Kőszegre viszem az osztályomat idén osztálykirándulásra, és ezen a hétvégén volt, hogy bejártam a terepet, megvettem a múzeumjegyeket, megnéztem hogy mi változott, mi maradt úgy, ismerve az osztályomat mit kell kihagynom és mi lesz ütős. Régi útikönyveket lapozgatva valami torokszorító naiv nosztalgia fogott egy el sosem volt világ iránt. 

Elég sok fejtörést okoz a munka utáni utazás. A falum annyira előnytelen helyen van, hogy amíg volt autóm, addig is azt kellett csinálnom, hogy ha hosszabb útra készültem, már reggel bepakoltam mindent, és úgy mentem munkába. Volt azonban egy kivétel: Pécs. Biciklivel viszont pont Pécs okoz kisebb gondot, mert a munkahelyemről csak busz jár arra. De most ezt is megoldottam.

A múltkor Bazsival leteszteltük a bozótos határátlépést, de most kipróbáltam, hogy egyedül visszatalálok-e a révhez. Nyilván igen, a kérdés inkább az volt, hogy hány perc a falumból a Dráva parti strand. 50 perc, ez is kiderült. A horvátokhoz méltón tele volt a part, grilleztek, napoztak, fürödtek. Kicsit szebb lenne a nyelvük, szerintem igen sokan oda lennének a horvátokért a magyarok közül. Nade családbarát ország-e?

Múlt héttől kezdve a hétköznapi kerékvágásom odalett. Ez némileg a ballagó diákok, némileg a barátok révén alakult így. Május 1-én egyenesen úgy éreztem, hogy visszakaptam az életemet: nem a diákjaim körül forog a világom, több napja már a barátaimmal tudtam tölteni az időmet. De aztán szerenádok meg minden volt, úgyhogy elérkezett az idő egy gyors áttekintéshez, hogy hányféle biciklizés ütött el a rutinművelettől.

A sztrájk napja elég sután zárult, nem mondanám, hogy a társadalom elállta az útját a státusztörvénynek. A PDSZ honlapján még mindig nincs adat, hogy összesen hányan sztrájkoltak, talán szégyenlik. A Belügyminisztérium pedig nagyot rúgott a szakszervezeten, úgy állította be, hogy a PDSZ a tanárok 1%-át tömöríti, ezért nincs alapja sztrájkot szervezni. Orbán Viktor pedig a tanárokat méltatta a Szakma Sztár eseményen, milyen rendes ő, és milyen sikeres az oktatás!