>>új fejlemények a bejegyzés végén

Mint említettem, mindig... wáááááááááááááá! Szegény Szabi megkérdezte, hogy mi van, mondtam hogy nem akarok róla beszélni, erre azt hitte hogy a szobaközösség életében történt valami válság, úgyhogy egyre csak kérdezte, hogy mi van. Én meg ordasul leugattam, hogy nem akarok róla beszélni, értse már meg. De groteszkké vált a helyzet, úgyhogy megadtam magam, ti se maradjatok ki - szerintem az eset van annyira szürreális és ironikus, hogy írjak róla.

Laci mondta, hogy valószínűleg túl szoros a gumi a szelepen. Nyújtogattam-gyengítgettem, így ma reggel mikor újra megpróbáltam pumpálni, nehezen bár, de felpumpáltam. (Fél órába telt, és szétment a csuklóm, de erősebb voltam, mint a szelep) Elmentem próbakörre, boldog voltam mint egy óvodás. A hátsó fék viszont épphogy csak valamennyit fogott, úgyhogy villáskulcsot ragadtam: kilazít, bovden megfeszít, rászorít. A kilazításig jutottam, lásd kép.

Most jöhet egy özönvíz előtti aprócska, ámde nélkülözhetetlen alkatrész felhajtása a városban. Arra is gondoltam, hogy az első fékről cserélek csavart, de az első fékpatkó másmilyen... dó!

FEJLEMÉNYEK:

szerencsés módon a közelben lévő biciklisbolt, amivel tegnap meggyűlt a bajom, most jó pontokat szerzett. Egyrészt észrevettem, hogy régi Csepel pusztabájkot is javítottak, nem voltak olyan elrugaszkodottak, mint a másik helyen, ahol megkért az eladó, hogy nézzek már körül a világban, a biciklim elavult. Hollandiában mi lenne az ilyen biciklisboltokkal? Másrészt pillanatok alatt sikerült megvennem a szegeccsavart a fékpatkóba.

UGYANAKKOR! Félig hülyeség volt, de hasznomra vált: hátsó fék nélkül is bicajjal vágtam neki a városnak, gondoltam az első fék is megteszi, és majdnem így volt, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy a hajtókar kilazult és majdnem leesett. Tehát vagy rosszul húztam meg (aligha), vagy az előző -nem szabvány- hajtókar tönkretette a monoblokkban a menetet. Valószínűleg ez utóbbi lesz a baj, de ezúttal nincs nagy gáz, mert a múltkor idegességemben monoblokkot is vettem a hajtókar mellé, hogy azzal már ne szívhassam meg. Csak az új monoblokkhoz nem imbuszkulcs, hanem csőkulcs kell, amim itt nincs. De majd kérek a Lőrinc bácsitól.

Már csak a csapágyaknak kell eltörniük, és vadiújnak számító biciklim lesz, ugyanis új váltót is vennem kellett, és ezzel a csapágyakat leszámítva már minden alkatrész megmutatta hogy tud elromlani. A Rudasnál menekültem a piroshetes elől, amikor az első váltón följebb akartam ugratni (a hátsó elejétől fogva nem működött), erre a váltófej (bizonyára nem ez a neve) keresztbefordult. Normál esetben ugye nem fordul sehová, hanem jobbra-balra elmozdul. De most kifordult, szerencsére a (forgalmi)lámpa piros lett, úgyhogy nyugodt körülmények között juthatott el az agyamig, hogy nem tudok tekerni, mert a keresztbefordult váltófej blokkolja a láncot. Félreálltam, és végül mindenféle deformálással tudtam utat csinálni a láncnak, na ez után történt hogy a hajtókar lötyögni kezdett.

Így aztán a biciklisboltban már vettem megint egy pumpát (most azt a hagyományos oldschool szürkét), váltóbovdent előrelátóan, első-hátsó váltót, csavarszegecset a fékpatkóba.

Az a bicikli akkor is szolgálni fog engem, ha ilyeneket csinál. Ha négy héttel ezelőtt a Dunába dobtam volna, most több tízezer forinttal lennék gazdagabb. Ha pedig meg sem vettem volna... De egyébként ez a fél óra, amit a belvárosban karikáztam, ez nagyon megmelengette ám a szívemet. Nem bántam meg hogy megvettem, csak legközelebb utilitaristább leszek, ha veszek valamit. Ha az a cél hogy működő biciklim legyen, akkor csak olyan biciklit veszek, ami működik. Következésképpen leküzdöm a lelkesedésemet, és megvizsgálom a biciklit, nem pedig ujjongva felpattanok rá, és odadom a pénzt érte. Hülyegyerek.

A képen egy biciklibelső szelepje látható, pont olyan, amilyen nekem kell. Délután bementem egy biciklisboltba, hogy végre pontot tegyek az i-re. Már csak a hátsó kerék tömlőjét kellett kicserélnem ahhoz, hogy guruljon az a szar. Eddig háromszor mentem be úgy a boltba, hogy most megveszem az utolsó szükséges dolgot - először egy imbuszkulcs tett keresztbe (elkopott a feje csavarhúzás közben), és miután vettem titánium-ötvözet imbuszkulcsot, és ki tudtam végre cserélni a hajtókart (aminek hiányában két hétig nem tudtam használni a bicajt) észrevettem, hogy leeresztett a hátsó kerék, és most hogy kicserélem végre a tömlőt is (egy 10 éves tömlő volt benne), most sík ideg lettem.

Bementem a boltba, mondtam hogy "jónapot kívánok, klasszikus szelephez kérek pumpát." "ez ha így fordítod klasszikus, ha így fordítod motorszelep. Jó lesz?" "jó lesz, csak add már el nekem. Kérek még egy ilyen meg ilyen tömlőt." "motorszelepeset?" "nem" "magasnyomásút?" "én nem így hívom, de oké jöhet" Vettem még csengőt is, hogy ne üssek el gyalogosokat majd.

Én voltam a láma: a "magasnyomású" az egy harmadik szelepfajta, úgyhogy arra is nemet kellett volna mondanom. Egészen addig kellett volna a nemeket mondanom, amíg az eladó azt nem kérdezi, hogy "klasszikus szelepű tömlőt akarsz? És akkor tudnád használni a most megvett pumpát is" és azt válaszoltam volna, hogy "igen."

A koleszban nekiálltam a szerelésnek, pillanatok alatt kiderült, hogy nem fogom tudni felpumpálni a kereket, mert a szükséges kompresszort elfelejtettem megvenni hozzá. Visszamentem hát a boltba, vittem a lyukas tömlőt, azzal tettem világossá, hogy milyen kell. Megkaptam. Vissza a koleszba, beszereltem, nyomom rá a ma vett pumpát, és rá kellett jönnöm, hogy klasszikus szelepre akkor sem jó, ha arra vettem. Ha arra kértem. Ha "így csinálom ilyen, ha úgy csinálom olyan", akkor sem.

Ekkor már a Petyáékkal is ingerülten beszéltem. Nagy kombinálások árán sikerült klasszikus pumpát szereznem, nekiálltam felpumpálni azt a rohadék kereket. És ekkor sem ment. Nem ment. És akkor megnéztem, hátha a gyártási hibás a szelep (ignoráns az autofókusz, mint látható):

Hogy érthetőbb legyen:

ugyanis nincs rés, amin keresztül a levegő a pumpából a tömlőbe préselődhetne. Nincs ott semmi, csak nagy szívás. Gyári hiba. Nagyon nehezen tudom üzembe helyezni azt a biciklit. báááááááááááááááááááá

Röhögve mentem a bölcsészkartól egészen a pedagógiai karig. Csúnya voltam nagyon: kiguvadt szemeimtől bármelyik csecsemő elsírta volna magát, csámpás fogaim a fülig érő számból elő, szemfehérjém rózsaszín, fejem egészségtelenül piros. Az emberek nem röhögnek gyaloglás közben egymagukban. Különösen nem mondják maguk elé azt, hogy "hjaj" (közben könnyeket morzsolva ki a szemükből). Aki képes önmagát megnevettetni az utcán, az érdekfeszítő eszmecseréket is folytat komolyabb pillanataiban önmagával, és kócos a haja, és nyúlott a pulóverének az ujja. Persze én egy vicctől röhögtem.

Nem véletlenül nem ült a közelemben senki a vásárcsarnokban sem, amikor két óra múlva, evés közben megint eszembe jutott az a vicc. Ott ültem magatehetetlenül, és csak röhögtem, ciki volt, de minél inkább próbáltam lenttartani, annál jobban rázkódtam csöndesen, lehajtott fejjel és halkan h betűket lehelgetve folyamatosan. Egymagamban.

Előzmény: dél körül kezembe jutott a Campus újság - attól mindig könnyezek, de sosem egymagamban. Legutóbb tavasszal volt mikor a Laci nyomta a kezembe, és a "(elítélt:) bíró úr, nem lesz sok az az öt év? -- (bíró:) azt mondtam KÖTÉL!" viccen lilultam órákon át. Most persze mindjárt leírom a mait, de előre szólok, hogy a tanári diplomához közeledve akaratlanul is egyre romlik a humorérzékem, szóval ez nektek nem lesz nagy cucc, de hát én láttam a szemem előtt azt az embert a gyóntatószékben, és így nagyon nehéz volt...

"A gyóntatófülkében egy öregember ezt mondja a papnak:

-92 éves vagyok. Csodás feleségem van, aki 70 éves. Gyerekeim, unokáim, dédunokáim vannak. Tegnap három stoppos tinédzserlányt vittem az autómmal, megálltunk egy motelnél, és mind a hárommal közösültem.

-És megbántad ezt a bűnt fiam?

-Miféle bűnt?

-Hát milyen katolikus vagy te?

-Nem vagyok én katolikus.

-Akkor miért mondtad ezt el nekem?

-Mindenkinek elmondom."

Szerdán referálok Slachta Margit tevékenységéből, péntek óta vele foglalkozok, ma már teljesen lelkes voltam. A 8:15-ös gyilkos unalom után (9:45-kor) erőt vettem magamon és még elvonszoltam magam a politikatörténeti könyvtárba is; ott három tanulmányt találtam Slachtáról, és akkor a források még hátra volnának: országgyűlési almanachok és a moszkvai jelentések. (Achtung, a "tovább" után hosszú és történelem lesz!)

A Half Nelson katartikus film, ideális vasárnapi. A zenéje *nagyon* jó. Sajnos meg kell vennem a filmzenét, mert az alternatív út ez esetben nem járható. Ez egy annyira jó film, amiről én már nem is tudok mit írni. Jók az arányok; klisék kikerülve; nem Nelsonnak hívják a tanárt.

Charlie Parker játszott egyébként egy Half Nelson című számot (többek közt ugye.../tényleg nusi, nem nálad van a CD-m?), Half Nelson minden bizonnyal egy olyan dolog az amerikai kultúrában, mint a "knock, knock - Who is there?": mi alapjáraton nem értjük. Tehát sokat gondolkoztam, miért lett Half Nelson a film címe ha senkit sem hívnak Nelsonnak benne, arra jutottam, hogy a címmel visszautalnak valamire, amit én nem tudok.

Half Nelson filmzenét keresve bukkantam rá a Sparks együttesre, akiknek az első albumuk Half Nelson néven is ismert, hivatalosan csak Sparks. Beatles-alternatíva.

Meg ha már írok: cimborinával tegnap Echoes of Pink Flyod koncerten voltunk a Jókai klubban (Rick Wrightra emlékeztünk). Nincs szívem gonosznak lenni, mindig óriási dolog, ha játszanak. De azért néhány tanulságot:

• a kevesebb fény hangulatosabb
• akkor a közönség is pulzívabb
• a színpadon ráflesselnek arra, amit csinálnak
• cinetripet! okvetlenül. Hogy ez eddig miért nem hiányzott?...
• Szaxofonosimre és Basszermilán nélkül most szétesett volna a produkció
• a Sárik vokálja jó, csak össze kell csiszolni a Pink Floyddal.

szép vasárnapot