Ma missziós vasárnap van nálunk, katolikusoknál. Néhány éve csak ostorral tudom behajtani magam a templomba - ha egyáltalán - és ma is ahogy az első hang kijött az orgonából, éreztem, ahogy a lábam önkéntelenül a templom kijárata felé venné az irányt sietve, de önuralmat gyakoroltam.

Új papunk van, az önkormányzati választások előtt ismertem meg, Kocsis Máté egyik téravatóján prédikált, szóval képletesen a templom kriptájából indította magát nálam: gondoltam, egy középkorból itt maradt feudális lélek, aki a kegyúr gyűrűjét csókolgatja vallásos buzgalommal, nem tudván, hol az Istene, de igazából ezt nem tudhatom, és nem is az én dolgom.

Meg is lepett, hogy ma elhívta hozzánk Sebastian atyát, akinek a rajongótáborával nem nagyon tudok azonosulni, de el lehet képzelni egy Indiából érkezett hittérítőt: Ferenc pápa attitűd lengi körül. De essen szó most már a lényegről!

Sebastian atya vallásos célzattal elsütött a prédikációja végén egy székely viccet, és plébánosunk nem maradhatott alul a hívei előtt, rögtön ő is hozzátette a maga humorbombáját, ami egyébként nem volt kínosan rossz. Maga a csattanó vasárnap reggelre pont elment, ilyenkor az ember még nem akar fuldokolni a röhögéstől. Viszont az időzítés volt igazán zseniális. Missziós vasárnap van, ilyenkor a hittérítőkről esik szó, és arról, hogy nekünk kellenének hittérítők igazán, nem a spirituális óceánban fürdő bennszülötteknek. Életem második felében egészen közelről sikerült megtapasztalnom azt, hogy akár az is előfordulhat, hogy egy jó katolikus a fóbiáit a Bibliával támasztja alá, és a pokoltól való vallásos félelmében még arra sem képes, hogy emberként viselkedjen embertársaival, pedig hát pont így válik pokollá az élet.

Mindegy is, a lényeg annyi, hogy a hithű buzgalom nem óv meg minket az emberi természetünktől, ahogy egy oroszlánt sem az oroszlán természetétől. Így szólt a plébános vicce:

Egy misszionárius Afrikában térített, éppen egyik faluból tartott a másikba, mikor elé toppant egy oroszlán, hogy megegye. A pap rémülten vetett keresztet, és arra gondolt, ha Isten kereszténnyé tenné az oroszlánt, megoldást jelenthetne a helyzetre. Fel is kiáltott az égbe: "Ó Uram, térítsd meg ezt az oroszlánt!" Erre látja, ahogy az oroszlán letérdel, keresztet vet, majd imára nyitja az ajkát: "Áldj meg minket Úristen, s ez adományaidat, amelyeket a Te bőkezűségedből akarunk magunkhoz venni a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen."

Robi mesélte, hogy nézett valami tévéműsort, amiben az önkormányzati választások plakátjait dugiszálták a járókelők orra alá, és nem tudták megmondani, kinek az ocsmány képét látják. Erről eszembe jutott egy hasonló dolog, hogy megkérdeztem az osztályt, ahol most a világ nagy dolgaival foglalkozunk, hogy miért sújtotta az Unió szankciókkal Oroszországot. A válasz: néma csöndben lapított egytől egyig mindegyik a padon. Az egy dolog, hogy fölfedeztem, hogyan tudok csöndet teremteni, de egyúttal el is keseredtem.

Gondolnám, hogy a média jól végzi a dolgát, és csupa érdekességet tár elénk nap, mint nap. Ha egy hír lecsengett, többé akkor sem veszik elő, ha még egyébként folytatódik a buli: mindig friss izgalmakkal kell szolgálni. Ehhez képest nem tudok mást okolni, mint a nagy információ zajt, hogy egyszerűen be sem megy a fülükbe semmi.

Négy tanórán keresztül újra meg újra visszatértem a kérdéshez, hogy miért nem mehet magyar alma Oroszországba, és végül az ötödik órán többé-kevésbé visszabüfögték a végletekig lebutított és absztrahált láncolatot: szeparatista megmozdulások Ukrajnában - orosz beavatkozás Ukrajnában - uniós szankciók Oroszország ellen - orosz embargó az Unió ellen. Hírportált egyikük sem olvas, Facebookon néha találkoznak hírekkel, de volt öt gyerek az osztályban, akik csak akkor hallanak híreket, ha beszűrődik a szobájukba a híradó. Mindezt úgy, hogy három hete feladtam nekik, hogy olvassanak gazdasági híreket, és minden óra elején átbeszéljük ezeket. Szóval az eminens gyerek felkészül, a többi két hónapos hírekkel néha be-bepróbálkozik, egyszóval olyan szintű érdektelenséget tapasztalok a világgal kapcsolatban, hogy beszarás. Gyorsan hozzátenném, hogy az óráimon 90%-os a figyelem és az aktivitás, szóval megteszik odabent, amit kérek, de a világot úgy ahogy van leszarják. Ami a világból kell nekik, az ennyi: hogyan kell pénzt szerezni. Sőt, inkább így: pénz.

Nem állítom, hogy régen ennél jobb volt a helyzet, most mindenesetre kiderült számomra, hogy semmit nem tudnak, ami kicsit is keretbe foglalja a kárpát-medencei végnapjainkat. Visszakanyarodva a plakátos ügyhöz: bármerre mész, mindenhol ronda politikusok vicsorognak rád, de egy hónap sem elég arra, hogy megjegyezd: az a cukorfalat a fideszes jelölt, az a komoly férfi a jobbikos, az a nyomorult pedig az LMP-s.

Erről ez jut eszembe:

Ma autóval mentem munkába bicikli helyett. Tanulságok:

Talán elmaradott vagyok, de csak 3 hónapja van okostelefonom. Féltem, hogy én is olyan nyomi leszek, aki társaságban előveszi, és elkezdi csekkolni a Facebookját, de szerencsére annyira mélyen belém ivódott, hogy a gépemen intézem a netes dolgokat, hogy nem használom a mobilomat többször, mint korábban. Egyedül a levelezésemben látszik a tendencia, hogy a telefon hosszú távon néhány szokásomat meg fogja változtatni. Például - és ez a poszt apropója - minden korábbinál jobban odafigyelek a hírlevelekre.

Elég fain hónapot sikerült zárni a mai nappal. A célkitűzésem az volt, hogy megnöveljem a hivatkozásokból származó forgalmat (belinkeljenek fontos oldalakra), és ezzel összefüggésben megnöveljem a Google felől érkező forgalmat. Az elsődleges reményem az volt, hogy Facebook nélkül felhúzzam 400-ra az oldalt. Sikerült. Sőt.