Kiderítették a kideríthetetlent, felkutatták azt, ami senkit sem érdekel igazán, tisztázták ami eddig is nyilvánvaló volt. Ha ezt tették, a brit tudósok rovatban végezték. Gondoltam, senki sem veszi komolyan, hogy a brit tudósok ilyenek lennének, mégiscsak Darwin, ha más nem is azért beugrik mindenkinek. De angliai tapasztalataim szépen sorban pofoztak fel ebből az igazságtalan előítéletemből: a brit tudósok TÉNYLEG ennyire pihentek.

Ha úgy vesszük, egy ipari kém vagyok. És most kitálalok.

A mekiben a törlőrongyokat az étteremben lévő mosógépben mossuk ki. Piros szegélyű ronggyal a szendvicskészítő felületeket, kékkel az egyéb fémfelületeket, bordás ronggyal pedig a grillt tisztítjuk. Aztán kimossuk a rongyokat. Érdekes, mi? Én azon röhögtem, mikor megkérdezték, hogy tudom-e kezelni a mosógépet. Képzelj magad elé egy elöltöltős mosógépet, amin egyetlen gomb van. A Miele cég egyedi fejlesztése a meki számára. Egy gombot benyomsz, és kész, elindul a mosás. Angol munkatársam előzékenyen hozzátette: hogy könnyű legyen használni.

Idén sikerült mozgásban maradni, pedig tavaly úgy tűnt, hogy megevett a fene, moha és rozsda kísérik lépteimet, és valamennyire így is van, mert itt Bristolban minden csupa moha és rozsda, de hát mégis: felmondtam a Waldorfban, elég volt abból. Ez persze egy Pityu-féle "elég volt", nem örülnék, ha a kormány jogi és anyagi szorítókötése kinyírná a sulit. Ezen kívül egy iskolai állásinterjú pimasz magánéleti kérdéseire őszintén feleltem, aminek köszönhetően nem vettek fel, de örültem, hogy még eggyel könnyebb lett a hátizsákom, kérdeztek, válaszoltam, mégsem lett vége a világnak, és tényleg!

Idén két dologra vagyok igazán büszke: az egyik a Szegény Dzsoni és Árnika megrendezése. A tavalyi Moliére után a következő tanévben is rám bízták az osztályomat (kemény kör volt megválni tőlük ha már itt tartunk), ki más tudna jobban színdarabot rendezni, mint a földrajztanár? És az a helyzet, hogy egyszerűen iszonyatosan jó csapat a volt osztályom, és jöttek a serdülő rinyájukkal, és cseszegettek engem, hogy ennyire meg annyira be fogom égetni őket, és hogy ilyen meg olyan szarul állunk a készülődésben, de nem lett igazuk, hanem nekem lett igazam, aki bíztam bennük, hogy megcsinálják, amit kitaláltunk, és persze tudtam végig, hogy a rinyálás a félelmeiknek szól, nem nekem. Hogy nekem nem is nagyon kell belekeverednem a viszályaikba, meg igazságot tennem, nekem csak tartanom kell a csapatot a menetrendhez. És ezt most nem azért írom, mert pár hónappal később már a grill melett találtam magam egy mekiben, és kompenzálok. Egy négyfős csapattal írtuk színpadra a szöveget, kétfős alakulat tervezte a jelmezeket, a jelenetpróbákban kidolgoztuk precízen a poénokat és a szemfényvesztést, és egyszerűen az egész óramű pontosságú, kiváló ritmusú lerohanás volt. A közönség egyik ámulatából esett a másik nevetésébe, és hát művészi szempontból nem volt egy nagy dobás, de hollywood-i szempontból volt benne potenciál.

A másik dolog, amire büszke vagyok, hogy egy szakkollégiumi előadáson helytálltam. Ha nem álltam volna helyt, akkor sem lett volna semmi, elvégre ki nem szarja le, hogy egy középiskolai tanár egy szakkollégiumban leégeti magát, vagy sem, de jó volt azt látni, hogy az egyetemen félvállról vett szemináriumokat és a főállás és kurzusok mellett összeizzadt szakdogát meg tudom haladni. A legjobb az volt, hogy a kissé beállt agytekervényeimet újra mozgásba tudtam hozni, és nemcsak leporoltam a témát, hanem...

Új bekezdés, mert itt egy hurkot akarok írni. Az előadásom témája a maja világvége volt. Egy rém unalmas teológiai előadás előzött meg a Biblia világvégéjéről, és egy érdekfeszítő összehasonlító előadás követett a különböző mitológiák világvégéjéről. Romhányi Attila (a majakutató) kaliberű emberre lett volna szükség, de most én voltam a haver volt osztálytársa, aki másként a közelébe sem kerülne egy ilyesminek. Annak idején majdnem behorpadt a fejem, de összehoztam és megértettem a maja naptár működését és a hozzá kapcsolódó elsődleges tudnivalókat. Ebben az előadásomban viszont ennél messzebbre mentem: megpróbáltam konkretizálni, hogyan is kéne lezaljania a világvégének. Ugye itt több volt az elmélet, mint a tapasztalat, egy nagyon fontos dolgot leszámítva, és ez az, amit nagyon élveztem kinyomozni: a most lezárult 3114 éves ciklus kezdetét, és a korábbi ciklus végét. Mert hát ott a régészet, ami abszolút empirikus tudomány, és konkrétan ki lehet bogarászni, hogy mi történt az előző, meg az az előtti ciklusváltáskor. Persze az előadást kicsit elvitte a mostani ciklusváltás sok csillagászati konstellációja és eseménye (mostantól nem előzi meg a Vénusz a Napot), de azért, most hogy már túl vagyunk az őrületen, fontosabbnak tűnik, hogy a régészet mit tud elmondani a korábbi ciklusváltásokról.

Kr. e. 1000 körülről van szó, aztán Kr. e. 4000 körülről, aztán Kr. e 7000 körülről, aztán Kr. e. 10.000 körülről.

Kr. e. 10.000-7200 közé datálható az Ajuerado kultúra, ami vadászó, gyűjtögető életformát folytatott. Ez volna Popol Vuh (maja biblia) szerinti első teremtés ciklusa. Az agyag ember ideje, ami végül elsüllyedt az iszapban. Az emberek halakká változva élték túl, hogy ne fulladjanak bele a korszak végén az áradásba. Ezeknek a dolgoknak régészeti nyoma nincs, csak a ciklus stimmel. 

Kr. e. 7000 - 4000 Érdekes módon ebben is van régészeti párhuzam: 7200-5200 közé datálható az El Riego kultúra, amelyben nem foglalkoztak vadászattal, csak növényeket gyűjtögettek. Őrlőkövek használata. És a korszakuk végén megkezdődik a növénytermesztés. Ennek a korszaknak a végén erős szél pusztított el mindent a Popol Vuh szerint. Az embert ennek a korszaknak az elején az istenek fából készítették, és a végén tönkrementek. Hogy túléljék, majmokká változtak.

Kr. e. 4000 - 1000 Az Abejas kultúra és a preklasszikus kor erőltethető bele ebbe az időszakba, de igazából kilóg mindegyik a naptár szerinti ciklusból. Mindenesetre ekkor válik jelentős táplálékká a kukorica, ami azért fontos, mert a korszak végén, mikor a mitológia szerint a negyedik teremtés jött el... na azt majd a következő bekezdésben, a lényeg, hogy ennek a korszaknak a végére a közép-amerikaiak profi kukorica-termesztőkké és nemesítőkké váltak. Elvileg ennek a ciklusnak a végén a tűz pusztított el mindent. Túlélőkről nem szól a mítosz.

Kr. e. 1000 - Kr. u. 2012 Az eleje meg a vége között tátongó különbség áll régészetileg :D De az érdekes, hogy a ciklus elején az istenek kukoricából gyúrták meg az új embert, hiszen régészetileg teljesen igazolható, hogy ekkor vált fő táplálékká a kukorica arrafelé.

Nos, lemerült a laptopom akksija, úgyhogy itt teszek pontot 2012-re, és várom, mit tudok majd kihozni 2013-ból. Mindenkinek Bo

Kijövetelünk megtervezésekor sokat morfondíroztunk azon, hogy mi lesz a jó. A dilemma röviden: Londonban sok a munka, sok a külföldi, könnyen megy az egész kivándorlás, viszont vidéken lényegesen olcsóbb a lakhatás. Na most akkor hol a jobb? Nekem az autó válaszolta meg a kérdést.

Ha jól tudom Londonban azért is láttam Bristolhoz képest kevesebb autót, mert London belvárosából ki vannak tiltva. Ezzel szemben itt a közúthálózat teljes terjedelmében parkoló autókkal van kiszegélyezve. Első pillantásra ez a jóléti társadalom pazarlásának tűnt. Tény, hogy van köze a jóléthez, de miután második hete járok biciklivel munkába, és legalább az egyik irányba menet, de inkább mindkettőbe bőrig szoktam ázni, vágyódni kezdtem egy zárt utasterű jármű után. Magyarul: megvan a gyakorlatias oka is annak, hogy szinte minden jogosítványérett embernek van egy autója, ez pedig az, hogy száraz ruhában munkába érkezni jobb, mint vizes ruhában. Vágjunk akkor bele ebbe az egész autó ügybe!

1. Tömegközlekedés

Egyszerű: míg Londonban aránylag értelmes buszhálózat egészíti ki a metrót, addig Bristolban nem. A külvárosból a belvárosba és vissza mennek a buszok, tehát egy déli városrészből egy keleti városrészbe csak a központon át lehet eljutni. Így van az, hogy a munkahelyemre gyalog másfél óra alatt érek be, és busszal is éppen ennyi időbe telik. A másik az a járatsűrűség. Londonban sűrűn járnak a buszok, Bristolban csak egy értelemben. Mondjuk 20 percet várok, hogy jöjjön a 42-es, a 43-as, a 44-es, vagy a 45-ös busz, és hirtelen felbukkan egyszerre mindegyik. De abszurd módon olyan is volt már, hogy a 90-es buszra vártam, ami 10 percenként jár, és ez jó, ezzel elégedett vagyok, és egyszer negyed órát vártam rá, viszont jött kettő is egyszerre. Munkából haza már nehezebben jutok, mert éjjel végzek, és akkor csak a 45-ös jön már szóba, ami olyankor már csak óránként jár. Kétszer is jártam már úgy, hogy a 21.54-es egyszerűen kimaradt. És akkor vártam 22.54-ig, vagy hazagyalogoltam. Végül az árakról: Londonban drágább, Bristolban olcsóbb, de nem annyival. Ha folyamatosan veszek heti bérleteket, akkor 64 font egy hónapban. Ez nem veri magasan az autózás költségeit, és ha figyelembe vesszük azt, hogy ittlétem alatt hányszor késtem a munkámból önhibámon kívül (egyszer a 44-es busz csak úgy minden tájékoztatás nélkül letért az útvonaláról és a garázsba ment, majd vissza), akkor világos, hogy Bristolban (vidék) a tömegközlekedés nem alternatíva.

2. Bicikli

A folyamatos esőzés nemcsak a munkába járást édesíti meg, hanem a biciklit is szétrohasztja. Viszont bicikliponyvával, esőnadrággal, gumicsizmával és esőkabáttal ki lehet fogni az esőn, nem úgy az ember méltóságán.

3. Motor

A motor az jó. Csak visszatartanak a bürokratikus tennivalók, amik nem olyan tetemesek, viszont. A legegyszerűbb, amit tehet egy B jogsis ember, hogy letesz egy délután alatt elvégezhető gyakorlati vizsgát, amivel két évig ideglenesen róhatja az utakat, a tanuló vetetőt jelentő L tábla viselésével. Ahhoz, hogy az L betű ne legyen ott, nagyjából 600-700 fontnyi tanfolyamozás és vizsgázás útján megszerezhető A-s jogsi vezet. Támpontul az összeghez: Egy hónapban minmálbért keresve reálisan 300 font körül lehet spórolni. Motort venni sem olyan olcsó, mint autót: robogók 300 font körül, komolyabb dolgok 800 font körül, és akkor még kéne a felszerelés, aminek utána sem néztem. A motor biztosítása és az üzemanyag viszont azt mondatja velem, hogy a motor a jó. Csak nagy befektetés az elején.

4. Autó vásárlás

300, azaz háromszáz fontért üzembiztos autókat lehet venni. Gyakorlatilag akár ma is vehetnék, sőt, ha Erika az első főbérlőnk nem húzza be az 500 font depozitunkat ordas kurva módon, hát akkor meg pláne. Erika szerencséje, hogy nem ezen bukik el az el-nem-ázásom. Autót venni egyszerű és olcsó.

5. Benzin

Ugyanannyi, mint otthon, viszont itt magasabb a fizetés. Egy hónapos munkába járást 40 fontból kihozzák a kollégák, szóval a 64 font-os buszbérlet alatt vannak.

6. Kötelező biztosítás

Ezek után a fene hinné, hogy a biztosítás milyen drága. Akiknek már Magyarországon is volt autója, azoknak van balesetmentes múltja jó eséllyel, így nekik olyan 300-600 font egy évre, az meg havi 30-50 font, plussz 40 a benzinre, tehát 100 font alatt van az autózás per hó, amit elbír egy háztartás. De én ebből a szempontból újszülött vagyok, nem volt autóm és biztosításom, nekem 3000 (háromezer) font egy évre, havonta pedig 260 lenne. Nagyjából itt van a pont. Forintba át se számolom, elég annyi, hogy jelenleg kb. 60 fontot költök közlekedésre (bérlet vagy extra kaja és alkatrészek a biciklizés miatt), és marad 200-300 fontom hó végére. Ha fizetném azt a buzi biztosítást, akkor akár haza is mehetnék Magyarországra, mert ugyanott lennék, hogy hó végén koppra van meg a minimál dolgokra a fedezet. (na jó, itt lenne egy autóm) Alternatívaként eszembe jutott, hogy Magyarországon vennék autót, biztosítást miegyebet, és itt használnám. A szlovák munkatársam is otthoni autóval jár, de otthon nem 300 fontért vennék üzembiztos autót, hanem 1000-2000 fontért. Az "itt veszem meg, otthon helyezem forgalomba, itt használom" pedig a mekis kötelezettségeim mellett nem megoldható.

Mérleg

Nekem, mint korábban autóval nem rendelkező vendégmunkásnak London jobban megfelelne kényelmi szempontból. Anyagilag majdnem ugyanott lennék: 200 fonttal drágább lakhatás majdnem felér azzal a biztosítással, amit a vidéki városok szar tömegközlekedése miatt majdnem biztosan meg kéne kötnöm. Mert ha például nem a mekiben szeretnék dolgozni, hanem valami testhezállóbb helyen, például iskolában, vagy ápolóként, akkor ahhoz autó kell, a különböző helyszínek miatt. Persze az magasabb fizetéssel is jár, nade előbb van a vetés, csak aztán jön az aratás. Most mindenesetre marad Bristol még egy ideig.

Tegnap egyébként jó napom volt, mert először éreztem magam úrnak. Biciklivel mentem munkába.

Először is jött otthonról egy kis karácsonyi pénz, úgyhogy a kaja vásárláson kívül most vehettem extrákat is. (az első néhány fizetésem tűzoltásra ment el) Egy nagyon jófej magyar házaspárral angolozok baráti alapon, tőlük kaptam kölcsön múlt héten egy biciklit az egész télre, amit viszont nem tudtam kihasználni mostanáig.

A nyerget nem lehetett felhúzni, mert annyira berohadt a csavar, és nem volt sárhányó, meg lakat, meg villogó. Úgyhogy vettem villáskulcsot, sárhányót, villogót, U lakatot, és egy úgynevezett mindenes spray-t, ami oldja a rozsdát, lazítja a csavart, véd korrózió ellen, és olajként is funkcionál. Ez egy alapvető dolog lesz itt Angliában, úgy látom, mert az eső mindennapos, és hát...

Úgy emlékszem írtam már a Bristol Bike Projectről, ami egy elképesztően felszerelt műhely és bringás bázis és szervezet egyben. Esténként a műhely bringakonyha lesz, szerdánként biciklit lehet érdemelni a rászorulóknak, csütörtökönként segíteni lehet az adomány bicikliket alkatrészekre bontani, és a további napokra is van program. Még az első hetekben elmentem biciklit szétszerelni, azzal a szándékkal, hogy ez majd rendszeres lesz, de elsodort az élet. Ott láttam, hogy Bristol hiába 400 ezer fős, bicikli szempontjából ugyanúgy vidéki város, mint mondjuk Szombathely. Míg Londonban nagyon sok országúti bicaj volt, addig itt Bristolban szinte teljes egészében álteleszkópos, dizájnvázas montik uralják az állományt. Az egyetemisták persze drága országutikat vesznek maguknak, de nem ők vannak többségben.

Meglepően sokan járnak biciklivel, pedig a buszról nézve ez kész életveszély itt. Bristolban mindenhol autók parkolnak, ami azt jelenti, hogy az utak mindkét sávjából másfél-másfél méter marad a közlekedés számára. A buszok ezt mesteri hidegvérrel kezelik, de biciklin egész más élmény egy szembe jövő emeletes busz és egy parkoló autósor közötti fél méteren továbbhaladni. Különösebb megrázkódtatás nélkül mentem fel otthon a felüljárókra (Nyugati tér, Népliget általában), az Üllői út teljes hossza megvolt munkába menet, de itt azért van hogy beszarok.

Az autósok mindenféle utcasziget közelébe is simán leparkolnak, úgyhogy volt már olyan, hogy a busz a szembesávban kerülte ki az utcaszigetet. Hihetetlen káosz van az utakon, túlkomplikált körforgalmak, háromféle zebra (a klasszikus, a jelzőlámpás-felfestésnélküli, és a képzeletbeli), és az index ignorálása. A bal oldali közlekedés egyébként könnyen megszokható, könnyebben, mint gyalogosként (MOST AKKOR MERRE KELL NÉZNI???) de például tegnap a jobb oldalon indultam el, és nem értettem a szembe jövő autót (reggel volt), hazafelé pedig az egyik kereszteződésben kanyarodtam a szembejövő sávba.

A mindenrejó spray a biciklinek nagyon jót tett, nem nyikorog, nem kattog, úgyhogy egészen komfortosan éreztem magam rajta. A másfélórás busz út a munkahelyemre egyből 40 percre csökkent. És mivel most vettem after shave-et is, olyan ápoltnak éreztem magam, mint már nagyon régen. Igen, nincs szakáll, a mekiért meg kellett hoznom ezt az áldozatot. És megkövetelik a napi borotválkozást. Őrület.