Mikor a szakállamra fagyott lehelet-párámmal megérkezek a munkahelyemre, vagy mikor napközben az arcomon valaki észreveszi a hidegtől kicsordult-felszáradt könnyem sónyomát, vagy csak simán látnak tekerni, akkor megkérdezik, hogy nem fagyok-e meg reggelente. Viszont tegnapelőtt busszal mentem dolgozni, és ugyanez lenne a kérdésem feléjük.

Belebotlottam a félbemaradt szakdolgozatomba, amit a Global studies mesterképzésen terveztem. A jegyzeteimben találtam nyers gondolatokat, amiket csak úgy a kutatásom margójára magamnak felírtam. Abban az időben nagyon sok rendszerező könyvet kellett elolvasnom (mostanában "big history"-ként hallottam valakit hivatkozni az ilyesmire), és értelem szerűen építgettem a saját narratívámat is apró kommentárokkal. Nem lesz már belőlük nagy mű, más felé mentem tovább, de kidobni sem akarom ezeket a gondolatokat.

TGM-mel közölt interjút a HVG, amiben TGM elég provokatív módon, különösebb magyarázat nélkül ismételgeti, hogy nincs többé nemzetállam. Az állítása nagyon inspiráló volt, mert a félbemaradt szakdogám gerincét is a nemzetállam problematikája adja.

Figyelembe véve, hogy milyen mocsok idő van ma, ketten is traktáltak az autóm megjavításával. Hazaúton az acélszürke pocsolyák és a szántókon elnyúló átmeneti tavak fodrai, a széllökések és a vízpermet meggyőzött arról, hogy annyi év után végre dióhéjban írjam meg magyarul is, amit annak idején az Aleut-szigetekről összegyűjtöttem. Az ember ezek után valahogy másként tekint az esőben biciklizésre, vagy az időjárás egyéb kellemetlenségeire.

Tegnap utaltam rá, hogy Pintér felzaklatott, de még ma is tart, úgyhogy itt egy olvasmány a témáról, alább pedig a véleményem.

Nagyon hiányolom a reakciókból a következő alapvetéseket:

1. Teljesítményértékelés az oktatásban abszurdum

Klasszikus teljesítmények a szakmában: diákok év végi átlaga, diákok továbbtanulási számai (hányan, hová), versenyeredmények. 

Ezek mindegyike függ a tanulók képességeitől, tehát ha azt mérjük, hogy szeptemberben milyen átlaga volt, és milyen lett tanév végén, akkor már eggyel beljebb vagyunk, de a tanulók teljesítményjavulása/-romlása nagyjából az alábbiaktól függ:

- tanulói szándék

- szociális háttér

- családi minta

- baráti minta

- iskolában több tanár irányából is kapott motiváció

- közösségi média és filmek hatása

A tanulók teljesítménynövekedése egy sokszereplős siker. Egy tanár önmagában nem fog tudni csodát tenni, az egyéni teljesítménymérés az oktatásban abszurd. Egy iskola teljesítményét mérni értelmesebb, és a szemlélete is humánusabb.

2. Teljesítménytől függővé tenni a bért csalásra ösztönöz

Egyesült Államok. Ott az iskolák kvótáját igazítják (igazították?) a teszteredmény átlagokhoz, ezért a tanárok egyszerűen besegítettek a tesztek megírásába.

Magyar példa: amíg kizárólag fejpénz alapján fizette az állam az iskolákat, az igazgatók arra törekedtek, hogy ne bukjon meg senki, vagy ne bukjon ki az iskolából senki. Ezt elképzelhetjük idilli módon is, mikor a gyengén teljesítő tanuló extra segítséget, mentorálást kap, de elképzelhetjük a magyar valójában is: sült hülyék kapnak kettest a pótvizsgán.

3. Levonás, prémium - mi alapján?

A teljesítménymérés abszurditásából következik, hogy nincs korrekt alapja a teljesítménybérezésnek. Egy értékesítő, egy bányász, stb. munkája közvetlen hasznot hoz a cégnek, így a jutalma könnyen számolható.

4. bérből levonni aljas, különösen a minimálbér esetében, különösen ilyen vad infláció idején

Nyilván a fidesz tervezetének ez a része megy majd a kukába, ez lesz, amit nagy kegyesen módosítanak. A tanár bérek olyan alacsonyak, hogy pótlékkal kell a törvényi szintre hozni. Abból mi a rákot vonnának le? De égjen már a pofájuk pár pillanatot: mekkora aljas rohadéknak kell lenni ahhoz, hogy ilyet egyáltalán bemondjon valaki a közszférában? Az ország legzsugoribb rabszolgatartója a magyar kormány, és még ilyennel fenyegetőzik? Maguktól kigyulladnának a minisztériumok, ha ezt még nagyon feszegetnék.

5. ösztönzés az oktatásban a minőségi munkavégzésre pofátlan

Az évtizedek óta véreztetett tanári szakmát az választja, aki nemes értelemben véve hülye, vagy olyan háttere van, hogy ezt megengedheti magának, egyszóval: akar tanítani minden körülmény dacára. A tohonya, motiválatlan tanárok valóban léteznek, de bárki elhiheti, hogy beléjük az életet nem egy belső teljesítményértékelés fogja visszahozni, ahol személyes teljesítménycélokat jelöl ki mindenki magának. Technikumban tanítok, nekünk idén ez már a valóság, és viccelődünk is eleget, hogy milyen teljesítménycélokat jelölünk ki magunknak. Betartjuk a munkaidőt például. Aztán ami nem fér bele, majd a szakképzési centrum megoldja - hogy mi is ösztönözzük őket kicsit.

Egy tanár ha motiválatlan és nem törekszik, akkor egész egyszerűen a tanulócsoportok szedik ízekre. Pintér Sándor előtt is így volt, és Pintér Sándor után is így lesz. Minden tanár alapvető érdeke, hogy a legjobbat adja, egy minisztériumnak viszont annyit mindenképpen kell tennie, hogy megadja ehhez a hátteret! Cirip-cirip.

6. Tanárok mérési területei abszurdumok

Az elején már tisztáztam, miért, de mivel van egy részletes kompetencia-lista, fussunk végig rajta!

- eredményesség és hatékonyság: ha a gyerekedet leszel szíves elvinni korrepetálásra és felkészítő tanárhoz, akkor elmondhatom magamról, hogy milyen eredményes és hatékony vagyok. Nem arról beszélek, hogy vidd el, hanem hogy ha elviszed, milyen hatása lesz. Ahogy a versenyistállók is működnek: a megyéből összegyűjtik az eleve okos gyerekeket, a szülők eljáratják különórákra, az iskola az országos rangsorban meg büszkén díszeleg. Egy lepukkant iskola meg fuldoklik a problémákban. Másik: ideális esetben az iskola fejleszti a tanulót, de így 2023 környékén az iskola szerepe a társadalomban valahol a háton lévő púp és a seggem lyuka között van, szebben szólva nem találja a helyét, és benne a tanárok sem igazán tudják a kreatív energiáikat a 21. századi oktatási technikák feltalálására fordítani, mert a 19. századi Nemzeti Alaptanterv 20. századivá tétele és a folyamatosan változó oktatáspolitika kilengéseinek csillapítása elhasználja ezeket.

- terhelhetőség: B A Z D  M E G  M A G A D  T E  G E C I , szerinted meddig bírjuk még?

- pedagógiai és szakmai minőség: ahány szaktanácsadó/tanfelügyelő, annyi vélemény

- munkafegyelem, határidők betartása: na, mégiscsak ismerik azt a szót, hogy egzakt mérési szempontok

- kommunikáció, szakmai együttműködés: ha nem rúgok bele a fénymásolóba, ami a lejárt kvótám miatt már nem nyomtatja ki az osztály másik felének a dolgozatot, az szakmai együttműködésnek számít? Ha nem radikalizálódok, csak petíciózok és sztrájkolok, az kommunikációnak számít?

- tehetséggondozás, felzárkóztatás: ide gondolják azt az ominózus "idén 10 gyereket küldök országos versenyre" nonszenszt. De jó, ha ennyi kell ahhoz, hogy az alsó 20% fizetését az enyémhez csapják, akkor gondolom küldök 20 lurkót is, nem nekem kell a versenymunkákat kijavítanom.

- kapcsolat a szülőkkel, családokkal: ez nem a 19. század, ahol a tanár kioktathatta a szülőket, mit hogyan csináljanak, de nem is a 20. század, ahol a tanár mint valami patrónus, elmehetett felmérni a szociális helyzetet. Éjféli messenger-üzenetekre ha válaszolok, az is beleszámít? Mi ez az egész?

- motiváció, elkötelezettség, etikus magatartás: kimondottan olyan dolog, amit mérni lehet, nem? A fideszes tanárok elkötelezettsége mondjuk tiszteletre méltó: együtt süllyednek az ellenzékiekkel, de nem panaszkodhatnak, mert akkor ellenzékinek néznék őket.

- egyedi intézményi szempontok: kitalálom: mert ez egy demokrácia.

Nem csak az a baj, hogy részleteiben meg hatásában milyen káros ez a tervezet, hanem alapjaiban abszurd. Nincs más szó rá. Pintér Sándoréknak halvány fingjuk sincs. Alkalmatlanok az oktatás szervezésére.

Na, mindegy, öveket becsatolni, mert ami ma tervezet, az holnap törvény. Ez van, lépjünk tovább, bármilyen értelemben.

A napomnak már megágyazott a Belügyminisztérium (de ne legyünk ilyen eufemisztikusak: a fidesz) a tanárok évenkénti minősítésének tervével és az attól függővé tett bérezés koncepciójával. Engem ugyan nem érint, mert én a fidesz másik minisztériumához tartozok, de a gyalázat jócskán felkúrt. Jó, felhergelt az a fícsör is, amin a sógorom webshopján dolgoztam, valahogy sehogy sem akart működni. Ezek mind jól rímeltek az álmomra, ami szokatlanul erőszakos volt: nem tudom mikor álmodtam utoljára háborúról, de legalább 20 éve volt, és egészen biztosan soha nem álmodtam olyat, hogy valakit egy karddal leszúrok. Ezidáig.