A legbosszantóbb a külpolitikai okoskodásokban, hogy nem tudok oroszul. Ha tudnék oroszul rendesen, akkor a végére tudnék járni, meg tudnám szerezni a hiányzó darabját a kirakósnak: mit gondolnak az oroszok. Addig merő hülyeség minden, amit leírnék. Ezért nem írok le semmit, csak kritizálok másokat.

Itt van mindjárt diplomaci, aki túl közelről nézi az eseményeket ahhoz, hogy igazi eligazítást adhasson. Bár az eddig olvasott írások közül ez tetszik a legjobban, de ők sosem próbálnak meg többet kihozni egy-egy információból, mint amennyit megengedhet magának egy racionális közgazdász: a spekuláció helye a tőzsde, nem a blog. Feszegetik a kérdést, hogy Merkel és Hollande miért most és mire készül, és jó érzékkel ide is gereblyézik a szükséges híreket: az Unió széthúzásáról és a diplomáciai megoldás egyetlen lehetséges útjáról: növelni kell a nyomást Oroszországon, és az összetartást az Unión belül.

Amerika jelentőségét viszont sok helyen túllihegik, mert azt könnyű elfelejteni, hogy Amerikában a politika sokkal bőkezűbben eteti a sajtót, mint azt itthon megszoktuk. Cirkusz minden megnyilvánulás. Egyvalami segít kiigazodni: Amerika új külpolitikája költséghatékony, és Európától többet vár. Ez egészen egyszerűen azt jelenti, hogy különösen az Ukrán válságban csaholáson kívül mást nem szándékozik tenni. Tehát arról írni, hogy Merkel és Hollande diplomácai úton akarja megoldani az Ukrán helyzetet, az USA viszont a felfegyverzésen munkálkodik, valószínű, de nagy tévedés. Az egyetlen ok, ami miatt az EU Ukrajnával még mindig foglalkozik, az a földgáz. Van, kell, alternatívát jelent, tárgyalási alapot, biztonságot. Ugyanezt a földgázt az amerikaiak viszont pont leszarják. Az európai diplomáciát még nem ismerhetjük, hiszen most alakulgat, de az amerikait ismerhetjük: nekik alig fűződik érdekük az ukrán helyzet rendezéséhez. Az egész számukra preventív jellegű: ha Oroszországot szivathatják gazdaságilag, az a '80-as évek megismétlése, magyarul nyernek újabb 15-20 évet maguknak a világgazdasági versenyben, kizárólag Oroszországgal szemben. Amerika új kihívója Kína, a Dél-Kínai-tengeren kell most a flotta, nem a Feketén. Tehát amit Amerika most játszik, az a rossz zsaru szerepe, ő az, aki már rég pofánvágná a klienst, de Merkel detektív a józanságra szavaz, vele lehet tárgyalni. De persze valójában ez csak cirkusz, az ügy Merkelé, Amerika csak ráijjeszt picit, aztán megy át a másik szobába Kínával sakkozni, mert ha ott kikap, mindennek vége.

Moin Moin bejegyzése még engem is próbára tett, olyan hosszú, pedig imádok olvasni. Érdekes történelmi ereklyéket túr fel, ami nyilván közel áll a szívemhez, de egyszerűen sánta a narráció: az igaz, hogy Oroszország nem akkora szarkeverő, mint a nyugati országok (nézzünk már egy picit a britekre, melyik orosz fűcsomó mögött sumákolnak?!), de Putyin nem is egy Napóleon. Napóleon számára a terjeszkedés mindent igazolt, Putyin viszont a maga autokratikus módján nagyon jól játssza a Monopoly-t, és esze ágában sincs kockáztatni. Fantasztikus felismerés persze, hogy Krím villámgyors lenyúlása mekkora taktikai húzás volt, és Kelet-Ukrajna tűz alatt tartása csak azért kell, hogy a Nyugat ne követelhessen sokat: már annak is örüljön, hogy Kelet-Ukrajnát stabilizálták. Kelet-Ukrajna a tárgyalási alap, a túsz. Krím lényegében az ukrajnai földgázmezőket jelenti, tehát Oroszország az első pillanatban megszerezte azt, ami neki az egészből a legjobban kell. Az EU pedig igyekszik kialkudni valamit Krím elengedéséért cserébe.

Viszont szemben Oroszországgal, az EU gazdasága ezer lábon áll, és nekem egyre valószínűbbnek tűnik, hogy már nincs messze a megállapodás: az EU-nak az is elfogadható, ha Krím az oroszokhoz kerül, cserébe viszont privilégiumokat kap az EU. Magyarul az EU-nak az ukrajnai földgáz nem ér meg annyit, amennyit Putyinnak. Merkel okos asszony, hamar belátja ezt. Sőt, valószínűleg már korábban belátták: Ukrajnának senki sem ígérte meg, hogy Krímet visszakapja, és ráadásul most már mindenki csak a békéről beszél (tehát Krím bukta).

Ami engem nyugtalanít, és nem találok erre vonatkozóan információt, az a közvélekedés nyomás gyakorló ereje. A háborútól az oroszok nem félnek annyira kórosan, mint a nyugatiak. Vagy ott van a veszély, hogy Putyin csak az orosz híradókat nézi, és akkor az állami propaganda manipulálni fogja, hirtelen ésszerűnek fog tűnni egy háború az imperialisták ellen. Vagy ott van az a veszély is, ami sajnos nagyon is reális: a világ vezetői éppen annyira hülyék és gyermetegek, mint egy átlagos ember. Sőt, Simicska friss megnyilvánulása érzékletes mintát ad a politikai elit szellemi színvonaláról és motivációiról. Tehát annak is megvan az esélye, hogy amit olyan szigorú logikával levezetnek az elemzők, az egy ideális világban úgy is történik, csak a valóság sokkal együgyűbb.

Az ukrán válság természetéről persze nem szabad megfeledkezni: nem Krím orosz megszállásával kezdődött, hanem az oroszbarát Janukovics eltávolításával, ami uniós ügynökmunka eredménye volt. Tehát attól félni nem kell, hogy Oroszország visszafoglalja a Szovjetuniót: ez a konfliktus Krímről szól, mert szemet vetett rá az EU.

Sajnos mindaz, ami a sajtó szintjén az egészből megjelenik, nem fog megoldódni. Az, hogy Magyarországon bedrogozott "kereszténydemokrata-polgári" maffiózók az alkotmány szent lapjaiba fújják a taknyukat, vagy hogy EU-ellenes politikai erők érnek el komoly eredményeket Európa-szerte, ez éppúgy annak a mellékterméke, mint az orosz kormányzati önkény jogrenddé válása. Ez a krími háború mellékterméke, és ez az, ami a békekötés után is ott szokott még rohadni egy-két évtizedig.

Én csak egy dolgot látok tisztán: az orosz nép Európa része, csak nekik is vannak politikusaik.

Három évvel ezelőtt vettem a netbookomat, mert kifingott Ubul, az asztali gépem, és nagyon elégedett voltam a cserével azt a csalódást leszámítva, hogy a netbook teljesítménye éppen hogy megközelítette alulról a vénséges vén asztali gépem teljesítményét. De maga az alkatrészek tartóssága, az akkumulátor élettartama és mindenekelőtt az, hogy kicsi, de tudja, amit a nagyok, sok örömet okozott. A netbookok a tablet méretű laptopok, és pár év után leálltak a gyártásukkal, mert az ipaddal egy időben fejlesztették ki őket, és az ipad csúnyán odavert nekik évről évre. Utólag persze mégiscsak szükség lenne rá: én minden komolyabb műveletet a netbookomon végzek, és eszem ágában sincs normális laptopot venni, mert ez bármilyen hátizsákba, biciklis táskába, oldaltáskába, bármibe belefér, és mégis fut rajta minden olyan program, amit használok.

Egyet kivéve: BÖNGÉSZŐK.

A dolog néhány hónapja harapódzott el, a Chrome folyamatosan összeomlott. Vírusra gyanakodtam, ezért újratelepítettem a windowst. Sajnos a probléma nem oldódott meg, úgyhogy arra gondoltam, talán az a baj, hogy Windows XP fut rajta, és az már nem kompatibilis többé a böngészők újabb frissítéseivel.

De egyre több helyen olvasom a szomorkás panaszokat, hogy a Chrome felzabálja a gépek memóriáját. Ezt persze csak az látja, aki gépének a teljesítménye éppen határeset. Mikor nem mindegy 100 MB ide vagy oda a memóriahasználatban.

A Firefoxxal egyelőre még így-úgy megy a netezés, de az indexet már hónapok óta nem olvasom firefoxban sem, mert összeomlik. Csak azok az oldalak futnak szépen, ahol nincs flash hirdetés.

Egyfelől nyilván gáz, hogy ilyen csóró vagyok, és a három évvel ezelőtti legolcsóbb géppel netezek, másfelől az is gáz, hogy a weboldalak tartalmához azért nem férek hozzá, mert a reklámtól összeomlik a böngészőm. Enyhe elégtétel, hogy a 444-től a mobil böngészőm is összeomlik, pedig az új hardwaren megy.

És mivel netezésre már nem tudom használni sem a telefonomat, sem a számítógépemet, újra elkezdtem régi játékokkal játszani. Warcraft III, Railroad Tycoon 3, stb. És mikor filmet nézek, egyszerűen azon töprengek, hogy miért fagy le a gépem, ha újságot olvasok, és miért nem, ha filmet nézek, vagy szanaszét varázsolom a seregeimmel a pályát a warcraftban? Mi az értelme ennek? Miért zabálja szét a gépemet egy halál primitív gyümölcsös játék a böngészőmben, és miért tudok egy Afrika méretű vasúthálózatot zökkenőmentesen üzemeltetni a Railroad Tycoonban?

A probléma megoldása persze az lesz, hogy veszek plussz memóriát a netbookomba, mert a processzor kapacitása még nincs kihasználva ilyen téren, de azt gondolom valakinek szólnia kéne a reklámiparnak, hogy jóformán azért kell növelni a gépek teljesítményét, hogy a hirdetések - amiket eddig is utáltunk - ne fagyasszák le a böngészőket, mikor SZÖVEGET olvasnánk.

Valahogy évek óta nem megy ki a fejemből az a rész Aang legendájából, mikor elmegy egy vén teknős hátán képződött szigetre, ahol kitisztítja a csakráit, hogy az energia újra áramoljon benne. Most nem fejtem ki a rosszalló nézeteimet a keleti filozófia nyugati alkalmazásáról, viszont leírom ambivalens gondolataimat.

Először is kerestem a neten, egy valamire való csakra tisztító meditációt, és életemben ennyi mocskon ilyen hamar még nem rágtam át magamat. Nem gondoltam volna, hogy ennyi giccses youtube videó létezik hányás zenével, és visszhang-effektes narrációval. Ellenben van néhány jóga-szerű gyakorlat, amin valahogy éreztem, hogy erre van szükségem. Életemben nem csináltam ilyet, de odakent a falhoz. Őszintén szólva két dolog hiányzott az életemből: a csönd, és az egészséges testtartás. Valószínűleg ezek kielégítése okozta az eufóriát, ami azóta is tart bennem. Mondhatni helyreállt az energia-áramlásom, ha van ilyenem.

Ha pedig már ennyire beleástam magam a csakra-témába, utánanéztem ennek a Dobogókő-mítosznak, hogy szívcsakra így meg úgy. Először is lesújtó, hogy angol nyelvű listákban egyáltalán nem szerepel Dobogókő, hanem a szívcsakra helyén Délnyugat-Anglia terpeszkedik. Másrészről annyira tipikus, hogy a legközismertebb földrajzi helyekről derítették ki, hogy valamilyen csakra-helyek, szóval innentől fogva nekem az egész teljesen hiteltelen. És annyira kiszámítható, például ki gondolta volna, hogy a homlokcsakra (harmadik szem = mélyebb érzékelés) a Bermuda-háromszögben van? Ööö... khm... hol is van a Bermuda-háromszög? El tudom képzelni, hogy a Föld élő bolygó, és vannak különleges pontjai, de ez a földcsakrázás annyira olcsó. Aztán ki tudja...

A Jobbik mindig is az volt, amelyik a maga kocsmai őszinteségével általában egyedüliként tűzte a zászlójára a legnagyobb társadalmi problémák megoldását - sajnos kizárólag a maga kocsmai intellektusával.

Dúró Dóra tegnap azt a közleményt adta ki, hogy be kell látni az iskolai integráció értelmetlenségét, és nem kell tovább táplálni ezt a politikai lufit. Két dologról van szó: az egyik az iskolai integráció, a másik a Dúró Dóra, mint személy integrációja a társadalomba. A rádióban is azt hallottam, és a neten is egy sokkal durvább javaslatot olvastam, mint amit végül a jobbik hivatalos csatornán a dologgal kapcsolatban közölt. Nem tudom, miért nem lehet a sajtó felé is azt kommunikálni, amit a párt oldalán kommunikálnak, mert néhány kijelentésükkel kifejezetten egyet lehet érteni:

- "nem elvárható egy megfelelő szakképzettséggel nem rendelkező tanártól, hogy olyan iskolában tanítson, ahol sok a sajátos nevelési igényű gyerek"

- "a gyógypedagógia erősítése a pedagógusképzésben nem pótolhatja a kifejezetten ezt tanuló szakembereket"

- "jelenleg dupla fejkvóta jár egy-egy sajátos nevelési igényű gyermek oktatásáért. Ezért szerinte sok intézmény úgy fogad be ilyen gyerekeket, hogy nincsenek felkészülve az oktatásukra."

De aztán szokás szerint a következtetéseknél vérzik el Dúró Dóra:

- "vannak olyan sajátos nevelési igényű gyerekek, akik nem képesek beilleszkedni a közösségbe"

- "új speciális osztályokat és intézményeket kell létrehozni és támogatni"

- "minden gyereket meg kell vizsgálni, hogy képes-e beilleszkedni"

Integrálás

Az integrálás a társadalmi gettósodást igyekszik mérsékelni, az integrálás célja a társadalom átjárhatóvá tétele: egy vidéki cigánygyerek és egy budai ficsúr is éppen annyi eséllyel lehessen vállalatvezető, ami a tudáshoz való hozzáférést illeti. Az oktatáspolitikában a rendszerváltás óta irányelvként szerepel, ehhez képest nem sokkal járunk előrébb, mint a 19. században.

Szegregálás

Jómagam is olyan iskolába jártam, ahol a másik osztályban voltak a tehetségesebb és fontosabb gyerekek, nálunk meg szerény képességű, de kedves gyerekek. Ez csak visszanézve derül ki: a diplomások aránya összehasonlíthatatlan a két alomban. Egyik osztályban sem voltak cigány gyerekek, de fegyelmi problémák, bukott gyerekek, új osztálytársak a vidéki elemiből a mi osztályunkban kötöttek ki. Kizárólag a tanáraim pedagógiai ösztönein múlt, hogy ennek ellenére mindenki elérte a nyolcadikat sérülések nélkül, néhányunkkal pedig menet közben még versenyeken jól szerepeltek (integrált oktatás).

Ahol most tanítok, ott is megvan ez: van egy osztály, ahol csodálatosan lehet tanítani, van egy, ahol ugyanezért meg kell feszülni, és van egy, ahol menetrendszerű idegösszeomlást kapok, óra után pedig magamra zárom a tantermet, és sírok a sarokban. Papíron persze jól vizsgázik az iskola, hiszen cigány tanuló minden osztályban van, de aki tanított már ilyen iskolában, biztosan észrevette, hogy nem etnikai megfontolások mentén bomlasztják az órát a diákok. A diákoknak nincs bőrszíne, legalábbis 14-15 éves korig. Akkor aztán néhány frusztrált fehér gyereknek nagyon fontos lesz, hogy ő nem cigány, de egy kevert iskolában nem meri nyíltan hangoztatni. Bónusz, hogy talán mire eljut az érettségiig, integrálódik a társadalomba, és megtanul együtt élni a lakossággal.

Cigányok mítosza

Most csütörtökön történt, hogy egy kilencedik osztályban volt hatodik órám, az abszolút és relatív páratartalom volt terítéken. Vittem föl szemléltető eszközt, ami nem szokásom - általában csak ábrákat rajzoltatok. Megírtuk az óra eleji röpdogát nagy nehézségek árán, majd ismét felhívtam a figyelmüket, hogy akinek óra végén nem találok óravázlatot a füzetében, kapja a mínuszt. Amíg a táblára írtam, néhány kurafi galacsinnal kezdte dobálni egymást. Ezalatt egy kupacon kaszinózott az osztály "nyomi" szekciója, ők azok, akik még nem kezdtek el serdülni, ezért kegyetlen sokat beszélnek és zavarukban módfelett dedósan viselkednek. A túlérett lányok ezalatt facebookoztak az iskola WiFi hálózatán, kettő közülük pedig az osztály két fekete bárányát bálványozta a terem hátsó padjain. A két srác csak csöndben negligálta az órát, háttal nekem -- a lányok jegyzeteltek helyettük is. A legrosszabb tanulmányi eredménnyel mégsem ők rendelkeznek, hanem akik dolgozat idején nem próbálnak meg puskázni, ellenben a többi órát végig alusszák, és úgy általában az életet is. Ennek megfelelően a terem jobb első sarkában négy szerencsétlen kocka aludta ki az éjszakai WoW csatákat. A harmincvalahány gyerek valahogy így oszlott meg, illetve "ott voltak" még azok a diákok, akiket a tanévben talán csak egyszer láttam, annyit hiányoznak.

Ilyen körülmények között persze már elvesztik a valóságérzéküket a kölykök, és a galacsindobálás egyáltalán nem tűnik túlzásnak ahhoz képest, hogy egyesek háttal ülnek, mások pedig a szamárpadban röhögnek youtube videókon, a tanártól egy méterre. Csakhogy a galacsin eltalálta az osztály autista tanulóját, akit ez méltán bántott, és fölpattant, hogy megvédje magát az ismeretlen támadó okozta megaláztatástól. Ekkor történt, hogy az osztály első számú rosszfiúja (ezt amolyan romantikus értelemben kell elképzelni: a srác cingár és egyszerű, ellenben flegma és melankolikus) odasétált a konnektorhoz, hogy töltőre tegye a telefonját iPhone-ját. Az autista fiú tévesen azt gondolta, hogy ő dobta meg, úgyhogy odalépett, és nekilökte a falnak a cingárt. Ő beverte az orrát, és ettől nagyon bepipult, eddigre persze már ott voltam, és szétválasztottam őket. A cingár gyerek nem hagyhatta, hogy egy autista így megalázza, úgyhogy még néhányszor vissza kellett tolnom a helyére, és tanári eréllyel nyugtatgatnom, amin végül úgy megsértődött (hogy még őt baszogatom), hogy kiment a teremből. Az autista fiú sírva fakadt, a gyerekek pedig elkezdték kommentálni a történteket - teljes lett a káosz. A fiú úgy döntött, lemegy a fejlesztő pedagógushoz, de mivel termen kívül volt a cingár flegma gyerek is, egyből hárman inidultak vele, hogy lekísérjék. A cingár barátja pedig a cingár gyerek megkeresésére indult. Utánuk szóltam, hogy igazolatlan óra, amire aztán visszaléptek, és leültek. Én vettem egy nagy lélegzetet, és folytattam a levegő nedvességtartalmával kapcsolatos rendkívül fontos ismeretek átadását. Öt perc alatt befejeztem, körbementem megnézni a füzeteket, és miután kiosztottam a mínuszokat, még maradt további öt percem, hogy prédikáljak nekik a helyes magatartásról - udvariasan csöndben hallgatták végig. És hány cigány volt köztük?

Nulla. (Talán egy, de ő szart se csinált egész órán - semmilyen értelemben, gratulálok btw)

Sajátos nevelési igényű gyerekek tanítása

Őszintén és minden képmutatás nélkül mondhatom, hogy nem látok bőrszínt tanítás közben, és azt hiszem ez fontos az integráció szempontjából, de ahogy a fenti példából is látható: halvány fingom sincs az integrált oktatásról. Az alapfogalmakkal tisztában vagyok, hála a pedagógia-pszichológia szigorlatnak, aminek hasznát veszem ugyan, de érzek még hiányosságokat.

Dúró Dóra közleményében az a nagyon álságos, hogy - velem ellentétben - ő egyszer sem ejtette ki a roma/cigány szót. Ugyanakkor "igaza van", hiszen a sajátos nevelési igényű jelző, röviden SNI, a legkevésbé etnikai kategória. Ide tartozik a diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, a társasági diszfunkciók meg még néhány dolog. Ezek olyan egyszerű hátrányt okoznak egy tanteremben, mint hogy nem tudja elolvasni, mi van a táblán, vagy nem tudja, mikor van helye a viccnek, és mikor nincs, ezért elszigetelődik, vagy nem tud olyan gyorsan írni, elveszti a fonalat, és ezért rendbontásba kezd.

Fogalmam sincs, mit lehet kezdeni az ilyen gyerekekkel, és persze már olvasok a témában, de nagyon kevés kísérleti anyag van erre vonatkozóan, hogyan lehet rendet teremteni fekete pedagógia nélkül (ez meg az én vesszőparipám). Mert hát általában az SNI-s gyerek az, aki kiesik az óra ritmusából, és ezért hülyeségbe kezd, és őket nagyon könnyű lenne egyszerűen "leoltani a picsába" aztán nyikkanni sem merne év végéig. De valahol ott van a kutya elásva, hogy a levegőnedvesség tudományos ismertetése nem ér annyit, hogy megnyomorítsak egy diákot, ellenben neki is meg kell tanulnia integrálódni, kezelni a handycapjét. És végül a nem SNI-seknek is meg kell tanulnia kezelni a helyzetet, mert dolgoztam elég helyen ahhoz, hogy bátran kijelentsem: a felnőttek világában még annyira sem normálisak az emberek, mint az iskolában, ezt pedig tudni kell kezelni.

Az integrált oktatás kudarcot vallott

Lényegében ennek adott hangot Dúró Dóra, és az ironikus az, hogy a mondanivalójának egy része igaz is. Az iskolák kapnak erőforrást arra, hogy SNI-s gyerekeket integráljanak, amit aztán arra fordítanak, hogy fölvegyenek egy fejlesztő pedagógust, aki megteszi, amit tud, de ez nem integrálás, ez fejlesztés. (Dúró persze arra gondol, hogy az SNI-s után járó dupla fejpénz az iskola zsebét tömi, és ezért az iskolákat telepakolják SNI-ssel, hogy gazdagok legyenek LOL) Az is igaz, hogy ha a tanárképzésbe beépítenék a gyógypedagógiát, nem lennénk előrébb, mert egy normál tanóra keretében nem lehet gyógypedagógiát folytatni. Differenciáltan oktatni pedig a cselekedtető tantárgyaknál lehet csak: plussz feladat a jó matekosoknak, egyszerűbb feladat a homály ökröknek. De töriből nem mondhatom azt, hogy a fogyik rajzolják le István király vármegye rendszerét, addig a közepes tanulók dugják be a fülüket, én pedig fölvázolom a versenyképeseknek az ezredforduló külpolitikai kontextusát.

Már eleve azért is, mert az iskola halott tudást ad. Az iskolák szerepe teljesen más, mint amit általában az oktatáspolitika tulajdonít neki. Akkor is, ha a legforradalmibb megközelítésből tanítom a levegő páratartalmát, erre a tudásra nincs szüksége senkinek. Amire szüksége van mindenkinek, és amit indirekt módon az iskola megpróbál elérni: hogy növesszék ki a gyerekek az önfegyelmüket, és tanuljanak meg fókuszálni, függetlenül attól, hogy van-e kedvük a páratartalomhoz, vagy nem. Ha ehhez igazítjuk az integrált oktatás célkitűzéseit, teljesen más következtetésre jutunk, mint a Jobbik.

Akkor nem tudunk olyan kijelentést tenni, hogy bizonyos gyerekek nem képesek beilleszkedni a közösségbe. Mert lehet, hogy bizonyos gyerekek képtelenek bizonyos szellemi teljesítményre, de az alapvető társadalmi együttélést el tudják sajátítani: az önkontrollt mindenek előtt. És nem törhetünk pálcát az integrált oktatás felett, amíg az integrált oktatás nem ezt célozta, mint közös nevezőt, hanem a tananyagot.

Ha mi, akik elvégeztük az iskolát, nem ülünk olyan magas lovon, észrevehetjük, hogy az iskola egy remek találmány lehetne, ehelyett viszont alapvetően egy rosta, ahol egy bizonyos keresztmetszetű gyerekanyag fér át, a többi megy a levesbe. Ehelyett az iskola lehetne egy eszköz arra, hogy olyan felnőtteket adjunk a jövőnek, akik képesek társadalmat alkotni: gyakorolni mindazokat az emberi normákat, amik az egyedfejlődésünk legalapvetőbb siker tényezői voltak: összetartás, önszervezés, kreativitás, tanulás.

A tankötelezettség a felvilágosodással jelent meg. A célja az volt, hogy kollektív fényt gyújtson a legutolsó paraszt (foglalkozási kategóriaként) fejében is, és ezáltal elmondhassuk, hogy az emberek okosak. Ennyi az iskolarendszerünk eredendő célja. Egy felvilágosodott uralkodó úgy érezte, okosnak lenni jó, és ezért legyen mindenki okos. Természetesen a koncepció némely elemét igazolta az élet, például az írástudatlanság felszámolásával hatalmas távlatok nyíltak a kommunikációban, aminek köszönhetően az emberek írott kommunikációra is képesek, és ez szenzációs. Tudnak okostelefont kezelni, mert tudnak olvasni, és így tudnak chatelni is Viberen, mert ismerik a betűket. Nem semmi! Mindeközben a társadalom ugyanolyan kegyetlen, ha nem kegyetlenebb, mint volt a felvilágosodás előtt.

Az integrált oktatás a jelenlegi formájában tényleg kudarc, mert egy centivel sem kerültünk közelebb az integrált társadalomhoz. Még mindig az a közvélekedés, hogy aki nem illik a képbe, el kell különíteni, és aki zavarja az órát, a tanulást, azt ki kell közösíteni. Nyilván Dúró Dóra sokat tanult, és a megszerzett tudása mit sem kopott az évek alatt, tehát volt értelme iskolába járni, hiszen most okos, és ez nagy előny. Biztosan emlékszik még Spártára, milyen nagyszerű városállam volt. Biztosan emlékszik arra is, hogy Spárta elbukott még Krisztus előtt. És biztosan emlékszik rá, hiszen jobbikos, hogy a magyarok mikor kezdték a pályafutásukat: Spárta akkor még a Mükénéi civilizáció egyik esőbeállója sem volt, nemhogy sikeres városállam. Hogyan tudta akkor a magyarság kihúzni a középkorig?

Azokban az évezredekben a legösszetartóbb volt a társadalmunk. Mikor mindenki családtag volt. (Családfetisiszták figyelem!) Összetartás volt, mindenkinek helye volt a jurtában, a félkegyelműekre különösen vigyáztak. Eredmény: több ezer éves történelem.

Az integráció ezért fontos az ég szerelmére!

Birtokba vettem az új albérletemet. Első ránézésre tisztán kaptam meg a lakást, de évtizedes retek volt minden olyan helyen, amit nem lehet elérni porszívóval. Tehát a tűzhelyen, a zuhanyzóban és a berendezési tárgyak mögött/alatt. Az alapos takarítás azért is égetően fontos volt, mert 3 darab döglött csótánybébit találtam a szoba közepén.

Ahogy takarítgattam, találtam érdekes dolgokat, de a legfurcsább az volt, hogy egyenletesen szétterítve minden helyiségben találtam aprópénzt. Először arra gondoltam, ez valami babonának lehet a maradványa, és nincs kizárva, mert hiányoznak a nagyobb címletek, és nem hiszem, hogy van ember, akinek a zsebéből ennyi ötforintos kihullik a szekrény mögé. Persze ezen sem lepődnék meg, azok után, hogy egy fullos telefont találtam az ágy alatt. Egy ragadós folt mellett, ami valószínűleg kiömlött pezsgő volt. Nem takarítottak az ágy alatt. A legtöbb dolgot kidobtam, de egy fotó erejéig összegyűjtöttem a kincseket:

Tehát jutalmul a takarításomért, kaptam 205 forintot, egy csomag focilabdás sípot, egy matchboxot, törlőrongyokat, egy Samsung telefont, és egy szakítás utáni verset, amit egy Magyar Postával kötött szerződés hátuljára írtak. Ez változtatás nélkül így szól:

A tragikus elválás fájdalmait kiegészíti a matchbox, és egy gyerek baseball sapka a szekrény mögött, tehát az ismeretlen költőnő gyötrő magányán a gyerek.is osztozott. Kicsit el is érzékenyültem, hiszen jómagam is részben hasonló körülmények között kerültem ide, és a csodálatos az, hogy egy fej vöröshagymát is találtam a konyhában.

A rendetlen költőről egyébként még többet tudok, például a hajának színét és erősségét, és egy hátra maradt fizetési felszólítás alapján a nevét is. Helyszínelő lettem.

.A kiváló állapotban hátrahagyott szivacsok és törlőrongyoknak köszönhetően pedig sikerült kitakarítani is. A pénzből pedig veszek egy sört.

Jó éjszakát!