Természetesen a liberális sajtó mindent megtesz, hogy a hangulat még fokozottabb legyen, mint amilyen, és olyan dolgok is címlapon maradnak napokon át, amikre korábban az olvasóközönség nem volt vevő különösebben. De túl a Gucci táskán, Ráchel szociális deficitjén, a sunyi törvénykezésen és a külügy futsal csapatán, van egy dolog, ami mindennél jobban aggaszt.

A lézerjános interjú egy bizonyos vonatkozása. Melyben Pokornit és Kövért fenyegeti a nádor, hogy maguk alatt vágják a fát. Mondja a liberális sajtó, de a jóhiszemű értelmezésben persze semmi rendkívülit nem tartalmaz a szöveg. Csakhogy leszarom a jóhiszemű értelmezést, utoljára öt évvel ezelőtt volt alapja bármiféle jóhiszeműségnek. A politikai félelmemet leginkább az az adalék táplálja, hogy Lázár szavait a nagykán is jóváhagyta, mert ebből egy nagyon egyszerű dolog következik.

Tökéletesen idegen számomra a kormány. De úgy, hogy nem lenne idegenebb akkor sem, ha egy orosz börtöntöltelék lenne a miniszterelnök, mert ezen a ponton már mindegy.

Nem tudok azonosulni egyetlen tagjával sem. Tegnap sem tudtam azonosulni egyetlen tagjával sem, de volt egy közös pontunk: egyszerű magyar embereként kezdték. Sejtem, hogy a háttérben üzleti alkuk köttetnek, de az előtérben ott állnak a vidéki képviselők, a városi képviselők, meg a fogalmatlan naiv teremtések, és ők együtt alkotják a rohadék kormányt. Alapvetően akár én is lehetnék a helyükön, elvégre csak bele kéne kezdenem a politikai karrierembe, nyalni-taposni, és már ott is vagyok.

Most viszont, hogy Pokorni maga alatt vágja a fát, ráadásul egy Kövérrel a szopóágon, csupa idegen ember marad a VIP klubban, lássuk csak. Lázárról a mai napig nem tudom, hogy ki szimpatizál vele, a tuskóknak túl sznob, az okosaknak túl tuskó, a kispolgároknak nagypolgár, a nagypolgároknak újgazdag, a zselléreknek beképzelt jenki, a jenkiknek ruszki tuskó. A kör bezárult. Rogán Blikk/Adóbevallás Antal a kurvák seggéből előcibált törvényjavaslataival azt is kétségbe vonta nálam, hogy bármit is letett-e eddig az asztalra, és mióta megugatta az USA-t, minden idős néni félreteszi a húslevesből megmaradt csontokat neki, de aztán ennyi. Giró-Szász András a saját kormányát tájékoztatta félre a hízelgő tanulmányaival, gondolom a jövőben Török Gáborról is nagyobb eséllyel fogunk hallani, mint erről a déli kóklerről. Habony Árpád nem létezik, Orbán Viktor pedig mióta megistenült, már csak a viktoriánus istentiszteleteken fohászkodnak hozzá. Orbán Matolcsyhoz fohászkodik, Matolcsy pedig önmagához, szóval nem sok kapcsolódási pontot hagytak.

Ezek volnának az ország vezetői, hiszen minden intézkedésről egy délután alatt kiderül, hogy ezek valamelyike találta ki, a többiek: Semjén, Balogh, Varga, Kocsis, tudomisén csak bejelentik a dolgokat, presztízsük a rubel árfolyamával zuhan versenyt. Néha a komor helyzetet megtöri Selmeczi Sütemény Gabriella zen mestereket kibillentő kommentárjai, vagy Deutsch Nemdrogozok Tamás sztárügyvédeket pánikba kergető tweetjei. Olykor pedig magyar sírvavigadós humorbombát robbant a nemzet tolla, és valljuk be: ezek nélkül tényleg sokkal kétségbeejtőbb lenne minden.

Ez a szellemi fölény, ami a kispolgár oldalán keletkezik, így nézve vicces, én viszont mégis inkább fosok, mert az én perspektívámból ezek az emberek mégiscsak azok, akiket oda szavaztak, következésképpen felhatalmazással fogalmazhatnak meg kritikát. Tapasztalt újságírók és közügyekben jártas értelmiségiek persze most észre sem veszik ezt a nüansznyi különbséget, ami engem - kispolgárt - kétségbe ejt: ha már az általam megvetett kormánytag sem mondhat kritikát, akkor mit csinálnak majd velünk?

A kérdésem álnaiv, mintha nem hoztak volna kommenttörvényt, mintha nem sújtanák különadóval a bandán kívülieket, mintha nem használnák ki végtelenül az aktivistáikat, hogy aztán kiröhögjék őket a fülük hallatára.

Bennem leépült az arrogáns fidesz-kormány imázsa is, és nem látok kormányt, csak egy kisgömböcöt. Nekem ez a politikai félelmem. Eddig sem volt hagyományos értelemben vett kormány, hiszen a hagyományokat felszámolták, de most, hogy akiket utáltam, őket is margóra teszik, kirántják alólam az ugart. Pokorni bármilyen töketlen és megalkuvó is, mégiscsak európai, és amíg a kórus tagja volt, volt valami féleurópai színezete a kormánynak, ami ha meg nem is nyugtatott, de otthonosan éreztem tőle magam. Most nem érzem otthonosan magam többé, fogalmam sincs, ki ezek az emberek, és milyen kulturális kapcsolatban állnak velem..

Az idei tanévem egyre izgalmasabban alakul, három iskolában vagyok érintett, és még vannak szabad délutánjaim, ki tudja, mi jön még.

Múlt héten négy osztályban írattam meg ugyanazt a témazáró dolgozatot, mind a négy osztálynak én tanítottam a témát, ugyanazt kértem a füzetükbe, és ugyanazt a módszert alkalmaztam. Illetve volt egy baromi nagy különbség.

Mióta újra tanítok, megváltozott egy-két dolog. Leginkább az, hogy még az elején egész jól ment, volt egy világos koncepcióm, mit akarok elérni a teremben, milyen keretekhez ragaszkodok, satöbbi. Most már csak haza jövök, ledobom a táskám, és leülök játszani valami özönvíz előtti stratégiai játékkal, míg éjjel nem lesz. Aztán készülök az órákra, figyelem felkeltő rész az elejére, érzelmi bevonás, és esetleg valami cselekedtetés, többnyire ábra rajzoltatása, de kurva mindegy, mert a valóság úgyis felülírja. Nem minden osztályban, de van, ahol jelentősen.

Nincs projektor, pontosabban nincs áram a konnektorban, nincs térkép, nincs a gyerekeknek atlaszuk, mert nem rendeltek, szóval marad a tábla, meg a füzet. Esetleg a tankönyv, amiben úgyis le van írva minden. És iszonyat sokan vannak. Rengetegen vannak. Tegnap például míg a terem egyik végét fegyelmeztem, a másik végében egy fiú megtépett egy lányt. Akkor nem tűnt nagyobb ügynek, mint a szokásos balhéik, de utólag egyre jobban emészteni kezdett. Nyilvánvalóan megtaláltam a pedagógiai hibákat, amiket elkövettem, és ide vezetett, hogy fellazult a rend, de van egy másik dolog is.

A 14-15 évesekkel van gondom, aki ennél idősebb, annak megjön az esze. Ez amúgyis kritikus időszak: néhányan már megemberesedtek, és ettől frusztráltak, néhányan meg akarnak emberesedni, és ettől frusztráltak, néhányan pedig gyerekek még, és azok is akarnak maradni, de érzik, hogy bármelyik nap vége szakadhat a gyermekkornak, ők meg ettől frusztráltak. Aztán jön a szeptember, és ki így, ki úgy kilóg a sorból, kezdődik a baszogatás az iskola részéről, és ez mindent csak még feszültebbé lesz.

Szívem szerint nem várnék teljesítményt ebben az életkorban. Azt gondolom, ilyenkor az lenne a jó nekik, ha főleg tesiórából állna az órarendjük. Fekvőtámasz, kötélmászás, futás, stb. Aztán ha a beállt a hormon háztartás fiúknál-lányoknál, akkor jöhetnének vissza tanulni. Egyfajta makarenkói kijózanítás. Más kollégáim kussban tudják tartani az osztályt, de akinek eddig láttam a trükkjét, nem győzött meg. Kicsit úgy, mint mikor nem mer az ember összebalhézni a főnökével, de ha hazamegy, mindenki kedvét elrontja a füstölgésével, vagy valami rosszabbat lép. Nem lehet a lufit minden irányból összenyomni.

Csak ennek belátásához el kell fogadni, hogy a 14-15 évesekben tényleg feszültség és frusztráció van, nem pedig fegyelmezetlenség. Most persze össze kell szednem magam, és nekem is bekeményítenem, dolgozat minden órán, puskázóknak egyes, füzetet leosztályozom minden óra végén, aztán meglátjuk. Vidám.

Teljesen véletlenül kaptam el egy műsort az ATV-n, amiben L. Simon Lászlót mellékesen az oktatás további átalakításáról is kérdezte Rónai, hogy most ez valamiféle teszt-e, hogy bedobnak egy törvényjavaslatot, aztán visszavonják, ha nagy a felháborodás. L. Simon László nem az eszéről és rafinált mondatairól híres, és nem is volt semmi botrányos a szavaiban az olyan felkészületlenségekhez képest, mint mikor egy köztársasági elnök mástól lopja a disszertációját, és még fel is háborodik.

Valami ilyesmit mondott, hogy teljesen jogos felvetés volt a most bedobott és visszavont törvényjavaslat, hogy a magániskolák, ahol egyébként tandíjat is szednek, kapjanak-e olyan arányú állami támogatást, mint egy állami iskola.

S Z A R D  Ö S S Z E  M A G A D

Azért írom így és ezt, mert a miniszterelnökség államtitkáráról van szó, és ha egy ilyen államtitkár nincs tisztában azzal, hogy mire költ a kormány és nagyjából mennyit, akkor nagyjából ezt dörgöli a képembe. Államtitkár vagyok, szard össze magad.

Abban a különleges helyzetben vagyok, hogy egyszerre taníthatok egy waldorf gimnáziumban és egy államiban is. 

A Waldorf iskolák nem szedhetnek tandíjat, mert ha szednének, akkor nem kaphatnának állami támogatást. Ezért hozzájárulást szednek, elég kemény pénzeket, amit nem mindenki tud fizetni, de ettől még nem teszik ki az iskolából. Sokszor van, hogy egy tehetősebb család átvállal terheket, szóval itt nem egyszerűen tandíj fizetéséről van szó, hanem itt iskola fenntartásról van szó. Az állami támogatás ugyanis nem egyezik meg azzal a mértékkel, amennyit egy állami vagy egy egyházi iskola kap.

Nem kap annyit egy alapítványi iskola.

Pedig a szülők, akik ilyen iskolába járatják a gyereküket, fizetnek adót. Adót. És tandíjat is. A kormánynak kéne szégyellnie magát, nem az alapítványi iskoláknak.

És ha megnézem, mekkora fennakadást okoz az állami iskolában, ha kifogy a toner a fénymásolóból, vagy hány hónapot kell várni, mire lesz áram egy rossz konnektorban, akkor a kormánynak egyébként is szégyellnie kéne magát, nem pedig forrás kivonást tervezni az oktatásból. Ha esetleg vannak gazdag alapítványi iskolák (a waldorfok pont nem ilyenek), örülni kéne, hogy ők legalább meg tudták oldani.

Az állami támogatás megszüntetése egyébként csak idő kérdése, és biztosan nem fognak annyian a waldorfosok, montessorisok, más alternatív iskolások védelmében az utcára vonulni, mint a netadó ellen, ez itt egy macska-egér játék, és természetesen a kormány a macska. Ma az oktatás teljesen periférikusan kezelt dolog, és mikor ebből gond lesz, ugyanilyen kevesen fogják megérteni, hogy mi volt a probléma, és miért kell több évtized a korrekcióhoz.

Mikor a kormány részéről azt mondják, "Vissza kell állítani a szakmunka becsületét", ugyanúgy dobogtatják meg a szakmunkások szívét, mint annak idején 2010-ben a kormányváltáskor a tanárokét: "Vissza kell állítani a tanári szakma megbecsülését." És mi lett: gépesített oktatás, ami csak azért működik, mert a tanár az ilyen "(ingyen) túlórázok inkább, mert különben nem végeznénk máshogyan". Ahelyett, hogy hagynák a Humán Erőforrás Minisztériumot belefulladni a baromságaiba. És hogy mennyire periférikusan kezelt dolog az oktatás, mutatja, hogy senkinek nem szúrt szemet, hogy az előző ciklusban éppen leépítették a szakmunkásképzést, ennyire nincs oktatási koncepciója ennek a korlátolt társaságnak.

A magam részéről korainak tartanám az alapítványi iskolák állami támogatásának felszámolását, de mindenképpen egy szükséges dolognak gondolom. Egy demokratikus országban a kormány tiszteletben tartja, hogy sokféle igénye lehet a lakosságnak az oktatást illetően, és nem próbál utat mutatni e kavargó világ változó örvényei között, mert arra valók az egyházak. De egy illiberális állam különös viszketést érez, hogy ideológiát érvényesítsen.

Az illiberális államnak nincs létjogosultsága. Bársonyszékben ülő teoretikusok találták ki, és kétségbeesésben lévő pánikoló kisemberek helyeselik, pedig velük éppúgy nem tud mit kezdeni egy ilyen állam. A politikának nincs más dolga, mint a törvényi keretek biztosítása. A megfelelő iskola kiválasztása, a társadalmi odafordulás megvalósítása, az elesettek támogatása a társadalom résztvevőinek a feladata, legalábbis ehhez kéne felnőni. A jelenlegi kormány mindent csinál, csak a törvényi kereteket nem biztosítja. Ilyen körülmények között az alapítványi iskolákra uszítani az embereket, mondván, hogy ezek államellenes élősködő pondrók, rövid távon biztosan jó húzás, de roppant felelőtlen a jövőre nézve.

És bár elégedetlen vagyok a kormánnyal, egy szóval sem írom, hogy az előző kormányokkal szimpatizálnék. 2010 előtt nem az volt a bajom, hogy nem a Fidesz balfaszkodik, hanem úgy általában a balfaszkodás. Ezek a fiúk teljesen félreértették a 2010-es kormányváltás mögé felsorakozott társadalmi felháborodást.

A színvonalas közoktatás drága, nekünk pedig nincs pénzünk, úgyhogy nem lesz színvonalas közoktatásunk, barátkozzunk meg ezzel.

Amíg egy oktatási reform koncepciója nem azzal kezdődik, hogy gatyába rázzák a tanárképzést és megemelik a pedagógus fizetést, pártállásra való tekintet nélkül ellenzékbe vonulok.

És nem lenne szar, ha a forradalmi koncepciókat több kísérleti iskolában is kipróbálnák ezek az anyaszomorítók (mivel a siker általában pedagógustól is függ, egy siker még nem a rendszer sikere)

Az új közoktatási koncepció nem is tudna másmilyen lenni, mint az a trottyos kormány, amelyik fejéből származik. Szükség van szakmunkásokra, persze. A kérdés csak annyi, hogy mi akadályozza meg a kormányt abban, hogy a mostani szakiskolák színvonalát emeljék? Most szét akarják verni a gimnáziumokat, mert akkor majd több gyerek választja a szakközepeket, és kész is a színvonal?

A szakképzés erősítésének gerincét a Parragh által elmesélt gyakornoki rendszer alkotná. Nem világos előttem, hogy miért kell szétszedni a gimnáziumi rendszert ahhoz, hogy tanműhelyek helyett üzemekben szerezzenek gyakorlatot a szakiskolai tanulók. Jelenleg kevesebb szakközepes és szakiskolás van, mint amennyit a Fidesz szeretne, de még ezekről sem tudott gondoskodni a dicsőséges kétszer kétharmados kormány.

Ha sikerülne a szakképzés színvonalát megemelni kipihentebb pedagógusokkal (nyári szünetben tengerparton martinit szürcsölő pedagógusokkal), felszerelt tanműhelyekkel és olyan gyakornoki helyekkel, ahol nem kulimunkát kell végezni, hanem valóban belekóstolhatnak a szakmába, akkor vonzó lenne a szakképzés, és a gimnáziumok anélkül a kívánt létszámra csökkennének, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumnak át kéne világítania az összeset.

De ehhez pénz kell, hatástanulmányok, évtizedes kísérleti programok, amit előteremteni a mai silány politikai garnitúra alkatilag képtelen, tehát nem is álmodozom tovább. Marad az, hogy a gimnáziumi felvételin próbálják a "léhűtőket" kiszűrni, és a szakiskolába zavarni.

4,25-ös átlag merült fel szóbeszéd szintjén, mint felvételi küszöb. Ha valaki számokat vár el, számokat is fog kapni. Ugyanez igaz a kimeneti kontrollra is: ha csak azok a gimik kapnának támogatást, ahol a továbbtanulási ráta jó, akkor kapnak is majd szebbnél szebb továbbtanulási rátákat.

Az egész koncepcióra igaz ez: ha több gyereket szeretnének látni szakiskolákban, biztosan úgy is lesz. Biztosan mindegyik megy majd gyakszira, a gimnáziumok pedig szebbnél szebb statisztikákat készítenek majd az iskolatitkárok sminkkészletével. A kormány boldogan dörgölheti majd az orrunk alá, hogy micsoda reformot hajtott végre.

Kíváncsian várom az elkövetkező egy év fejleményeit, elhangzik-e valaha a tanulók szocializációja, személyiségfejlődése, hivatásuk megtalálása. Mert eddig csak a veteránok klasszikus baromságát hallottam, meg a humán erőforrás szemléletet: tenyészteni kell több szakmunkást, mert az állomány ergya, kiment külföldre a gulya.