Bárki, aki úgy látja a világot, ahogyan én, nem kis aggodalommal nézi a kampányt. Nyugodtabban tudnék aludni, ha biztos lehetnék abban, ha néhány alapvető fogalomra a választópolgárok tudnák a választ, vagy legalább elgondolkodnának róla. Azt gondoltam, az ellenzék majd felteszi ezeket a kérdéseket a plakátjain, de csalódnom kellett: úgy néz ki az LMP-től a Jobbikig minden párt számára a parlamenti választás egyetlen értelmezhető üzenete a "sokkal jobb többet!" jellegű sűrű köd.

Mintha nem lennénk túl egy társadalmi megrázkódtatáson: senki sem számol azzal, hogy valaha is felzárkózunk anyagilag a Nyugathoz. Mintha nem lenne gond a törvényhozás előkészítettségével. Mintha nem lenne gond a bírói hatalom függetlenségével (azóta sem!). Mintha nem csuknák le a hajléktalanokat. Mintha nem csaltak volna az ajánlólistákkal. Mintha nem lenne gond a tömegtájékoztatással.

Nem attól félek, hogy a Fidesz fog győzni. Attól félek, hogy a Fidesztől az MSZP-n át az LMP-ig senki sem érti mit jelent az: képviselni. Attól félek, a szavazni készülők nem értik, mit jelent: kirekesztés. Attól félek, senki sem fogja érteni, miért érték a független bíróság. És így tovább.

Nagyjából ezeket a gondolataimat próbáltam tárgyilagossá tenni ezeken a kártyákon:

Nagyjából mostanában telik le a 8. hónapom Magyarországon, amit azért tartok számon, mert kb. ennyit voltunk Angliában. A két város teljesen összehasonlítható, mert mindkét városban tartozással kezdtem és munka nélkül, a nyelvtudás pedig egyik helyen sem volt akadály. Mikor igent mondtam az Anglia-ötletre, nagyjából azt gondoltam, hogy jó lesz, jóllakott leszek, kifizetem a tartozásaimat, idővel vállalkozást indítok, és valóra váltom a régóta csiszolt terveimet. Anglia előtt Magyarországon zsákutcában éreztem magam, és ha most is annyit keresnék, mint akkor, akkor most is zsákutcában érezném magam.

Az összehasonlítás előtt csak még egy gondolat. A kiutazás előtt nem sokkal olvastam a határátkelő blogon egy okoskodást, hogy igazából nettó 180-220.000 fölött már egyáltalán nem éri meg kimenni Angliába. Akkor teljesen felbosszantott az a poszt, persze ha annyit hozzátettek volna, hogy a többség nem ennyit keres, akkor nem lett volna olyan frusztráló olvasni, hogy itthon jobb élni, mint Angliában. Elkeseredett voltam, és szükségem volt az Anglia-mítoszra.

Anglia előtt is jártam külföldön, szóval odakint nem ért különösebb meglepetés és hidegzuhany. Alapvetően úgy voltam vele, hogy nem lesz sokkal jobb, de tudok majd félretenni, és ez SOKKAL jobb lesz, akkor is, ha alja munkát kell végeznem éveken át. Nézzük tehát, Bristol vs. Budapest

Abban biztos vagyok, hogy agilisabbá tett a külföld, tehát ha nem megyek ki, akkor most nem írom azt, hogy vannak itthon kilátásaim. És abban is biztos vagyok, hogy aki csak teheti, próbálja ki magát külföldön. És még abban is biztos vagyok, hogy minden eset egyedi eset. Kinek hogy alakul odakint, az egyéni sorskérdés. Attól függ, kinek hol van dolga. És még abban is biztos vagyok, hogy befutni külföldön csak itthonhoz képest lehet. És hát egyedi eset minden kimenetel. Járhat bárki úgy, mint mondjuk egy Antal Nimród, és járhat bárki úgy, mint én, hogy inkább hazajön. Ennyi. Azt hittem igzalmasabb lesz az össehasonlítás.

Mikor írtam utoljára történelmi témájú posztot? Ugye? Én sem tudom. Érdekesen jártak viszont a gondolataim, mert Karácsony tájékán belefutottam egy dologba, megtudtam, hogy az ószövetségi próféták nagy részét az Iszlám is tiszteli. Ebből kiindulva rövidesen elméletet gyártottam, és pár hétre rá lett egy magántanítványom töriből is, aki pedig a legutóbbi órán azt mondta, hogy ez a kora középkor téma neki teljesen sötét. Neki is. Én pedig elkezdtem összeszedni neki a korszak vázlatát, és ekkor összeértek a gondolatok. A történelem nem úgy volt. Hát hogy volt? Szó sincs barbár invázióról. A Római Birodalom összeomlásától a keresztes háborúkig mindenben ott a vallásháborús vonal. Kifejtem izgalmasan azonnal.

Amit az óévben nem akartam elkiabálni az volt, hogy megpályáztam egy magántanítói állást. Afrikába kellett volna menni egy magyar családdal, és már a magántanítónál megragadott a dolog, az Afrika szó pedig nem szorul magyarázatra: még fizetnék is, hogy mehessek. Tegnap értesítettek, hogy a három utolsó körös jelentkező közül nem engem visznek, úgyhogy most már mindegy. A dolog gondolatától is belázasodtam, de most mégsem vagyok csalódott, mert ez jól észrevehetően egy sorsesemény lenne bárki számára, konkrétan az egész életét megváltoztatja annak, aki megkapta az állást. Úgy értem ezt, hogy sorskérdésekben nem érdemes erőszakoskodni, és egyébként sem minden arany, ami fénylik. Igaz, ebben az állásban nem sok kifogásolható dolog volt, a család rokonszenves volt, a kaland páratlan, a munka jutalomfalat, a fizetés nagyvonalú.

Ennek ellenére, hogy ez a munka nem jött össze, tegnap felmondtam a munkahelyemen, ami iszonyat kínos volt, mert bár megindokoltam, de a főnököm ezeket lesöpörte, hogy hát ezeken lehetett volna változtatni, én meg nem tudtam megfogalmazni, hogy ezzel én miért nem foglalkozom. Elég szánalmas voltam. Úgyhogy nem megkönnyebbülve jöttem ki az irodából. Persze a tény az tény, hogy elmegyek a cégtől, csak hát kínosnak ígérkezik a felmondási idő.

1.

2013. január - a Smart Teachers ügynöke a 2012. októberi levelemre reagálva felvette velem a kapcsolatot, és a hónap végén már interjúra került sor, aminek a végén egyből szerződést írtam alá. Márciusra jövendölte az ügynök, mikor nagyjából munkába fogok állni mint angliai tanerő. Madarat lehetett volna fogatni velem. Három hónappal a kiutazás után hirtelen kitisztult az ég, és úgy tűnt hogy minden kicsit jobban alakul, mint ahogyan otthon becsültük.

2.

2013. február - Maliról kutattam. A zenék, amiket közben találtam, meg amiket abban az időszakban álmodtam, elhitették velem, hogy iszonyat jó dolgok fognak idén születni. Decemberre lett is egy csodaszép unokahúgom...

3.

2013. március - a Smart Teachers ügynöke felhívott az ebédszünetemben (saját Big Tasty-t ettem), hogy hamarosan jön az első megbízás. Bementem a személyzeti vécébe, és fülig érő szájjal a tükörbe ordibáltam, hogy eljött a szabadulás napja, viszlát meki! Ugyanebben a hónapban vettem országúti bicajt, amivel sokkal könnyebb lett az élet. 

4.

2013. június - Bath-ba mentünk, hogy tárgyaljunk Krisztával a betársulásról. Egy palacsintázója-kézművesboltja volt, de hazakészülőben volt, és valakinek át akarta adni a boltot. Valakinek, aki kivásárolja. Annak ellenére, hogy egy vasunk sem volt, egészen közel kerültünk ahhoz, hogy Kriszta ránk bízza az üzletet. Bath Angliában olyan, mint Kőszeg nálunk. Az ország legszebb városa. Palacsintázót vezetni ott nagyjából olyan gondolat volt, mint arról álmodozni, hogy saját lapátkerekes gőzhajóm van a Mississippin. Máig beleborzongok, hogy milyen jó lett volna, de jobb kezekbe került a bolt, a bristoli barátaink kezébe.

4.

2013. augusztus - Behívtak állásinterjúra a mostani munkahelyemre. Kínos volt, hogy két jelölt már a célegyenesben volt két hetes próbamunka utolsó napján voltak, mikor a főnököm behívott engem is egy kétórás próbamunkára. Amit ebből leszűrtem, az később mind beigazolódott, de akkor is örültem ennek a munkának. Gazéta-szempontból.

5.

2013. december - Erről csak annyit, hogy "nem semmi". Majd 2014-ben bővebben.