A Jobbik mindig is az volt, amelyik a maga kocsmai őszinteségével általában egyedüliként tűzte a zászlójára a legnagyobb társadalmi problémák megoldását - sajnos kizárólag a maga kocsmai intellektusával.

Dúró Dóra tegnap azt a közleményt adta ki, hogy be kell látni az iskolai integráció értelmetlenségét, és nem kell tovább táplálni ezt a politikai lufit. Két dologról van szó: az egyik az iskolai integráció, a másik a Dúró Dóra, mint személy integrációja a társadalomba. A rádióban is azt hallottam, és a neten is egy sokkal durvább javaslatot olvastam, mint amit végül a jobbik hivatalos csatornán a dologgal kapcsolatban közölt. Nem tudom, miért nem lehet a sajtó felé is azt kommunikálni, amit a párt oldalán kommunikálnak, mert néhány kijelentésükkel kifejezetten egyet lehet érteni:

- "nem elvárható egy megfelelő szakképzettséggel nem rendelkező tanártól, hogy olyan iskolában tanítson, ahol sok a sajátos nevelési igényű gyerek"

- "a gyógypedagógia erősítése a pedagógusképzésben nem pótolhatja a kifejezetten ezt tanuló szakembereket"

- "jelenleg dupla fejkvóta jár egy-egy sajátos nevelési igényű gyermek oktatásáért. Ezért szerinte sok intézmény úgy fogad be ilyen gyerekeket, hogy nincsenek felkészülve az oktatásukra."

De aztán szokás szerint a következtetéseknél vérzik el Dúró Dóra:

- "vannak olyan sajátos nevelési igényű gyerekek, akik nem képesek beilleszkedni a közösségbe"

- "új speciális osztályokat és intézményeket kell létrehozni és támogatni"

- "minden gyereket meg kell vizsgálni, hogy képes-e beilleszkedni"

Integrálás

Az integrálás a társadalmi gettósodást igyekszik mérsékelni, az integrálás célja a társadalom átjárhatóvá tétele: egy vidéki cigánygyerek és egy budai ficsúr is éppen annyi eséllyel lehessen vállalatvezető, ami a tudáshoz való hozzáférést illeti. Az oktatáspolitikában a rendszerváltás óta irányelvként szerepel, ehhez képest nem sokkal járunk előrébb, mint a 19. században.

Szegregálás

Jómagam is olyan iskolába jártam, ahol a másik osztályban voltak a tehetségesebb és fontosabb gyerekek, nálunk meg szerény képességű, de kedves gyerekek. Ez csak visszanézve derül ki: a diplomások aránya összehasonlíthatatlan a két alomban. Egyik osztályban sem voltak cigány gyerekek, de fegyelmi problémák, bukott gyerekek, új osztálytársak a vidéki elemiből a mi osztályunkban kötöttek ki. Kizárólag a tanáraim pedagógiai ösztönein múlt, hogy ennek ellenére mindenki elérte a nyolcadikat sérülések nélkül, néhányunkkal pedig menet közben még versenyeken jól szerepeltek (integrált oktatás).

Ahol most tanítok, ott is megvan ez: van egy osztály, ahol csodálatosan lehet tanítani, van egy, ahol ugyanezért meg kell feszülni, és van egy, ahol menetrendszerű idegösszeomlást kapok, óra után pedig magamra zárom a tantermet, és sírok a sarokban. Papíron persze jól vizsgázik az iskola, hiszen cigány tanuló minden osztályban van, de aki tanított már ilyen iskolában, biztosan észrevette, hogy nem etnikai megfontolások mentén bomlasztják az órát a diákok. A diákoknak nincs bőrszíne, legalábbis 14-15 éves korig. Akkor aztán néhány frusztrált fehér gyereknek nagyon fontos lesz, hogy ő nem cigány, de egy kevert iskolában nem meri nyíltan hangoztatni. Bónusz, hogy talán mire eljut az érettségiig, integrálódik a társadalomba, és megtanul együtt élni a lakossággal.

Cigányok mítosza

Most csütörtökön történt, hogy egy kilencedik osztályban volt hatodik órám, az abszolút és relatív páratartalom volt terítéken. Vittem föl szemléltető eszközt, ami nem szokásom - általában csak ábrákat rajzoltatok. Megírtuk az óra eleji röpdogát nagy nehézségek árán, majd ismét felhívtam a figyelmüket, hogy akinek óra végén nem találok óravázlatot a füzetében, kapja a mínuszt. Amíg a táblára írtam, néhány kurafi galacsinnal kezdte dobálni egymást. Ezalatt egy kupacon kaszinózott az osztály "nyomi" szekciója, ők azok, akik még nem kezdtek el serdülni, ezért kegyetlen sokat beszélnek és zavarukban módfelett dedósan viselkednek. A túlérett lányok ezalatt facebookoztak az iskola WiFi hálózatán, kettő közülük pedig az osztály két fekete bárányát bálványozta a terem hátsó padjain. A két srác csak csöndben negligálta az órát, háttal nekem -- a lányok jegyzeteltek helyettük is. A legrosszabb tanulmányi eredménnyel mégsem ők rendelkeznek, hanem akik dolgozat idején nem próbálnak meg puskázni, ellenben a többi órát végig alusszák, és úgy általában az életet is. Ennek megfelelően a terem jobb első sarkában négy szerencsétlen kocka aludta ki az éjszakai WoW csatákat. A harmincvalahány gyerek valahogy így oszlott meg, illetve "ott voltak" még azok a diákok, akiket a tanévben talán csak egyszer láttam, annyit hiányoznak.

Ilyen körülmények között persze már elvesztik a valóságérzéküket a kölykök, és a galacsindobálás egyáltalán nem tűnik túlzásnak ahhoz képest, hogy egyesek háttal ülnek, mások pedig a szamárpadban röhögnek youtube videókon, a tanártól egy méterre. Csakhogy a galacsin eltalálta az osztály autista tanulóját, akit ez méltán bántott, és fölpattant, hogy megvédje magát az ismeretlen támadó okozta megaláztatástól. Ekkor történt, hogy az osztály első számú rosszfiúja (ezt amolyan romantikus értelemben kell elképzelni: a srác cingár és egyszerű, ellenben flegma és melankolikus) odasétált a konnektorhoz, hogy töltőre tegye a telefonját iPhone-ját. Az autista fiú tévesen azt gondolta, hogy ő dobta meg, úgyhogy odalépett, és nekilökte a falnak a cingárt. Ő beverte az orrát, és ettől nagyon bepipult, eddigre persze már ott voltam, és szétválasztottam őket. A cingár gyerek nem hagyhatta, hogy egy autista így megalázza, úgyhogy még néhányszor vissza kellett tolnom a helyére, és tanári eréllyel nyugtatgatnom, amin végül úgy megsértődött (hogy még őt baszogatom), hogy kiment a teremből. Az autista fiú sírva fakadt, a gyerekek pedig elkezdték kommentálni a történteket - teljes lett a káosz. A fiú úgy döntött, lemegy a fejlesztő pedagógushoz, de mivel termen kívül volt a cingár flegma gyerek is, egyből hárman inidultak vele, hogy lekísérjék. A cingár barátja pedig a cingár gyerek megkeresésére indult. Utánuk szóltam, hogy igazolatlan óra, amire aztán visszaléptek, és leültek. Én vettem egy nagy lélegzetet, és folytattam a levegő nedvességtartalmával kapcsolatos rendkívül fontos ismeretek átadását. Öt perc alatt befejeztem, körbementem megnézni a füzeteket, és miután kiosztottam a mínuszokat, még maradt további öt percem, hogy prédikáljak nekik a helyes magatartásról - udvariasan csöndben hallgatták végig. És hány cigány volt köztük?

Nulla. (Talán egy, de ő szart se csinált egész órán - semmilyen értelemben, gratulálok btw)

Sajátos nevelési igényű gyerekek tanítása

Őszintén és minden képmutatás nélkül mondhatom, hogy nem látok bőrszínt tanítás közben, és azt hiszem ez fontos az integráció szempontjából, de ahogy a fenti példából is látható: halvány fingom sincs az integrált oktatásról. Az alapfogalmakkal tisztában vagyok, hála a pedagógia-pszichológia szigorlatnak, aminek hasznát veszem ugyan, de érzek még hiányosságokat.

Dúró Dóra közleményében az a nagyon álságos, hogy - velem ellentétben - ő egyszer sem ejtette ki a roma/cigány szót. Ugyanakkor "igaza van", hiszen a sajátos nevelési igényű jelző, röviden SNI, a legkevésbé etnikai kategória. Ide tartozik a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, a társasági diszfunkciók meg még néhány dolog. Ezek olyan egyszerű hátrányt okoznak egy tanteremben, mint hogy nem tudja elolvasni, mi van a táblán, vagy nem tudja, mikor van helye a viccnek, és mikor nincs, ezért elszigetelődik, vagy nem tud olyan gyorsan írni, elveszti a fonalat, és ezért rendbontásba kezd.

Fogalmam sincs, mit lehet kezdeni az ilyen gyerekekkel, és persze már olvasok a témában, de nagyon kevés kísérleti anyag van erre vonatkozóan, hogyan lehet rendet teremteni fekete pedagógia nélkül (ez meg az én vesszőparipám). Mert hát általában az SNI-s gyerek az, aki kiesik az óra ritmusából, és ezért hülyeségbe kezd, és őket nagyon könnyű lenne egyszerűen "leoltani a picsába" aztán nyikkanni sem merne év végéig. De valahol ott van a kutya elásva, hogy a levegőnedvesség tudományos ismertetése nem ér annyit, hogy megnyomorítsak egy diákot, ellenben neki is meg kell tanulnia integrálódni, kezelni a handycapjét. És végül a nem SNI-seknek is meg kell tanulnia kezelni a helyzetet, mert dolgoztam elég helyen ahhoz, hogy bátran kijelentsem: a felnőttek világában még annyira sem normálisak az emberek, mint az iskolában, ezt pedig tudni kell kezelni.

Az integrált oktatás kudarcot vallott

Lényegében ennek adott hangot Dúró Dóra, és az ironikus az, hogy a mondanivalójának egy része igaz is. Az iskolák kapnak erőforrást arra, hogy SNI-s gyerekeket integráljanak, amit aztán arra fordítanak, hogy fölvegyenek egy fejlesztő pedagógust, aki megteszi, amit tud, de ez nem integrálás, ez fejlesztés. (Dúró persze arra gondol, hogy az SNI-s után járó dupla fejpénz az iskola zsebét tömi, és ezért az iskolákat telepakolják SNI-ssel, hogy gazdagok legyenek LOL) Az is igaz, hogy ha a tanárképzésbe beépítenék a gyógypedagógiát, nem lennénk előrébb, mert egy normál tanóra keretében nem lehet gyógypedagógiát folytatni. Differenciáltan oktatni pedig a cselekedtető tantárgyaknál lehet csak: plussz feladat a jó matekosoknak, egyszerűbb feladat a homály ökröknek. De töriből nem mondhatom azt, hogy a fogyik rajzolják le István király vármegye rendszerét, addig a közepes tanulók dugják be a fülüket, én pedig fölvázolom a versenyképeseknek az ezredforduló külpolitikai kontextusát.

Már eleve azért is, mert az iskola halott tudást ad. Az iskolák szerepe teljesen más, mint amit általában az oktatáspolitika tulajdonít neki. Akkor is, ha a legforradalmibb megközelítésből tanítom a levegő páratartalmát, erre a tudásra nincs szüksége senkinek. Amire szüksége van mindenkinek, és amit indirekt módon az iskola megpróbál elérni: hogy növesszék ki a gyerekek az önfegyelmüket, és tanuljanak meg fókuszálni, függetlenül attól, hogy van-e kedvük a páratartalomhoz, vagy nem. Ha ehhez igazítjuk az integrált oktatás célkitűzéseit, teljesen más következtetésre jutunk, mint a Jobbik.

Akkor nem tudunk olyan kijelentést tenni, hogy bizonyos gyerekek nem képesek beilleszkedni a közösségbe. Mert lehet, hogy bizonyos gyerekek képtelenek bizonyos szellemi teljesítményre, de az alapvető társadalmi együttélést el tudják sajátítani: az önkontrollt mindenek előtt. És nem törhetünk pálcát az integrált oktatás felett, amíg az integrált oktatás nem ezt célozta, mint közös nevezőt, hanem a tananyagot.

Ha mi, akik elvégeztük az iskolát, nem ülünk olyan magas lovon, észrevehetjük, hogy az iskola egy remek találmány lehetne, ehelyett viszont alapvetően egy rosta, ahol egy bizonyos keresztmetszetű gyerekanyag fér át, a többi megy a levesbe. Ehelyett az iskola lehetne egy eszköz arra, hogy olyan felnőtteket adjunk a jövőnek, akik képesek társadalmat alkotni: gyakorolni mindazokat az emberi normákat, amik az egyedfejlődésünk legalapvetőbb siker tényezői voltak: összetartás, önszervezés, kreativitás, tanulás.

A tankötelezettség a felvilágosodással jelent meg. A célja az volt, hogy kollektív fényt gyújtson a legutolsó paraszt (foglalkozási kategóriaként) fejében is, és ezáltal elmondhassuk, hogy az emberek okosak. Ennyi az iskolarendszerünk eredendő célja. Egy felvilágosodott uralkodó úgy érezte, okosnak lenni jó, és ezért legyen mindenki okos. Természetesen a koncepció némely elemét igazolta az élet, például az írástudatlanság felszámolásával hatalmas távlatok nyíltak a kommunikációban, aminek köszönhetően az emberek írott kommunikációra is képesek, és ez szenzációs. Tudnak okostelefont kezelni, mert tudnak olvasni, és így tudnak chatelni is Viberen, mert ismerik a betűket. Nem semmi! Mindeközben a társadalom ugyanolyan kegyetlen, ha nem kegyetlenebb, mint volt a felvilágosodás előtt.

Az integrált oktatás a jelenlegi formájában tényleg kudarc, mert egy centivel sem kerültünk közelebb az integrált társadalomhoz. Még mindig az a közvélekedés, hogy aki nem illik a képbe, el kell különíteni, és aki zavarja az órát, a tanulást, azt ki kell közösíteni. Nyilván Dúró Dóra sokat tanult, és a megszerzett tudása mit sem kopott az évek alatt, tehát volt értelme iskolába járni, hiszen most okos, és ez nagy előny. Biztosan emlékszik még Spártára, milyen nagyszerű városállam volt. Biztosan emlékszik arra is, hogy Spárta elbukott még Krisztus előtt. És biztosan emlékszik rá, hiszen jobbikos, hogy a magyarok mikor kezdték a pályafutásukat: Spárta akkor még a Mükénéi civilizáció egyik esőbeállója sem volt, nemhogy sikeres városállam. Hogyan tudta akkor a magyarság kihúzni a középkorig?

Azokban az évezredekben a legösszetartóbb volt a társadalmunk. Mikor mindenki családtag volt. (Családfetisiszták figyelem!) Összetartás volt, mindenkinek helye volt a jurtában, a félkegyelműekre különösen vigyáztak. Eredmény: több ezer éves történelem.

Az integráció ezért fontos az ég szerelmére!

Birtokba vettem az új albérletemet. Első ránézésre tisztán kaptam meg a lakást, de évtizedes retek volt minden olyan helyen, amit nem lehet elérni porszívóval. Tehát a tűzhelyen, a zuhanyzóban és a berendezési tárgyak mögött/alatt. Az alapos takarítás azért is égetően fontos volt, mert 3 darab döglött csótánybébit találtam a szoba közepén.

Ahogy takarítgattam, találtam érdekes dolgokat, de a legfurcsább az volt, hogy egyenletesen szétterítve minden helyiségben találtam aprópénzt. Először arra gondoltam, ez valami babonának lehet a maradványa, és nincs kizárva, mert hiányoznak a nagyobb címletek, és nem hiszem, hogy van ember, akinek a zsebéből ennyi ötforintos kihullik a szekrény mögé. Persze ezen sem lepődnék meg, azok után, hogy egy fullos telefont találtam az ágy alatt. Egy ragadós folt mellett, ami valószínűleg kiömlött pezsgő volt. Nem takarítottak az ágy alatt. A legtöbb dolgot kidobtam, de egy fotó erejéig összegyűjtöttem a kincseket:

Tehát jutalmul a takarításomért, kaptam 205 forintot, egy csomag focilabdás sípot, egy matchboxot, törlőrongyokat, egy Samsung telefont, és egy szakítás utáni verset, amit egy Magyar Postával kötött szerződés hátuljára írtak. Ez változtatás nélkül így szól:

A tragikus elválás fájdalmait kiegészíti a matchbox, és egy gyerek baseball sapka a szekrény mögött, tehát az ismeretlen költőnő gyötrő magányán a gyerek.is osztozott. Kicsit el is érzékenyültem, hiszen jómagam is részben hasonló körülmények között kerültem ide, és a csodálatos az, hogy egy fej vöröshagymát is találtam a konyhában.

A rendetlen költőről egyébként még többet tudok, például a hajának színét és erősségét, és egy hátra maradt fizetési felszólítás alapján a nevét is. Helyszínelő lettem.

.A kiváló állapotban hátrahagyott szivacsok és törlőrongyoknak köszönhetően pedig sikerült kitakarítani is. A pénzből pedig veszek egy sört.

Jó éjszakát!

Az elmúlt fél évben igyekeztem kilépni életem eddigi kereteiből, és egészen meglepő dolgokat tapasztaltam úgy is, hogy lényegében mindössze munkahelyet váltottam. Az egyik legfrissebb felfedezésem, hogy az internet mégis jó. Az egész abból az alapvetésből indul, hogy a forgalmi gócok kialakulásával létrejöttek azok a tartalomszolgáltató monopóliumok, akiknek az url címeit megjegyeztük, nem vagyunk motiváltak a szörfölésben, ahogy a betárcsázós internet korában voltunk. Ennek köszönhetően egy meglehetősen kiszámítható információ-mocsár lassú trendjeiben pácolódunk, ami ráadásul kiválóan illeszkedik kinek-kinek a napi rutinjához, szürke hétköznapjaihoz.

Évek óta nem vettem a kezembe szépirodalmat, egy éve nekiugrottam a Száz év magánynak, de félúton letettem, mert belefájdult a fejem a harmincoldalas ötletszerű szófosásokba. Voltak még apróbb próbálkozások, de nem emlékezetesek. Most viszont egy nagyon érdekfeszítő könyvre bukkantam, konkrétan leesett a polcról kinyílva (ne részletezzük, hogyan), és beleolvastam, és egészen érdekes volt. Eleinte fárasztó volt akár csak fél órán át ugyanazt olvasni, de most már akár két órán át is képes vagyok rá. Szöges ellentéte annak, amit a neten művelek. A meghökkentő az, hogy úgy érzem magam tőle, mint mikor keleti harcművészetet kezdtem tanulni (egy hónapig tartott), és olyan részein is izomláz volt a testemben, amelyik testrészem létezéséről nem is tudtam addig. Az interneten áradó tartalom ugyanúgy szórakoztat évek óta: a vélemény blogok, a kommentek, amikből néha érdekes urban legendeket lehet megtudni, a cicás képek, a letöltött sorozatok. Egyszólamú dolgok, a szemnek szól minden. Ez a könyv viszont a csontomig hatol.

Mikor már éppen kezdtem volna úgy tekinteni az internetre, mint 90% reklámra/propagandára, végbement a magam kulturális forradalma. Apró dolgokkal kezdődött: megtanultam évekkel ezelőtt angolul, találtam magamnak mérvadó külföldi újságokat, amiket néha átböngészek, felfedeztem az indiai angol webet, a lengyel angol webet, a német angol webet, és az amerikai webet, nem behatóan, csak szőr mentén, de mégis. Sok év alatt észrevétlenül. Nagyjából 5 évvel ezelőtt mutatott az unokatestvérem egy youtube videót a 10 dimenzióról, amit először alig értettem, de már az animációtól hátraszaltót dobtam.

Az elmúlt fél évben pedig esténként már annyira untam a 9gaget, indexet, 444-et, hogy eszembe jutott ez a videó, és elkezdtem rákeresni erre-arra a videóval kapcsolatban. Egész sok dolgot tudtam meg az időutazás elméletéről, az űr és az idő viszonyáról, meg tudom is én. Nem gondolom, hogy értem az egészet, hiszen alapvető fizikai jelenségeket sem értek, mint a mágnesesség, vagy az elektromosság (vonz és ráz, de azon belül?), de tudom követni az ilyen lebutított okfejtéseket, és ez felettébb szórakoztató. Néha egész este ilyeneket olvasok. Nem nagyon értem a problémát a relativitás elmélet és a másik elmélet összeegyeztethetetlenségével kapcsolatban, és a kvantummechanika fogalmát is annyi év után csak most kezdem kapisgálni, de nagyon szórakoztató ezekkel tágítani a tudatomat. Egészen platóni felismerések kísérik.

Ma pedig - és emiatt döntöttem úgy, hogy megírom ezt a posztot - a 9gagen belebotlottam egy nyomi képbe, hogy egy faszi a húrelmélettel foglalkozva bináris kódot fedezett fel az egyenletében. Most ezt megint nehezen tudom vízionalizálni, de ugye hát akkor már erre is rákerestem, mert nehogy már lemaradjak erről a 2013. áprilisi információról. Tök jó dolgokat találtam, például a kedvenc webes fórumomon valaki be is dobta korábban a témát, és többen töprengeni kezdtek a dolog informatikai vonatkozásán, meg úgy általában. És ahogyan ezt így olvasgattam, összeállt előttem, hogy van valahol egy tudós, aki publikált kb. két éve egy elméletet, illetve egy részeredményt, és az internet bugyraiban irgalmatlan kegyetlen pragmatikussággal szétcincálják az egészet, majd újra összerakják, és útba igazítják. Hogy némileg kollektív kutatás folyik, nyílt gondolkodás, persze csak okoskodás szintjén, hiszen a kommentelők nem kutatnak semmit, de mégis igen felemelő volt olvasni, ahogyan minden tudományos kisebbségi komplexus nélkül osztották az észt a hozzászólók. Mert végülis ezért jött létre a civil internet: a tudományos publikációk megosztása céljából. És túl az unikornisokon és macskákon, működik ez is. Fantasztikus.

Én például még azt tanultam kémiából, hogy van az atommag, protonnal és neutronnal, körülöttük elektronok, ezek elemi részecskék, és van anyaguk, "megfoghatók". A proton meg a neutron között pedig ott vannak tömítésként a pozitronok meg a neutrínók. De kiderült számomra (internet), hogy a protonok is, meg a neutronok is még kisebb részekből épülnek fel, és azon a szinten már nem is érvényes a newtoni fizika, és nem tudunk (még?) nyakon csípni valami jó combos elemi részecskét, amit végre kinevezhetnénk az univerzum építőkövének. Mármint tudjuk, hogy vannak a kvarkok, de a kvarkok sem elemi részecskék, hanem állnak valamiből, amit elég nehéz vizsgálni, mert nagyon nem newtoni. Az ezen való elmélkedések, és a jelenség összekapcsolása a buddhista filozófiával egy olyan tendencia, ami a felvilágosodás előtti egységes világszemlélet (természeti és természetfeletti egyszerre) jellemzője volt. Elképesztő.

Eltekintve a dilettantizmustól, mint kísérőjelenségtől, egészen lenyűgöző, hogy az akadémiai tudomány monopólium nem csak megszűnt, és egy gyorsabban reagáló, alkalmi tagságú "webes akadémia" nőtt mellé, hanem már ezen is túl vagyunk, és a web kitermeli a legújabb elméletek konyhanyelvű feldolgozását is, ezek szimpatizánsokra találnak, vegyülnek az egyéni világlátásokkal, és új eszmeáramlat formálódik, különösebb szellemi vezetés nélkül, lényegében demokratikusan, vagy kollektívan.

Mindenki egyénileg utánajár a dolgoknak, és végül hasonló dolgokra jutnak kollektívan. Pont, mint a meditáció útján történő megismerés elmélete, csak itt számítógépekkel.

Az internet izgalmas hely.

Az én lelki szegénységem, hogy hajnalok hajnalán megébredek, eszembe jut egy előző napi tévéinterjú, és nem tudok visszaaludni feldúltságomban.

Harmóniám megőrzése érdekében kerülöm a Magyar Televízió bármilyen adását, és minden híradónál lekapcsolom a Petőfi rádiót, de tegnap éppen Francoise Gillot: Életem Picassoval című könyvét olvastam, és a pisiszünetben elmentem a tévé mellett, amiben az m1 szőke riportere valamelyik tüntetésszervező csoport szakállas értelmiségijét zsibbasztotta le kegyetlenül.

Megfigyeltem, hogy a mai vérzivataros időben a politikai tévéinterjúk egészen extrém formát vettek fel: a riporter mondanivalója messze nagyobb hangsúlyt kap, mint a vádlottak padján ülő politikusé. Ennek kezdő formája Kálmán Olga mellébeszélést nem tűrő, kérdéseire választ kikényszerítő Egyenes Beszéd című műsora volt talán, de ma éppen Kálmán Olga űzi a legpocsékabbul a dolgot: a múltkor Kocsis Mátét láthattam, ahogy Olga lehordja. Mármint erről szólt a műsor, végig. Behívták, hogy Olga ráolvashassa a véleményét. Csak annyi hiányzott, hogy Olga néha kinézzen a kamerába, vagy időnként bevágjanak vele egy mélyinterjút: "Máté nagyon feldühített, mikor a nyilvánvalóan védhetetlen hülyeségéből próbálta kimagyarázni magát, nem tudom, meddig bírom még."

Ahogy azonban az ATV kereskedelmi tévé, és a piac kegyeitől függ, az MTV adófizetői tévé, és nem mutogathat ujjal másokra. Legjobb az lenne, ha politikailag semleges lenne, tekintettel arra (hogy ez a dolga), hogy a szavazáson résztvevők 43%-a szavazott a Fideszre, tehát jócskán maradtak adófizetők, akik nem kíváncsiak a sztálinista propagandára, ellenben fizetnek adót, közvetve fenntartanak egy médiaóriást. Ki az az idióta, aki azért fizet, hogy kioktassa őt egy tévé? Mi.

Az is világos persze, hogy a 2000-es évek arról szóltak a fidesz-körökben, hogy a liberális média elnyomásában esélyük sincs választást nyerni, és hát akkor most mint az óvodás, aki megszerezte régen vágyott játékát, most uralkodik a párt. Az mindegy, hogy nekem soha sem az volt a bajom az MSZP-SZDSZ holdudvarral, hogy nem a Fidesz, hanem az, amilyen. Az, hogy most a Fidesz olyan, mint az a bagázs, nem változtatott csöppet sem a politikai vágyaimon. Továbbra is egy normális országot szeretnék, de továbbra is ellenzékben találom magamat. Köszönöm.

Egészen zavarbaejtő tehát, mikor fideszes ismerősökkel vitatkozok a tüntetésekről, mert tulajdonképpen 2006 óta ugyanazokat a köröket futom, tekintet nélkül a kormányváltásra. Hogy nekem egészen biztosan nem fizettek, és a ha a tüntetés szervezőit valami idegen hatalom pénzeli is, én végtelenül örülök, hogy kinyilváníthatom a véleményemet, és nyomást gyakorolhatok a többi lakossal a politikusokra. Dolgozó ember vagyok, nincs időm tüntetést szervzeni, és ezzel valószínűleg a többi dolgozó ember is így van. Nem azért nem szervezek tüntetést, mert elégedett vagyok, hanem mert nincs időm, és ha Amerikának kell köszönetet mondanom, amiért kifizeti a tüntetésszervezés költségeit, megteszem, függetlenül attól, hogy egy morális pöcegödörnek tartom azt az országot. De óriási tévedés, hogy azért megy ki annyiszor annyi ember tüntetni, meranyugatpénzeli. Ha csak pénz lenne, senki sem lenne a téren a szervezőkön és Goodfrienden kívül. De nagyon sokan torkig vagyunk, én személy szerint 2002 óta görgetem a tüntetési motivációimat. Ha csináltam volna akkor 18 évesen transzparenst, a mai napig felhasználhatnám. EZ zavar, ebbe nem tudok belenyugodni.

Szóval mikor az M1-en a riporter azt próbálja ráolvasni a tüntetés szervezőre, hogy nincs koncepciójuk, a tüntetések nem tartanak semerre, és semmit sem értek el, és nem is fognak, akkor megmutatnám neki, mi a faszért állok a téren elég sokszor. Hogy értse, miért ne legyen annyira arrogáns és felsőbbrendű.

- mert azóta sem átjárhatóbb a társadalom

- mert azóta sem csökkent a korrupció

- mert azóta sem nyilvánosak az ügynökakták, azóta is mindent, ami kicsit is fontos, titkosítanak

- mert azóta sem kapott teret a szakmai egyeztetés

- mert azóta sem lett semleges a köztévé

- mert azóta is trükköznek a választásokon

és néhány újdonság:

- sokkal kevésébé átjárható a társadalom

- banánköztársaság helyett maffiaállamban élek (még büszkék is a korrupcióra, mert hogy nemzeti érdekből basznak a normákra)

- 20 év komcsizás után (engem is megtanítottak rá) itt állok leforrázva: végig ők voltak!

- már a híradótól is agyvérzést kapok, nemcsak a Napkelte jellegű mocskoktól

- választás előtt átírják a választási törvényt, kamupártokat hoznak létre, aztán azt is az MSZP-re kenik (egyáltalán történt valami a Fidesz kormány idején, amiért vállalják a felelősséget?)

- aki sokat fogyaszt, mert van miből, az sokat megtakarít, kibaszott rezsidémon! Hőszigetelésre kérek támogatást!

- oktatásügy. Olyannyira, hogy a fideszes ismerőseimet ezzel a varázsszóval tudom fegyelmezni. Csak kimondom, és visszaülnek.

- földmutyi, trafikmutyi, adómutyi, áfamutyi, cba, KDNP

- ötletek törvényerőre emelése, majd módosítása utólag.

Szóval mikor a riporter negyedszer mondta ki, hogy nincs a tüntetéseknek koncepciója, és hogy nem tart semerre, az volt az érzésem, hogy fáklyákkal és kiegyenesített kaszával tartok felé, az lesz a koncepció, ha tovább erőlteti. Amatőrök.

Természetesen a liberális sajtó mindent megtesz, hogy a hangulat még fokozottabb legyen, mint amilyen, és olyan dolgok is címlapon maradnak napokon át, amikre korábban az olvasóközönség nem volt vevő különösebben. De túl a Gucci táskán, Ráchel szociális deficitjén, a sunyi törvénykezésen és a külügy futsal csapatán, van egy dolog, ami mindennél jobban aggaszt.

A lézerjános interjú egy bizonyos vonatkozása. Melyben Pokornit és Kövért fenyegeti a nádor, hogy maguk alatt vágják a fát. Mondja a liberális sajtó, de a jóhiszemű értelmezésben persze semmi rendkívülit nem tartalmaz a szöveg. Csakhogy leszarom a jóhiszemű értelmezést, utoljára öt évvel ezelőtt volt alapja bármiféle jóhiszeműségnek. A politikai félelmemet leginkább az az adalék táplálja, hogy Lázár szavait a nagykán is jóváhagyta, mert ebből egy nagyon egyszerű dolog következik.

Tökéletesen idegen számomra a kormány. De úgy, hogy nem lenne idegenebb akkor sem, ha egy orosz börtöntöltelék lenne a miniszterelnök, mert ezen a ponton már mindegy.

Nem tudok azonosulni egyetlen tagjával sem. Tegnap sem tudtam azonosulni egyetlen tagjával sem, de volt egy közös pontunk: egyszerű magyar embereként kezdték. Sejtem, hogy a háttérben üzleti alkuk köttetnek, de az előtérben ott állnak a vidéki képviselők, a városi képviselők, meg a fogalmatlan naiv teremtések, és ők együtt alkotják a rohadék kormányt. Alapvetően akár én is lehetnék a helyükön, elvégre csak bele kéne kezdenem a politikai karrierembe, nyalni-taposni, és már ott is vagyok.

Most viszont, hogy Pokorni maga alatt vágja a fát, ráadásul egy Kövérrel a szopóágon, csupa idegen ember marad a VIP klubban, lássuk csak. Lázárról a mai napig nem tudom, hogy ki szimpatizál vele, a tuskóknak túl sznob, az okosaknak túl tuskó, a kispolgároknak nagypolgár, a nagypolgároknak újgazdag, a zselléreknek beképzelt jenki, a jenkiknek ruszki tuskó. A kör bezárult. Rogán Blikk/Adóbevallás Antal a kurvák seggéből előcibált törvényjavaslataival azt is kétségbe vonta nálam, hogy bármit is letett-e eddig az asztalra, és mióta megugatta az USA-t, minden idős néni félreteszi a húslevesből megmaradt csontokat neki, de aztán ennyi. Giró-Szász András a saját kormányát tájékoztatta félre a hízelgő tanulmányaival, gondolom a jövőben Török Gáborról is nagyobb eséllyel fogunk hallani, mint erről a déli kóklerről. Habony Árpád nem létezik, Orbán Viktor pedig mióta megistenült, már csak a viktoriánus istentiszteleteken fohászkodnak hozzá. Orbán Matolcsyhoz fohászkodik, Matolcsy pedig önmagához, szóval nem sok kapcsolódási pontot hagytak.

Ezek volnának az ország vezetői, hiszen minden intézkedésről egy délután alatt kiderül, hogy ezek valamelyike találta ki, a többiek: Semjén, Balogh, Varga, Kocsis, tudomisén csak bejelentik a dolgokat, presztízsük a rubel árfolyamával zuhan versenyt. Néha a komor helyzetet megtöri Selmeczi Sütemény Gabriella zen mestereket kibillentő kommentárjai, vagy Deutsch Nemdrogozok Tamás sztárügyvédeket pánikba kergető tweetjei. Olykor pedig magyar sírvavigadós humorbombát robbant a nemzet tolla, és valljuk be: ezek nélkül tényleg sokkal kétségbeejtőbb lenne minden.

Ez a szellemi fölény, ami a kispolgár oldalán keletkezik, így nézve vicces, én viszont mégis inkább fosok, mert az én perspektívámból ezek az emberek mégiscsak azok, akiket oda szavaztak, következésképpen felhatalmazással fogalmazhatnak meg kritikát. Tapasztalt újságírók és közügyekben jártas értelmiségiek persze most észre sem veszik ezt a nüansznyi különbséget, ami engem - kispolgárt - kétségbe ejt: ha már az általam megvetett kormánytag sem mondhat kritikát, akkor mit csinálnak majd velünk?

A kérdésem álnaiv, mintha nem hoztak volna kommenttörvényt, mintha nem sújtanák különadóval a bandán kívülieket, mintha nem használnák ki végtelenül az aktivistáikat, hogy aztán kiröhögjék őket a fülük hallatára.

Bennem leépült az arrogáns fidesz-kormány imázsa is, és nem látok kormányt, csak egy kisgömböcöt. Nekem ez a politikai félelmem. Eddig sem volt hagyományos értelemben vett kormány, hiszen a hagyományokat felszámolták, de most, hogy akiket utáltam, őket is margóra teszik, kirántják alólam az ugart. Pokorni bármilyen töketlen és megalkuvó is, mégiscsak európai, és amíg a kórus tagja volt, volt valami féleurópai színezete a kormánynak, ami ha meg nem is nyugtatott, de otthonosan éreztem tőle magam. Most nem érzem otthonosan magam többé, fogalmam sincs, ki ezek az emberek, és milyen kulturális kapcsolatban állnak velem..