs kockáztatni. Fantasztikus felismerés persze, hogy Krím villámgyors lenyúlása mekkora taktikai húzás volt, és Kelet-Ukrajna tűz alatt tartása csak azért kell, hogy a Nyugat ne követelhessen sokat: már annak is örüljön, hogy Kelet-Ukrajnát stabilizálták. Kelet-Ukrajna a tárgyalási alap, a túsz. Krím lényegében az ukrajnai földgázmezőket jelenti, tehát Oroszország az első pillanatban megszerezte azt, ami neki az egészből a legjobban kell. Az EU pedig igyekszik kialkudni valamit Krím elengedéséért cserébe.
Viszont szemben Oroszországgal, az EU gazdasága ezer lábon áll, és nekem egyre valószínűbbnek tűnik, hogy már nincs messze a megállapodás: az EU-nak az is elfogadható, ha Krím az oroszokhoz kerül, cserébe viszont privilégiumokat kap az EU. Magyarul az EU-nak az ukrajnai földgáz nem ér meg annyit, amennyit Putyinnak. Merkel okos asszony, hamar belátja ezt. Sőt, valószínűleg már korábban belátták: Ukrajnának senki sem ígérte meg, hogy Krímet visszakapja, és ráadásul most már mindenki csak a békéről beszél (tehát Krím bukta).
Ami engem nyugtalanít, és nem találok erre vonatkozóan információt, az a közvélekedés nyomás gyakorló ereje. A háborútól az oroszok nem félnek annyira kórosan, mint a nyugatiak. Vagy ott van a veszély, hogy Putyin csak az orosz híradókat nézi, és akkor az állami propaganda manipulálni fogja, hirtelen ésszerűnek fog tűnni egy háború az imperialisták ellen. Vagy ott van az a veszély is, ami sajnos nagyon is reális: a világ vezetői éppen annyira hülyék és gyermetegek, mint egy átlagos ember. Sőt, Simicska friss megnyilvánulása érzékletes mintát ad a politikai elit szellemi színvonaláról és motivációiról. Tehát annak is megvan az esélye, hogy amit olyan szigorú logikával levezetnek az elemzők, az egy ideális világban úgy is történik, csak a valóság sokkal együgyűbb.
Az ukrán válság természetéről persze nem szabad megfeledkezni: nem Krím orosz megszállásával kezdődött, hanem az oroszbarát Janukovics eltávolításával, ami uniós ügynökmunka eredménye volt. Tehát attól félni nem kell, hogy Oroszország visszafoglalja a Szovjetuniót: ez a konfliktus Krímről szól, mert szemet vetett rá az EU.
Sajnos mindaz, ami a sajtó szintjén az egészből megjelenik, nem fog megoldódni. Az, hogy Magyarországon bedrogozott "kereszténydemokrata-polgári" maffiózók az alkotmány szent lapjaiba fújják a taknyukat, vagy hogy EU-ellenes politikai erők érnek el komoly eredményeket Európa-szerte, ez éppúgy annak a mellékterméke, mint az orosz kormányzati önkény jogrenddé válása. Ez a krími háború mellékterméke, és ez az, ami a békekötés után is ott szokott még rohadni egy-két évtizedig.
Én csak egy dolgot látok tisztán: az orosz nép Európa része, csak nekik is vannak politikusaik.
Három évvel ezelőtt vettem a netbookomat, mert kifingott Ubul, az asztali gépem, és nagyon elégedett voltam a cserével azt a csalódást leszámítva, hogy a netbook teljesítménye éppen hogy megközelítette alulról a vénséges vén asztali gépem teljesítményét. De maga az alkatrészek tartóssága, az akkumulátor élettartama és mindenekelőtt az, hogy kicsi, de tudja, amit a nagyok, sok örömet okozott. A netbookok a tablet méretű laptopok, és pár év után leálltak a gyártásukkal, mert az ipaddal egy időben fejlesztették ki őket, és az ipad csúnyán odavert nekik évről évre. Utólag persze mégiscsak szükség lenne rá: én minden komolyabb műveletet a netbookomon végzek, és eszem ágában sincs normális laptopot venni, mert ez bármilyen hátizsákba, biciklis táskába, oldaltáskába, bármibe belefér, és mégis fut rajta minden olyan program, amit használok.
Egyet kivéve: BÖNGÉSZŐK.
A dolog néhány hónapja harapódzott el, a Chrome folyamatosan összeomlott. Vírusra gyanakodtam, ezért újratelepítettem a windowst. Sajnos a probléma nem oldódott meg, úgyhogy arra gondoltam, talán az a baj, hogy Windows XP fut rajta, és az már nem kompatibilis többé a böngészők újabb frissítéseivel.
De egyre több helyen olvasom a szomorkás panaszokat, hogy a Chrome felzabálja a gépek memóriáját. Ezt persze csak az látja, aki gépének a teljesítménye éppen határeset. Mikor nem mindegy 100 MB ide vagy oda a memóriahasználatban.
A Firefoxxal egyelőre még így-úgy megy a netezés, de az indexet már hónapok óta nem olvasom firefoxban sem, mert összeomlik. Csak azok az oldalak futnak szépen, ahol nincs flash hirdetés.
Egyfelől nyilván gáz, hogy ilyen csóró vagyok, és a három évvel ezelőtti legolcsóbb géppel netezek, másfelől az is gáz, hogy a weboldalak tartalmához azért nem férek hozzá, mert a reklámtól összeomlik a böngészőm. Enyhe elégtétel, hogy a 444-től a mobil böngészőm is összeomlik, pedig az új hardwaren megy.
És mivel netezésre már nem tudom használni sem a telefonomat, sem a számítógépemet, újra elkezdtem régi játékokkal játszani. Warcraft III, Railroad Tycoon 3, stb. És mikor filmet nézek, egyszerűen azon töprengek, hogy miért fagy le a gépem, ha újságot olvasok, és miért nem, ha filmet nézek, vagy szanaszét varázsolom a seregeimmel a pályát a warcraftban? Mi az értelme ennek? Miért zabálja szét a gépemet egy halál primitív gyümölcsös játék a böngészőmben, és miért tudok egy Afrika méretű vasúthálózatot zökkenőmentesen üzemeltetni a Railroad Tycoonban?
A probléma megoldása persze az lesz, hogy veszek plussz memóriát a netbookomba, mert a processzor kapacitása még nincs kihasználva ilyen téren, de azt gondolom valakinek szólnia kéne a reklámiparnak, hogy jóformán azért kell növelni a gépek teljesítményét, hogy a hirdetések - amiket eddig is utáltunk - ne fagyasszák le a böngészőket, mikor SZÖVEGET olvasnánk.
Valahogy évek óta nem megy ki a fejemből az a rész Aang legendájából, mikor elmegy egy vén teknős hátán képződött szigetre, ahol kitisztítja a csakráit, hogy az energia újra áramoljon benne. Most nem fejtem ki a rosszalló nézeteimet a keleti filozófia nyugati alkalmazásáról, viszont leírom ambivalens gondolataimat.
Először is kerestem a neten, egy valamire való csakra tisztító meditációt, és életemben ennyi mocskon ilyen hamar még nem rágtam át magamat. Nem gondoltam volna, hogy ennyi giccses youtube videó létezik hányás zenével, és visszhang-effektes narrációval. Ellenben van néhány jóga-szerű gyakorlat, amin valahogy éreztem, hogy erre van szükségem. Életemben nem csináltam ilyet, de odakent a falhoz. Őszintén szólva két dolog hiányzott az életemből: a csönd, és az egészséges testtartás. Valószínűleg ezek kielégítése okozta az eufóriát, ami azóta is tart bennem. Mondhatni helyreállt az energia-áramlásom, ha van ilyenem.
Ha pedig már ennyire beleástam magam a csakra-témába, utánanéztem ennek a Dobogókő-mítosznak, hogy szívcsakra így meg úgy. Először is lesújtó, hogy angol nyelvű listákban egyáltalán nem szerepel Dobogókő, hanem a szívcsakra helyén Délnyugat-Anglia terpeszkedik. Másrészről annyira tipikus, hogy a legközismertebb földrajzi helyekről derítették ki, hogy valamilyen csakra-helyek, szóval innentől fogva nekem az egész teljesen hiteltelen. És annyira kiszámítható, például ki gondolta volna, hogy a homlokcsakra (harmadik szem = mélyebb érzékelés) a Bermuda-háromszögben van? Ööö... khm... hol is van a Bermuda-háromszög? El tudom képzelni, hogy a Föld élő bolygó, és vannak különleges pontjai, de ez a földcsakrázás annyira olcsó. Aztán ki tudja...
azt mondta: