Végre sort kerítettem a Ne szórakozz Zohannal-ra, de nem bírtam végignézni. Elkezdtem beletekergetni a felénél, mikor már nem bírtam odanézni, és abból kiderült, hogy a film további része már kevésbé olyan, de ettől függetlenül nem voltam lebilincselve. Kedvenc filmes újságom a cspv, általában bejönnek az ajánlataik, de a Zohannnál valahogy nem működött.

Kár bizonygatnom hogy nem vagyok prűd, a nagyi megszeretgetése tényleg nem fekszik. Valahogy a Kabalapasi (Good luck Chuck) túllicitálását éreztem az olyan jeleneteknél, meg folyton Ben Stiler felpumpált farka jutott eszembe a Kidobósból. Nem, nem, soha - ahogy a népi mondás tartja. Nem néztem végig.

Viszont volt néhány humor, amin könnyeztem kicsit, valamint ahogy végig akcentussal beszélt a filmben mindenki, az szinte hibátlanra sikeredett. Lior (izraeli srác) a táborban pont úgy beszélt, ahogy a filmben tolták. Úgyhogy azon is nevettem, de hát a vállon dugott senioritánál búcsút intettem Zohannak.

Napjaim leggyengépp pontja. Csak gyorsan leírom, míg elkészül a DVD, meg végez a mosógép, meg mielőtt elindulnék órára. A budapesti helyzet igazából nem aggasztó, vagy veszek valami gyümölcsöt órára menet, mert az a villamosmegállóban is el lehet fogyasztani feltűnés nélkül (a melegszendvicset pl. nem), vagy ebédig kihúzom. Most már masszívan korog a gyomrom, de az mindig korog, úgyhogy mindegy. Viszont eszembe jutott róla a nyár. Annak meg az a lényege röviden, hogy kétnaponta tojásrántotta, a többi variáció pedig: sütemény, gofri, pencake. Ja és párhuzamosan örök opció minden nap a műzli. Rémes reggelek: tojásrántotta tojásíz nélkül, ellenben sárga volt és enyhén édeskés. Borssal és chilivel megszórva már bors illetve chili íze lett, úgyhogy úgy már ehető abrak volt. Sütemény: cukor ízű és kész (nade reggelire?). Gofri: blöe, juharsziruppal über(super)blöe. Eperrel nyami és utána blöe. Az epernek sem volt a cukorízen kívül íze. Pencake: az m&m-es pencake-ben nagyon finom volt az m&m. A natúr pencake gofri ízű volt, az áfonyás pencake csak tapintásra volt más, az áfonya sok ízt szintén nem vitt bele. A reggeleken voltam úgy egy idő után, hogy éhes maradtam, miközben sok kaja volt. Nem azért mert finnyás, meg válogatós, meg sültgalambravárós, hanem mert... íz nélkül nem lehet enni.

a mai napon a blogom funkciója az lesz, hogy világgá kürtölhetem, milyen fáradt vagyok. Emberek! Nagyon fáradt vagyok. Szervíz, szeminárium, szervíz, könyvtár (sokáig), másik könyvtár (még tovább), szervíz, még mindig rossz bicikli, kollégium, db gyűlés. Oké nyilván kit érdekel, nekem is jobb lenne ha elfelejteném... Pozitívum: tegnap éjjel megszületett a szakdolgozatom első alapozó esszéje, roppant büszke vagyok rá hogy nem is olyan unalmas, mint ahogy a címe sejteti. Nem ússzátok meg, fogok még róla pötyögni ide eleget, de ma nem. Másik pozitívum, hogy péntekre már majdnem felkészültem, aztán még csak kedd van. Igaz, ma találkoztam két évfolyamtárs föcitörissel is, akik épp mentek gyakorlótanítani, attól meg egy kicsit levert lettem, hogy én milyen messze vagyok még a földrajz gyakorlótanítástól. Na jó, hogy valami érdekeset is írjak: (lehet hogy ez is csak nekem érdekes)

Domanovszky könyvében olvastam (A szepesi városok árumegállító joga, 1922), hogy Lőcse és Késmárk gyűlölködése micsoda családi tragédiára is szolgált példával. Röviden a szituáció: 1358-tól 1570-ig pereskedett a két város az árumegállító jogért, ami egy nagyon ritka és értékes előjog volt a középkorban. Eredetileg Lőcse kapta, de a többi szepesi várossal szemben ez akkora erőfölénybe juttatta Lőcsét, hogy a szepesi városok Késmárk kezdeményezésével Lőcsét legalább a gyakorlatban próbálták megfosztani az árumegállítás egyedüli élvezésétől. Az idő előrehaladtával Késmárk jogtalan áskálódása egyfajta szokásjoggá állandósult, ezt nagyon kéne részletezni az ügy megértése érdekében, viszont a családi tragédia megértéséhez elég annyi, hogy a Késmárkiak és a Lőcseiek annyira megutálták egymást az évszázadok alatt, hogy mikor a mohácsi csatavesztés után az országban belviszály támadt, Késmárk Szapolyai János, Lőcse pedig Habsburg Ferdinánd oldalára állt. Ennek égisze alatt pedig egymás állatállományát lopkodták (1000 állatból álló gulyákat meg ilyesmik), malmaikat gyújtogatták, gabonájukat pusztították (aratáskor...). Emberek életébe került mindez, én nem tudom úgy leírni, hogy összeszoruljon a szívetek, de valami egészen gusztustalan dolgot képzeljetek el. Két magyarországi város fönt a hegyekben... 1535 telén pedig egy lőcsei tanácstag, bizonyos Koch Pál igazán embertelen helyzetbe került. Fia, János beleszeretett a késmárki bíró, Damianus lányába, és el is jegyezte őt. Botrány ebből akkor kerekedett, amikor a Koch család Késmárkra ment családlátogatásra. Hazatérve Lőcsén már lincshangulat fogadta, és követelték hogy mondjon le tanácsosi címéről. Azért azt tudni kell a dologhoz, hogy Késmárk ekkor már több, mint 50 éve a Szapolyai család birtokában volt, akik ugye közel voltak a tűzhöz, ekkoriban pedig már maga a(z egyik) király volt Szapolyai-családtag. Ez pedig Késmárkot Lőcse rovására jogtalanul élvezett előjogokhoz juttatta (megvoltak az összeköttetéseik), tehát egy lőcsei polgár számára Késmárk nagyjából a Pokol kihelyezett tanszékének számított. Késmárk miatt nem indulhatott be a nagy gazdasági fellendülésük - gondolták. Ezek fényében egész másként fest a lőcsei tanácsos hazaérkezése Késmárkról, és mint említettem, a lemondását követelték. Annyit sikerült elérnie, hogy a tanács döntsön a kérdésben, ami készségesen döntött is: egyöntetűen arra jutottak, hogy a tanácsos vagy kitagadja a fiát, vagy lemond a tisztségéről.

Nem derült ki, hogyan vívódott a tanácsos magában: karrier vagy család, de végül fia előtt  bezárta házának kapuit, és kitagadta a családból. A tanácsos tragédiája abban állt igazán, hogy a lőcseiek már sosem bocsátottak meg neki: kitelt a becsülete, néhány hét múlva kilépett a tanácsból, és a legfontosabb holmijait víve csak magával, az éj leple alatt elhagyta maradék családjával a várost örökre.

emberek...

Világért sem szeretnék ünneprontó lenni a nehézkes gondolataimmal, de ma a fél napomat a könyvtárban töltöttem történelemmel foglalkozva, és mielőtt eljöttem onnan, még lekaptam egy '48-as témájú könyvet a polcról, hogy magabiztosan írhassak arról, amivel ezen a napon alig foglalkozunk, és én is csak szakmai "ártalomként".

Az aradi 13 kivégzésével egy napon végezték ki gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt is. Számomra ez azért fontos, mert Batthyány kivégzéséről alkotott véleményem majdnem egyedüliként élte túl  sikeresen az egyetemi látószög-tágulásomat, és továbbra is az "aljasság áldozata" maradt az ex-miniszterelnök. 1848 szeptemberében a legálisan hivatalban lévő Batthyányi kormány lemondott, utána néhány hétre egy ideiglenes kormány élén működött és hatott az államférfi. Miután ennek mandátuma lejárt októberben, a de jure illegális Országos Honvédelmi Bizottmány (viszont de facto nagyra értékeljük) alakult meg helyette, aminek Batthyány már nem volt tagja. Még a császár szemszögéből sem tűnik igazságosnak, pusztán praktikusnak, hogy a szabadságharc leverése után Batthyányit is kivégezték. Szemetek...

Ugyanakkor ha megnézzük hogy Batthyány kormánya milyen státusz védelmében keverte a kártyát, "milyen szent célért küzdött"... [12 pontra gondolok, bár ez csúsztatás, de ez csak egy blog és szóltam előre.] szóval nem haltál meg veszett ügyért Lajos:

1848	2008
1. Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését.	eltörölték.
2. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.	felelős, Budapesten.
3. Évenkinti országgyülést Pesten.	gyűl itt már mindenki. Sűrűbben is.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben	bevezették.
5. Nemzeti őrsereg	Honvédség. (+gárda hihi)
6. Közös teherviselés	eltekintve az adócsalóktól megvan ez is.
7. Urbéri viszonyok megszüntetése	a komcsik precíz utómunkálatai után  kétség sem fér a sikerhez.
8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján	Lilla? (igennek veszem)
9. Nemzeti Bank
10. A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk	kishíján. A szövetségest segíteni ér?
11. A' politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak	Nem érték meg 2008-at
12. Unio	Félig. Erdély, Felföld, West Ungarn kontra Felső-Tisza vidék és Bácska. (oké, revíziós terminológiával: Erdély, Felvidék, Burgenland kontra Kárpátalja és Délvidék)

Lehet hogy már szakállas, mindegy, én most készítettem ilyet először

[Gimiben mindig nagy ünnep volt a mai dátum.]

Bicikli birtokba véve. Elégedettség félig megvan, a váltó teljesen szokatlan: a körúton kellett belátnom hogy jó lesz az aktuális áttétel. Legalábbis jobb, mint bekacsázni egy autó elé a váltóval szöszölés miatt. A Budafoki úton viszont nem volt forgalom, úgyhogy sikerült váltanom is, de addigra jött a piros, úgyhogy válthattam vissza, hogy el tudjak indulni. Ezen kívül a kanyaroknál vettem észre, hogy ezzel a bringával valahogy gyorsabban hajtok, volt egy rutinmanőverem a Petőfi híd budai hídfőjénél, amikor a rutin ellenére mégis majdnem kisodródtam és padkának mentem. Különösebb megerőltetés nélkül tudom tartani a sebességkorlátozást, nem kell lógnia a nyelvemnek hogy elérjem a negyvenet. Így észre sem veszem hogy már gyors vagyok. Tanulság: az ellopott biciklim teher alatt növesztett pálmája vagyok :D (az nagyon egy nehézkes darab volt ehhez képest)

Másik élmény: beültem a könyvtárba hogy kiolvassak néhány könyvet a pénteki referálásomhoz, legyen ideje ülepedni a dolgoknak, de igen hamar feladtam. Nem az volt a baj, hogy unalmas volt a könyv, mert tényleg érdekes volt, hanem hogy ez a történészi szabatos fogalmazás kikészít. Két óra után elmentem vécére, és már nem tudtam a szokásos módon gondolkozni. Így mentek a sorok a fejemben:

"Ez a vécére menetel egyúttal előre vetíti a hazamenetel szándékát is, nemkülönben némi élelem magáhozvételét, mely vagy a kínaiban történhet majd, vagy a teszkóban vételezett termékek házi feldolgozása során keletkezett étek elköltésével. Vétek lenne figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a hazamentel koncepciója közel sem annyira elhibázott, mint amilyennek egy lelkiismeretes hallgató első felindulásából megítélné, ugyanis a hétfőtől péntekig terjedő periódus számtalan a maihoz hasonló alkalmat rejt magában, ami a referátum jelenlegi elkészültségét tekintve fölötte megnyugtató, különösen akkor, ha a megelőző szemeszterekben felkészülésre szánt idők rövidségét felidézzük. Így végső soron megkockáztathatjuk annak elhatározását, hogy a könyveket a polcokra rendre visszatesszük, s a biciklit eloldozva a város szombati forgalmába bekapcsolódva a délután további sokkal kellemesebb eltöltésére ragadtatjuk el magunkat némi Simpsons megtekintésével."