Nekiálltam az appom ír verziójának, ami egyelőre csak azt jelenti, hogy tanulom az ír történelmet, készítem a leírásokat, hogy ki kicsoda, mi mit jelent az ír tanterv érettségi követelményében. Mókás tény: Nagy Imre is szerepel a nem túl terjedelmes írországi listában (a magyarországi követelmény kb. 900 lexika, az ír kb. 500). Még érdekesebbnek találom, hogy a két ország nagyjából ugyanazoknak a folyamatoknak volt kitéve a 16. században. Később, a magyar reformkor idején is sok párhuzamot lehet vonni, úgyhogy biztosan fogok írni még ebben a témában. Persze még Bese kapcsoltam a számítógépem, már egyből az futott át az agyamon, hogy mi van, ha a jelenkorból is találok párhuzamokat. Bingo! 

Nem akarom bántani magamat, úgyhogy azt is elismerem, hogy 2 bolt eladójának sem volt fogalma a dolog működéséről, de a történet attól még visszavett az arcomból.

Szecsuáni csirke nélkül nincs igazi megérkezés. A Kung Fu kínai kifőzdében vettem egyet. Erhardék a Yummy Noodle kifőzdére esküsznek, de ott nem állt sorban senki, a Kung Fu viszont tömve volt. Egy igen szakadt ebola szagú putriban üzemeltetik, de néha pont az ilyenekben a legjobbak az ízek. (A fotót az interneten találtam, nyitás után pár nappal készülhetett, mert ma már nem ilyen) Drága volt az ennivaló, mint a méreg, úgyhogy lássuk, milyen élményt nyújtott!

A Planxty-nak van egy dala, aminek a címe Follow me up to Carlow, Fiach Mac Aodh Ó Broin 1580-as győzelméről szól, amit az angolok felett aratott. Mostanában sokat hallgatom, de nem a dal miatt hoztam szóba az egészet, hanem Carlow miatt, ami az új otthonom a mai naptól.

Egy szezonális régészeti ásatás lecsupaszítja az életet a csontokig: ahogy telnek a napok, egyre kevesebb minden számít, míg el nem jutunk oda, hogy csak enni meg inni jusson idő, a többiben megkötjük a kompromisszumokat egymás után. A világ leszűkül a lelőhelyre, néha érkeznek idegenek kívülről, de a nap nagy részét ugyanazokkal az emberekkel töltjük, a mi saját kis társadalmunkban. Kívül a civilizáción sokkal kézzelfoghatóbb a múlt, és kicsit összezavarja az embert, hogy a várfal, amin dolgozok sokkal inkább a jelen része az én szemszögemből, mint az iskolaépület, amiben év közben voltam. Az most egy kognitív tér csupán. Ilyen perspektívából nézve pedig tök jól kiütközik a fogyasztói társadalmunk néhány ijesztő vonása. Az egyik ilyen, hogy egy csomó tárgy nem létezik már, csak az árnyéka.