1. Mikor kiköltöztünk Angliába, az indulótőkénk felét benyelte az első főbérlőnk (Erika).

2. Most, hogy hazajöttünk, ez a főbérlőnk is benyelt 80.000 forintnyi pénzt tőlem, pedig körültekintő voltam.

3. Egy hónapja késik az utolsó fizetésem.

Azt hiszik, Afrika vagyok. És működik!

Angliából való hazatérésem másnapján (pont egy hete) botlottam az első dohányboltba, és ekkor tudatosult bennem, hogy máshol nem lehet cigit venni. Csak ott. És ki nyithat ilyen tuti boltot? Röhej.

Ezen a napon biztos voltam abban, hogy olyan szinten nincs a tömegnek koncepciója a jövőről, hogy az kétségbeejtő. Ha lenne, akkor felismerte volna, hogy a Nemzeti Dohányboltban nem a trafikmutyi a legvérlázítóbb, hanem az a természetesség, amivel kicsavarják szabad állampolgárok (vállalkozók) kezéből a megélhetésüket. Ezen a napon tudatosult bennem, hogy államosítottak egy kereskedelmi területet, és az államosítás pont az ellenkezője annak, amit én a jövőtől szeretnék. Elfogadhatatlan, hogy egy párt kitalálja azt, hogy államosítják (pártosítják) a dohánykereskedelmet, néhány hónap leforgása alatt, és senki sem tüntet országosan. Most persze már késő, de engem sokkolt Anglia után, még úgy is, hogy Angliát nem tartom követendő példának. És ahogy olvasom az újságokat, úgy látom a többieknek is még csak most kezd leesni, hogy a trafikmutyi harsogása helyett talán országos bojkottot kellett volna hirdetni a rablás ellen. Mittudomén összefogni a régi dohányárusokat (Spartól a trafikig), és kijelenteni, hogy továbbra is árulunk dohányt, mert a kurva anyád. Vagy élőlánc a Parlament körül, vagy nem tudom.

Mert egy dolog jutott egyből az eszembe (hiába, Nagybátonyban történt a sétám): mikor 1946-ban államosították a bányákat (Rákosi-diktatúra és a kommunizmus építése csak 1949-től volt), ezek szerint elképzelhető, hogy akkor, 1946-ban sem szólt senki egy szót sem. Hát a bánya végülis nemzetstratégiai dolog, kezelje csak az állam, vagy valami ilyesmit mondhattak. Csak 2013-ban pontosan tudjuk, hogy a magántulajdon bármilyen szintű sértése fölött szemet hunyni egyet jelent a zsarnokság megerősödésével, megerősítésével. Engem nem érdekel, mennyire szarul szerepel a Fidesz a közvéleménykutatásokban, mindegy, hogy ki költözik be a választások után a miniszterelnöki rezidenciába, a házat átalakították már, és egy lakócsere aligha véd meg minket az időzített bombáktól. Ami megvédhet, az a tudatosság, és annak megértése, hogy a magántulajdon megsértése a nemzetet kockáztatja, és nincs semmi kifogásnak helye. Arról nem is beszélve, hogy 1946-ban a kommunistáknak sem volt reális esélye arra, hogy bármelyik választáson kétharmadot szerezzenek, mégis szereztek, mégis 3 évvel később már tépdesték az emberek körmeit a Hon Gyulák az Andrássy 60-ban, mégis volt padlássöprés, rekvirálás, internálás. Recsk. Mindössze 3 évvel azután, hogy Rákosiéknak nem volt reális esélye alulról nézve. Mert felülről nézve világosak voltak az erőviszonyok: lehet, hogy a közvélemény szélsőségesnek tartotta a kommunizmust, de a szovjet felszabadító csapatok készen álltak megadni minden támogatást. Lehet, hogy most is van valami láthatatlan kéz, lehet, hogy nincs, de nem is fontos, nem vagyunk kiszolgáltatott emberek, bármikor nemet mondhatunk a hülyeségre.

Azt akarom csak kihozni az egészből, hogy félelmetes mennyire elsiklott a figyelem a Dohányboltok valódi problémája fölött. Nem tudhatjuk a jövőt, nem tudhatjuk, Orbán Viktor gyökér, vagy zseni, nem tudhatjuk, hogy győz vagy veszít a Fidesz 2014-ben, mindössze annyit tudhatunk, hogy lopni bűn. Annyit tudhatunk, hogy szabad emberek legális vállalkozásait nem csavarhatják ki semmilyen indokkal a kezükből, létezhet felvásárlás, kárpótlás, de lenyúlás nem. Nem kell tudnunk semmi többet, nem kell a jövőbe látnunk, hanem egyszerűen ezt kellett volna megtiltanunk a minket szolgáló országgyűlésnek! Van szavunk, bármikor mondhatunk nemet!

Angliában sok olyan dolog történt, amiről nem volt időm vagy kedvem írni, de utólag mégis fontosnak tartom, hogy a blogomhoz hű legyek, és említést tegyek róluk. Első ilyen, hogy a Trónok harcával hogy jártam. Nem mondom, hogy a legfontosabb dolog, de kezdjük azzal, amiről könnyű írni.

Kollégám Big Bird, a 2 méter magas madárfejű modoros mekis munkatársam olvasgatta szüneteiben a Trónok harca könyvet, aminek hatására eszembe jutott, hogy annak idején belekezdtem már a sorozatba, csak az első részen elaludtam, és utána meg már nem volt kedvem újra elkezdeni. De most valahogyan Anglia meghozta az étvágyamat egy ilyen dologra. Nem vártam nagyszabású dolgokra: trónok harcolnak egymással, sok újdonságot egy igazi történelemtanár nem vár ilyentől. Ennek ellenére lekötöttek a cselszövések, úgyhogy néztem egyik epizódot a másik után.

Ugorjunk is egyből az évadzáró epizódhoz, amitől hangos volt a sajtó egy hónappal ezelőtt: mikor kinyírták lady Starkot, Robot, a feleségét, meg a farkast. Ebben az epizódban két dolog vált világossá előttem: a sorozat alatt végig érzett gyanúm, hogy a cselekményszálak csak elködösítik a film valódi közölnivalóját: a mészárlást, a másik dolog pedig, hogy ez egy végtelen történet. Részletesebben!

1. Mészárlás

Van a Wire/Drót, ahol a rossz fiúk folyamatosan eltesznek valakit láb alól, és ez csak kiemeli a fontosságát annak, hogy a nyomozócsoport minden támogatást megkapjon. Az embert nyilván csiklandozza az erőszak, de a lelke is megkapja az álszent feloldozást, hogy valójában a részeges McNulty nyomozónak drukkol, nem a gengsztereknek. Zseniális sorozat. Ezzel szemben a Trónok harcában mindenki kezéhez vér tapad, mindenki az emberiség söpredékének válogatott gennye, kivéve a Stark családot, amiből a 3. évad végére alig hagynak valamit, de eddigre már egyébként is azt gondoltam róluk, hogy szolgájuk, Hodor mind közül a legokosabb. Tehát igazából az volt végig, hogy mindenféle kétes értékű szereplő céljait követhettem nyomon, miközben derekasan ontották a vért, vagy estek túlzásokba, és a 3. évad végére már alig maradt valaki, akinek a céljai kicsit is érdekeltek volna. Indokolatlannak tartottam a brutalitást, nem azért, mert bánt, vagy valami, hanem egészen egyszerűen nem érdekel. Nem vagyok célközönség, ilyen is van.

2. Végtelen

Tényszerűen: a könyvsorozat sincs még befejezve. De ott van a sok felvett, majd elejtett szál. Az első néhány részben folyamatosan arról beszél mindenki, hogy a tél közeleg. A harmadik évad végén sincs még sehol a tél. Még Rose is elmenekül délre az első évadban, de aztán nyoma sincs annak, hogy ebben a világban a tél közeledte a Starkokon kívül bárkire is hatással lenne. Aztán jönnek a fagyott zombik, átmenekülnek előlük sokan a falon, gondolná az ember, hogy na majd ez lesz valamiféle hatással Seven Kingdomra, de semmi, sőt, majd csak évadok múltán lesz újra szó róluk egy kis bevándorlás-politikai disputa erejéig Havas John részéről. Sebaj, ott a sárkányos csaj vonala, aminek lehetne az a vége, hogy szép nagy sárkányai lesznek majd, és ő jelenti majd a legnagyobb fenyegetést, csakhogy előkerül majd valami trónkövetelő rokon ismét, aki semlegesíti őt, mintha a sárkányok ott se lennének. De még mindig gondolhatná azt az ember, hogy a sorozat elején uralkodó Baratheon-házból kerekedik majd ki valami, de a vörös nő szektája eléri növekedése határait, és a szektahívő Baratheon csak egy üde színfoltja lesz a palettának, holott egy időben meglehetősen járványszerűen terjedt az egyistenhívő vallás. Viszont akkor a kis Stark-lány, Arya sorsa már csak érdekes lesz, de nem: leböki Sándort, a fasírtfejűt, és parkolópályára áll Bravoson. Ott aztán valami szuperhőssé nevelik? Majd a 12. könyvben esetleg kiderül. Ugyanakkor Északon, Havas John ébred öntudatra, és mintha sosem lett volna, úgy hullik szét az Őrség patinás hagyományokon alapuló betonkemény szervezete, hogy a későbbi könyvekben aztán ez is csak egy legyen a hatalmi harcokat vívó helyszínek közül. Vagy a vizslafejű vas-szigeteki srác esete: kínzatásának semmi értelme nem lesz, egyszerűen csak egy őrült kezébe került, s végül maga is megőrül. Semelyik szál nem vezet sehová, gondolná az ember, hogy akkor ebben a történetben a sötét oldal a főszereplő, de a Lanisterek is szopóágra jutnak a saját hülyeségük miatt. Végtelen szekvenciája a felemelkedésnek és bukásnak. Erre is utal a sorozat főcíme. De még akkor is maradt egy kőkemény probléma: logika.

3. Logikátlan

Megismerünk a sorozat elején egy családot, a Starkokat, akik jópofák, általános értékek szerint játszanak, és nagyon erősek is. Csakhogy a történet logikája szerint ők sosem juthattak volna ilyen magasra, hiszen fénysebességgel veszítik el mindenüket epizódról epizódra a tulajdonságaik és gyakorlatuk miatt. Akkor hogyan jutottak olyan magasra, ha ennyire könnyen el lehet őket törölni a vászonról? Mondhatnánk, hogy úgy, hogy régen csak harcok voltak, de most már van ármánykodás. Rob a regény szerint pont egy csatában bukik el, mert nem veszi észre, hogy a seregének a fele már ellene játszik. Vagy még evidensebb: őrizetlenül hagyják a várukat.  WTF? A történetben ha egy nő megcsókol egy férfit, akkor biztosak lehetünk benne, hogy vagy abban a pillanatban csurog valahol a vér, vagy nemsokára fog. Ha a történetben valakik megállapodnak, akkor tudhatjuk, hogy nem tartják be. Tök nagy tudathasadás ez is, mert van egy ilyen ember embernek farkasa alapvetés, de azért sokan a filmben a vitézi virtussal, meg jogokkal jönnek, mindenekelőtt Rob Stark, aki aztán pont jól megszegi a házasságával kapcsolatban kötött megállapodást. Ugyanilyen erővel az elmebeteg Joffrey király is elragadtathatná magát olykor jótékonykodásra egyszercsak. 

Végső soron

Kiskoromban én is kitaláltam, hogy én majd olyan regényt fogok írni, ami sokkal életszerűbb, és szövevényes lesz, és nem a jó győz, a rossz elbukik logika mentén halad a történet, és nem is ott ér majd véget, ahol a célok beteljesednek, mert az élet is megy tovább, és új problémák merülnek fel. De aztán ahogy felnőttem, és egyre elevenebb ízelítőket kaptam az életből, úgy csökkent bennem az igény egy életszerű regényre. És növekedett bennem a sóvárgás valami ígéret iránt, hogy ugye van valami értelme a világnak, vagy ugye van valami felemelő az univerzumban. Szóval minél keményebb az élet, annál kevésbé szórakoztat egy mészárszék-hálózat fordulatos története.