Azt mondja:
"az eleven energiáktól pezsgő Nogu Svelo, amely a halandzsa nyelven énekelt Haramamburu és a Szibériai szerelem című számaival robbant be a köztudatba, majd a „Boldog vagyok, mert teherbe estem” című albumával váltotta ki a kritikusok felháborodását és elismerését." (a38)
Túl azon hogy milyen póló volt a frontemberen, zeneileg kicsit többre számítottam, azt viszont le kell szögezni, hogy hamar kiderült, hogy nem vagyok célközönség. Így nem is írnék róla sokat. Az első két számot még érdeklődéssel fogadtam, de feladtam a sznobságot, hogy csak azért mert nem a szokott irányból jön (Oroszországból nem szokott jönni), érdeklődéssel hallgatom. Csak azért, mert "eleven energiáktól pezsgő", attól még a zenekar kevés volt ahhoz, hogy levegyen a lábamról. Nem voltak rosszak, csak egész más gyökerekből táplálkozó, de az európaihoz hasonló zenéjük volt. Gyengébb pillanatokban a Kőszegi Szüreten éreztem magam a fesztiválsátorban, ahol Bódi Guszti nótákat énekelt egy három szintetizátorral operáló brigád. Nehogy félreérthető legyek: nem az orosz Bódi Gusztival volt dolgunk, inkább az orosz Quimbyvel, ha van értelme ilyen párhuzamokat vonni egyáltalán, de a lényeg az, hogy ehhez a zenéhez hozzá kell szocializálódni. ÜccemSkaPopRock.
A közönség kétharmadát a honvágy hajtotta a hajóra, elég sok 40 körüli orosz figura volt, rajtuk kívül néhány SzSzSzR-es (egészen pontosan CCCP-es) pólóban óbégató tizennyolcéves volt, kicsit lehangoló volt szembesülni azzal, hogy egy Oroszországból jövő banda koncertje még mindig elvi jelentőségű néhányak számára, ott a hajón látszatra a többség számára.
Jött a Russkaja is.
Egyből egy ütős ska-val nyitottak, nagy megelégedésemre. Valamennyire idegesítő volt a mesterkélt oroszság: pont előttük játszott az a vérorosz banda, most meg ez az osztrák banda; hozzák nekünk az orosz sztereotípiát - hát menjenek már; de legalább a hangulatot percek alatt felpörgették. Érezhetően nyugatról jöttek: bár nyomatták a sablonos oroszságokat, a zene a legfrissebb ska volt, legpontosabb talán így: rusztikus ska. Pont mint a PASO-tól a Gagarin. Az este megfelelő folytatása egy hiányérzetet csökkentő PASO koncert lett volna, de már az Ovcsinnyikov testvérek DJ-szettjén sem maradtam ott, szóval ennyit az este megfelelő folytatásáról. Leléptem mert már nagyon fájt a bokám, másrészt mert fájós bokával mit csinálhattam volna ott? Ha lett volna egy fotel, flesselgettem volna, de így nem.
Reggel először nem tudtam a lábamra állni, aztán elvergődtem a kórházba (a villamosmegállóból fordultam vissza az eü kártyámért... majdnem felrobbantam az idegességtől hogy lehetek annyira hülye figyelmetlen), elkészült ez a kiváló felvétel a bokámról:
szemmel láthatóan nincs bokatörés, pedig a dokinéni azzal is ijesztegetett; végül fekvőgipszet javasolt, de tekintettel a tanulmányaimra csak erős fáslival összekötözött, meg kenőcs meg minden, és most feküdnöm kell amennyit csak tudok.
...egyike azoknak a napoknak, amikor mínuszban ébredek, és a nap folyamán nemigen javul a helyzet. Az vicces volt, hogy rossz buszra szálltam fel, mert nem sűrűn esik meg velem, de mióta a pirosheteseket közönséges busznak álcázzák, várható volt hogy egyszer bekövetkezik. Leszálltam a piroshetesről a Ferenciek terén, és átszálltam a 173-as buszra, és az Astoriához közeledve már bekészítettem a lendületemet, hogy akkor pont beérek órára időben, de a busz csak ment tovább, és akkor vettem észre hogy igazából 173E jelzésű buszon utazok, annak ellenére hogy a busz oldala nem volt pirosra tapétázva. Úgyhogy következőként Blaha, vissza két megállót egy alkalmas busszal, 15 perc késéssel megérkezett az órára a kiselőadó (ez én vagyok). A kiselőadást pedig inkább elfelejtem, bár nem volt botrányosan rossz.
Át a könyvtárba, felkészülni a délutáni órára, ismét egy 1922-es könyv, lapjai érintésre foszlanak - egyébként van ebben valami vonzó dolog. Az óra előtt már gyaloglás közben is majdnem elaludtam, ittam hát egy garantáltan fekete teát, 70 percig tartott a hatása, az utolsó húsz percben már leálltak az agyi funkcióim. Át egy másik könyvtárba, kikölcsönöztem az esti olvasnivalót, közülük mutatok egy brutálisat, a többi viszonylag csemege számba megy.
Más napokon a tevékenykedés kiránt az ébredéssel érkezett mélypontból, de ma csak a legkötelezőbb tennivalóknak tettem eleget: üveges szemekkel gyaloglás, budapest-tekintet, satöbbi. Este elvileg jó lesz, mert megyünk koncertre (nemrég jutott eszembe, hogy vettünk jegyet), de a szkepszis az, ami sosem okoz csalódást, úgyhogy inkább maradok annyinál, hogy most még kimerült-rosszkedvű vagyok, és legrosszabb esetben ez nem fog változni. Addig olvasok, vagy megnézem a Half Nelsont, állítólag jó.
Hadd közöljek egy ködös gondolatot: most kezd érződni a hangulatomon a baglyok száma. Rémes. Rémes! Másrészt pedig: napok amik megkeserítik a szünetig hátralévő további napjaimat: csütörtök, péntek, kedd, szerda. Utána sincs lazítás a féléves "ütemtervem" szerint, de én elhiszem hogy lesz. Micsoda lazítás lesz... most ez az orrom elé lógatott sárgarépa.
Erőltessük az optimizmust: ma végre hozzájutok a szükséges biciklialkatrészekhez, így ha lesz időm, azokat beszerelve akár biciklilzhetek is. Ez pedig örömteli. Némileg. Feledve az előzményeket.
Ki ne felejtsem (12. századi stílusban):
Az egy és oszthatatlan Szentháromság nevében! Pityu, Isten kegyelméből az NFK diákbizottságának újraválasztott tagja és ismét jegyzője minden mostani és majdani hívének, aki ezt a bejegyzést olvasni fogja, üdvösséget a mindenki Megváltójában.
Mindenkinek, mind a mostaniaknak, mind a majdaniaknak ezúton kívánjuk tudomására hozni, hogy mivel a fényességes kollégiumi alapszabályzat úgy rendelkezik, s e rendelkezést a nagy bölcsességű Isten kegyelméből diákbizottság az Égből alászállt hatalmánál fogva úgy látta jónak végrehajtani: az Úr tegnapi napján féléves rendes kollégiumi közgyűlés tartatott, kivált sok résztvevővel, mely korábbi félévek mellett példa nélkül áll, s a fényes közgyűlés a szükséges formaságok végighallgatása után új héttagú diákbizottságot választott kilenc jeles jelölt közül, amely választás eredményének értelmében, s az Úr mérhetetlen irgalmának köszönhetően magunk is - szobatársainkkal együtt - a diákbizottság tagjai maradtunk, s az utána következő ülésen lezajlott tisztújítás révén az elnök ismét szobánkból került ki, jómagunk alázatosan ismét csak a jegyzői feladatra jelentkeztünk mert az nem jár extra munkával és mégis cím, jelen bejegyzésünk hatályával közhírré tesszük.
Kelt saját kezűleg az Úr kétezer-nyolcadik esztendejében, diákbizottsági tagságunknak pedig második évében, amikor a tiszteletre méltó férfiú, Péter mester az NFK db választott elnöke, s ugyanennek a helynek választott alelnöke Zoltán, ugyancsak választott pénzügyi referense Szabolcs tárnokmester, és mások többen, akik az diákbizottság tisztségeit viselik.
pecsét.
hétfőn 8:15-kor A történelemtanítás elmélete órám van. Pénteken 8:15-kor A történelemtanítás módszertana órám van. Ugyan azon a helyen, ugyan annál a tanárnál. Így esett meg ma reggel az, hogy a buszon teljes eufóriában voltam, hogy a hét utolsó napja van már...
Huginak elmondta az élettörténetét egy kéregető, aki öt nyelven beszél, stb. Tetszett nekem a kis punk reakciója: a saját jövője miatt kezdett aggódni. Hajléktalan-kérdésben a társadalom bújkál a valóság arca elől - ezen szoktak filozofálni, meg a mérnemdolgozik, miegymás, de hát valóban, a problémának vagy egy másik vetülete is: "én is hajléktalan leszek majd?"
A rendszerváltás története szemináriumon a tanárúr nemrég pont megkérdezte, hogy mi jár a fejünkben, ha meglátunk egy hajléktalant, és az észre sem veszitől a nem én tehetek rólán át ez is a kapitalizmus velejárójáig minden elhangzott. A tanár úr szociálisan érzékeny, én csak potenciálisan vagyok az, igazság szerint ebben a kérdésben néha még teóriákat is gyártottam.
Jó, mikor idekerültem Bpre, akkor csak minimál szinten: "csóró egyetemista vagyok légyszíves!"
Néha voltam annyira féreg, hogy Isten szimpátiájára apellálva adtam a kéregetőnek, hogy a vizsgán minden rendben menjen. Néha meg kitaláltam hogy olcsó piára költi, ami bezárja előtte a kiutat, de ez a száz sebből vérző elméletek egyike. Viszonylag hosszabb ideje az a gyakorlatom, hogy aki zenél, annak adok pénzt. Az dupla érv. Egyrészt zenél, másrészt ad valamit (zenét). Nem spanyolviasz - csak azért írom, hogy kerek legyen a dolog. Mert igazából csak a hugit akarom megnyugtatni:
a) ha nem találsz állást, és elfogy a pénzed, először elmész a Lillának dolgozni, mint ahogy már annyian megkötöttük vele a szóbeli szerződést (heehhe)
b) ha büdös az a munka, kérsz pénzt tőlünk, amit udvariasan elutasítunk először, de aztán megesik rajtad a szívünk, és adunk. De ha ezt gyakorlattá tennéd, akkor megmozgatjuk a szálakat, és találunk neked helyet otthon a kábelgyárban vagy itt Bpen a teszkóban.
c) ha erre úgy reagálnál, hogy a rokonságtól lejmolsz, támogatunk. :)
d) ha nem segít a rokonság, mert nem írtál elég képeslapot az évek során (ugyeugye), és a rokoni találkozó alól mindig kibúvót kerestél (ugyeugye), hát majd kitalálunk valamit.
e) megeshet, hogy a karunk nem ér el elég messzire, és különben is az akudtá váló pénzügyi válság miatt a munkahelyek fele elúszik, és nem tudunk neked munkahelyet biztosítani (amúgy sem), akkor mint a mesebeli medvebocsok, majd nyomorgunk miattad, mert megosztjuk veled amink van. Aztán a szemedre vetjük alkalom adtán.
f) hozzámész egy ronda de gazdag informatikushoz.
g) úgy állítod be, hogy az utcán élni a szent ferenci egyszerűség és az un. szamár testvérnek hátat fordítás gondolati elsajátítása. Szarsz a világra, elpusztul úgyis.
h) úgy állítod be, hogy az utcán élni lázadás az öltönyös karrierista bunkók világa ellen (vagy a bürokrácia ellen hehe), és te nem hódolsz be a pénzhajtás mókuskerekének. Ha újra jönne egy kommunizmus, még szobrot is emelnének neked...
i) kérsz kapát, meg vetőmagokat, aztán kivonulsz illegálisan gazdálkodni a pusztába, hétvégente meglátogatunk majd felváltva. Kis matekkal kiszámolható, hogy pont havonta látnálak, mint most.
Komolyra fordítva a szót, most csak érettségizgessél, különben kitadagunk :DDDDDD
azt mondta: