Korrekt újságcikk született a Szent Koronáról, link ez itt. Kivonatolva:

- Különleges a magyar Korona az európai koronák sorában, mert az egyik legősibb és legtovább használt koronázási ékszer

- Különleges, mert a Korona nélkül érvénytelen volt a királlyá kenés

- Pálffy Géza új felfedezéséről szól a cikk, egy új epizódra bukkant a Korona történetében, mikoris a Koronát tároló ládát felülről betörték, és ez magyarázhatná meg a kereszt ferdeségét.

Csak röviden három dolgot.

1. A Korona legzseniálisabb tulajdonsága az volt, hogy övé volt az ország, nem a királyé. Ezért kellett jelen lennie az érvényes királlyá kenéshez. Ezért nem fulladt káoszba az ország például Hunyadi János kormányzósága alatt, mert a politikai elit arra volt kondicionálva, hogy a király csak egy eszköz az ország irányítására, a lényeg az ország (Korona) maga, amit akár egy kormányzó is irányíthat. Vagy egy országgyűlés, ha úgy adódik (pl. a kevésbé hangsúlyozott eszméletlen előremutató 1528-i királyok nélküli országgyűlés). Emiatt nem ciki, hogy a Parlamentben van a Korona, mert nem a királyt jelképezi, hanem az országot.

2. A cikk nagyon felkészülten elkerülte azokat a vitapontokat, amik -hogy hogynem- iszonyatosan vitatottak, úgyhogy ami fekszik nyugszik, én is elkerülöm. DE maradt még így is egy baromi fontos dolog, a kereszt ferdesége a Koronán. A régi ábrázolásokkal, metszetekkel alátámasztani a Korona keresztjének ferdeségét nagyon félrevezető, hiszen a Koronát senki sem láthatta, főleg a cikkben említett Fugger krónika illusztrátora nem. Melyik az a szimmetriáért és aranymetszésért meg tökéletességért rajongó reneszánsz illusztrátor, aki ha egy Szent Koronának nevezett koronát lerajzol, akkor ferde keresztet rajzol rá? Ezzel szemben az 1800-as évek megengedő romantikája már lehetővé tette a valós ábrázolást. Ettől még elferdülhetett a kereszt a 16. században, de ezt a hipotézist nem egy illusztráció fogja megerősíteni.

3. Érthető módon, mivel a cikk Pálffy kutatását taglalja, nem térhetett ki más alternatívákra, mert az origo.hu munkatársai nem a Történelmi Szemle munkatársai. Miért is kéne tudniuk Csomor Lajos kutatási eredményeiről a '80-as évekből. (részletesebb blogbejegyzést találtam erről ezen a linken.) Csomor felismerte azt a problémát, hogy a Koronán lévő tűzzománcok nem repedtek meg ott, ahol elvárható lett volna. Most csak a kereszt alatti zománcképre koncentrálva például az kezd elfogadottá válni, hogy a zománcképet brutálisan átfúrták, keresztül Krisztus hasán, és a keresztet utólag tették rá. Ha egy tűzzománcot megpróbálsz átfúrni, az megreped, legalább hajszálrepedések formájában. De a Krisztus tűzzománc nem repedt, tehát nem utólagos toldás rajta a kereszt. Ha pedig nem utólagos toldás a kereszt, és bármilyen utólagos feszítőerő megrepesztette volna a zománcképet, akkor kijelenthetjük, hogy a Koronán a kereszt eleve ferde volt, valamilyen oknál fogva.

+1: amiért nem fejtik meg soha a korona kérdéseit az, hogy Csomor Lajosék csapata 1983-ban vizsgálta meg a Koronát, 5 évvel azután, hogy hazaszállították az Egyesült Államokból. Ki mossa le Amerikáról azt a vádat, hogy elkészítették ennek a pilisszívcsakra-körökben mágikus tárgyként emlegetett tárgynak a hajszálpontos mását, az eredetit betették a 13-as raktárba, és csak a másolatot küldték el a hidegháborúban ellenséges táborba tartozó diktátornak, Kádár Jánosnak 1978-ban. És ha egy másolattal van dolgunk, akkor -kiragadva ezt az egy problémát- a tűzzománcok meg-nem repedése félrevezető, mert mindössze a másolat elkészítésének sorrendiségét fedi fel. Összegezve: a Korona-ábrázolások egyike sem fotorealisztikus, sőt az illusztrátorok többsége nem is látta, tehát az ábrázolások zömmel hasznavehetetlenek a Korona-kutatásban. Ha egy korabeli szöveg írja le, hogy ettől és ettől deformálódott a Korona, azért nem hihetünk neki, mert legalább három történet már kering róla. Ha pedig magát a tárgyat vizsgálják, nem lehetnek biztosak benne, hogy az eredetivel van dolguk.

Egy ilyen szép kesernyés-narancsszínű iniciáléval kezdem. December 24-a óta biciklivel járok munkába. 90 munkanap, 1372 kilométer. Nem fogadalomból, vagy elhatározásból, hanem egyszerűen a szükség hozta így: megbízhatatlan a busz-szolgáltatás, és a menetrend is rossz. Ez alatt az idő alatt többször is találkoztam "Bringázz a munkába!" felszólítással, úgyhogy sokszor gondolkoztam már ezen az ügyön. Bringázzon a hóhér, ezt mondom én.

Előnyei vannak persze. Ha többet használom a biciklit, többet kopik, hamarabb kell alkatrészt vennem, vagy szerelőhöz vinnem, és többet is eszek, hiszen az én esetemben 700-800 kalóriával többet égetek (komoly dombokat küzdök le, és hosszú az út), mintha busszal mennék. 700-800 kalória az dupla ebédet jelent, ami nem ingyen van.

Félretéve a szarkazmust, tényleg előnye a biciklinek, hogy az ember szabadabb az autósoknál is: az én menetidőm mindig ugyanannyi, ha van dugó, ha nincs, ha esik a hó, ha nem, egyedül a szembe szél dob néha +5 percet és +200 kalóriát a projekten. A káros anyag kibocsátás minimális, és kabátra sem kell költeni. Az ökológiai lábnyomom tehát átlag alatti, és ez akár jó érzéssel is tölthetne el.

Munkába menni biciklivel kicsit több, mint felpattanni rá és szélben lebegtetni hajam emlékét a kopasz fejemen. Egyik dolog az, hogy az ember megizzad. Nekem a gyors a kényelmes tempó, feszélyez, ha a forgalomban megtöröm a ritmust, szóval megizzadok keményen. Ahhoz, hogy ne izzadjak meg, olyan lelki erőfeszítést kell tennem (kontroll), ami fárasztóbb a fizikai leterhelésnél. A verejtékről pedig annyit mindenképpen le kell szögezni, hogy beszívja az ember ruhája, és munkába igyekezve ezzel a kérdéssel foglalkozni kell, mert a bűzt könnyű kivédeni, de a látványt nem. Persze lehetnek kollégák, akiknek a csatakos pirospozsgás az igazi. A másik dolog pedig az eső. Az esztétikumra nem adok többé. Egészen a közelmúltig egy olyan biciklit tapostam, amire nem lehetett sárhányót szerelni, úgyhogy életem hátra lévő részében még akkor is sárhányót fogok tenni a seggem alá, ha csak gyalog megyek valahová. Nem volt más választásom, sztoikus nyugalommal kellett tűrnöm, ahogyan a 2-4 fokos télben a frissítő sáros vízcseppek pár perc leforgása alatt átszivárognak az első védelmi vonalon (nadrág), és pár másodperc múlva már az alsógatyám igyekezett egyenletesen elosztani a vizet, hogy jusson mindenhová. Sárhányó kell. De ha van is, akkor is nyirkos lesz az ember, mert az eredeti eső ellen az sem véd. Az esőkabát sokat nem segít, mert továbbcsurog róla a víz lefelé. Ha kiegészítem esőnadrággal, akkor a cipőben végzi, úgyhogy kalucsni is kell akkor már, de akkor meg már úgy be vagyok vonva műanyaggal, hogy belülről saját magam áztatom szét a ruhámat a "párámmal". És az igazat megvallva az ember hamar hozzászokik az esővízhez, és ha ezen a holtponton átlendült, akkor utána már éppen annyira lepereg róla ez az egész, mint bármelyik normális élőlényről ezen a bolygón.

Essen szó arról, hogyan bírja ezt az ember. Én olyan tesztalany vagyok, amelyik korábban is letekert hetente 20-40 km-t apró menetekkel, egyedül a munkába járást nem vállaltam be az izzadás és eső miatt. Most ez nem gond, mert a hátizsákomban viszem a mekis egyenruhát, meg a munkacipőmet, és teljes egészében átöltözök a munkahelyen. Persze ha vinnem kéne jegyzeteket, meg laptopot, akkor nem biztos, hogy beférne egy komplett öltözék. Ami igazán gond, hogy a tekerés kimerítő, és már eleve fáradtan és éhesen állok munkába, függetlenül attól, hogy otthon megebédeltem előtte. Ha vennék energiaszeleteket, meg gyúrós turmixot innék megérkezéskor, akkor ezen lehetne javítani, de még nem jutottam el odáig. Fáradtan dolgozni azt jelenti, hogy az ember nem teljesít úgy, ingerültebb, vagy rosszkedvűbb. Mikor busszal megyek, meg se kottyan a munka, mikor biciklivel, akkor a felmondásomat fontolgatom minden pillanatban. És szerintem ez egy iszonyatosan fontos összetevője a dolognak, konkrétan a legfontosabb. A biciklivel munkába járás árt a munkakedvnek. Irodai munka esetében lehet, hogy jót tesz, de mikor tanár voltam, és bringával mentem, akkor sem találtam könnyűnek.

Lényegében az fogalmazódott meg bennem, hogy teljesen értelmes dolog biciklivel menni munkába, mert az ember közelebb áll a saját természetéhez, mint más módon, és ettől sokkal épebb az önképe, amiből pedig rengeteg előny származik. De persze azt fontolgattam, hogy amint tudok, veszek autót, mert ez így nem fenntartható, és akkor jöttem rá, hogy éppen arra készülök, hogy növeljem az ökológiai lábnyomomat csak azért, mert távol lakok a munkahelyemtől. Régen a mesterek a műhelyük felett vagy mellett laktak, a parasztok is a falvaik mellett művelték a földet, az erdész az erdőben lakott, a halász a víz mellett, a király a várban, az újságíró a kocsmában. Mindenki ott, ahol dolgozott. Úgyhogy nekem is oda kéne költöznöm a mekihez. És itt kibújik a szög a zsákból: ma már más a világ. Ha gyárban dolgoznék, akkor egy gyár közelében kéne laknom? Ha szennyvíztisztítóban dolgoznék? Ha minisztériumban dolgoznék gyakornokként, akkor a legdrágább zónában kéne bérelnem lakást? De másfelől meg még mindig ott van a kérdés, hogy komolyan azért kipufogóznánk annyi üvegházhatású gázt, mert messze lakunk a munkahelyünktől? Mármint történelmileg feltéve a kérdést. Ez egyszerűen ésszerűtlen, ha távlatokban gondolkozunk.

És igen, ebben a kérdésben is oda lyukadunk ki, hogy megkerülhetetlen az erőfeszítés ebben a világegyetemben.  Ha nem most feszítünk erőt, megtesszük akkor, mikor a következményekkel birkózunk. Visszatérve a biciklihez: mikor Brislingtonba érve zihálok a dombon fölfelé, még sosem gondoltam arra, hogy micsoda környezetvédelmet csinálok éppen. Autókról ábrándozok olyankor. 

Én azt mondom, a nyelvkönyvek, szótárak fonetikus átírásai igen jó támpontok, de a szent grál csak itt olvasható, ti vagytok a szerencsés néhány.

Az igazán nagy titkok mindig nagyon egyszerűek, és nincs ez másként ezzel kapcsolatban sem. Azt hihetné az ember, hogy sok gyakorlás, tévénézés, beszélgetés, miegymás szükséges, és ezt kell kiegészíteni valamivel, de nem.

A felfedezés, mint megannyi korszakalkotó találmány esetében egy sokkal több energiát elvonó tevékenység mellékhatása volt. Éppen ettem az ebédszünetemben, a táplálkozás ideje volt ez, az unalomig érzett ízek kötelességtudó beburkolása, hogy legyen erőm tovább dolgozni. Fontos ez is. És egy megátalkodott angol megkérdezte tőlem, hogy mikor végzek aznap, meglehetősen sürgetve, úgyhogy - napját sem tudom már mikor tettem ilyet utoljára - teli szájjal válaszoltam. "Áem ievn fá." (I am eleven-five, azaz 11-től 5-ig vagyok) Luke kérdezte ezt, aki kizárólag azt érti, ha azt mondom "Walking Dead yeeah", de most meglepő módon nem kérdezett vissza, hanem elismerően bólintott egyet az ékes brit akcentusomon. Ennyi. Teli szájjal kell angolul beszélni, és fantasztikus ugrást könyvelhetünk el a fejlődésünkben. (fanéhik poog'esszh).

Most már ti is tudjátok, nem kell megköszönni!

Nagyon komor történelmi kérdések motoszkálnak bennem mostanában, és most először írom le ezeket, igyekszem áttekinthetően és hosszan kifejteni. 

Kicsit megcsúsztam az Oscar-nyertes filmek bepótlásával, de elég a magyarázkodásból, akinek magyarázkodnia kell, az nem én vagyok, hanem Ben Affleck, a zsűri, a rendező, a forgatókönyvíró, a producerek, és a rajongók.

1. A film felénél tartva sem tudtam, hogy miért kéne aggódnom: a kanadai nagykövetségen egymást aggódva néző amerikaiakért, a dögös zenékre autóból indokolatlanul kiszálló Ben Affleckért, vagy az igazukért küzdő vallásos irániakért. Kinek a története ez? Egy kiszabadítás kitalálóié, egy fedősztori megszervezéséé, egy kiszabadítás lebonyolításáé vagy egy gép eléréséé?

2. Végignézve a filmet, a film elején lévő történelmi összefoglaló teljesen levált a történetről, legalábbis egyetlen célzás sem sült el a dologra vonatkozóan, hovatovább teljesen megállt a film a történelmi háttéranyag nélkül is, hiszen ismét sikerült a jó és a rossz összecsapásának beton pilléreire építeni egy történelmi filmet. A film érdemi elkezdésekor bemutatott nagykövetség-ostrom egy életre kialakította bennem azt a nézetet, hogy az irániak mennyire gonoszak, és az amerikaiak mennyire ártatlanok minden piszkos kapitalista játszmájuk ellenére. Különösen fontos ez olyankor, amikor az iráni atomprogramot le kell állíttatni. Könnyebb megmondani, hogy miért.

3. Karakterek. Csak egy mellékszálat ragadnék ki: a nagykövetség szkeptikus dolgozójának szálát. Ő ellenzi ezt az egész filmes ötletet, és nem foglalkozik a hamis személyazonosság betanulásával. A felesége kedvéért mégis belemegy a dologba, de továbbra sem brillírozik a másfél napos gyorstalpalón. A repülőtéren azonban váratlanul előadja a gárdistáknak párszi nyelven a film zanzáját, aminek részben köszönhetően végre mehetnek a gépre. A gépen aztán odamegy gratulálni Ben Afflecknek, nyújtja a kezét, mint egy békejobbot, csak éppen a mögötte lévő ellenségeskedés hiányzik. Azon kívül, hogy "ez hülyeség" nem mondott semmit korábban, tehát nem ő volt a béta hím, akit még plusszban meg kellett törni. Miért olyan fontos, hogy kezet nyújt? Miért kell überelni a párszi nyelvű szónoklatot ezzel a kéznyújtós zagyvasággal? A karakterek közül egyiket sem ismerjük meg igazán, a lányért is csak azért aggódtam, mert már ismertem a Carnivale-ből, és ott is nagyon mostoha sorsa volt már. Régen rossz. Viszont sok indokolatlan snitt van, például Ben Affleck felveszi az ingjét, vagy egy lépcsőn ülve sajnáltatja magát, hogy nem látja a fiát, mert karrierista. Vagy látjuk, ahogyan a kisfia alszik az oldalán, miután Ben Affleck-kel együtt csalódtunk, hogy csak titokban kap kitüntetést. Persze mindent áthidalt volna az, hogyha...

4. hogyha Ben Affleck arcáról le lehetne olvasni bármit is azon kívül, hogy most ivott meg egy whisky-t.

5. Történelem. Ők keverték bele, nem én. Én szeretem a túszdrámás filmeket, a kémes filmeket, a diplomatás filmeket, és a legkevésbé sem érdekel, hogy valós történet-e. De ha már azzal kezdik a filmet, hogy az ajatollah politikai előzményeit felvázolják, akkor nem értem miért nem tesznek pontot az elkezdett mondat végére: az irániak brutálisak voltak... MERT??? A film veszélyesen kategorizálja Iránt elnyomó diktatúrának, és a kimenekítéssel kapcsolatban föl sem veti a kérdést, hogy egyáltalán miért kell menekülnie az amerikaiaknak, mit tett a kormányuk ott. Elhangzik az olaj, meg a tömeggyilkos ki nem adása, mint vád, de hálás lettem volna, ha ebben a feszült világpolitikai témában ha már filmet készítenek, beleszuszakolnak egy stábgyűlést, ahol az elnök emberei és a CIA egyeztet arról, hogy egy tömeggyilkos miért fontosabb több tucat rendes ember életénél. Íme, így kell egy történelmi témához úgy nyúlni, hogy még véletlenül se tegyünk fel egyetlen kérdést sem, még véletlenül se merüljön fel kétely, hogy alapvetően (a fekete pontok ellenére) mi állunk a jó oldalon, és még véletlenül se merüljön fel bennünk, hogy egy történelmi konfliktus nem fér bele egy hollywoodi történetbe, mert felrúgnák a szokásos történetvezetést a tények. De ezt az egészet zárójelbe teszem, mert a töritanárokon kívül nem hiszem hogy sokan fennakadnak ezen.

6. Mert itt van még egy borzalmas dolog: irritálóan műmájer a film. 'A csapat összeáll' 'A hős fantasztikusan cool' 'a megmentésre várók megátalkodottak' 'a gépet le fogjuk késni' és a FILMZENE GYALÁZATOS. A korszak legjobb zenéit felsorakoztatják, csak a klip iszonyatosan kontrasztos: a halál torkából kell kiszedni hat embert, ha jól értem, szóval nem tudom hová rakni a Dire Straits muzsikáját. És az ultimate fail: mikor Ben Affleck megtudja, hogy lefújták az akcióját, és mi nem tudjuk meg, hogy emiatt most mi jár Ben Affleck fejében, akkor olyan zene szól, ami a nagy események előestéjén szoktak szólni, de a rutinos filménzó Ben Affleck minden pókerarca ellenére is érzi, hogy valójában most a dilemmázás éjszakája van: a lojalitás dilemmája - kihez legyen hű a hős, az elnökhöz, vagy a hat menekülthöz. Ha már egyből ez a visszafogottan felemelő zene szól, és mindenki készülődik, akkor a sarokban lévő pók oda nem illő arckifejezése is meglepőbb, mint az, hogy Ben Affleck végül úgy dönt, hogy elviszi a csapatot a reptérre.

Szar film a javából.