Az elmúlt fél évben igyekeztem kilépni életem eddigi kereteiből, és egészen meglepő dolgokat tapasztaltam úgy is, hogy lényegében mindössze munkahelyet váltottam. Az egyik legfrissebb felfedezésem, hogy az internet mégis jó. Az egész abból az alapvetésből indul, hogy a forgalmi gócok kialakulásával létrejöttek azok a tartalomszolgáltató monopóliumok, akiknek az url címeit megjegyeztük, nem vagyunk motiváltak a szörfölésben, ahogy a betárcsázós internet korában voltunk. Ennek köszönhetően egy meglehetősen kiszámítható információ-mocsár lassú trendjeiben pácolódunk, ami ráadásul kiválóan illeszkedik kinek-kinek a napi rutinjához, szürke hétköznapjaihoz.

Évek óta nem vettem a kezembe szépirodalmat, egy éve nekiugrottam a Száz év magánynak, de félúton letettem, mert belefájdult a fejem a harmincoldalas ötletszerű szófosásokba. Voltak még apróbb próbálkozások, de nem emlékezetesek. Most viszont egy nagyon érdekfeszítő könyvre bukkantam, konkrétan leesett a polcról kinyílva (ne részletezzük, hogyan), és beleolvastam, és egészen érdekes volt. Eleinte fárasztó volt akár csak fél órán át ugyanazt olvasni, de most már akár két órán át is képes vagyok rá. Szöges ellentéte annak, amit a neten művelek. A meghökkentő az, hogy úgy érzem magam tőle, mint mikor keleti harcművészetet kezdtem tanulni (egy hónapig tartott), és olyan részein is izomláz volt a testemben, amelyik testrészem létezéséről nem is tudtam addig. Az interneten áradó tartalom ugyanúgy szórakoztat évek óta: a vélemény blogok, a kommentek, amikből néha érdekes urban legendeket lehet megtudni, a cicás képek, a letöltött sorozatok. Egyszólamú dolgok, a szemnek szól minden. Ez a könyv viszont a csontomig hatol.

Mikor már éppen kezdtem volna úgy tekinteni az internetre, mint 90% reklámra/propagandára, végbement a magam kulturális forradalma. Apró dolgokkal kezdődött: megtanultam évekkel ezelőtt angolul, találtam magamnak mérvadó külföldi újságokat, amiket néha átböngészek, felfedeztem az indiai angol webet, a lengyel angol webet, a német angol webet, és az amerikai webet, nem behatóan, csak szőr mentén, de mégis. Sok év alatt észrevétlenül. Nagyjából 5 évvel ezelőtt mutatott az unokatestvérem egy youtube videót a 10 dimenzióról, amit először alig értettem, de már az animációtól hátraszaltót dobtam.

Az elmúlt fél évben pedig esténként már annyira untam a 9gaget, indexet, 444-et, hogy eszembe jutott ez a videó, és elkezdtem rákeresni erre-arra a videóval kapcsolatban. Egész sok dolgot tudtam meg az időutazás elméletéről, az űr és az idő viszonyáról, meg tudom is én. Nem gondolom, hogy értem az egészet, hiszen alapvető fizikai jelenségeket sem értek, mint a mágnesesség, vagy az elektromosság (vonz és ráz, de azon belül?), de tudom követni az ilyen lebutított okfejtéseket, és ez felettébb szórakoztató. Néha egész este ilyeneket olvasok. Nem nagyon értem a problémát a relativitás elmélet és a másik elmélet összeegyeztethetetlenségével kapcsolatban, és a kvantummechanika fogalmát is annyi év után csak most kezdem kapisgálni, de nagyon szórakoztató ezekkel tágítani a tudatomat. Egészen platóni felismerések kísérik.

Ma pedig - és emiatt döntöttem úgy, hogy megírom ezt a posztot - a 9gagen belebotlottam egy nyomi képbe, hogy egy faszi a húrelmélettel foglalkozva bináris kódot fedezett fel az egyenletében. Most ezt megint nehezen tudom vízionalizálni, de ugye hát akkor már erre is rákerestem, mert nehogy már lemaradjak erről a 2013. áprilisi információról. Tök jó dolgokat találtam, például a kedvenc webes fórumomon valaki be is dobta korábban a témát, és többen töprengeni kezdtek a dolog informatikai vonatkozásán, meg úgy általában. És ahogyan ezt így olvasgattam, összeállt előttem, hogy van valahol egy tudós, aki publikált kb. két éve egy elméletet, illetve egy részeredményt, és az internet bugyraiban irgalmatlan kegyetlen pragmatikussággal szétcincálják az egészet, majd újra összerakják, és útba igazítják. Hogy némileg kollektív kutatás folyik, nyílt gondolkodás, persze csak okoskodás szintjén, hiszen a kommentelők nem kutatnak semmit, de mégis igen felemelő volt olvasni, ahogyan minden tudományos kisebbségi komplexus nélkül osztották az észt a hozzászólók. Mert végülis ezért jött létre a civil internet: a tudományos publikációk megosztása céljából. És túl az unikornisokon és macskákon, működik ez is. Fantasztikus.

Én például még azt tanultam kémiából, hogy van az atommag, protonnal és neutronnal, körülöttük elektronok, ezek elemi részecskék, és van anyaguk, "megfoghatók". A proton meg a neutron között pedig ott vannak tömítésként a pozitronok meg a neutrínók. De kiderült számomra (internet), hogy a protonok is, meg a neutronok is még kisebb részekből épülnek fel, és azon a szinten már nem is érvényes a newtoni fizika, és nem tudunk (még?) nyakon csípni valami jó combos elemi részecskét, amit végre kinevezhetnénk az univerzum építőkövének. Mármint tudjuk, hogy vannak a kvarkok, de a kvarkok sem elemi részecskék, hanem állnak valamiből, amit elég nehéz vizsgálni, mert nagyon nem newtoni. Az ezen való elmélkedések, és a jelenség összekapcsolása a buddhista filozófiával egy olyan tendencia, ami a felvilágosodás előtti egységes világszemlélet (természeti és természetfeletti egyszerre) jellemzője volt. Elképesztő.

Eltekintve a dilettantizmustól, mint kísérőjelenségtől, egészen lenyűgöző, hogy az akadémiai tudomány monopólium nem csak megszűnt, és egy gyorsabban reagáló, alkalmi tagságú "webes akadémia" nőtt mellé, hanem már ezen is túl vagyunk, és a web kitermeli a legújabb elméletek konyhanyelvű feldolgozását is, ezek szimpatizánsokra találnak, vegyülnek az egyéni világlátásokkal, és új eszmeáramlat formálódik, különösebb szellemi vezetés nélkül, lényegében demokratikusan, vagy kollektívan.

Mindenki egyénileg utánajár a dolgoknak, és végül hasonló dolgokra jutnak kollektívan. Pont, mint a meditáció útján történő megismerés elmélete, csak itt számítógépekkel.

Az internet izgalmas hely.

Az én lelki szegénységem, hogy hajnalok hajnalán megébredek, eszembe jut egy előző napi tévéinterjú, és nem tudok visszaaludni feldúltságomban.

Harmóniám megőrzése érdekében kerülöm a Magyar Televízió bármilyen adását, és minden híradónál lekapcsolom a Petőfi rádiót, de tegnap éppen Francoise Gillot: Életem Picassoval című könyvét olvastam, és a pisiszünetben elmentem a tévé mellett, amiben az m1 szőke riportere valamelyik tüntetésszervező csoport szakállas értelmiségijét zsibbasztotta le kegyetlenül.

Megfigyeltem, hogy a mai vérzivataros időben a politikai tévéinterjúk egészen extrém formát vettek fel: a riporter mondanivalója messze nagyobb hangsúlyt kap, mint a vádlottak padján ülő politikusé. Ennek kezdő formája Kálmán Olga mellébeszélést nem tűrő, kérdéseire választ kikényszerítő Egyenes Beszéd című műsora volt talán, de ma éppen Kálmán Olga űzi a legpocsékabbul a dolgot: a múltkor Kocsis Mátét láthattam, ahogy Olga lehordja. Mármint erről szólt a műsor, végig. Behívták, hogy Olga ráolvashassa a véleményét. Csak annyi hiányzott, hogy Olga néha kinézzen a kamerába, vagy időnként bevágjanak vele egy mélyinterjút: "Máté nagyon feldühített, mikor a nyilvánvalóan védhetetlen hülyeségéből próbálta kimagyarázni magát, nem tudom, meddig bírom még."

Ahogy azonban az ATV kereskedelmi tévé, és a piac kegyeitől függ, az MTV adófizetői tévé, és nem mutogathat ujjal másokra. Legjobb az lenne, ha politikailag semleges lenne, tekintettel arra (hogy ez a dolga), hogy a szavazáson résztvevők 43%-a szavazott a Fideszre, tehát jócskán maradtak adófizetők, akik nem kíváncsiak a sztálinista propagandára, ellenben fizetnek adót, közvetve fenntartanak egy médiaóriást. Ki az az idióta, aki azért fizet, hogy kioktassa őt egy tévé? Mi.

Az is világos persze, hogy a 2000-es évek arról szóltak a fidesz-körökben, hogy a liberális média elnyomásában esélyük sincs választást nyerni, és hát akkor most mint az óvodás, aki megszerezte régen vágyott játékát, most uralkodik a párt. Az mindegy, hogy nekem soha sem az volt a bajom az MSZP-SZDSZ holdudvarral, hogy nem a Fidesz, hanem az, amilyen. Az, hogy most a Fidesz olyan, mint az a bagázs, nem változtatott csöppet sem a politikai vágyaimon. Továbbra is egy normális országot szeretnék, de továbbra is ellenzékben találom magamat. Köszönöm.

Egészen zavarbaejtő tehát, mikor fideszes ismerősökkel vitatkozok a tüntetésekről, mert tulajdonképpen 2006 óta ugyanazokat a köröket futom, tekintet nélkül a kormányváltásra. Hogy nekem egészen biztosan nem fizettek, és a ha a tüntetés szervezőit valami idegen hatalom pénzeli is, én végtelenül örülök, hogy kinyilváníthatom a véleményemet, és nyomást gyakorolhatok a többi lakossal a politikusokra. Dolgozó ember vagyok, nincs időm tüntetést szervzeni, és ezzel valószínűleg a többi dolgozó ember is így van. Nem azért nem szervezek tüntetést, mert elégedett vagyok, hanem mert nincs időm, és ha Amerikának kell köszönetet mondanom, amiért kifizeti a tüntetésszervezés költségeit, megteszem, függetlenül attól, hogy egy morális pöcegödörnek tartom azt az országot. De óriási tévedés, hogy azért megy ki annyiszor annyi ember tüntetni, meranyugatpénzeli. Ha csak pénz lenne, senki sem lenne a téren a szervezőkön és Goodfrienden kívül. De nagyon sokan torkig vagyunk, én személy szerint 2002 óta görgetem a tüntetési motivációimat. Ha csináltam volna akkor 18 évesen transzparenst, a mai napig felhasználhatnám. EZ zavar, ebbe nem tudok belenyugodni.

Szóval mikor az M1-en a riporter azt próbálja ráolvasni a tüntetés szervezőre, hogy nincs koncepciójuk, a tüntetések nem tartanak semerre, és semmit sem értek el, és nem is fognak, akkor megmutatnám neki, mi a faszért állok a téren elég sokszor. Hogy értse, miért ne legyen annyira arrogáns és felsőbbrendű.

- mert azóta sem átjárhatóbb a társadalom

- mert azóta sem csökkent a korrupció

- mert azóta sem nyilvánosak az ügynökakták, azóta is mindent, ami kicsit is fontos, titkosítanak

- mert azóta sem kapott teret a szakmai egyeztetés

- mert azóta sem lett semleges a köztévé

- mert azóta is trükköznek a választásokon

és néhány újdonság:

- sokkal kevésébé átjárható a társadalom

- banánköztársaság helyett maffiaállamban élek (még büszkék is a korrupcióra, mert hogy nemzeti érdekből basznak a normákra)

- 20 év komcsizás után (engem is megtanítottak rá) itt állok leforrázva: végig ők voltak!

- már a híradótól is agyvérzést kapok, nemcsak a Napkelte jellegű mocskoktól

- választás előtt átírják a választási törvényt, kamupártokat hoznak létre, aztán azt is az MSZP-re kenik (egyáltalán történt valami a Fidesz kormány idején, amiért vállalják a felelősséget?)

- aki sokat fogyaszt, mert van miből, az sokat megtakarít, kibaszott rezsidémon! Hőszigetelésre kérek támogatást!

- oktatásügy. Olyannyira, hogy a fideszes ismerőseimet ezzel a varázsszóval tudom fegyelmezni. Csak kimondom, és visszaülnek.

- földmutyi, trafikmutyi, adómutyi, áfamutyi, cba, KDNP

- ötletek törvényerőre emelése, majd módosítása utólag.

Szóval mikor a riporter negyedszer mondta ki, hogy nincs a tüntetéseknek koncepciója, és hogy nem tart semerre, az volt az érzésem, hogy fáklyákkal és kiegyenesített kaszával tartok felé, az lesz a koncepció, ha tovább erőlteti. Amatőrök.

Természetesen a liberális sajtó mindent megtesz, hogy a hangulat még fokozottabb legyen, mint amilyen, és olyan dolgok is címlapon maradnak napokon át, amikre korábban az olvasóközönség nem volt vevő különösebben. De túl a Gucci táskán, Ráchel szociális deficitjén, a sunyi törvénykezésen és a külügy futsal csapatán, van egy dolog, ami mindennél jobban aggaszt.

A lézerjános interjú egy bizonyos vonatkozása. Melyben Pokornit és Kövért fenyegeti a nádor, hogy maguk alatt vágják a fát. Mondja a liberális sajtó, de a jóhiszemű értelmezésben persze semmi rendkívülit nem tartalmaz a szöveg. Csakhogy leszarom a jóhiszemű értelmezést, utoljára öt évvel ezelőtt volt alapja bármiféle jóhiszeműségnek. A politikai félelmemet leginkább az az adalék táplálja, hogy Lázár szavait a nagykán is jóváhagyta, mert ebből egy nagyon egyszerű dolog következik.

Tökéletesen idegen számomra a kormány. De úgy, hogy nem lenne idegenebb akkor sem, ha egy orosz börtöntöltelék lenne a miniszterelnök, mert ezen a ponton már mindegy.

Nem tudok azonosulni egyetlen tagjával sem. Tegnap sem tudtam azonosulni egyetlen tagjával sem, de volt egy közös pontunk: egyszerű magyar embereként kezdték. Sejtem, hogy a háttérben üzleti alkuk köttetnek, de az előtérben ott állnak a vidéki képviselők, a városi képviselők, meg a fogalmatlan naiv teremtések, és ők együtt alkotják a rohadék kormányt. Alapvetően akár én is lehetnék a helyükön, elvégre csak bele kéne kezdenem a politikai karrierembe, nyalni-taposni, és már ott is vagyok.

Most viszont, hogy Pokorni maga alatt vágja a fát, ráadásul egy Kövérrel a szopóágon, csupa idegen ember marad a VIP klubban, lássuk csak. Lázárról a mai napig nem tudom, hogy ki szimpatizál vele, a tuskóknak túl sznob, az okosaknak túl tuskó, a kispolgároknak nagypolgár, a nagypolgároknak újgazdag, a zselléreknek beképzelt jenki, a jenkiknek ruszki tuskó. A kör bezárult. Rogán Blikk/Adóbevallás Antal a kurvák seggéből előcibált törvényjavaslataival azt is kétségbe vonta nálam, hogy bármit is letett-e eddig az asztalra, és mióta megugatta az USA-t, minden idős néni félreteszi a húslevesből megmaradt csontokat neki, de aztán ennyi. Giró-Szász András a saját kormányát tájékoztatta félre a hízelgő tanulmányaival, gondolom a jövőben Török Gáborról is nagyobb eséllyel fogunk hallani, mint erről a déli kóklerről. Habony Árpád nem létezik, Orbán Viktor pedig mióta megistenült, már csak a viktoriánus istentiszteleteken fohászkodnak hozzá. Orbán Matolcsyhoz fohászkodik, Matolcsy pedig önmagához, szóval nem sok kapcsolódási pontot hagytak.

Ezek volnának az ország vezetői, hiszen minden intézkedésről egy délután alatt kiderül, hogy ezek valamelyike találta ki, a többiek: Semjén, Balogh, Varga, Kocsis, tudomisén csak bejelentik a dolgokat, presztízsük a rubel árfolyamával zuhan versenyt. Néha a komor helyzetet megtöri Selmeczi Sütemény Gabriella zen mestereket kibillentő kommentárjai, vagy Deutsch Nemdrogozok Tamás sztárügyvédeket pánikba kergető tweetjei. Olykor pedig magyar sírvavigadós humorbombát robbant a nemzet tolla, és valljuk be: ezek nélkül tényleg sokkal kétségbeejtőbb lenne minden.

Ez a szellemi fölény, ami a kispolgár oldalán keletkezik, így nézve vicces, én viszont mégis inkább fosok, mert az én perspektívámból ezek az emberek mégiscsak azok, akiket oda szavaztak, következésképpen felhatalmazással fogalmazhatnak meg kritikát. Tapasztalt újságírók és közügyekben jártas értelmiségiek persze most észre sem veszik ezt a nüansznyi különbséget, ami engem - kispolgárt - kétségbe ejt: ha már az általam megvetett kormánytag sem mondhat kritikát, akkor mit csinálnak majd velünk?

A kérdésem álnaiv, mintha nem hoztak volna kommenttörvényt, mintha nem sújtanák különadóval a bandán kívülieket, mintha nem használnák ki végtelenül az aktivistáikat, hogy aztán kiröhögjék őket a fülük hallatára.

Bennem leépült az arrogáns fidesz-kormány imázsa is, és nem látok kormányt, csak egy kisgömböcöt. Nekem ez a politikai félelmem. Eddig sem volt hagyományos értelemben vett kormány, hiszen a hagyományokat felszámolták, de most, hogy akiket utáltam, őket is margóra teszik, kirántják alólam az ugart. Pokorni bármilyen töketlen és megalkuvó is, mégiscsak európai, és amíg a kórus tagja volt, volt valami féleurópai színezete a kormánynak, ami ha meg nem is nyugtatott, de otthonosan éreztem tőle magam. Most nem érzem otthonosan magam többé, fogalmam sincs, ki ezek az emberek, és milyen kulturális kapcsolatban állnak velem..

Az idei tanévem egyre izgalmasabban alakul, három iskolában vagyok érintett, és még vannak szabad délutánjaim, ki tudja, mi jön még.

Múlt héten négy osztályban írattam meg ugyanazt a témazáró dolgozatot, mind a négy osztálynak én tanítottam a témát, ugyanazt kértem a füzetükbe, és ugyanazt a módszert alkalmaztam. Illetve volt egy baromi nagy különbség.

Mióta újra tanítok, megváltozott egy-két dolog. Leginkább az, hogy még az elején egész jól ment, volt egy világos koncepcióm, mit akarok elérni a teremben, milyen keretekhez ragaszkodok, satöbbi. Most már csak haza jövök, ledobom a táskám, és leülök játszani valami özönvíz előtti stratégiai játékkal, míg éjjel nem lesz. Aztán készülök az órákra, figyelem felkeltő rész az elejére, érzelmi bevonás, és esetleg valami cselekedtetés, többnyire ábra rajzoltatása, de kurva mindegy, mert a valóság úgyis felülírja. Nem minden osztályban, de van, ahol jelentősen.

Nincs projektor, pontosabban nincs áram a konnektorban, nincs térkép, nincs a gyerekeknek atlaszuk, mert nem rendeltek, szóval marad a tábla, meg a füzet. Esetleg a tankönyv, amiben úgyis le van írva minden. És iszonyat sokan vannak. Rengetegen vannak. Tegnap például míg a terem egyik végét fegyelmeztem, a másik végében egy fiú megtépett egy lányt. Akkor nem tűnt nagyobb ügynek, mint a szokásos balhéik, de utólag egyre jobban emészteni kezdett. Nyilvánvalóan megtaláltam a pedagógiai hibákat, amiket elkövettem, és ide vezetett, hogy fellazult a rend, de van egy másik dolog is.

A 14-15 évesekkel van gondom, aki ennél idősebb, annak megjön az esze. Ez amúgyis kritikus időszak: néhányan már megemberesedtek, és ettől frusztráltak, néhányan meg akarnak emberesedni, és ettől frusztráltak, néhányan pedig gyerekek még, és azok is akarnak maradni, de érzik, hogy bármelyik nap vége szakadhat a gyermekkornak, ők meg ettől frusztráltak. Aztán jön a szeptember, és ki így, ki úgy kilóg a sorból, kezdődik a baszogatás az iskola részéről, és ez mindent csak még feszültebbé lesz.

Szívem szerint nem várnék teljesítményt ebben az életkorban. Azt gondolom, ilyenkor az lenne a jó nekik, ha főleg tesiórából állna az órarendjük. Fekvőtámasz, kötélmászás, futás, stb. Aztán ha a beállt a hormon háztartás fiúknál-lányoknál, akkor jöhetnének vissza tanulni. Egyfajta makarenkói kijózanítás. Más kollégáim kussban tudják tartani az osztályt, de akinek eddig láttam a trükkjét, nem győzött meg. Kicsit úgy, mint mikor nem mer az ember összebalhézni a főnökével, de ha hazamegy, mindenki kedvét elrontja a füstölgésével, vagy valami rosszabbat lép. Nem lehet a lufit minden irányból összenyomni.

Csak ennek belátásához el kell fogadni, hogy a 14-15 évesekben tényleg feszültség és frusztráció van, nem pedig fegyelmezetlenség. Most persze össze kell szednem magam, és nekem is bekeményítenem, dolgozat minden órán, puskázóknak egyes, füzetet leosztályozom minden óra végén, aztán meglátjuk. Vidám.