Rengeteg blogot olvastam az elmúlt időszakban, úgyhogy még jobban frusztrál, hogy én ilyen retró vagyok, ahogyan a sajátomat írom. A napokban valamiféle telítődés ment végbe bennem, több év, és főleg a közvetlenül mögöttem lévő néhány hét tapasztalata kezdett lecsapódni.

Úgy látom, megváltozott a világ. Amerika nem vághat már bele akármilyen háborúba, idehaza sincs semmi kőbe vésve, és a hőn szeretett internet is éli a maga életét. Néhány pontba sűrítve az én szemszögemből ezek a legmarkánsabb változások:

1. A webkettős arcok megöregedtek - vagy én.. A webkettő világa a szememben olyan volt, mint egy zsivajos játszótér, csupa önfeledt kacagó kisgyerekkel. A webhárom világa annyival másabb, hogy közelebb lépve látszódik, hogy a kisgyerekek valójában vén újságírók álruhában, és az önfeledt kacagás pedig csak jól megtervezett arculat.

2. A statisztika megölte a partit.  Nem feltétlenül a statisztikák okozták, de az egész web kezd úgy viselkedni, mint egy fizikai jelenség: megjelentek a növekedés határai, bizonyos helyek megerősödése más helyek meggyengülését eredményezik. Kicsit mintha véget ért volna a lázas éjszaka, és most a fejfájós délelőttön nézegetjük a tegnapi gázos fotókat. Egy csomó minden már ciki. Ezt a blogot például nem kalapálom és nem gondozom, mert nincs benne perspektíva. Már csak azért írok rá, mert szeretem. De ahogy elnézem a blog.hu nyitólapját, meg olvasok a trendekről, ma már a blogolás más ügy.

3. A webkettő filozófiája érvényét vesztette. Már amennyiben a felhasználói interakciót értjük alatta. Hogy blogolunk, videót készítünk, megosztjuk, kommenteljük, és szerkesztjük a Wikipediát. Kíváncsi lennék, hányan írnak manapság Wikipedia szócikkeket. Egyszerű a dolog: ez is olyan, mint mikor bejött valami új sport, és eleinte, míg mindenki bénázott, tök jó móka volt. Aztán ahogy néhányan profibbak lettek, sokan kiszálltak a játékból, és új móka után néztek. Youtube videót feltölteni sem olyan motiváló (mint régen, de azért...), megvannak a nagy csatornák, te pedig ha feldobsz egy videót, nyugodt lehetsz, hogy alapértelmezésben a süllyesztő vár rá. Ugyanígy jó érzékkel nem fáradtam a saját weblapom biztonságossá tételével, mert felismertem, hogy nem érdekli a hekkereket már az ilyesmi. (Most meg már azóta bepótoltam a lemaradásomat)

4. Nehézség egyszerűsítő bonyolítók terjedése. Mint írtam, a szememben a Joomla, WordPress, Drupal is ilyen, de van most egy új vesszőparipám. A mobil eszközökre felkészíteni egy weblapot fél napos utánajárással és váltózó hosszúságú kalapálással-teszteléssel megoldható. Ismert módszer a responsive design kialakítása, ami annyi, hogy nem pixelben adjuk meg a dolgok szélességét az oldalon, hanem százalékban. Legalább tizenöt oldalt rágtam végig, mire ezt a megállapítást végül le tudtam írni. Egy ponton majdnem fel is adtam, hogy ezt a fogást is megtanuljam, mert már mindenféle responsive design szerkesztőt, meg honlapépítő alkalmazást találtam, és teljesen az volt a benyomásom, hogy ez annyira komplex dolog, hiszen szerkesztőket is kifejlesztettek már. Lehet, hogy az én szintemen egyszerűbb volna egy szerkesztő használatát megtanulni, mint a responsive design kialakítását? Még szerencse, hogy éltem a gyanúval, hogy nem. Ezt a tendenciát azért tartom fontosnak, mert még pár évvel ezelőtt is igen sokan igyekeztek saját honlapot saját sablonnal fejleszteni. Most viszont az igazán menő dolgok már csak weblap építő cégek kezéből jönnek ki, a jellemzőbb pedig inkább a joomla-félék használata (webshopoknál pl.), ami kinyírja az innovációt. Persze nem csoda: a hagyományos weblap építő cég ötször olyan drága, mert tízszer annyi munkát végez. De kinek kell a cicoma?

5. Vírus csak pénzért. Ha vírusként terjedő jópofaságot akarsz, ma már kockázatos meghekkelni a videó számlálóját, és alig ér valamit, ha bedobod egy spamszóróba.  Nem beszélve azokról az erőfeszítésekről, amik nem csalások: apellálni a like-okra, megosztásokra. Hasztalan. A Google is és a Facebook is igyekszik rávezetni téged, hogy vírusként terjedés csak akkor van, ha fizetsz nekik.

6. Keresőoptimalizálás-mítosz. Ugyanaz a probléma: néhány SEO blog már ki meri mondani, hogy az optimalizálás leghatékonyabb eszköze a fizetett hirdetés. Ami ugye nem optimalizálás, hanem fizetett hirdetés. A Google azt ígéri az algoritmusának tökéletesítésével, hogy ha te állítod elő a legjobb tartalmat, akkor te kerülsz a találatok élére. Itt is van azonban egy trükkös rész: a minőséget az olvasók értékelése ("lábbal" szavazás) alapján is méri, magyarul ha pénzért nagy forgalmat terelsz az oldaladra (pl. Google hirdetéssel), akkor az tartósan javítja a pozíciódat.

Konklúzió. Az internet már nem is olyan mókás, mint volt. A pénz ezt is kinyírja. Mármint a mókát. A függést nem.

Anglia után itthon elég furcsa, mert olyan, mintha mindig is itthon lettem volna. :) Meglehetősen otthonosan mozgok itthon, és mivel nagyon sokmindent kellett csinálni közvetlenül a hazaköltözésnek köszönhetően, ezért arra egyáltalán nem maradt időm, hogy feldolgozzam: nincs többé Bristol. Furcsa tudatállapot, elvágólag vége szakadt az egész tervnek. Könnyedén omlott össze, mert gyufaszálak tartották a háttérben. Két dolog volt, ami miatt ennyi ideig tartottam a pózt, hogy a kölcsönöket visszafizessem és mert január óta esélyes volt, hogy kapok tanári munkát. Az ügynökségnek nem szóltam, hogy hazajövök, mégsem hívtak azóta sem, nem mintha számítana, de tanulságos.

Nagyon jól esett a nyár, az igazi hőség, a konstans dögmeleg, a forró éjszakák, a szúnyogok és a hajnalban óbégató részeg tahók. Ez a tahóság mégsem az a tahóság, amiben nyugaton volt részem, úgyhogy tényleg nem zavart ezúttal.

A munkakeresés volt az igazi izgalom a dologban, mert enyhén szólva nem volt sok spórolt pénzem Angliából. Kiszámoltam, hogy kb. egy évig kéne ott güriznem a mekiben, hogy ki tudjam fizetni a tartozásaimat, de ha itthon sikerülne bármit kifogni, nem telne sokkal több időbe, viszont jobban érezném magam a bőrömben.

A munkakeresésem borzalmas dolgokat tett számomra nyilvánvalóvá, de attól félek, hogy fölösleges leírnom, mert egyrészt jól végződött minden, másrészt a negatív részét már hallottam mástól is, olyanoktól, akik a saját kudarcaikat a rendszerre kenik. Ennek ellenére rébuszokban álljon itt az én történetem is!

Feltett szándékom volt, hogy ne legyek újra tanár, mert még nem tudtam megteremteni azt az egzisztenciát, ami egy tanársághoz szükséges. Angliában két dolgot tanultam meg: az angol nyelvet és hogy a képességeimet használni akarom. Ebből további két dolog következett. Az egyik, hogy olyan munkát keressek, amihez nyelvtudás kell, a másik pedig, hogy ki kell derítenem, mik a képességeim. Angliában ez nagyon egyszerű lett volna. Nem állítom, hogy sík hülyék, de simán megtörtént velem például ez:

én: Jó napot kívánok kedves banki ügyintéző hölgy! (hi how are you?)

ő: Miben segíthetek? (hya!)

én: Szeretnék pénzt utalni egy magyar bankszámlára. Itt van az IBAN azonosító.

ő: Én nem tudok nemzetközi utalást intézni, kérem fáradjon a kollégámhoz a másik ablaknál (sorry)

én: (magamban) Magyarországon online is lehet indítani külföldi utalást, nem kell ehhez a bankba menni, és főleg nem kell hozzá szakképzettség. Én meg tudnám csinálni, ha odaengednél a gépedhez te ostoba banki ügyintéző a sokkal magasabb fizetéseddel.

Persze mindezt mekis baseball sapkában az ember éveken át hajtogathatja, nem jut előrébb, ha olyan élhetetlen, mint én. Mikor a mekis előléptetésemet kezdték feszegetni, akkor én pont fordítva lettem: kétségbe estem, és összeomlottam, hogy idáig fajult a dolog.

Itthon, hazatérve, hogy magasabb babérokra törtem, komolyabb versenybe kerültem. A nyelvtudást igénylő munkák közül egyet sem kaptam meg, mert angolul nagyon sokan beszélnek folyékonyan, és nem tudtam villantani semmi különlegeset. Sok egyéb próbálkozásom végeredménye az lett, hogy beadtam a jelentkezésemet tanárnak. Végülis ez a szakmám, és a visszajelzések alapján (érettségi átlagok és barátságos megnyilvánulások) jó vagyok.

20 kilométeres körzetben beadtam minden szaktanári állásra a jelentkezésemet: fél- és egész állásokra egyaránt. Nem felejtettem el kiemelni a szép érettségi átlagokat, és hogy ezt egy Waldorfban sikerült kihozni (a korrektség kedvéért: csapatmunka volt). Egyetlen iskolába hívtak be. A legjobb formámat hoztam. Az igazgató és a helyettese is egyre barátságosabbak lettek az interjú alatt, és úgy váltunk el, hogy nagyon hamar visszajeleznek. Bizonyára jött utánam egy jobb jelölt, mert azóta sem jeleztek vissza. Robiról még nem írtam, ő is ezerrel munkát keresett Anglia után, és ő is beadta az önéletrajzát boldog-boldogtalan helyre tanárnak is, de nála is némaság.

Mondtam magamnak, hogy józanul kell nézni a dolgokat. Jelentkezésem egy időbe esett Balogh bejelentésével, hogy 60%-os fizetésemelés lesz (azért írom így, mert még anyám is felhívott, hogy na mit szólok... átment az üzenet, és nem került semmibe...), szóval biztosan ezermillióan jelentkeztek tanárnak. Ezen kívül reformpedagógiát folytattam, és igaz, hogy érettségiztettem is, de szigorúan véve a tanítási gyakorlatokat leszámítva nincs gyakorlatom állami iskolában. Egy évet kihagytam, ez is igaz.

Másfelől viszont kaptam egy nagyon szerencsétlenül megfogalmazott e-mailt egy másik iskolától is: "sajnos nem áll módunkban alkalmazni". Ez két értelmű. Az egyik értelme az, hogy nagyon szabatosan akart fogalmazni az igazgatóhelyettes, vagy az iskolatitkár, és ezt a hülyeséget írta. A másik értelme pedig az, amit jelent.

Addott tehát két tanár, Robi és én, akik egymással párhuzamosan jelentkeztek tanári állásokra válogatás nélkül, és csak én kaptam egy behívást, abba az iskolába, ahol a volt csoporttársam helyére kerestek embert, én pedig bőszen hivatkoztam is rá. Máskülönben néma csönd. Voltam már így, mikor pályakezdő voltam. Csak azóta letettem dolgokat az asztalra, és arra számítottam, hogy egy-két interjúra azért csak behívnak majd. Egy gyakorlott pék is így kalkulált volna, mikor pékségekbe jelentkezik

Kezdem korábbról!

2010 tavaszán egy napsütötte vasárnap délelőtt, a 8 órai mise után becsöngetett hozzánk volt cserkészparancsnokom és őrsvezetőm, hogy jött a kopogtatócédulákért. Míg én kitöltöttem a saját nevemre és nem az övére (mégiscsak vasárnap volt!), szüleimnek bőszen ecsetelte, hogy a Fidesz győzni fog, és elszámoltatással kezdik. Ez volt akkor a hangulat, én is reménykedtem abban, hogy a Fidesz majd helyreállítja a bíróságok függetlenségét és tisztaságát (mintha nem történelem szakon végeztem volna...), de akkor is zavart már ez a szó, hogy elszámoltatás. Az elszámoltatás önbíráskodás, az elszámoltatás erős különbségtétel a mi falkánk és ő közöttük, az elszámoltatás megelőlegezett önigazolás, az elszámoltatóktól félni kell, az elszámoltatók biztosak a dolgukban, az elszámoltatók az Úr angyalai lángoló pallossal.

Így nem lepett meg idén a trafikmutyi, nem lepett meg a földtörvény, nem lepett meg az oktatási törvény. Nem lepett meg, mikor az alternatív iskolákat elkezdték szopatni rögtön 2010-ben. Az államosított iskolák, a Klebelsberg IK létrehozása és üzembe helyezése pedig... A KIK-et azért hozták létre, hogy kontrollálja az iskolákat. Ha bárki - beleértve engem is - azt hitte, hogy a KIK létrejötte csak az államot veti vissza fölösleges giga-feladatokkal, és csak egy egyszerű gumicsontja a vidéki konzervatívoknak, az valószínűleg tévedett. Én mindig idegenkedtem a baloldaltól, de egy percig sem tapasztaltam, hogy emiatt én labdába sem rúghattam volna 2010 előtt. Ezért tekintettem a Klebelsberg IK-re úgy, mint egy faszságra, nem többre. Közben meg mégis mi a zsákot csinálna egy ekkora kontroll szerv, ha nem kontrollálna? Lehetőségük van kizárólag fideszes tanárokat felvenni, de egye bassza, fölvesznek néhány ballib mócsingot is? És bárki kaphat trafikot is? Naugye!

Múlt héten kirúgták az X-faktoros hörgős szolfézstanárt a zeneiskolájából Miskolcon, amire lehet azt mondani, hogy az igazgatóság a tévét nézve döbbent rá, hogy alkalmazottuk rossz értékeket közvetít, de azt is lehet mondani, hogy a megdöbbent igazgatóság hétfőn olvasta emailben, hogy a KIK új tanárt vett fel a hörgős csaj helyére. Én biztos vagyok benne, hogy politikai alapon megválogatják az embereiket. Válogassák csak. A férgese úgyis kihullik egy-két év alatt: aki mutyizással lesz tanár, aligha fogja megtalálni a számítását ebben a szakmában, és hanyatt-homlok menekül majd. Hiába emelték meg vonzó hat-hétezer forinttal a fizetést.

A szomorú az, hogy nem lehetek biztos abban, hogy én azért nem kaptam lehetőséget iskolákban, mert politikailag nem vagyok elkötelezett, vagy mert Waldorfban tanítottam, vagy mert angliáztam egyet, vagy mert nem olyan vagyok. Simán lehet, hogy egyszerűen csak vannak nálam sokkal jobbak, simán rám lehet mondani, hogy nem kell egyből ezt az ízig-vérig nemzeti kormányt gyaláznom a saját kudarcom miatt.

Egy biztos, hogy kaptam munkát máshol: én lettem a kevés bölcsész-webprogramozó kóklerek egyike, ráadásul egy szerkesztőségben, szóval Kánaán (római katolikus értelemben!). Szóval... Anglia után bele a sűrűjébe egyből!

Attól tartok a sok bristoli tapasztalat megy a levesbe, mert egyszerűen olyan ritkán jutok el a blogig, hogy addigra már más fejleményekről kell írnom.

Mikor Angliából hazajöttünk, számoltam azzal, hogy augusztusban már dolgozni fogok, de ettől még meglepett, hogy tényleg sikerült összehozni. A sors iróniája, hogy az új munkahelyemen sem a friss angoltudásomat, sem a korábbi tanári tapasztalatomat nem használom, hanem egy harmadik oldalamat, és azt hiszem ha ezt így folytatom, hatvan éves koromban írhatok egy könyvet "A világ munkái" címmel. Nővérem szerint karrier-öngyilkosságot hajtottam végre, de mit lehet tenni, én jelentkeztem egy csomó tanári állásra, egy helyről hívtak be, az nagyon jól sikerült, de aztán nem kaptam értesítést onnan sem. Kész szerencse, hogy a mostani állásomra is jelentkeztem, különben most jó nagy szarban lettem volna...

Az új állásom pedig fogalmam sincs mi, de pont passzol rám: webes mindenes vagyok. A helyzet nem könnyű ennek ellenére, vagy pont ennek köszönhetően. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy melyik feladatnál fogok öt órát szöszmötölni - ma is egy órába telt egy menüsor betűit kicserélnem - és melyik feladat megy majd nagyon könnyen.  Ez pedig a főnökömet nagyon szomorúvá teszi. Mivel ez nem egy angol munkahely, ezért többet nem is írok erről.

Legnagyobb feladat számomra az, hogy megbarátkozzak a Joomlával, csakhogy itt már érzelmek is belekavarodnak a képletbe, úgyhogy nem egy szimpla tanulási folyamatról van szó. [csak hogy követhető legyek: a Joomla egy tartalomkezelő rendszer, amit azért fejlesztettek ki, hogy bárki lehessen a saját honlapjának tartalomkezelője különösebb előképzettség nélkül] Én sokkal egyszerűbbnek tartom a "klasszikus" honlapokat, és joomlával csak egyszer dolgoztam, még az egyetem alatt, szóval nem is igen értek hozzá.

Annak ellenére, hogy ez a web egyik olyan szeglete, ami a legtöbb embert nem érinti, szerintem igen tanulságos jelenség. Egy weblappal három alapműveletet hajtanak végre: olvassák, tartalommal töltik fel és alakítgatják. Általában ha egy honlap kész, akkor egy-két évig hozzá sem nyúlnak, az olvasás nem a tulajdonos legnagyobb baja, marad hát a tartalomkezelés, amit meg kell oldani. Jogos az igény, hogy a webes szakemberek dolgozzanak már ki olyan dolgokat, amikkel könnyebb a munka, de szerintem a Joomla születése teljesen elhibázott dolog. Egy jól kitalált "hagyományos" (szerintem csak nálam hagyomány ez) weboldalon 3-4 lépésből megvan a tartalomfeltöltés, viszont meg kell hozzá tanulni a szövegformázás "bennfentes" módját, mégpedig a <html> tagek használatával. Szerintem ezt mindenki ismeri, de ilyesmiről van szó, hogy ha entert akarok a sor végén, akkor odaírom azt a taget, hogy <br />

Tulajdonképpen ezen kívül még 5-6 jelölést kell tudni ahhoz, hogy a legáltalánosabb szövegformázásokat elvégezhesse az ember - nyilván körülményesebben, mint mondjuk egy blogfelületen, vagy a Wordben. Minden más már csak rémisztő helyeken történő beillesztés, másolás, fájlelhelyezés. Érthető, hogy ha ehhez már végképp nincs önbizalma a hétköznapi embernek, úgyhogy az egyik honlapomon, ahol nem én vagyok a szerző, létre is hoztam egy nagyon okos szisztémát, amivel pusztán oké gombok nyomkodása, meg szövegírás révén jön létre a bejegyzés. Azt gondolom, a Joomlának sem kéne ennél többet csinálnia, és akkor egy nagyon hasznos dolog lenne. Akkor megkímélné az embert attól, amitől eredetileg akarták megkímélni: a bonyodalmaktól.

Viszont azok az emberek, akik Joomlát használnak a honlapjukon, tipikusan azok az emberek, akik majd maguk tudják (mint pl. én), és természetesen nem elégednek meg a szabványos megjelenéssel, amit a rendszer alapjáraton biztosít. Az is igaz, hogy már az olyan alapvető tennivalók, mint egy főmenü elkészítése is olyan nyakatekert, hogy a fórumokon köt ki a legtöbb kezdő. "Tök kezdő vagyok Joomlából, hogyan kell a főoldalt beállítanom?" - ezt ma olvastam, mert nagyjából ugyanezt a mondatot írtam be a Google-ba jómagam is. (1. példa)

Ha a színeket szeretné az ember átállítani, kutatómunkával kell kezdenie, és szerencsétlenkedéssel folytatnia. Ma futottam bele egy olyan dologba, hogy a főmenü színét szerettem volna megváltoztatni, de mivel ezek ugye linkek is egyben (oldalon belülre mutatnak, de attól még sima link), ezért az alapjáratos stílusát az egyik helyen tudtam szabályozni, a linkséggel összefüggő dolgokat pedig egy egészen más fájlban, más név alatt. (2. példa)

Egy komolyabb dolog esetén pedig teljes a káosz. Szeretnénk, ha a korlátozott hozzáférésű cikkekhez az előfizetésen kívül máshogyan is hozzá lehessen férni, és erre van egy megoldásunk. Elődöm meg is programozta a dolgot, rám várt a dicső feladat, hogy pontot tegyek az i-re. Tegnap teszteltük a rendszert, csodálatosan működött, de ma észrevettem, hogy a program azokat a tartalmakat is leblokkolja, amik eddig szabadok voltak, mert a joomla számára sokkal körültekintőbben kellett volna megfogalmazni a korlátozást és annak különféle feloldási lehetőségét. (3. példa)

Erre a három példára kapásból tudom a megoldást a sima honlapok esetén.

1. írok egy menüt, ellátom linkekkel. A főoldalra olyan dolgokat hívok be, vagy írok bele, amit csak akarok. Beleírom, és kész.

2. mivel magam raktam össze a honlapot, ezért tudom, hogy mit hol szabályoztam. Ha nem én raktam össze, akkor is könnyedén megnézem, de abba most nem megyek bele, higgyétek el, hogy iszonyatosan egyszerű kideríteni.

3. Ebbe sem megyek bele túlzottan, de ha előrelátóan rakták össze a honlapot, akkor raktak bele "nyílásokat", ahol nagyon könnyű extrákat belepakolni, ha viszont nem raktak, akkor is az ember programoz valami okosat, aztán kész.

Aligha győztem meg ezzel bárkit is arról, hogy a Joomla milyen körülményes, de attól még lehet nekem hinni: az történt, hogy akartak adni valami egyszerűbbet az embereknek, de annyira felhasználóbaráttá tették, hogy ha az ember nem felhasználó, hanem szerkesztő, akkor térképpel meg iránytűvel kell belevágnia a feladatba. Meglátásom szerint a Joomla annyira nem felhasználóbarát, hogy egy olyan bölcsész, aki csak félrenéz az FTP szó hallatán, ő is tudná telepíteni magának. Nekik maradnak a blogok. Ha viszont ennyit már tud az ember, akkor ennél még többet akar tudni, mi van a motorháztető alatt, és annyival sokkal körülményesebb a dolog, hogy egyszerűen nem értem, miért használják ennyien.

Klasszikusan webáruház-tulajdonosok írják tele a fórumokat kérdésekkel, és olyan mutatványokat kénytelenek végrehajtani a cél elérése érdekében, hogy csak fogom a fejem, hogy ezt mennyivel egyszerűbb lett volna mondjuk sima php-ben... Egyszerűbb? Pedig a Joomlának kéne egyszerűbbnek lennie. Kicsit olyan, mint mikor az ember vesz egy öltönyt, ami nem jó rá, úgyhogy itt-ott megbontja, ott visszavesz belőle, kiszedi a válltömést, de akkor meg már nem áll úgy, úgyhogy visszateszi, de nem az egészet, aztán egy plussz gombra lenne szükség, de nincs ugyanolyan, úgyhogy akkor az összes gombot lecseréli, és fölvarr annyit, amennyi kell, vállban jó, de derékban túl bő, úgyhogy akkor ott beveszik, csak akkor meg a zseb néz ki hülyén, úgyhogy akkor azzal is kezdenek valamit. Ezzel szemben a szabó leveszi a méreteket, szab, varr, és kész.

Következő alkalommal a programozási nyelvek közti kalandozásaimról írok majd... Szép is lenne. Nyugalom, valószínűleg Karácsonykor lesz időm újra blogolni!

UTÓLAGOS HOZZÁFŰZÉS: kis logikával persze hamar rá lehet érezni a Joomla összerakásához, és ahhoz tényleg nem kell webprogramozói tudás. Ezt hozzá kell tennem. Viszont akkor is idegesítő az érzés, hogy meg van kötve az ember keze, és mindent úgy kell megoldani, ahogyan a joomla logikája diktálja.

Igen különös mendemondával találkoztam: a Nógrád megyei Maconkán egyszer az égből egy emberfej nagyságú aranygömb esett le a porba. A neten egy jobbikos oldal foglalkozott az esettel elsőként, és most a palóc világtalálkozó apropóján a netfolk.blog.hu is átvette ugyanazt a szöveget.

A mendemondával kapcsolatban néhány dolog igen különös. Az egyik, hogy az információ egy mondagyűjtésből származik, mégpedig Bosnyák Sándor gyűjtéséből, aki Csizmadia István hagyományos mesemondó révén rögzítette, hogy egyszer egy aranytárgy leesett az égből, erről értesítették a csendőrt és a földesurat, ők fölküldték Pestre vizsgálatra, a falubeliek pedig megpróbálták értelmezni az esetet (eredmény: Maconka a világ közepe). Magát a mondát nem sikerült elolvasnom, ugyanis ez egyedül a Palóc Múzeumban lelhető fel, a kéziratok között, máshol hiába keresném. Nincs mese, Balassagyarmatra kell utazni!

A másik különös dolog ebből jön: ez egy olyan monda, ami a modern korban keletkezett, és egy olyan eseményről szól, amit feltételezésem szerint nem csupán a palóc mesemondók, hanem a sajtó is megörökített.

A jobbikos összefoglaló szerencsére elég sok konkrétumot tartalmaz, lehet tudni, hogy Marsó Pálnak hívták a csendőrt, és lehet tudni, hogy a lehullott tárgy tiszteletére 1913. júniusában szent János szobrot avattak.

Aranygömb nem minden nap hullik le az égből, úgyhogy feltételezhetjük, hogy legalább a helyi újságok - két cipőkrém reklám között - említést tettek a dologról. Marsó Pál később, a Horthy-korszakban vitézi rangot kapott, így vannak róla egyéb adatok, és '56-ban idős emberként csoportot szervezett a környéken, tehát a belső elhárítás is vezetett róla aktát. Így könnyen kideríthető, hogy Marsó Pál 1910. június 1-től kezdte meg csendőri feladatait Maconkán, tehát az aranytárgy hullása ennél korábban nem történhetett. 1913 júniusában pedig már a tisztelet-szobrot avatták, úgyhogy annál később sem pottyanhatott semmi.

Eléggé érdekelt a dolog, úgyhogy átugrottam a tarjáni levéltárba, és átnyálaztam az archívumot: Nógrádi Hírlap, Pásztói Hírlap, Salgó-Tarján és Vidéke. A Pásztói Hírlapban hiába kerestem nyomát a furcsa esetnek, mert az öngyilkosságokon és a kocsmai verekedéseken kívül csak a távíróhálózat kiépítésének csúszásáról cikkeztek, a hatósugár egyébként is csak Tarig és Hatvanig terjedt, nevezhetjük "alföldi" beállítottságnak a figyelmet, nem foglalkoztak a hegyi népek ügyeivel. A Nógrádi Hírlappal az a baj, hogy Maconka akkoriban Heves vármegyéhez tartozott. Mivel a mennykőről közelebbi dátumot nem tudtam, ezért a szoboravatást kerestem, de arról nem volt szó. Kiderült viszont egy fontos dolog: 1910. júniusában látható volt a Halley üstökös, amiről az újság feljegyezte:

"A Halley üstökös esténként tíz óra tájban rendszerint látható a nyugati égbolton. Magja elég jól kivehető, csóvája azonban nagyon halványan látszik. Még mindig sok nézője akad." (Nógrádi Hírlap, 1910. június 5.)

A Salgó-Tarján és Vidéke hihetetlenül izgalmas olvasmány volt, és írt is Maconka környéki dolgokról, de az 1910-14 közötti időszakból pont hiányos az archívum. Vándorcigányok letelepítése, feminizmus, amerikai kivándorlás, japán előretörés, tari legények kocsmai verekedése a hadgyakorlatozó bakákkal, elmebeteg leány kórházba vitele, öngyilkosságok, családi tragédiák (a bakter 11 éves fia lelőtte magát, mert 1 napos elzárásra ítélte az igazgató), örömök (új lakóval bővült Salgótarján: Lipcsét, New Yorkot, Liverpoolt, Buenos Airest és más nagyvárosok asztalosműhelyeit megjárt nógrádi asztalos tért vissza). Egyszóval: a lapszemlém nem hozott sok eredményt.

A dolognak ennek ellenére néhány egyszerű lépéssel a végére fogok tudni járni. Eleve, a hipotézist már fel lehet állítani.

A) A mendemonda szerint Marsó Pál frissen kezdett csendőr volt, mikor a dolog lehullott az égből. Pont Marsó Pál beiktatására esett a Halley üstökös áthaladása, ami azért figyelemre méltó, mert az üstökösök törmelékeket hagynak maguk után. Ha ezt a törmelékzónát éppen keresztezi a Föld, akkor a nagyobb darabok be is csapódhatnak. Van a meteoritoknak egy érdekes fajtája, mikor a vas közé olivin vegyül, és ettől a meteoriton át tud hatolni a fény, maga az olivin sárga színű kristály, tehát természettudományi szempontból nem kizárt, hogy éppen összejött egy ilyen tünemény 1910 júniusán. Sárga meteorit - aranysárga - és emberfej nagyságú, ami tekintélyes méretű egyébként, az emberek nyilván az ismert formákhoz és anyagokhoz kötötték az ismeretlen jelenséget. Gömb az égből, és kész. Emberfej nagyságú. Olivin tartalmú, sárgás kristályokat tartalmazó mennykő? Frászkarikát! Aranygömb. Elképzelhető, hogy a helyiek még mennykőről beszéltek, de a szomszéd falunak már aranygömböt mondtak.

Ennek az igazolásához meg kell győződni arról, hogy a Halley üstökös keresztezte-e a Föld pályáját (hullhatott-e a törmelékéből a Földre), illetve hogy lehetséges-e, hogy belőle olivin tartalmú meteor váljon ki. Legalább ennyi, és még ekkor sem biztos.

B) Fej nagyságú, szabályos aranygömb hullott le az égből 1910 és 1913 között.

Ennek igazolásához át kell nyálazni a Heves megyei hetilapot, illetve meg kell nézni a Nemzeti Múzeum tárgyfelvételi jegyzékét, mert elég sanszos, hogy oda küldték fel vizsgálatra. Valószínűleg a tárgy elpusztult, vagy ellopták a háborúk alatt, de a leltári nyilvántartásból aligha törölték ki. Másik tippem lenne még a Földtani Intézet.

Fontos volna még a monda teljes verzióját megismerni (Palóc Múzeum Néprajzi Adattára, 1970., kézirat), hátha több konkrétumot meg lehetne tudni, ami alapján célirányosabban lehetne az újságokat böngészni.

Ha nem csak a rivalizáló falusi nagyzolásnak köszönhető az aranygömbről szóló híradás, akkor páratlan szenzációt sikerül leporolni, ha viszont "csak" meteorit becsapódásról van szó, az se kutya. (A feljegyzett becsapódások között ugyanis nem szerepel, tehát új adat lenne) Az izgalmat csillapítandó meg kell jegyeznem, hogy egy emberfej nagyságú meteorit még csak krátert sem üt a felszínen, tehát az, hogy nyoma sincs ilyenek ma Maconkán, az nem magyaráz meg semmit.

Pár hét múlva Pesten folytatom a nyomozást :)

1. Kegyelmet kaphat Alan Turing, több évtizeddel a halála (1954) után, aki a kényszerkezelése során halt meg az ötvenes években.

2. A férfi választhatott a börtünbüntetés és a kasztrálás között, miután bűnösnek találták homoszexualitás vádjában. 

3. A Magyar Királyságban 1878-ban került a büntetendő cselekedetek közé a Csemegi-kódexben. Mint vétség, nem mint bűn. Büntetés: 1 év fogház szabHATÓ ki. Erőszak esetén 5 év fogház. 1961-től a Magyar Népköztársaságban csak az erőszak és a kiskorúval folytatott légyott maradt büntetendő, ahogy az akkori igazságügy-miniszter érvelt: a jelenségtől a leggondosabb terápia sem segít megszabadulni, viszont a büntetés zsarolhatóvá teszi az érintetteket.

4. Angliában és Walesben a Wolfenden-jelentés hatására 1967-től nem büntették többé a két férfi kapcsolatát, ha nem volt jelen más személy. Ugyanezt Skóciában 1980 óta, Észak-Írországban 1982 óta nem szankcionálják.

Gazdagabbak, nem fejlettebbek.