Írtam már, hogy CalAir blogját (is) olvasva visszatért bennem az igény az emberközeli történetek dokumentálásához. Úgyhogy ma is jöjjön egy személyes dolog.

Nemcsak a nemzeti összetartozás varázsütésszerű napja van, amikor a legtöbb iskolának ajánlatos egyszerre énekelnie a DAL-t, hanem szutykos kis életem egyik váratlan eseménye is a nemzeti tragédia dátumára esik.

Igen, kapcsolatba kerültem egyetlen brit iskolával, ami a korábbi internetezésemmel összeboronálva fontos tanulságokkal kecsegtet. Először is ebben az iskolában éppúgy megkövetelték a csendet, mint az Apáczaiban, vagy az Aranyban, ami felbuzdíthatja a haladó szellemű magyarországi tanárokat, hogy kitartsanak a tantermi szigor mellett. Sok gyerek figyelme hajlamos elkalandozni, de könnyen visszaterelhető a mederbe. Más kérdés, ha csak azért kalandozik el, mert a tanár nem készült.

Nézzük tehát azt a személyes dolgot! Az én életem egy elkevert tejbedarához hasonlít. Emiatt roppant módon szeretem a horoszkópok, a tarot kártyák és más hasonló megállapítások olvasását. Ezeknek köszönhetően az amúgy kilátástalan és elkeserítő szomorúságban egy csapásra észre veszem a fantasztikus mintákat, amik lehetőségekké lényegülnek néhány sör után.

Ma minden ilyen bódító szer nélkül jutottam megállapításokra.

Először is leszögezném, hogy egy olyan katolikus vagyok, akit szíve szerint sorain kívül tudna az Egyház, ennek ellenére járok templomba, elvégre továbbra is hiszek Istenben. Ez a későbbi karma-témához fontos adalékul szolgálhat.

Több hónapnyi McDonald's-béli munkásságom egyik szabadnapján hirtelen lehetőségem adódott - ma - tanári asszissztensként dolgozni egy secondary iskolában. Hangulatra és erőfeszítésre olyan volt, mint egy közönséges óralátogatás, lévén a támogatandó gyerek egy igencsak átlagos magyar diák volt. CSAKHOGY

Az első óra földrajz volt, ami ugye a kedvenc tantárgyam. A második óra dráma volt, ami - hogy ne utalgassak ködösen - két színdarab megrendezése után meglehetősen ismerős terep volt számomra. A harmadik óra Bradley támogatásával egy matek volt, ami bőven alulmaradt minőségileg bármelyik magyarországi matekóra alatt, és végül jött egy vallás óra. DE! A dráma tanár úgy nézett ki, mint Detti, Robi iskolájából, az a Detti, aki egy dráma tanár, és akivel együtt ördögkatlan fesztiváloztunk tavaly. Mikor kiküldte az osztályt a teremből, mert nem viselkedtek méltón a drámaórához, és a folyosón álltunk ABC szerinti sorrendben, akkor fordult meg a fejemben, hogy talán ez az egész nap csak egy elmebeteg játéka az agyamnak, és a meglévő emlékeimből gyártottam félálomban. Egy poroszos drámatanár egy olyan földrajzóra után, aminek a termében olyan csomagolópapírok lógtak a falról, amilyeneket én szoktam készíttetni a diákjaimmal, és mindez a kellős közepén a krumplisütő karrieremnek, hirtelen úgy tűnt, hogy csak tudathasadásos látomásomban érzékelem a hamis valóságot.

De úgy tűnik igaz volt, mert hiába ittam meg utána számtalan sört, még mindig úgy tűnik, hogy ez tényleg megtörtént velem. Hogy ez milyen hatással van a karrieremre, az nem méltó ehhez a poszthoz (mert alig valamilyen).

Viszont sokat töprengtem, hogy ennek a váratlan lehetőségnek milyen értelme lehet. Az első kézenfekvő következtetés, hogy ez az icipici tanárkodás ráébresztett arra, hogy nem nyugodhatok bele a gyorséttermi munkás létbe. Csakhogy abba enélkül sem nyugodtam bele.A második kézenfekvő következtetés, hogy ez csak úgy megtörtént, annak köszönhetően, hogy jelentkeztem egy ügynökségnél hónapokkal ezelőtt.

Csakhogy a nap utolsó órája - a földrajz, a dráma és a matek után - egy vallás óra volt, ami nem másról, mint a hindu vallásról, azon belül pedig a karmáról szólt. És akkor gondolhatnám, hogy ezen az órán megfejtést kaptam erre az egész furcsa napra, de rendben voltam, hangsúlyozom, én már leszarom, hogy hány kiló krumpli, vagy mennyi csirkehús köszönheti nekem a megsülését. Kellett valami még ehhez a naphoz, amitől úgy érezhetem, hogy egy feladatot hajtottam végre.

És a vallás órán egyszercsak a mellettem ülő csibész diák azt kérdezte tőlem, hogy ha életem hátra lévő részében itt fogok élni, akkor angollá válok-e. Kiderült, hogy csak azért kérdezte ezt tőlem, mert a mellette ülő Rodrigo nevű fiú azon töprengett, hogy vajon angollá tud-e válni záros határidőn belül. Rodrigo és szülei nemrég költöztek Bristolba Spanyolországból, és Rodrigoban ez úgy csapódott le, hogy Spanyolország egy olyan hely, ahol számára nincs munka, nincs lehetőség, nincs semmi, ugyanakkor Angliában sem vár rá sok jó, mivel töri az angolt, és nem egy üllőfejű kretén.

Óra után sikerült elkapnom Rodrigot, és megnyugtattam, hogy így is rendben lesz minden. Elég csak az apjára gondolni: spanyol, de mégis kapott állást Angliában. Rodrigo pedig folyékonyan beszél majd két olyan nyelven a gimi elvégzése után, ami aztán három kontinensre ad belépőt. És megnyugtattam, hogy a válság ellenére Spanyolország még mindig egy nagyon faja hely, ahová az angolok is szívesen menekülnek az unalmas tél-nyárjuk elől.

Azt érzem, hogy ez a mai rendkívüli nap nem az én sorsomat mozdította előre, mert én éppen elvoltam a sült marhahús faggyúval kevert párájában frankón, hanem bármilyen csöpögősen hangzik is, ez egy igazán olyan tanárkodós nap volt, amikor csak azért voltam ott és akkor, hogy helyretegyek egy kérdést.

Jutalmul a spanyol identitás megszilárdításáért egy láda sör könyörög, hogy - Robi segítségével - pusztítsuk el a Föld színéről. Tanítottam egy angol iskolában b#ssz# meeeeeeeeeeeeeeeeeg!!!!!!!!!

A Mandineren egy idiótaság-cunamit zúdítottak rám. Summázva a cikket: a svédországi autóégetés ékesen bizonyítja, hogy a muzulmán bevándorlókkal keményen kell bánni, nem liberálisan. A poszt egyúttal igyekszik feltárni a liberális gondolkodás ellentmondásait is, például, hogy míg a zsidó libsi média Európában a multikultit nyomja, addig Izrael, a zsidó állam kegyetlen pragmatikussággal védi a kultúráját. Mintha Izrael liberális kormányok alatt nyögne.

A probléma szomorú: a művelt emberek sem képesek arra a műveletre, hogy ne egy szappanoperaként szemléljék a valóságot. Hogy ne írjanak olyanokat, hogy jött a Mohamedán és ekkor a Zsidó behülyítette az Európait, hogy fogadja be, és mivel az Európai korábban elnyomta a Mohamedánt, most bűntudatot érez, és beengedi. A Mohamedán viszont ettől nem hatódik meg, hanem pusztít, mert ő csak az erőszakból ért. Európai = Marimar, Zsidó = Angelika, Mohamedán = Juan. Figyelemre méltó azonban, hogy aristo -a poszt írója- képes volt bevonni egy másik dimenziót is, mégpedig az eszmei szálat: soraink között ott lappang a liberális barom. Liberális barom bárkiből lehet, ez fajtól független, némileg, mert a Mohamedán sorai között biztosan nincs liberális. De az Európai esetében például megteszi ezt a különbségtételt (remélhetőleg): nem minden Európai ideális. Vannak köztük homály ökör liberálisok is.

Ide azzal a cunamival!

#1 románok: "Itt azután – a helyi földesurak támogatásával, akiknek munkás kézre volt szükségük – fékezhetetlenül, a magyarságot messze meghaladó ütemben szaporodni kezdtek." [Írja ezt felvezetőként, hogy Erdélyt a demográfiai helyzet és a háború miatt veszítettük el. Pedig az a föld a miénk, a megtartásáért nem kellett volna semmit tennünk, a románok hibája, elszaporodtak, ilyen helyzetben bárki elveszítette volna a Tündérkertet.]
Nem hiszek a szememnek! Nosza rajta, törvénykezzünk a helyi földesurak rendszerének visszaállításáról, ha a támogatásukat magunk mellett tudhatjuk, egyből megfordítják a magyarság fogyását. Ha a románokat tudták fékezhetetlenül szaporítani, meg a csirkéket, akkor biztosan van néhány praktikájuk e nemes faj, a magyar sikeres tenyésztésére is.

#2 asszimiláció: "Mert így jár az, aki tömegével enged be más vallású, más kultúrájú és ezért asszimilálhatatlan, ám roppantul szapora idegeneket a hazájába." [Mármint hogy úgy jár, hogy te befogadod, ő meg kitúr a házadból]
Írja ezt egy magyar? 895? A világ ilyen kegyetlen, és aristo is úgy gondolja, mint én, hogy a nyugatiak (ő Európának nevezi) ezzel a kegyetlen törvénnyel nem foglalkoznak, hanem korrektek próbálnak lenni. Amivel nem értek egyet, az aristo klasszikus későmagyar pattogása, hogy nekünk kijár valami, és veri a seggét a földhöz, hogy ez kell nekünk, erre jogot formálunk, levezetjük, és elméletben felfegyverkezünk, és nagyon harciasan felelősségre vonjuk Őket, hogy miért nem látják be, hogy harcolni kell, aztán iszunk egyet a poharunkból, és visszafekszünk aludni. Miért jöhetnek ide [hova is?] asszimilálhatatlan muzulmánok, jogunk van magunkban élni, úgyhogy ne jöjjenek, miért jönnek, mi sem megyünk oda. Csak a MOL.

#3 muszlim sport: "Nem tudom, mennyiben vannak sajátságos muzulmán sportágak egyébként, de az mára biztos, hogy az autógyújtogatás ilyen."
én: Csak a muszlimok gyújtogatnak autókat? Magyarországon kik gyújtogatnak autót? A két kérdés megválaszolása azzal a sokkoló felismeréssel jár, hogy a társadalomnak fajra való tekintet nélkül kialakul az az önbíráskodó frusztrált része, amelyik feldúlja a békés hétköznapokat. És nevezzen bárki liberálisnak, ezt a kérdést akkor is csak ennek felismerésével lehet megoldani. Az önbíráskodó frusztrált csoportokkal kell kezdeni valami konstruktívat. Például megerősíteni a rendőrséget, de az sem maradhat annyiban, hogy szappanoperává absztrahálják a valóságot, és dühödten követelik Angelika és Juan halálát az egyszerűbb lelkek, mert szeretnék megvédeni a kultúrájukat ugyan, de nem részesei a kultúrájuknak. Tegnapelőtt Bristolban a Church road egyik pubját elfoglalták a redlandi hazafiak (képzeljünk magunk elé egy "vesszen Trianon!"-t skandáló magyar kocsmai társaságot, most képzeljük el, hogy angolul hőzöngenek, most képzeletben a fekete ruhák helyére piros-fehér focimezeket lássunk rajtuk, kicsit kevesebb fogat, több borostát, és kész is). A pubot elbarikádozták, és a bentiek között keltették a feszültséget, kint pedig az aggódó rendőrség gyülekezett. A kocsmafoglalás oka az idegenek megelégelése volt. Ezek az emberek viszont a szememben csakúgy angolok, mint magyarok. Több teát isznak talán. Más sört. Több segélyből lesznek alkoholisták. De elképzelhetetlen, őtőlük bármit is el tudnék sajátítani az angol kultúrából, és a hatásukra adnék fel néhányat a magyar szokásaimból. Absztrakt felfogása a helyzetüknek: nem érzik jól magukat egy olyan országban, amelyik jobban védi az idegeneket, mint őket a kevés fogukkal és az angol focimezükkel. Konkrétan mit is várnak el? Hogy menjenek el az idegenek. Konkrétan miért? Mert mások. Konkrétan ez hogyan érinti a hétköznapjaikat? Hallottak magyar szavakat a járdán, egy jamaikai nyitott kajáldát a szomszédban, és van egy mecset is nem messze. Nézni kell. Valódi fájdalom. A poklok pokla, senkinek nem kívánom, hogy soknemzetiségű országban éljen. Képtelenség, jogszerűtlen, igazságtalan. Magyar embernek magyar emberek járnak, angol embernek angol városlakók, angol földnek angol kapa, Mexikói öbölnek angol olajfúró torony, Indiában angol ültetvény, Dél-Afrikában angol bánya, Irakban magyar kőolaj kitermelők. 

#4 liberális mainstream: "Nem az autógyújtogatás és randalírozás a legmegdöbbentőbb, hanem az a vakság, amellyel a liberális mainstream kezeli és interpretálja a történteket." 
Valóban fogalmuk sincs, egyetértek. Akik mint bevándorlót kezelnek támogatóan vagy ellenségesen, és nem mint embert, fogalmuk sincs, hogy ki vagyok. Ha egy muzulmán fanatikus lennék, a jól ismert típus, semmit sem láthatnak a valódi motivációimból, amíg bevándorló-problémaként néznek rám. Erika, aki aljas módon az utolsónak hitt szalmaszálat lopta el tőlem az angliai megérkezésemkor, ugyanaz a bevándorló kelet-európai, mint én, a liberális mainstream szemében. Pedig én adófizető vagyok, ő nem, én nem lopok, ő igen, én tudok angolul, ő nem. Magyarok vagyunk mindketten, és a liberális mainstream védeni akar mindkettőnket, mint bevándorlókat. A konzervatív mainstream pedig nem akar látni, mint bevándorlókat. Fingjuk nincs a valóság arcáról.

#5 erőszakos muzulmánok: "A liberális dogmáktól elhülyült politikai hatalom folyamatosan hátrál az erőszakosnak tűnő mohamedán bevándorlók követelései elől. Nem veszi észre, hogy a gyávasága csak agressziót vált ki, hogy az érintettek csak ezt a nyelvet értik – hiszen ők is ezt használják."
Te pedig úgy hiszed, hogy a bűnöknek különböző fajai léteznek: van a hazugság, a lopás, a mások életének kockáztatása, aztán mikor egy cigány kockáztatja mások életét, a muzulmán általi vagyonkárosítás, az orosz erőszak és a liberális rövidlátás.

#6 hiszékenység: "A hatóságok „párbeszédről”, „integrációról” beszélnek, a randalírozók pedig győzelemről, vereségről és bosszúról."
Egyetértek. Fingjuk sincs a valóság arcáról.

#7 liberális dogmák: "Az emberi jogok mindenféle kötelességek nélkül „járnak” mindenkinek, aki megszületett, magukba foglalják a szabad letelepedéshez való jogot is. [...] Ez azonban egészen egyszerűen nem igaz."
Megint ugyanott vagyunk: mondja ezt egy magyar. Ez egy olyan terület, amiről nem folyik elég eszmecsere, értem én azt, hogy az otthonát minden porszemével magáénak akarja érezni a lakója. Azt is értem, hogy ha viszont ezt el akarja venni tőle valaki, akkor ha erősebb, meg is szerzi magának. Azt is értem, hogy ránk nézve ebből az következik, hogy erősnek kell lennünk. És azt gondolom, hogy az erős nem kizárólag erős acélt, vagy kiváló betonkerítést jelenthet, hanem okos dolgokat, amikkel a valóságot operáljuk meg, nem az absztrakt szappanoperát.

#8 patriótaság: "Európa népei évezredeken át folytattak véres háborúkat, amíg kialakultak a mai határok. A földnek, amelyet ma egy nemzet magáénak mond, minden négyzetméterét vér öntözte, azért, hogy ma az ott élők azt mondhassák rá: a miénk. Ez az áldozat az, ami feljogosítja a föld birtokosait – Európa nemzeteit – arra, hogy megválogassák, kiket engednek maguk közé. "
Írja ezt egy magyar. Veri a seggét a földhöz, és a feljogosításról bölcselkedik. Pattog, hogy van egy joga, amit semmibe vesznek betolakodók és liberális homály ökrök. Négyzetméterekről és vérről ír, hergeli magát dicsőséggel és nagy szavakkal, és hiányzik a régiek józansága: a Megyer törzs vajon miért 895-ben lépett Attila örökébe, és miért nem korábban? Akkor találta meg a módját, semmi egyéb. Ha meg akarjuk válogatni, kiket engedünk magunk közé, sült marhaság olyan dolgokra hivatkozni, amit egy más kor más emberei tettek meg.  Ez csak arra jó, hogy felhergeljen minket, és a dühtől ne lássuk meg azt, mivel tudnánk elérni azt, amit akarunk. Arról nem is beszélve, hogy a múltról nem tudunk pontos képet alkotni. Más világ volt, máshogy tekintettek a népekre. Érdekes lenne egy olyan világ, ahol a népek jellemeket jelentenek, ahol egy magyar ilyen, egy arab olyan, és a középkorban, mikor vérrel és karddal olyan dicső országok jöttek létre dicső célokkal, mint Burgundia, vagy a Habsburg Birodalom, akkor talán hitték is, hogy ilyen a világ. Nem érdemes megválogatnunk, kiket engedünk magunk közé, ha a népek számunkra jellemeket jelentenek. Megvan a veszélye, hogy majd egy bevándorlásra méltó nép vagy kultúra fia fog mondjuk lopni, szembemenve a konvenciókkal. Vagy mint amire a britek készülnek: kifizeti ugyan a zsák pénzt a pakisztáni a bevándorláshoz, csóró léte ellenére, biztosítva az államot, hogy elég gazdag ahhoz, hogy ne lopjon vagy segélyen éljen. Csak aztán mégis segélyt vesz fel, mert a zsák pénz, amit leperkált, a hitelezőé volt. Ha a megválogatás joga helyett a megválogatás ésszerűségén gondolkoznának, nem generálnának újabb problémákat.

#9 a föld a miénk: "Nem véletlen, hogy a bevándorlók a nagyvárosokban telepednek le, amelyek ebből a szempontból aszeptikusak, egyformák és mára már vajmi kevéssé tükrözik építőik hitét és szokásait." [Írja ezt ahhoz, hogy a föld és a rajta élő nép kapcsolata adja a kultúra alapját.]
Azért mennek oda, mert ott több a munka. És mivel ott vannak, a hely aszeptikussá válik. Ha kapnék munkát egy  wales-i legelőn, akár oda is mennék, nem érdekel a város aszeptikussága. De egy walesi földbirtokos nem fog nekem munkát adni, mer még megmérgezném az Angol Földet. Kivéve, ha 5 fontért is elvállalom a munkát.

#10 hidegháborús érvelés: "A „gyarmati kizsákmányolásról” terjesztett mese kettős célt szolgált. Egy oldalról érvet szolgáltatott a jólétbe süppedő nyugati társadalmak számára, hogy befejezzék a rend fenntartásának költséges és haszontalannak tűnő feladatát a gyarmatokon; másik oldalon pedig lehetővé tette Moszkva számára, hogy befolyása alá vonja a frissen „felszabadult” gyarmatokat, ahol – miután megszabadultak a borzalmas elnyomástól – napjainkig diktatúrák, éhínségek, háborúk és népirtások követik egymást regényes változatossággal." [És hogy a gyarmati kizsákmányolás mítosza miatt tűri meg európa - bűntudatból - a bevándorlókat a volt gyarmatokról]
A gyarmati kizsákmányolás miatt nem éreznek bűntudatot Nyugaton. Keleten gondolják, hogy a Nyugat bűnös kizsákmányoló, Nyugaton azt gondolják, hogy a gondtalan kizsákmányoláshoz nem kell gyarmati közigazgatásra költeni többé, elegendők a nemzetközi egyezmények és fegyverszállítmányok. Szégyellje magát a szerencsétlen líbiai, hogy több pénzt szeretne keresni, és azt hiszi, ez jobb életet is jelent neki.

Még nem olvastam olyan posztot, amiben 10 dolog is felidegesített volna. Azzal zárul a cikk, hogy most még nem késő, amit viszont megnyugtató olvasni.

Nem mindig könnyű a világ boldogabbik felén, többnyire azon rimánkodok ezen a blogon is, hogy ilyen csalódás meg olyan csalódás, így a szomorúság és úgy a keserűség.

Robinak támadt egy kitűnő ötlete: menjünk gyümölcsöt szedni, idénymunkásként. A mekit már nem igazán bírom, de még nem fizettem vissza a kölcsönt, úgyhogy dolgozni mindenképpen kell valamit. Voltam már gyümölcsszedő, ami a rabszolgahajcsárokat és az időjárás kegyetlenségeit leszámítva egészen idilli időtöltés, úgyhogy most ez nagyon felvidított, hogy megyünk ki a szabadba remélhetőleg minél hamarabb, mert annál jobb.

Ezzel párhuzamosan az ügynökség felhívott, hogy mennyire igyekeznek elhelyezni engem, azonban mindeddig siker nélkül, viszont ez és ez problémaként felmerült, amit most könnyűszerrel orvosolhatnánk közös erővel, ha megfontolnám az önkénteskedés lehetőségét. Egyszerre gurultam dühbe, és vidultam fel. Düh: már februárban leszögeztem, hogy még fizetek is azért, hogy szakmában dolgozhassak akár egy negyed órácskát is, igen, önkéntes megbízásokat is elvállalok AKÁRMIKOR. Vidámság: mehetek. Szóval az ügynökség most, hogy másodszor is rábólintottam az önkéntes munkákra, egy délután leforgása alatt lezsírozott nekem egy napot a jövő hétre. Jövő hét kedden egy napra megint tanár leszek.

Könnyes szipogás.

Megintcsak ezzel párhuzamosan nagyjából befejeztük a reklámvideót, és még ugyan fel kell tölteni a kampány kasszáját ahhoz, hogy közzé is tegyük, de már most elképesztően mámoros érzés újra és újra és újra végignézni kezünk munkáját. Fantasztikus érzés. És pont ettől a fantasztikus érzéstől olyan pusztítóan elviselhetetlen a meki. Régen úgy voltam vele, hogy jó pénzért a Déli Sarkon is bányásznék, de ez végérvényesen megváltozott bennem.

Szóval kis lépések ezek, de nem a korábbi egy helyben toporgás, ami egy igen-igen jó hír.

Errefelé scrumpynak hívják a vidéki népek a cidert, nem Bristolban, de a szomszédos falvakban már igen. Először tavaly télen ittam almabort, mikor meglátogattam a húgomat Bretagne-ban, és talán írtam róla, de inkább hiszem azt, hogy nem, úgyhogy most bepótolom/megismételem.

Amit akkor ittam, ott a franciáknál, az elsőre valami borzalmas lőrének tűnt. Ma tudtam meg, hogy Ausztriában Mostnak hívják az almabort, főleg Stájerban, és igen, olyan zavaros íze volt, mint a mustnak, csak ugye almából, nem szőlőből, mint nálunk. Csórikáimnak alma jutott, de becsülettel kihozták belőle a legtöbbet. Ami a legbosszantóbb volt a cidre-ben (Bretagne-ban úgy hívják), hogy volt egy igen keserű utóíze, mert amíg kortyoltam, addig barátságos alma-zűrzavart éreztem, de aztán ahogy levettem a zöld üveget cseresznyepiros ajkaimról (Amélie csodálatos élete), egyből torkomnál ragadott az az alattomos dög, és az almák legsötétebb arcát tapasztalhattam meg. Ebben a bizarr kakashintában mégiscsak volt valami vonzó, mindenekelőtt az az enyhe december, meg a kőfalak és a borostyán, meg az Atlanti-óceán sós levegője a szitáló esőben, amitől aztán mégiscsak megkedveltem az almabort. És persze akartam is, mert valami misztikus bizalommal viseltettem iránta már egészen kicsi koromtól fogva, pedig meglehetősen sok víz folyt le a Dunán, mire megkóstolhattam ott messze földön.

Namost, itt Angliában rogyásig vannak a teszkók polcai ciderrel. Két-háromliteres műanyag palackokban kínálják az olcsó berúgást. Úgymint a Thatcher's vagy a Strongbow. Hatalmas dilemma minden alkalommal végigmenni az alkohol osztályon, mert balról a cider csábít, jobbról viszont mindig van valami fantasztikus sör leárazás (20 Fosters/Calrsberg/Budwiser 4000 forintért), és még mindig nem világos előttem, hogy vajon a sört, vagy a cidert érdemes-e inkább inni. A kutya valahol ott van elásva, hogy a sör dobozban az italok legalja, és arra való, hogy mikor szerelmi csalódás éri az emberfiát, akkor nyakló nélkül vedelje. Sör korsóban egy pubban a munka utáni beszélgetésekhez való, mert hagyja a dolgokat folyni a medrében. Mert ha mondjuk bort iszik az ember, akkor az egy utazás, bármilyen pocsmányt iszik is az ember. A bor megragadja az embert, és módosítja a tudatát, és egy borozás ezért sosem végződhet úgy, ahogyan elkezdődött. A cider pedig valahol a kettő között kell, hogy álljon, mert annál azért többre képes, mint a sör, de messze nem ragadja ki az embert a sárból annyira, mint egy finom villányi Pinot Noir (aki azt hinné, sznob lettem, nyugalom, ezt csak úgy random írtam).

Angliában nagy fogyasztótábora van a cidernek, de az angol konyháról mindent elmond, hogy nem igazán alakult ki étel-kör a ciderhez. Mindenféle sznob weboldalakra kellett betennem a lábamat ahhoz, hogy valamiféle útmutatót rakjak össze magamnak. A zavarba ejtő az, hogy a következő ételeket javasolták a különböző helyeken: hal, baromfi, disznó, sajt. Tehát a bárány és a marha maradt csak ki a sorból, de talán ha tovább kutatok, még azok is befutnak. Nosza, volt itthon sajt (igen, nagy a jólét itt Angliában), úgyhogy vágtam is néhány szeletet a cider mellé, és nem vagyok sommelier, de szelídgesztenyének éreztem a sajtot (tehát tényleg nem vagyok sommelier, ő a bort érzi). Szóval a sajtnak zöld lámpa, és kell is, mert egy-két pohár után már igencsak kezd gyűlni a gyomorsav, és kell valami semlegesítő. Random kipróbáltam az albertkekszet is, és kicsit kizökkenti az ember hangulatát a komfortos édességével, de még a sajtnál is jobban harmonizál a ciderrel. Tehát kiemeli a cider barátságos oldalát, amit észre sem vesz az ember odaáig. Ellenben a sajt nem simul bele a cider ízkészletébe, hanem csak kibővíti azt, de legalább meghagyja az embert a kulináris hangulatban. Őszintén szólva a baromfitt nem nagyon tudnám elképzelni, esetleg a hitvány kitudja miből készült csirkepogácsákat, vagy bürkét, vagy hasonló szaftos cuccokat. A magyar kolbászt semmiképpen, de az angol kolbászt mindenképpen, csakhogy az már akkora önsanyargatás lenne, hogy inkább meghallgatok helyette egy politikai gyorsjelentést hazulról, mint hogy összekombózzam a kettőt.

És itt még nincs vége! Angliában hatalmas becsapás áldozataként éltem szánalmas, értelmetlen, pénzgyűjtögetős hétköznapjaimat, mert a bretagne-i cidr ízének emléke úgy megkopott, hogy elhittem, hogy a Strongbow és a Thatchers, meg a többi flakonos vacak az A cidre. Nem az. Írtam legutóbb, hogy Robi ismerőse és annak ismerőse járt itt Bristolban, és lementünk a kikötőbe, és ott ittunk sört, illetve Gábor cidert ivott, amibe belekóstoltunk, mert olyan meghökkentően drága volt. És egyből felismertem: az volt a CIDRE, a francia. Úgyhogy most már rá se nézek az áruházban a palackos vacak-hegyekre, mert a szememben azok nem mások többé, mint alkoholos üdítők, főleg ha körte vagy cseresznye ízesítésűek. Majd megissza ezeket az, akinek fejfájásra van szüksége. Van azonban a közeli hipermarketben egy bizonyos Scrumpy Cloudy Cider, kétszeres árán a többinek, nem flakonban, hanem üvegben. És nem mondanám szénsavasnak, nevében pedig benne van, hogy nem is olyan tiszta, mint a Sió almalé, hanem inkább olyan mustos. Ízre ez sem az igazi, mert túlságosan lágy még így is, de határozottan több köze van az almához, mint a Strongbow-nak. És nem árulok el titkot, ha leírom, hogy ennek a bejegyzésnek az apropója az, hogy illedelmesen berúgtam tőle, és rákényszerített, hogy dicsőítsem. Nem fáj a fejem, úgyhogy nem bánom.

Amit mint egykori földrajztanár, vagy mint jelenlegi krumpllisütő nem igazán tudok hová rakni az, hogy ha a szabolcsi alma akkora fogalom, akkor Magyarországon miért nem foglalkoznak almabor készítéssel? Egyetlen lehetséges választ tudok elképzelni: minek bajlódjon az ember almabor sajtolásával, ha a prés alól ott csurog ki a fenséges magyar bor? Emlékeztek még a Belga boros dalára? Te jó ég, volt idő, amikor még olyan felhőtlen volt minden, mint akkor...

Almaborgőzös elragadtatásomban egy offtopic a végére: elárulom, egy reklámfilmet készítünk (ebben a fázisban még leginkább csak én) a Gazétának, amiből még egy képkockát kiszivárogtatok ide. Nagy bőszen készítettem, és részben ez az oka annak, hogy az utóbbi időben a Facebook oldalt takarékra tettük. Angol humorral átitatott 2 perc várható a nyár közepén (az animáció persze már holnapután készen lesz, de a kiegészítő attrakciókra még várni kell = pénz).

Ha már az élesebb képről írtam az előző bejegyzésben, akkor ezt nem hagyom szó nélkül. Jóbarátom invitált a Rippln Hungary facebbok-oldal kedvelésére, megtettem. Éppen pár nappal korábban olvastam egy tavalyi hírt, hogy a Facebookon bevezetnek valami MLM hirdetési rendszert, és konstatáltam, hogy akkor ez is besült, hiszen már 2013 van, és még semmi hír róla. A Rippln valami hasonló. A magyar Facebook oldalon azt mondják, küldjek üzenetet egy email címmel, ha érdekel az infó erről.

Elküldtem az email címem, és kaptam egy meghívót. A meghívóval beregisztráltam a rippln-re, ahol így nyílt egy saját profilom, amiból további 5 embert hívhatok meg. Továbbá megnézhettem néhány videót, amik alapján a következőt raktam össze: A rippln egy épülő hálózat, aminek a fő célja, hogy hirdetési csatornává váljon.

A dolog sikerülni is fog nekik, mert a következő dolgok hatottak rám:

- dinamikus magyarázó videók

- fiatal hülyegyereknek érezhetem magam a magyarázatot hallgatva (fontos, rengeteg, óriási, nem kell mást tenned, hamar, mielőtt, máris, kész)

- pénz ígérete

- bennfentesnek éreztem magam

- az ismerősök meghívása időkorlátos, ami növeli a "belső körös" érzést

Ez robbanni fog így.

Tehát ha nem vetem bele magam a dologba, akkor egy olyan MLM játékból maradok ki, ami sokkal nagyobb méretű lesz, mint eddig bármelyik. Ez, és kizárólag ez pedig gondolkodóba ejtett, mert a "mi van ha" érzés a történész énemet sokkal érzékenyebben érinti, hiszen voltak jól ismert dolgok a múltban, amik egy ponton sokkal meghatározóbbá váltak a korábbihoz képest. Például az Első Világháború alapjaiban változtatta meg a világot, pedig az is csak egy klasszikus háborúnak indult. Éppen ezért különös körültekintéssel tudtam úgy dönteni, hogy ezt a Rippln-dolgot inkább ejtem.

Az ilyen bizonytalan helyzetekben az ember jobb, ha kontextusába helyezi el a dolgokat. A promó anyagok mindent elkövetnek, hogy ne így tegyél, mert ez egy soha nem látott dolog, és mégis milyen kontextusba tudod helyezni, ha ez a jövőről szól, nem a jelenről? Hát olyan kontextusba lehet helyezni, hogy a jelenben szereztem tudomást róla, és még van egy-két további dolog a jelenben.

Először is, ez az, aminek látszik: piramisjáték, nem jogi értelemben. Látszik is rajta, és a keserű mellékízt, amit ez a tény okoz, narancssárga színekkel próbálják elnyomni, sikertelenül. A zsák pénz sulykolása minden korábbinál meggyőzőbb viszont, és az is igen csábító, hogy csak ki kell adnom az ismerősöm adatait, lehet e-mailben ajánlani a dolgot, nem kell tukmálni sem. Különös például, hogy a saját adataimat meg sem kellett adnom. Persze, mert a jóbarátom már megtette, így kaptam a meghívót. És ha nem szállok be, a telefonszámom és az e-mail címem akkor is benne lesz a rendszerükben. Tehát ha meghívok 5 embert, akiknek 20 órája van eldönteni, hogy beszállnak-e, de a konzervatív ismerőseimből 100-at kell végül meghívnom, hogy legyen 5, aki el is fogadja, 100-nak akkor is kiadtam az elérhetőségét. Magyarul: a rippln kezébe rengeteg ember elérhetősége kerül, ami egy hirdetési rendszer számára gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Facebook és a Google lefedettségével tud majd versenyre kelni. Mint ilyen, nem ver át senkit, amit én etikátlannak tartok az az, amit nem is a Rippln követ el, hanem a barátaim, hogy egy ismeretlen cégnek a homályos ígéreteiért simán kiadják a telefonszámomat és email címemet.

Másodszor: a promó anyagok olyan hatást keltenek, mintha ez a dolog lenne a jövő egyedüli üzleti lehetősége. Rengeteg üzleti lehetőség volt a múltban, és lesz a jövőben. A gyarmatosítás előrehaladtával ha valaki kellő időben létesített bagóért egy cukornád ültetvényt, akkor pár éven belül már a kastélyát építette Dél-Amerikában. Ha egy földbirtokos-család az elsők között vette fel a kereszténységet a barbár vidékeken, akkor pár évtized múlva a keresztény uralkodó legnagyobb hűbérese lett. Ha a kilencvenes években valaki fröccsöntő üzemet nyitott, ma már a medencéből legyint a rippln ígéretére. A 30-as években tojástojó tyúkokat nevelni a kisemberek nagy esélye volt. De ma nyitni cukornád-ültetvényt, felvenni a kereszténységet, nyitni fröccsöntő üzemet, kezdeni tyúkot tartani már más kategória. Tehát ugyanígy: tegyük fel, hogy a ripplin egy üzleti lehetőség, rendben, de akkor erre is vonatkozik ez a szabály: nem lesz örökké az. De könnyen le lehet vezetni, hogy miért nem az már most sem. A közgazdaságtan alapszabálya, hogy a pénz a pénzhez vándorol. Ez a törvény nem változott az ősidők óta, ez szinte fizikai törvény. Tehát ha a rippln-be nem kell pénzt tennem, aligha járok vele jól. Persze rosszul sem, ez vitathatatlan. De most csak arra próbálok rávilágítani, hogy a rippln beállítja magát a nagy üzleti dobásnak, pedig nem az. A nagy üzleti dobások ismérve a következő: cukornád ültetvény nyitásához oda kellett hajózni, barátkozni kellett a kormányzóval és pénz segítségével be kellett rendezni egy ültetvényt. Ami olcsó volt, az a földbirtok, a többinek rendes ára volt (rabszolgák, szerszámok, épületek). Ami nagy dobás volt benne, hogy a nyereséghez képest kevés ráfordítást igényelt. A kereszténység felvétele nem járt automatikusan nagybirtokossá válással, mert a nincstelen paraszt ugyanolyan földönfutó maradt utána is. Vagy egy másik példa: tőzsdézni is akkor lehet igazán, minél nagyobb a tőkéje az embernek. Nagy tőke - nagy tolerancia a piac kilengéseivel szemben; kis tőke - kis játékidő. A nagy üzleti dobások annyiban különböznek a sima üzlettől, hogy nagyobb hasznot hoznak. De ugyanúgy befektetést követelnek meg. A rippln nem üzlet, hiába ígéri azt. A rippln valami más, és lehet, hogy mikor kiderül, hogy mi, akkor mégis szívesen lennék a részese, de nem lesz semmi baj akkor sem, mert mindig van piaci rés a tőke számára, de sosincs a nincstelen paraszt számára. Bele kell nyugodni. A nincstelen paraszt menjen Nyugatra tőkét felhalmozni, ha ki akar törni.

Egy harmadik dolog is megfogalmazódott bennem a ripplnnel kapcsolatban: a promó vidóiban az Angry Birds-szel, Facebookkal, Twitterrel, Wal Marttal és az Amazonnal említi magát egy társaságban. Mikor valamit útjára indít az ember, akkor elképzeli, hogy milyen méretű dolog lesz, és vagy úgy lesz, vagy nem. Egyelőre a rippln nem Facebook, és ha azt akarja közölni velem, hogy persze nem, de képzeljem el magam olyanként, aki a Facebook indulásakor lett tag, akkor arra azt mondom, hogy egy Facebook profil az egy Facebook profil 2004-ben is és 2013-ban is. Más kategória, ha üzlettársnak invitál egy kezdeti fázisban. Az már jól hangzik, de nincs tőkém, szóval azzal meg azért hagyjon békén.

Összefoglalva: biztosan nagyra duzzadó MLM lesz, amiben az etikátlan az, hogy nem a saját ostobaságom miatt adom üzletemberek kezébe az elérhetőségeimet, hanem a barátaim ostobasága miatt.